Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-05-26 / 20. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁJUS 5. VASÁRNAP •M Egy nevezetes szekszárdi nap XL. Az öröknaptár készítőinek szívességéből megnézhetjük, hogy 1802. május 27-e vajon milyen napra esett? Meglepődünk, amikor az jön ki, hogy csütörtökre. A meglepetést az adja, hogy tudjuk, ezen a napon helyezték el a szekszárdi-belvárosi templom alapkövét, de vajon miért nem vasárnapon? Ez a látszólagos véletlen nagyon is sokat takar. Az 1061-ben alapított apátság I. Béla király nem a keresztény egyház egyik vagy másik szentjének, hanem magának a Megváltónak tiszteletére szentelte. Az uralkodóban bizonyosan munkált az a szándék, hogy tudassa alattvalóival az égi és földi hatalom rendeltetésszerű megoszlását, s ezt az apátsági templom egyik oszlopfején is ábrázolták. Nem tudjuk mikortól, de a jeles király itt is élt fiának, f

úziónak személyében lett ugyan helysénknek védőszentje, de templomának felajánlása nem változott. A viszontagságos évszázadok alatt megőrzött hagyomány azzal a jelképes elemmel is bővült, hogy a Remete-kápolna viszont a török időkben is Krisztus anyjának, Magyarország patrónájának, Szűz Máriának emlékét őrizte a nyugati határponton. A Mérey Mihály helyreállította - még eredeti helyén, a mai vármegyeháza belső terében álló - apátsági templom 1779 után már szűknek bizonyult, de terjeszkedésére nemigen volt alkalom, s még kevésbé hely. Mindennek kettős oka volt. Mária Terézia 1775-ben az addig hatalmas birtokkal rendelkező apátságot javadalmaitól megfosztotta, földjeit és szőlőit az egyetem fenntartására rendelete, hajdan a bencés szerzetesek rendházául szolgáló épületeket pedig áruba bocsátotta. A szekszárdira jó vevő akadt, mert alkalmasnak mutatkozott a megyei adminisztráció és 1792-től a levéltár elhelyezésére is. Ennek ellenére megszületett az ^tótsági templom bővítésének terve, de kivite^Pésre nem a harangozás zavaró közelségét kifogásoló megyei urak felszólamlása, hanem anyagi okok miatt nem került sor. A vita végére egy szomorú esemény, az 1794. augusztus 7-én kiütött tűzvész tett pontot. Ez másfél óra alatt nemcsak 636 házat, az akkori Szekszárd négyötödét pusztította el, hanem az apátsági templomot is, ráadásul újragondoltatta a történelmi főtér épületeinek tűzbiztosabb elhelyezését is. Akadt ugyan még pártolója a régi templom renoválásának, mások a jobbára német telepesek alapította Szent János és Pál-kápolnát, vagy a Remete-kápolnát javasolták a misék helyéül, de Szluha György nem értett egyet velük. Híveinek sokaságára hivatkozva egyiket sem fogadta el, hanem a hagyomány szerint fából építtetett ideiglenes hajlékot az isteni szolgálat számára, maga pedig I. Ferenchez ment kérvényével, amelyre az uralkodó rá is bólintott. A bölcs plébános azonban nem elégedett meg a szóbeli ígérettel, hanem - némi mosolygást csalva az ajkakra kifejtette, hogy az ilyen szavak gyakran elszállnak, ezért egy kis írást kérne minderről. Meg is kapta, s ennek nyomán készítette el 1798ban az új templomra a tervet Tallherr József, aki akkor az ország főépítésze volt. Az impoA belvárosi templom régi képe záns szentegyház első változatában még jóval kisebb harangtoronnyal bírt - talán a költségkímélés miatt -, de az aranymetszés szabályai szerint megváltoztatta az arányokat, s így hazánk legnagyobb egyhajós katolikus templomát álmodta a tervezőasztalra. Az alapkő letételére az Árpád-kortól piacként használt tér közepén 1802. május 27-én került sor. Az a csütörtöki nap többszörösen is jelképes volt. Először azért, mert az Űrnapjának nevezett, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre rendelt ünnep, az oltáriszentség hagyományos napja, de egyben a kenyér és bor kiváltságos ünnepe - ahogy arról Bálint Sándor oly szépen ír egyházi hagyományainkat feltáró könyvében. A IV. Orbán pápa által meghonosított alkalom jelképeivel Szekszárd református híveihez is a legközelebb állhatott. Róluk tudjuk, hogy ugyan templomuk megmaradt, de eredeti földesuruk a katolikus apátság volt, amely e napon várta ama híveket is, akik nem az ő felekezetén álltak. Számított azokra is, akik hanyagságból vagy a városon kívülre rekesztő munka (például pásztorkodás) kényszeréből elhanyagolták évközbeni hitéletüket. Ez a nap mindenki számára az egyházhoz való tartozás megvallásának ünnepe, még a végvárakban is megtartották, s így a török alóli felszabadulás hálanapjává is vált. A virágszőnyegen a szentségekkel végiglépkedő Szluha György és hívei reménysége - a csodákra képes összefogásnak köszönhetően három év alatt valósággá vált, s 1925-ös leégéséig a város fölé magasodó tömzsi barokk torony sokak számára vált jelképes és valóságos útmutatóvá. Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 140. A béketűrő Szluha Aki szlovákul tud, Szekszárd jeles plébánosa névjelentését is tudja, mert a szluha közszóként szolgát jelent. Szluha György a verbói előnevet viselő nemesi családból származott, s hű maradt nevéhez. Hű maradt volna rendjéhez is, á magyar alapítású pálosok szerzetéhez, de nem tehette, mert II. József föloszlatta azt. így lett György barát előbb tanár, majd a gimnáziumi katedrát 45 évesen a szekszárdi plébániával cserélte föl, talán hogy nyugalomban éljen. Alig két év múlva már a lángok martalékévá váló apátsági templomból menti ki az oltáriszentséget, aztán hosszasan és eredményesen harcol a templom, kórház, iskola megvalósításáért. Tiszteletére Vas Gereben kedves történetét elevenítjük föl. „Az öreg Szluha, szegzárdi plébános, prépost, egyszersmind igen eredeti ember volt. Történt egyszer, hogy az öreg úr jó idején feküdni ment s meghagyá, senki se háborgassa. Azalatt a káplánok jó társaságban saját szobájukban tarokkoztak. Éppen a java mulatság közt bekopogtat egy ember, hogy felesége beteg, és papot kíván. Nagyon rosszkor talált jőni az ember, mert a társaságot végképp elrontja, ha az egyik elmegy, aminthogy a hetes készülődött is már. - Rosszul van az asszony? - kérdi a káplán. - Nincs éppen rosszul, tisztelendő uram, csakhogy mégis meg kívánna gyónni. Eközben a többiek diákra (latinra) fordítva a beszédet, elhatározták, hogy az öregurat kell elküldeni, mire az egyik világi vendég azt mondja: - Atyafi! Menjen be az öregúrhoz s mondja neki, hogy a betegnek éppen az öregben van bizodalma. Értette-e? - Igenis, értettem - szólt amaz s elment az öreghez. Csakugyan föl is kelt az öreg mély álmából, minthogy a bizalom ellen nem tehetett, hanem közbe-közbe magának csak elmondá: - Mit is mondjak a bizodalmának? Elment az öregúr a beteghez, meg is gyóntatá. Nagyon köszönte a beteg, hogy ilyen késő éjszakán ma ide fáradt, holott a káplán is eljöhetett volna. Na - mondja az öreg -, de ha éppen engem kívántál, édes lányom. - Nem mondtam, kedves nagyságos úr, nem is mertem volna ide fárasztani, hanem a káplánokhoz küldtem az uramat. Észrevette az öregúr, hogy őt megsétáltatták, amint hazaért, beszól a káplánokhoz, s azt_ mondja a hetesnek, ki még akkor is játszott: - Édes uramöcsém, itthon felejtettem az ostyát, menjen csak, áldoz. tassa meg a beteget." Lanius Excubitor / A SZEKSZÁRDI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZÖSSÉG tisztelettel hív és vár mindenkit A BELVÁROSI TEMPLOM ALAPKŐ-LETÉTELÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁN rendezett ünnepségsorozatára. Május 25. 20 óra a katolikus iskola aulájában bállal egybekötött ifjúsági színi előadás „A szegletkő" címmel. Május 26. 10 óra Kiállítás-megnyitó a Wosinsky Mór Közösségi Házban. A kiállításon az egyházközösség tárgyi emlékeit, kegytárgyait és ereklyéit tekinthetik meg az érdeklődők. Május 27. 17 óra Schubert: G-dúr mise 18 óra A TEMPLOM TÖRTÉNETE, képekkel illusztrált előadás 18.30 KONCELEBRÁLT SZENTMISE - Mayer Mihály megyéspüspök és a Szekszárdon szolgált lelkipásztorok részvételével.