Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-17 / 10. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁRCIUS 17. VASÁRNAP ML Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban, Mészáros B. Judit, a Tolna megyei Munkaügyi Központ képzési szakreferense. Judit, fiatal kora ellenére, sok mindent megtapasztalt, megélt, s beszélgetés közben arra a közös megállapításra jutottunk, hogy az emberi élet igazi értelmét és tartalmát nem az évek, hanem az átélt élmények - pozitív és negatív adják meg. - Judit! Jó nagy kerülővel lettél szekszárdi, mégis olyan szeretettel beszélsz erről a városról, mintha itt születtél volna... - Talán azért, mert sokfelé jártam, s hazatérve - nemcsak a honvágy miatt - egyre szebbnek láttam ezt a várost. Valóban nagy kerülővel lettem szekszárdi, édesapám szentesi, aki vadász lévén, a Gemenci •

idásztársaságnál dolgozott, mint dész, és vadász, anyai nagypapámmal, akik fajsziak voltak. Kalocsán születtem, mert ott volt a hozzánk legközelebbi kórház, és születésemen kívül annyi közöm van ahhoz a városhoz, hogy lobbanékonyságom miatt hamar paprika piros leszek. Harmadik osztályos voltam, amikor Szekszárdon telepedtünk le, iskolát is több minden miatt váltottam, végül 7., 8., általánosba a gyakorló iskolába jártam és kitűnő tanuló voltam. A szüleim házassága sajnos válságba jutott, én öcsémmel az édesanyámmal maradtam. Azt viszont el kell mondanom, hogy nálunk a láthatás nem volt „kérdés", a szüleim nagyon korrekt viszonyt alakítottak ki a válás után. - Hol folytattad az iskoláidat? - Pakson érettségiztem az ESZIben, annak ellenére, hogy humán €

lítottságú vagyok - ma is úgy éraz az iskola nem volt nekem - ennek ellenére, nagyon jól éreztem magam abban az iskolában. Ott kezdtem el angolt tanulni, s ebben sokat segített az is, hogy sokat utazhattunk külföldre az iskolából, nyelvgyakorlás" végett. Bevallom a négy kemény év olyan hatással volt rám, hogy az érettségi után, nem nagyon volt kedvem a továbbtanuláshoz. - Akkor hogyan tovább? - Ez 1992-ben volt, s abban az időben lett nagyon „divatos" a külföldi „bébiszitterkedés". Miután nagyon szerettem volna utazni, nyelvet gyakorolni, hivatalos munkavállalási engedéllyel - ami azt jelenti, hogy több család közül választhattam - Angliába mentem. Miután volt I hónapos próbaidő, gondoltam, ha nem „bírom", akkor van visszaút. Nagyon nem mindegy, hogy az ember milyen családhoz kerül. - Szerencséd volt? - Egy kicsi település - még falunak sem nevezhető - volt, ahová kerültem, egy 9 éves kisfiúra kellett vigyáznom. A szülők bankban dolgoztak, jól éreztem magam, sajnos a helyi iskola már nem felelt meg, így egész napos városi iskolát kerestek a fiúnak, így az én munkám feleslegessé vált. Segítettek új családot szerezni, amely egy elvált férfiből, egy 12 és 7 éves gyerekből állt. Ott nemcsak a gyerekek mellé kellettem, az egész család háztartását el kellett látnom. 1993 húsvétján hazajöttem és nem mentem vissza. - Az angolok kicsit rejtélyesek előttünk. Te milyennek láttad őket? - Hagyománytisztelők, s akikkel találkoztam, úgy gondolkodnak, hogy a ház értük van és nem fordítva. Az emberekkel nem volt problémám, sőt pár év múlva nosztalgiával gondoltam vissza rájuk. Sajnos a legnagyobb baj az volt, hogy távol voltunk minden lakott területtől, barátaim ezért nem voltak, a tanfolyamokon nem sokat tanultam, mert ott is külföldiekkel találkoztam. Mindezek ellenére sokat fejlődött az angol nyelvtudásom, sokat néztem TV-t, ami nagy segítség volt. - Hazajöveteled után mihez kezdtél? - Miután mindig nagyon akaratos gyerek voltam, nehezen viseltem a szülői szigort, hogy megmondják, mit tegyek, elmentem a Balatonra dolgozni egy nyárra, s bármennyire vágytam a továbbtanulásra, féltem, s a szüleim sem nagyon ösztönöztek. A Balaton után elvégeztem Budapesten egy egyéves titkárnőképzőt, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ támogatásával és édesapám segítségével. Ott kezdtem el spanyolul tanulni. Ez az iskola eredetileg háromévesnek indult, de évente ki lehetett „szállni", egy-egy végbizonyítvánnyal, ami sajnos nem volt felsőfokú még a harmadik év után sem. Ezért hagytam abba az első év végén, egyébként a tandíj is nagyon drága volt. Ezután a Ferihegyi repülőtéren helyezkedtem el, egy érdekes munkakörben, amit sajnos rosszul fizettek, s Budapesten az albérlet is nagyon drága, nem lehetett megélni, pedig már akkor titkárnőként is dolgoztam. Közben 22 éves lettem, s arra gondoltam most még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy valamit kezdjek magammal. - Jött a „muszáj" valahová menni? - Volt egy barátnőm Németországban, Frankfurt mellett, kimentem, s több mint két évig ott dolgoztam. Mindig angol nyelvű családoknál, ugyanis az angol nyelvtudásomat szerettem volna tökéletesíteni. Közben nem tudatosan, de kezdtem ismerkedni a német nyelvvel, amit addig nem nagyon szerettem. Az első év nyarán hazajöttem és felvételiztem az ELTE bölcsész-angol szakára. Elsőre felvettek, büszke is voltam, mégis visszamentem még egy évre. Amikor hazajöttem és elkezdtem az egyetemet, akkor rájöttem, hogy annyi pénzem nincs, hogy munka nélkül tudjam finanszírozni az egyetemi tanulmányaimat, tehát munkát kell keresni. Egy amerikai szállodalánc egyik hoteljébe, a MARRIOTT-ba, mint hostes kaptam munkát, amit jól megfizettek, mivel kétműszakos állás volt. Nagyon rendesek voltak, mert még az órarendemhez is alkalmazkodtak, ennek ellenére rá kellett jönnöm, hogy nem bírom munka mellett a tanulást, sőt továbbnézve azt is láttam, hogy ha bírnám is, az elhelyezkedéssel is lenne gondom. Első év végén abbahagytam az egyetemet és otthagytam az állásomat is. - Most milyen ország következik? - Svájc. Egy ismerősöm révén jutottam ki Zürichbe. Érdekes, hogy Svájcot hallva mindenkinek a tökéletesség jut eszébe, én nem ezt tapasztaltam. A táj valóban gyönyörű, de a városok a házak, az egész ország kevésbé szép volt számomra, mint amit Németországban láttam, s amit hallottam regélni róla. Számomra Németországban a tisztaság, a rend szeretete nagyon megkapó volt. Svájcban - bár jól megfizettek - egyszer csak rájöttem, hogy szeretnék hazajönni, Szekszárdra. Most a Bródy utcában lakom, édesapám segítségével önálló lakásom van, s jó munkahelyem. Elvégeztem egy 9 hónapos tanfolyamot, kereskedelmi-menedzserit, ami nagyon hasznos volt. A továbbtanulásról nem tettem le. Szeretnék Győrben, a Széchenyi Egyetem közgazdász szakán továbbtanulni - s miután oda annak lehet jelentkezni, aki két nyelven beszél -, én történelemből felvételizem, az angol felsőfokú nyelvvizsgámat betudják. - Judit! Ha össze lehet foglalni, mi az, ami téged „elvitt" abba a három országba. Mit nyertél, esetleg veszítettél? - Örülök, hogy a kíváncsiságom hajtott, hogy megismertem más országok kultúráját, biztos vagyok abban, hogy minden ott szerzett információt és tapasztalatot hasznosítani tudok majd a tanulmányaim, a munkám, az életem során. Bármikor szívesen megyek külföldre, de arra rá kellett jönnöm, hogy élni csak itt szeretnék. Időnként nehéz volt az egyedüllét, de azt is kihívásnak éreztem. Eljuthattam az egyik külföldi munkaadóm jóvoltából álmaim városába, Barcelonába, ahol 7 órát gyalogoltam egyhuzamban, hogy minél több mindent megnézhessek. Eljutottam Franciaországba. Megismerkedtem a német kultúrával, megtapasztaltam, hogy Anglia és Svájc más, mint amilyennek elképzeltem. Azt hiszem életre szóló élményeket, tapasztalatokat szereztem, s ezeknek az utaknak, kihívásoknak meg tudtam magam előtt felelni. Most éppen újra Németországba készülök, szabadságra egy családhoz látogatóba, de úgy gondoltam kicsit körülnézek az ottani társszerveknél, hátha tudok valamit tanulni tőlük. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-lámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szakszervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra: Bemutató • Csütörtök 14-16 óra: Bioptron klub • Vasárnap 16-18 óra

: Bemutató