Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-24 / 11. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁRCIUS 17. VASÁRNAP ML Vasárnapi vendég BsMato Mini | Vendégem a Gemenc presszóban, An­gyal Balázs 25 éves fiatalember, aki abban az országban töltött el majd­nem egy évet, ahonnan manapság fájdalmas és szomorú hírek érkeznek. Balázs szerencsére nem azokon a he­lyeken járt, ahol félnie kellett, s arról a távoli misztikus országról, amiről utazása előtt, csak halvány fogalmai voltak - leginkább a híradásokból ­kifejezetten jó emlékekkel és tapasz­talatokkal tért haza. Ez az ország pe­dig nem más, mint Izrael. - Túl hosszú életrajzi bevezetőt nem tud mesélni, hiszen nagyon fiatal, azért mondjon néhány mon­datot, az Izrael „előtti"'időkről... - A II. Számú Általános Iskolába jártam, majd a Palánki Mezőgaz­dasági Szakközépiskolában érett-. ^piztem, majd technikusi minősí­tést szereztem kereskedelmi mar­keting szakon. Közben Tolnára költözött a család, ahol szüleim­nek halüzletük van, egyetlen test­vérem az öcsém pedig jelenleg Veszprémben vegyészmérnöknek tanul. - Hol kezdett el dolgozni? - Több lehetőséget latolgattam, majd a vendéglátást választottam, első munkahelyem a Séd Söröző volt. Onnan mentem ki Izraelbe. - Ezt most pontosan el kell mesél­nie, mert sokan mondják, hogy egyszer csak ide, majd oda men­tem, de mindig homályosak ezek a dolgok, ahogy nekivágnak egy-egy ilyen útnak... - Pedig egyszerű. Szekszárdi ba­rátaim mentek ki Izraelbe dolgoz­ni, rokonokon keresztül sikerült nekik munkát találniuk egy-másfél • múlva. Jómagam pedig ezek­a barátoknak a segítségével. - Mindjárt talált munkát, ami­kor kiment? - Igen, méghozzá nem is akár­hol. Izrael legdélebbi részén, a Vö­rös-tenger gyöngyszemeként elne­vezett Eliat nevű városkában, ami egy üdülőváros, és kifejezetten a turizmusra épült. Minden odaérkezőnek végig kell járnia a ranglétrát ebben az üdülő­városba, ami a takarítással kezdő­dik, aztán ki-ki tehetsége, ismeret­sége, ügyessége révén bármeddig viheti. Szóval takarítással kezd­tem, majd szállodai portás szervizi munka, s akkor megismerkedtem egy izraeli lánnyal, akinek a nagy­bátyja egy rendezvény-lebonyolító irodát vezetett, s ott alkalmazott engem. - Ettől kezdve könnyebb lett az élet? - Természetesen, valamint sza­badabb. Ennek a lánynak köszön­hetően megismerhettem a várost, és rajta keresztül sok barátot is szereztem. Miután a családjához is bejáratos voltam, képet kaptam az ő életükről. - Melyek voltak azok a szokások, amelyeket illett egy külföldinek is betartani, s mennyire sikerült ön­nek ezekkel megbarátkoznia? - A zsidó szokások - bár egy ré­szét mi is ismerjük olvasmányaink­ból - nagyon szigorúak. A hat na­pos munkahét, szombaton ünnep, a sabat. Nagyon szigorúan tartják a vallási szokásokat, közülük is a legszigorúbban az ortodox zsidók. Az ételeik a kóser ételek, semmi disznó, csak hal, marha. Miután itthon is mindent megeszem, ne­kem nem jelentettek gondot az ot­tani szokások, amit elém tettek, megettem. - Amikor kiutazott tudta, hogy mennyi időre, vagy csak azt gon­dolta, majd meglátjuk... - Tulajdonképpen tavalyelőtt ok­tóberben mentem ki azzal, hogy karácsonyra feltétlenül hazajövök, aztán annyira megragadott az otta­ni élet, hogy maradtam. Hihetetlenül barátságosak, nyíl­tak, közvetlenek az ottani embe­rek. Itthon is sok barátom volt és van, de ég és föld a különbség az itthoni és az ott szerzett barátaim között. Hiányzik a rosszindulat, az irigység, a féltékenység, nagyon se­gítőkészek. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért lehet ez így. Az­tán rájöttem, hogy ebbe belejátszik az, hogy abban a nyugodt, barátsá­gos légkörben mindenki pozitívan áll hozzá a másikhoz. - A magyarokat általában szere­tik a világban. Ön mit tapasztalt? - Ez valóban így van. Találkoz­tam egy idős nénivel, aki megmu­tatta a karján a lágerben betetovált számot, s boldog volt, hogy magya­rul beszélhetett velem. Mert még ma is ragaszkodik Magyarország­hoz, s bár már nem szeretne itt él­ni, kétévenként iderepül. Ezeknek az embereknek köszönhetjük, hogy a magyarokat szeretik. - Említette, hogy a nyugodt lég­körbe talán az időjárás is beleját­szik... - Amikor október elején kimen­tem, itthon esett az eső, ott 40 fok volt. Télen háromszor láttam esőt a 25-27 fokos melegben. Júliusban, amikor hazajöttem 50 fok volt, sze­rencsére jól bírtam, bár a tenger­parti állandó szél nagyon csalóka, kellemes - olyan mintha hajszárító fújná az embert - nagyon kell vi­gyázni, főleg annak, aki fehérbőrű. - A tengerrel hogy barátkozott meg? Milyen városokban járt? - Gyönyörű, ahol voltam az egy búvárparadicsom, tele van hallal, korallal, le is tettem a búvárvizs­gát. Volt egy izraeli barátom, aki sok mindenre megtanított, együtt búvárkodtunk, s neki köszönhe­tem, hogy eljuthattam a sivatagba is. Láthattam Betlehemet, Názáre­tet, Jeruzsálemet, jártam Tel­Avivban, s ezek mind-mind felejt­hetetlen élmények voltak. - Volt honvágya, s a szülei, hogy viselték a távollétét? - Egyszer volt honvágyam, kará­csonykor. Szerencsére elég sok kint lévő magyart megismertem addigra, velük töltöttem az ünne­peket, így nem volt annyira elvisel­hetetlen. A szüleim féltettek, hiszen az itt­honi médiák olyan képest festenek Izraelről, mintha mindig minden­hol történne valami borzalmas. Ahol én voltam, ott béke, csend volt, s a világ minden részéről vol­tak emberek, akik pihenni, nyaral­ni mentek oda. - Aztán letelt az idő... - Amikor hazajöttem, úgy gon­doltam, hogy 3-4 évig nem me­gyek vissza. Volt egy tervünk hár­munknak, egy spanyol út, ami nem valósult meg, izraeli magya­rok lebeszéltek róla. Ahhoz, hogy ott érvényesüljön az ember, spa­nyolul és angolul is tökéletesen kell tudni. Az az igazság, hogy nagyon vá­gyom vissza Izraelbe, szeretném az angol nyelvet, valamint a hébert megtanulni, s sok barátot hagytam ott, akikkel szívesen találkoznék újra. A hazajöttek közül már töb­ben visszamentek. - Igazi választ még nem kaptam arra, hogy mi az, amivel jobb távol itthonról, hiszen dolgozni kell, s nem palotában lakik ott sem... - Magam is akkor jöttem rá, ami­kor hazajöttem. Más világ az! Itt­hon minden a pénz körül forog. S ez egy paradox dolog, mert annak ellenére van így, hogy mindenki azt gondolja külföldre a pénzkere­sés miatt megy az ember. Mégis azt érzem, hogy amíg itt ha meg­kapják az emberek a fizetést, azon törik a fejüket, hogy hogyan jön­nek ki belőle ebben a hónapban, ott azon gondolkodnak, hogy mennyit tudok, akarok, szeretnék félretenni, s mennyit kívánok belő­le szórakozásra, utazásra költeni. Igazából nem spóroltam túlságo­san, mindent megnéztem, amire kíváncsi voltam, s mégis maradt mit félretenni. Imádom az ottani mentalitást, hogy nem azt nézik, hogy lehet valakinek keresztbe tenni, hanem hogy lehet segíteni. A vadidegennek! - Mi miatt ment ki, s mi miatt kí­vánkozik újra kimenni? - Először a pénz volt a motivá­ció. Aztán egy idő után rájön az ember, hogy jól érzi magát. S ha sok mindent látott, akkor rájön, hogy még több mindent szeretne látni, újabb helyekkel, országok­kal, emberekkel, kultúrákkal meg­ismerkedni. Kialakul egy újabb lá­tásmód a világról, arról nem is be­szélve, hogy kívülről a saját orszá­gomat is másképpen látom. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-Iámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szak­szervezeti Székház IV. emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra, vasárnap 16-18 óra- Bemutató • Április 4-én és 18-án 17-19 óra: Bioptron blub

Next

/
Oldalképek
Tartalom