Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-05-19 / 19. szám
SZEKSZÁRDI 2002. MÁJUS 5. VASÁRNAP •M SZEKSZÁRDI 7/ „A kézművesek talán a fősoron legyenek, s ne ott valahol hátul... Heti nyolcas = 7+1 interjúkérdés Komjáthiné Horváth Ágneshez Ágnes a Tolna Megyei Népművészeti Egyesületnek több mint hat éve tagja, s már három éve az elnöke egy olyan egyesületé, mely száznál is több kézműves taggal működik, akik közt vannak megyénk határain túlról is. Sző és hímez, oktat és tanfolyamot, tábort, kiállítást szervez, munkaterülete megyénk: megyénk népművészete, a szekszárdi kistérség (22 település) közművelődésének fejlesztése. Önálló vállalkozóként is dolgozik, két i fj ú boldog édesanyja... Láttam őt ^fcfeseket árusítani tavalyelőtt a BuS^árban a Mesterségek Ünnepén. * * * - Ági, amikor így pár sorban vagyunk kénytelenek leírni-olvasni egy pályaképet, lehetetlen, hogy meg ne kérdezzem tőled: hogyan tudod ezt a sok mindent... vagy legalább azt a két dolgot összehozni a mindennapjaidban, hogy magad is a két kezeddel alkotsz meg hogy egy egyesületet is vezetsz, szervezel...? - Ez a két dolog, hogy magam is népi iparművész vagyok, hogy odaülök a szövőszékhez - s a másik, hogy elnöke vagyok egy ilyen egyesületnek: szervesen összefüggenek egymással, hiszen egyesületünk az összes tag munkáját megpróbálja segíteni. Évente szervezünk képző- és iparművészeti lektorátusi zsűrit és külön népi iparművészeti zsűrit, mert szeretnénk, ha tagjaink csak zsűrizett munkákkal jelennének meg a piacon. Ma a legtöbb helyen ez már amúgy is felláflji így például a Budai Várban, a N®rerségek Ünnepén, minden évben augusztus 20. körül, ahol egyesületünk a megalakulása óta kiállít és árusít - amúgy a tolnai népművészek a kezdetektől, s az idei már a tizenhatodik lesz... - Igen, de még nem válaszoltál a kérdésemre, legalábbis az élét mintha kerülnéd... - Szeretem, egyszerűen szeretem csinálni a szövés mellett az ezzel kapcsolatos dolgok szervezését is... S főként, mivel ennek is megvannak a látható, kézzelfogható eredményei. Például most majd a Duna Menti Folklórfesztiválon - ami július 17. és 21. között lesz, csaknem egy teljes hét! - igaz, hogy ez csak három évente van - sikerült megszerveznünk az Első Országos Népi Ékszer Pályázat és Kiállítást, persze hagyományteremtő céllal. Maga a kiállítás a Babits Művelődési Központ Társalgójában lesz látható mindenki számára. S az idén már másodszorra tudjuk megtartani a Gyöngyfűző Tábort a Szálkai Művésztelepen. Ez egyfajta mesterkurzus, ezen azok vesznek részt, mintegy húszan, akik szerte az országban gyöngyfűzést oktatnak. Az első két év témája (s ez már a második év) kimondottan a sárközi gyöngyfűzés, s a Tolna megyei gyöngyfűzők az országos élvonalba tartoznak... - Ágnes, szántszándékkal terelném át a szót a pályakezdésedre, s ha lehet, annak nehézségeire (is). Mégis: hogyan indul el valaki, aki aztán ilyen sikerekig jut el? - (...Nevetve válaszol:) - ...De ennek hosszú ám a története! Na jó, megpróbálom mégis röviden... Talán azzal kezdődhetett a kapcsolatom a szövéssel-hímzéssel meg ezzel az egész pályával, hogy a tolnai gimnáziumban, mindjárt elsőben a technikaórán egy gyűszűt rosszul, ...a nagyujjamra húztam fel..., s végül is emiatt a technikatanárom, aki egyben az osztályfőnököm is volt, velem hímeztette az osztálynaplóra, hogy „1. A"... - Sokunkat érdekelhet, hogy milyen színű hímzőfonallal?! - ...ááá, biztos pirossal! De mondtam, hogy talán nevetséges... de az már komolyabb, hogy ugyanő volt az, aki később arra ösztönzött, hogy nevezzek be és adjak be pályamunkákat a „Helikon" Diáknapokra: szövést és hímzést... És még komolyabban: Mözsi Szabó István szakkörében kezdtem el úgy tizenhat évesen szőnyegszövést tanulni. (Fontosnak érzem, amit manapság majdnem mindenki elfelejt, hogy az országos amatőr szőnyegszövő mozgalom elindulását a Pista bácsi által tervezett szövőszék tette egyáltalán lehetővé.) Az ő szakkörébe évekig jártam, s még akkor is, amikor tizenkilenc évesen az Országos Szőttes Pályázaton Sárközi Emlékdíjat kaptam, hiszen ekkor már a Decsi Népi Iparművészeti Szövetkezetben dolgoztam... majd húsz évig, ebből az utolsó tizenhat évben művészeti vezető is voltam... 1996-ig, igen, pontosan. Az első fizetésemből sárközi parasztszövőszéket vettem, ami a mai napig az egyik kedvenc szövőszékem. - Hogyan emlékszel ugyanerre az útra a belső élmények síkján? - Szőni kezdesz (s most mindegy, hogy alap- vagy felsőbb fokon) és sok minden akkor jut az ember eszébe, amikor már megkezdted a szövést... De ami ilyenkor eszedbe jutott, azt már nem veheted bele, hanem el kell raktároznod... egy következő, olyan munkához, ahol ezek az ötletek alkalmazhatóak lesznek, lehetnek... Több mint huszonöt éve szövök: az első időkben, években - talán az első tíz évben is - jellemző volt, s jellemző mindenkire, hogy így birkózik... - ...hatásvadász leszek: „és mégis elveszti a fonalat?" - hacsak nem szántszándékkal bontja le éjjel, amit megszőtt nappal, mint Pénelopéia... - A lényeg, hogy később az ember persze már előre tudja, hogy milyen anyagból milyen technikával milyen darabot fog kapni, de csak később lesz ez így... - Türelem kell, gondolom... no és a műveltség? Motívumok ismerete? - Igen: már ahhoz is, hogy egy adott tájat vagy tájegységet a maga motívumaiban meg tudj jeleníteni, ismerned kell szinte az egész néprajzát... tehát nemcsak bizonyos „motívumokat"... A magad képére pedig főként csak úgy tudsz formálni valamit, ha jól ismered azt a világot, amelynek az elemeit felhasználod. Én már jól ismerem a Sárköz és Bogyiszló motívumvilágát, de ha ormánsági motívumokkal kell dolgoznom, akkor először az Ormánság tárgykultúrájából kell minél többet elsajátítanom... De hogy a Sárköznél maradjunk: ha ezt a világot valaki jól ismeri, végül már az egyes falvak tárgykultúráját, motívumait, szőtteseit meg tudja különböztetni egymástól, s megmondja, mi jön Őcsényből, Decsről, Sárpilisről, Alsónyékről, Bátáról... sőt, ha szőttesről van szó, néha még azt is tudni lehet magából a szőttesből, hogy pontosan ki szőtte... Szőni sem a világtól elzártan kell, mint ahogy - azt hiszem, semmit, ami művészet -, hanem sokfelé figyelve... például nekem figyelnem kell a mai lakáskultúra változásait... de ez mindig is így volt... és ehhez kapcsolódva jelenik meg a szőttesben a szövő személyisége is: én például nem szeretem a túl színes, túldíszített textileket (de tárgyakat sem), ezért is használom szívesebben a természetes anyagokat: a lent, a kendert, a pamutot... - Az egyesülettel kezdtük, hü lehet, kanyarodjunk is oda vissza! Ha jól tudom, van egy olyan, átfogó elképzelésed, amely sokunkéval rokon, mégis: talán hitelesebben vázolhatod, hisz többszörösen is érint.../+!: te mit kérdeznél magadtól ebben az interjúban? - Szekszárdon roppant értékek rejtőznek: a borkultúra, a helyi gasztronómia, a népművészet, a táj adta turisztikai lehetőségek területein (hegyek tavakkal, a Duna a Gemenccel), de ezt a négy tényezőt, mint lehetőséget még külön-külön sem bontjuk ki, ezek sajnos mintegy „külön-külön" adottak... Na most: eddig a fő problémát én abban látom, és hosszú évek óta, mondhatni ez a vesszőparipám, hogy ezek a részek az együttműködésükkel egymást és önmagukat is csak erősíthetnék... - Megkezdődtek már ugyan olyan próbálkozások, mint az „Utazás 2002" kiállításon, tavasszal a Hungexpo területén. Az „EZERARCÚ TOLNA MEGYE" címmel volt egy bemutató és kiállítás - ez már egy szervezettebb összefogásra volt ritka példa... Szekszárd ugyanis a „nagy csapásoktól" és nagyvárosoktól messze van... ezért ide egyelőre (de talán később is) „csak" szervezetten jönnek csoportok, s ahhoz összefüggő helyi programot kell nyújtsunk csupa, a helyre jellemző értéket - a város és az összes környező falu -, hogy szívesen viszajöjjenek... s ez már egyesületünk és az összes egyéni alkotó érdeke... s valóban, a kézművesek talán a fősoron legyenek, s ne ott valahol hátul... - Köszönöm a beszélgetést, remélem, a Duna Menti Folklórfesztiválon, no meg a Budai Várban és a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon szerzett élményeiddel, tapasztalataiddal folytathatjuk! * * * Ágnes bizakodó, bízik: s nemcsak a két kezében. A két kezével dolgozik: szeretettel - másként nem is lehet -, és tanítja is, amit az ember a két kezével tehet, de szervezi is civil közösségének ügyes-bajos dolgait - ezt is szeretettel, mert másként ezt sem lehet... Bízik egyesületük működésének értelmében is, hogy a megteremtett érték - s benne az ősi hagyomány! - ne méltatlan helyzetben legyen csupán kiállítható, fölmutatható, hanem a maga helyén, idejében és rangján. Ágnes nem panaszkodik: dolgozik és bizakodik inkább. Tegyünk mi is így. És: bízzunk mi is abban, hogy e bizodalma nem alaptalan, s hogy a jobbak, az értéket teremtő kezek sátra álljon itt is - ahogy jobb időkben mindenütt - az első vonalban! ...s aki meg nem bízik, az fohászkodjék..., csak nagyon kérem, el ne felejtse, hogy azt csakis égiekhez - s nem helybéli földiekhez - szabad. Samu Attila f