Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-05-19 / 19. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁJUS 5. VASÁRNAP •M Egy nevezetes szekszárdi nap XXXIX. Látszólag kevés érdektelenebb dolog van, mint egy hajdani pénzintézet életébe utólag belepillantani: akkor még érdekes volt, hogyan is alakult az üzleti év, milyen gondok és tervek izgatták a részvényeseket, de ma már... Mielőtt azonban helyeselnénk, kíséreljük meg a lehetetlent, elevenítsük föl a Szegzárdi Népbankot haló poraiból! A Szegzárdi Népbank mint Önsegélyzési Szövetkezet harminc éves története című könyv - amelyet e sorok írója kedves tanítványától lomtalanítási szerzeményként kapott, s amely az egyetlen eredeti példányul szolgált közgyűjteményi másolásra - Schneider János tollát dicséri. Az egykor jeles kerékpáros, később lapszerkesztő és magánbank-alapító fel^^lja az önsegélyzés Schultze^Ptzsch-féle eszméjét, német földről való elterjedését, majd a szekszárdi szövetkezet 1872 májusi megalakulását. Eszerint az alapító „hamar felismerte, hogy a munkásosztály nyomorának oka a tőkeszerzés, a hitel igénybevételének nehézségében rejlik, törekvését tehát arra irányította, hogy e rétegben, ahol a segély szükséges, fogyasztási, előlegezési és hitelszövetkezeteket alapítson, s ezzel módot és alkalmat adjon a szegény munkásosztálynak, hogy minden más segítség nélkül, tisztán önerejéből, az önsegély elvének megvalósításával, kicsiny heti vagy havi befizetésével magának habár csak csekély tőkét gyűjtsön, s hogy összeállván, együttesen oly hitelt vehesfénybe, mellyel szükség eseiteligényeit kielégíthesse." E derék mondat mögött Szekszárdon azonban nem a munkásosztály, hanem inkább az értelmiség bizonyos rétegei álltak: a főbb részvénytulajdonosok között számos ügyvéd, gyógyszerész, hivatalnok, tanár, tanfelügyelő, néhány mesterember, kisebb-nagyobb kereskedő állt; 1897-ben, a május 16-i közgyűlésen a Pirnitzer József és fiai cég az összes szavazatok hetedét tudhatta magáénak legnagyobb részvényesként. Ez a nap azután valóban nevezetes lett az intézmény történetében, mert városunk főterére nézve ma is meglévő épület létesítéséről határozott Boda Vilmos elnökletével a 72 egybegyűlt. Boda elmondta: „Egy intézeti ház megszerzésére már régen törekszik a szövetkezet", mert „minden tekintélyes pénzintézet a nagyközönség előtt is nagyobb méltánylásban részeA Népbank elnöke: Boda Vilmos A ma is álló Garay téri épület sül, ha forgalmának megfelelő tulajdon házában folytatja üzletét", másrészt így „az üzlethelyiséget éppen állandóságánál fogva saját céljaira megfelelően alakíthatja", s végül „a szövetkezet, mely már negyedszázad óta működik itt Szegzárdon, tartozik e városnak azzal, hogy a város szépítéséhez hozzájáruljon". Céljai elérésére ezért megvette az özvegy Horváth Antalné-féle házat, valamint a Leicht Lajos-féle telek ebbe beszögellő részét, hogy „a tervezendő épület megfelelő kapubejáratot nyerjen". Gondosan ügyeltek mindenre. „A tervet Hája Béla szegzárdi építőmester készítette, és hogy a szövetkezet teljesen megnyugodva legyen a helyesség és célszerűség iránt: az elnök kikérte Fittler Kamill műegyetemi tanár és műépítész felülbírálatát. Ez igen kedvezően nyilatkozott a tervről, és némi változtatással írásbeli jóváhagyásban adott ennek kifejezést." (Fittlerről tudjuk, hogy a másik bank, a Szegzárdi Takarékpénztár terveit készítette egy évvel előbb, így helyismerettel is rendelkezett, ingyenes szakértői véleményét - a kor szokásainak megfelelően írásban köszönte meg a Népbank.) Nagy körültekintéssel, rendkívül pontosan számítottak, úgy vélték: „a telek és az építés a felszereléssel együtt semmi esetre sem fogja elérni a 30.000 forintot", mert a ház és a két telek 13.600 koronába került (ez feleennyi forint), az építésre beérkezett nyolc ajánlat közül Nóvák Ferenc és Müller Antal bajai vállalkozóké volt a legkedvezőbb 43.693 koronával. Ez összesen forintban 29.000 sincs, ráadásul az alig egy év múlva elkészült házba lakót fogadtak dr. Leopold Kornél személyében, aki 1898. június másodikától évi 1.450 korona bért fizetett. Neki köszönhetjük, hogy 1909 októberében e házban lakott két napig Ady Endre, aki itt eszmecserét folytatott Leopold Lajossal, a világhírűvé lett szociológussal is. Az épület, amely bank, Népboltközpont, játék- és cipőbolt is volt már, újabban ismét egy banknak ad otthont. Talán jelképes gesztus lenne, ha a mai tulajdonosok megemlékeznének a hajdani lakókról és építőkről, vagy az 1917 áprilisában elhunyt tervezőről, Hája Béláról. Dr. Töttós Gábor ÓDON DERŰ 139. Banki hangok Ha a Szegzárdi Népbank 1897ben elhatározott építése kapcsán nem a ma oly divatos sóhajokról szólunk, annak nyomós oka van: hajdan ugyanis építették a nemes pénzintézmények székházaikat, nem pedig vásárolták... S aztán milyen egyéniségek ültek az egykori vezetőségben! A kétszínű szemű Boda Vilmos országgyűlési képviselő, Dömötör László, aki jogász létére méhészként lett híres. Schneider János, aki épp ez évben lett gyakornokból napidíjas könyvelővé, május 16-án, a mondott év nevezetes közgyűlésén csak véletlenül volt ott. Rendes körülmények között a 9-éről elhalasztott kerékpárversenyen taposta volna a kilométereket, de hát esett, így aztán az 1896-1897es idényben túraérmet nyert versenyző nem, hogy az ehhez szükséges 1500 kilométert nem szaporította, hanem könyvelt... Ott ült a nagyobb részvényesek közül Varasdy Lajos tanfelügyelő is, aki élete végén nem kevés öniróniával vált profilt, mert saját kijelentése szerint annyit foglalkozott már gyermekneveléssel, hogy ideje áttérnie a jövedelmezőbb disznónevelésre. Ma már nemcsak ez furcsa, hanem a pénzügyekkel foglalkozó hírek is. Amikor a Népbank új épületére megszavaztak 30.000 forintot, a Tolnamegyei Közlöny május 23-i híre szerint egy „furfangos csaló rászedte a bölcskei bírót és egy pusztai lakost". Hamis névjeggyel 15 forintot csalt ki a bírótól, a pusztaitól meg a dupláját. „A könnyen szerzett pénzt azonban csakhamar el is lumpolta egy dunaföldvári korcsmában, s akkor is be volt rúgva, mikor a csendőrök elfogták." Most jön a csattanó, mert hiába volt már hasonlóért többször büntetve, szégyenében a börtönben megőrült. Boldog kor! Még boldogabb is lehetett volna, ha hallgatnak a Népbank alkalmazottjára, ahogy azt a Tolnamegyei Közlöny megírta 1910. április 16-án. „Egy agilis politikus megkérdezte az egyik pénzintézeti szolgát: - No, Sándor, mit szól maga a mai politikához? Csak azt - válaszolt Sándor -, hogy az én egyszerű eszemmel azt látom, csúnya a mai politika! Legjobb lenne, ha próbaképpen .3-5 évig nem választanának képviselőket. Az ő többévi fizetésüket adná az állam iskolai vagy jótékony célra, s ez idő elteltével látnók, hogy így is, úgy is az történik, amit Bécs akar, de legalább így, veszett fejszének a nyele, a képviselői fizetés az országnak hasznot hozna..." . Lanitis Excubitor .