Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-03-10 / 9. szám
Válts stílust, válts kormányt!" $ www.szekszard-szdsz.hu 2002. MÁRCIUS 10. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Folytatás a 4. oldalon. központú kormányzást kell folytatni, mielőbb rendezni akarják az eladósodott kórházak helyzetét hogy a szakma ne néptelenedjen el, mielőbb rendezni kell a béreket - az MSZP kormányra kerülését követő első lépcsőben 50 százalékkal akarja emelni az egészségügyben dolgozók bérét, majd megalkotják az egészségügyi bértáblát. 300-400 új háziorvosi, valamint 200-300 házi gyermekorvosi körzetet hoznak létre. Kiemelte, hogy a népbetegségben szenvedők - például a csontrendszeri és a magas vérnyomásos betegek - ingyen juthatnak a szükséges gyógyszerekhez. A fontosnak tartott iskolai és tömegsportról szólva a miniszterelnök-jelölt megemlítette, hogy a minap Mohácson ő maga is aláírta az olimpia megrendezését szorgalmazó ívet, ám úgy fogalmazott, hogy a magyarországi olimpiát maga is támogatja, de előbb több fontos dolgot kell megoldani. Közölte, hogy tisztességes számításokat kell végezni, s „előbb kell gondolkodni, mint beszélni". V.H.M. Fotó: Nagy Ági KÖZGYŰLÉSI ÖSSZEFOGLALÓ Van költségvetése a városnak Ebben a mondatban foglalható össze a februári közgyűlés legfontosabb döntése. A hónap utolsó napján megtartott soros ülésen a testület egyéb fontos döntéseket is hozott. Az testületi ülést, annak határozathozatalát ezúttal nem „terhelte" politikai vita, a döntéseket a testület - az igeneket és a nemeket is - szinte teljes egyetértésben hozta meg. Az ülés a szokásos 9 órakor kezdődött, a lejárt idejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalása után a testület Szekszárd testvér- és partnervárosai kapcsolatainak alakulását és a 2002-re tervezett programját tekintette át. 2002-ben e területen a városnak két kiemelkedő rendezvéÍ ye lesz; április 28.-május 3. között hnepli a város a bezons-i testvérvárosi kapcsolat 35. évfordulóját, június 6-10. között pedig BadenWürttenberg tartomány megalakulásának 50. évfordulójáról emlékezik meg közösen azokkal Tolna megyei településekkel, akiknek szintén e tartományban vannak testvérvárosi kapcsolatai. Szerződéskötési igénnyel kereste meg a várost a Pannonenergia Kft., mondván; a város és annak 100%-os tulajdonú Kft.-je, a Vagyonkezelő Kft. szerződésben vállaljon kötelezettséget arra, hogy a Pannonenergia Kft. - a Déli Fűtőműben a gázmotoros beruházást végző és egyben távhőtermelő kft. - által termelt hőmennyiséget a város átveszi. A szerződéskötésre a Pannonenergia Kft. szerint azért van szükség, mert a város és az Alfa-Npva Kft. által kötött bérleti és üzemeltetési szerződés jelenleg is per alatt áll. Pannonenergia Kft. szerződéskötési igényére a város egyelőre nemet mondott, a döntést következő ülésére halasztotta. Rendeletet alkotott a testület arról, hogy a városban élő rászoruló családok számára milyen feltételek mellett nyújt támogatást a lakáshoz jutásban. A rendelet részletesen szabályozza az igénylésre jogosultak körét, az elnyerhető támogatási formákat és mértékeket. Elfogadta a közgyűlés a város ifjúsági koncepcióját. A koncepció kialakítását tényfeltárás és helyzetelemzés előzte meg, az Echo Oktatáskutató Műhely komplex ifjúságkutatási munkát végzett, erre épült rá az elfogadott koncepció. Határozatában a testület arra is kötelezettséget vállalt, hogy bizottságai évente áttekintik az e területen lehetséges tennivalókat és fejlesztési lehetőségeket. Megtárgyalták és elfogadták a képviselők azt a tervezetet, amelyet a hivatal készített a hitelállomány csökkentésére, illetve annak lehetséges alternatíváira. Az alternatívák közt van többek közt a központosított intézményi költségvetés bevezetése, a karbantartási munkák összevonása, a sportcsarnok átalakítása, a részleges vízműprivatizáció, a szociális ágazat átalakítása, az ingatlaneladások, a kollégiumok és táborok kihasználtságának növelése. A hivatal által kidolgozott tervezetre a testület igent mondott, és megadta a felhatalmazást az egyes alternatívák részletes kidolgozására. A költségvetéssel kapcsolatban a testület két határozatot is hozott, elfogadta a 2002-2004-re szóló költségvetési koncepciót, majd az idei év költségvetésére is igent mondott. Mindkét rendeletet vita nélkül fogadta el a testület, bár az egyéni körzettel rendelkező képviselők közül többen is megfogalmazták kritikájukat - leginkább a körzetüket érintő fejlesztéseket hiányolták - a rendelettel kapcsolatban. A szavazáskor azonban az is „látszott", hogy a költségvetési rendelet már „megfutotta" a maga köreit, túl van a bizottsági és frakcióegyeztetéseken, és vélhetően minden képviselő tudatában volt szavazata leadásakor annak a ténynek, hogy ez az az időpont, amikor a város még szankciók nélkül fogadhatja el költségvetését, az időhúzás pedig már szankciókkal járna. Megválasztotta a közgyűlés az orMEGYEI MSZP-S KAMPÁNYNYITÓ MEDGYESSY PÉTER RÉSZVÉTELÉVEL Ingyenes gyógyszer a népbetegségekre A zuhogó eső ellenére is zsúfolásig megtelt a sportcsarnok, amikor ^•edgyessy Péter, az MSZP miniszTerelnök-jelöltje - Tolna megyei körútját követően - Szekszárdon részt vett a párt kampánynyitó nagygyűlésén, ahol bemutatta a megye MSZP-s országgyűlési képviselő-jelöltjeit. Halmai Gáborné a szekszárdi, Szabó József a paksi, dr. Kari Imre a bqnyhádi jelölt, dombóvári színekben Tóth Gyula indul a választáson, Tamásiban pedig Frankné dr. Kovács Szilvia. A nagygyűlést megelőzően Medgyessy Péter a megyében tett látogatása tapasztalatai között említette, hogy bizonyos térségekben komoly gondot jelent a munkanélküliség, majd leszögezte, hogy a következő kormány feladatai között kell hogy szerepeljen a munkahelyek számának növelése. Ő is megállapította, hogy a fő- és az összekötő utak igen rossz állapotban vannak, a 6-os út egyszerűen nem alkalmas a közlekedésre. Közölte a kormányfőjelölt, hogy az utakat rövid időn belül föl kell javítani, hogy a térség vonzza a befektetőket, s a balesetek száma is csökkenjen. Megjegyezte, hogy a 6os út menti városok mellett meg kell építeni az elkerülő utakat, a csatornázást az e téren elmaradott területeken gyorsítani kell. A mezőgazdaság véleménye szerint Tolnában az elmúlt négy év hibás kormányzati politikája ellenére még ma is életképes. Az egészségügy modernizációjára az MSZP öt pontos tervet dolgozott ki. Ezek között említette Medgyessy Péter, hogy egészség-