Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-01-20 / 2. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Utcanevekről - másként Érdeklődéssel olvastam a Szek­szárdi Vasárnap január 13,-i szá­mában az „Utcanevek azokról, akik méltók rá" címmel megjelent cikket, amelyben a FIDESZ-frak­ció újabb utcanév változtatásokra vonatkozó javaslatait terjeszti elő. Történészként nem is tenném szóvá az írással kapcsolatos észre­vételeimet, a 11. sz. választókerü­let szocialista képviselőjeként azonban feltétlenül szükségesnek látom, hogy hozzászóljak a témá­hoz. Teszem ezt elsősorban a Prantner János utca lakóinak ér­dekében, akik megtisztelve bizal­mukkal, még múlt év októberében felkerestek, hogy segítséget kérje­nek. Segítséget ahhoz, hogy meg­tarthassanak valamit, ami volta­képp több mint ötven éve az övék, nevezetesen az utcájuk nevét. Tudom, hogy döntésükben nem ideológiai megfontolások vezették őket, hanem sokkal inkább a min­dennapi emberek bölcs pragma­tizmusa, ami meggyőződésem szerint nekünk, politikusoknak is nagy hasznunkra válna. így jó len­ne megértenünk azt is, hogy az emberek többsége nem kér a név­változtatásokat követő utánajárá­sokból, s még kevésbé a hozzá kapcsolódó költségekből, még ak­kor sem, ha annak egy részét a vá­ros átvállalja. Nyugalmat szeret­nének, s tőlünk, önkormányzati képviselőktől mindenekelőtt azt várják, hogy ideológiai, politikai csatározások helyett azon mun­kálkodjunk, hogy minél emberib­bé váljék a városban élők szűkebb és tágabb környezete. A FIDESZ-frakció javaslatait ez­úttal történeti bevezetővel látta el, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így győzze meg az érintette­ket a névváltoztatások elkerülhe­tetlenségéről, mondván, ne viselje utca annak a nevét, akinek kezé­hez vér tapad. Ezzel magam is egyet értek. Képzett történészként nincs is vitám az írás szerzőivel a tekintetben, hogy a proletárdikta­túra hónapjaiban a vörös terror is szedte áldozatait. A vesztes hábo­rút követő felfordult világban kis­emberek haltak meg meggyőző­désükért mindkét oldalon. Elfo­gadhatatlan viszont számomra az a cikk sugallta szemlélet, hogy a Tanácsköztársaság idején kisebb­nagyobb funkciót vállalók, illetve a baloldali mozgalmakhoz kötődő személyiségeket pusztán hovatar­tozásuk okán potenciális gyilko­soknak deklaráljanak. Hogy e gondolatmenet következetes végig vitele mennyire képtelen, az min­denki számára könnyen belátha­tó. A nemcsak a politika-, hanem a kultúrtörténet iránt is érdeklődők körében köztudott, hogy váro­sunk nagy szülöttje, Babits Mi­hály a Tanácsköztársaság idején nyert tanári kinevezést a budapes­ti egyetemre, s Móricz, Karinthy és Kosztolányi mellett tagja volt az irodalmi direktóriumnak. A leen­dő Írók közül egy-egy középisko­lai direktóriumban vállalt szerepet Németh László és Illyés Gyula. A zenei direktórium tagjai sorában pedig ott találjuk Kodály Zoltánt és Bartók Bélát. Mindezzel korántsem szeret­Cí\tl/u/Áo ZÓ/i bálja t )zereM/c/ r.r ft&z/e/cttc/ mcy///(ye//t; a henes/icífó/t és o ti fftt//{ o zó/i /ntísoros báj/ára. A bál ideje: 2002. február 2. 19 óra A bál helye: Gemenc Szálló étterme PROGRAM: 19.00 Báli megnyitó 19.30 Svédasztalos vacsora 23.00 Solymos Tóni műsora Éjféltől: Tombola, zene tánc hajnalig Zene: Rezsó zenekar Helyfoglalás jelentkezési sorrendben. Jelentkezni lehet: Bohli Antalnénál KISOSZ Szekszárd, Arany János u. 17-21. Telefon: 74/414-227, 74/312-847 2002. JANUAR 20. $ ném azt a látszatot kelteni, hogy a Tanácsköztársaság az ország ko­rábbi szerves fejlődésével szakító rendszere általános elfogadottsá­got élvezett volna. Ellenkezőleg, a proletárdiktatúra megítélése szél­sőségesen megosztotta az értelmi­séget, s szinte valamennyi társa­dalmi réteget. Történészként szeretném még egy tévedésre felhívni a figyelmet. A cikk állítása szerint a Tolna me­gye különböző településein elkö­vetett gyilkosságokat a szekszárdi direktórium nevében hajtották végre. Ez két okból sem volt lehet­séges. Egyrészt, mert a direktóri­um nem igazságszolgáltató, ha­nem a megszüntetett önkormány­zat helyén létrehozott végrehajtó szervként működött, másrészt, mert illetékessége csupán a me­gye székhelyére, Szekszárdra ter­jedt ki. Képviselőként és polgárkéntJii­szek városunk fejlődésében.!^ mélem, hogy a jövőben minél több új utca, park és más közterü­let épül, valamennyi névadásra várva. Ebben az esetben messze­menőkig támogatom, hogy a cikk­ben felvetett, erre valóban méltó személyiségek közül minél töb­ben „utcát kapjanak". Átkereszte­lésekre viszont megítélésem sze­rint csak az érintett lakók kezde­ményezésére, a többség egyetérté­sével kerülhet sor. S végül egy jó hír a névváltozta­tások ellen tiltakozók számára: a törvényi rendelkezések értelmé­ben a választások évében utcane­vet megváltoztatni nem lehet. dr. Gaál Zsuzsanna a 11. sz. választókerület képviselője Csurka Istvár^ Szekszárdon MIÉP kampánynyitó nagygyűlés a Babitsban A Magyar Igazság és Élet Pártja tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt 2002. január 26-án 18 órára a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében tartandó KAMPÁNYNYITÓ NAGYGYŰLÉSÉRE. A rendezvényen Csurka István, a MIÉP elnöke bemutatja a Tolna megyei választókerületekben induló öt egyéni országgyűlési képviselő-jelöltet. 1. sz. vk.: Dr. Tóth Csaba 2. sz. vk.: Dr. Nemes Árpád 3. sz. vk.: Vitéz Dr. Maróthy Géza 4. sz. vk.: Kiss Albert 5. sz. vk.: Koppánné Dr. Kertész Margit Dísz kivilágítás A karácsonyi díszkivilágításhoz támogatást nyújtott cégek vezetői - Máté Judit, a MINIHÁZ tulajdonosa, Priger Anikó, a Raiffeisen Bank fiókvezetője, Vadász József, a Szekszárdi Nyomda Kft. igazgatója, KajtárPál, a Kereskedelmi és Hi­telbank fiókvezetője, Kiss István, a CSP igazgatója, Lenner László, a CITIBANK fiókvezetője, Szőnyi Zoltán, a Hungária Biztosító fiókvezetője, Nemes Zoltán, a PRETTL Hungária igazgatója és Szabó Sándor, a Ferropatent Kft. igazgatója ­kérdésünkre elmondták, hogy a város megkeresésére örömmel mondtak igent és nyújtottak támogatást. Tették és tehették ezt azért, mert cégük eredményes évet zárt a tavalyi évben, ugyanakkor olyan célhoz adhattak támogatást, amely­lyel az év legmeghittebb ünnepét, a karácsonyt tehették még ünnepibbé az egész város számára. December közepén Kocsis Imre Antal szép szóval és kis ajándékkal köszönte meg mindazon tűzoltók munkáját, akik részt vettek a város ünnepi díszbe öltöztetésében. A polgármester elmondta: ő tulajdonképpen csak továbbítja a Szekszárd lakosságától érkezett elismerést. Sok dicsérő szót kapott ő, aki, mint hangsúlyozta, érdemtelen arra, így „házhoz szállította" a polgárok köszönetét. Szekszárd Városi Hivatásos Tűzoltóság •j Raiffeisen i BANK KgH || Qjftcnakrdchnl A C&íitrffxaii: ^fcnxf^ SZEKSZÁRDI YASAffffip Szekszárd 1 TV Tolnai Népújság /

Next

/
Oldalképek
Tartalom