Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-24 / 7. szám

SZEKSZÁRDI 2002. FEBRUÁR 10. M m jtlna^hkul VASARNAP l/asárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban Sallai Tamás, a SATO Vadászatszervező és Elszámoló Iroda első számú vezetője, vadász, s annak a Sallai Istvánnak a fia, akivel a múlt heti Kávéházi randevúban beszélgettem. Sallai Tamás beleszületett a vadászatba, egy tradíciót követve, fiatal kora ellenére olyan tapasztalatokról és élményekről mesél, amelyre igazán büszke lehet, ám ezt meghagyja édesapjának - aki méltán lehet büszke fiára -, s a beszélgetés során az Is érezhető, hogy ez az érzés kölcsönös. Azoknak a kedves olvasóknak, akik az elmúlt hétvégén nem olvasták a Kávéházi randevút, magyarázatképpen elmondom, hogy az apával és fiával készült interjú több volt mint egyszerű Kávéházi randevú, élmény volt az újságíró szá•

ra is, tanulságokkal, többek között ól, hogy a nevelés legsarkalatosabb pontjai, a példamutatás és az elismerés. - Tamás! Édesapjánál leírtam, hogy ön beleszületett a vadászatba, s világrajövetelekor úgy „látta" meg őt, hogy vadászruhában volt. Meghatározta életét ez a családi tradíció, amely több generációra vezethető vissza! - Ahol apuval befejeződött a beszélgetés ott kezdeném. Arról az első közös vadászatunkról megvan a fénykép, de addig, amíg igazi vadász lett belőlem, hosszú utat jártam be. - Rövidítsük le ezt az utat, hogy aztán a nagyobb utakhoz több helyünk legyen... - Kereskedelmi szakközépiskolában érettségiztem 1989-ben. Szállodai, valamint idegenforgalmi ^Bfc'intézői szakon. Első munkahetem az Alisca Hotel és Szálló volt, aztán még több helyen dolgoztam. Számomra 1992-ben érkezett el az igazi kihívás, amikor úgy éreztem ez az, amire vágytam, amit életcélul lehet kitűzni. Ez pedig nem volt más, mint egy családi vállalkozás, amely kötődik a vadászathoz, hiszen vadászatszervező családi irodát nyitottunk szüleimmel. - Kinek, milyen szerepe van ebben a vállalkozásban, ha úgy tetszik ki, mit vitt bele? - Édesapám a harminc év tapasztalatát és gyakorlatát, valamint azt a kapcsolatrendszert, amivel neki lehetett vágni, jómagam megszereztem minden jogosítványt, amit az állam előírt, s édesanyám nyújtja a biztos hátteret. - Milyen jogosítványokat kellett beszereznie? - A már fent említett végzettségem mellett, valutaváltó és banki ügyintézői oklevelet szereztem, német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tettem - amit sok esetben kamatoztatok fordítói, bírósági, ügyészségi, rendőrségi felkérésre s 1996-ban diplomáztam az Idegenforgalmi Főiskolán. - Tamás! Arról kérdezem, amit édesapjával készült interjú során csak megemlítettünk, tudniillik, hogy az Önök, s főleg az Ön életében milyen fontos szerepet játszik Afrika. Mikor kezdődött ez, s hogyan? - Minden vadász álma úgy gondolom az az ország, ahol mást jelent a vadászat, mint nálunk. Ezek közül a legvonzóbb Afrika. Amikor 1995-ben, ez után a téma után érdeklődni kezdtem, senki sem tudott különösebb felvilágosítást adni. Aztán egy véletlen folytán kaptunk egy meghívást telefonon, s mindhárman kiutaztunk. Két hétig voltunk kint, megismerkedtünk több farmerrel, akikkel a hazajövetel után is tartottuk a kapcsolatot. Majd 1996 tavaszán két hónapra elmentem, hogy tanuljak, hogy minél több vadászati lehetőséggel megismerkedjem. Ez a hely Namíbia volt, ahol az őslakosokkal, a búrokkal, valamint a farmerekkel nagyon jól összejöttünk. Szinte a hegyekben töltöttem el, 3000 km magasban ezt az időt, gyalog, lóháton vadásztunk, s a táj természeti szépségeinek elmesélésére nem lenné elég az újság. - Milyen állatokra lehetett ott vadászni? S kivel járt, ugye nem egyedül? - Elsősorban antilopfélékre, valamint a ragadozók közül a leopárdra és gepárdra. Volt egy platós autó, és egy Owambu nevű néger, aki végig mellettem volt, s nagyon összebarátkoztunk. - Azóta minden évben megismétli ezt az utazást... - Rövidebb-hosszabb ideig. A legrövidebb idő két hét, a leghoszszabb eddig három hónap volt. Sőt abban az esztendőben kétszer három hónapig voltam kint. - Az nem volt nagyon hosszú? Mi volt a legnehezebb, amivel meg kellett birkóznia? - Amit nem lehet megszokni, az a honvágy. Annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam, s mindig visszakívánkozom. Egy farmon laktam, 100 km-en belül nincs ember, ha van ott is csak egy farm, ahol egy család él. Azért nagy varázsa van, mert azon túl, hogy sokat dogoztam a farmon, birkákat oltottam, tehénellést is levezettem, rengeteget utaztam. Egyszer elmentem az Atlantióceánhoz, ahol részt vettem egy cápahorgászaton, valamint sóbányában is voltam. A farmerek egyébként rendkívül kedves emberek, ha valakivel barátságot kötnek, az egy életre szól. Többször előfordult, hogy elmentek bevásárolni a legközelebbi városba - több száz km-re - s az egész farmot rám bízták. Ami számomra még érdekes volt, ugyanakkor nem lehetett alóla kibújni - a barátság kedvéért nem is illett volna - az a vallási szokásaik. Ezeket szigorúan betartották, és a vendéggel is betartatták, ami csak kezdetben volt furcsa, ma már teljesen természetes számomra. Ez a vendéglátás egyébként mindkettőnknek jól jött, én segítettem a farmernek minden munkájában, miközben megismerkedhettem egy új világgal. - Mi az, amivel gazdagabb lett, mint vadász? - Megszerezhettem kint, Namíbiában a hivatásos vadász címet, ami annyit jelent, hogy vadászhatok, és vadásztathatok. Ez egy nagyon jó érzés, hiszen azóta már, sok embert sikerült megismertetnem az afrikai vadászat szépségeivel. Afrika olyan, hogy amíg nem volt ott az ember, arról álmodik,' milyen lesz látni, átélni. Aztán ha hazajön, akkor már arról álmodik, hogy mikor láthatja újra. Az élmények egyébként itthon teljesednek ki, amikor elővesszük a fényképeket, amikor mesélünk, beszélünk róla, amikor leülepednek az átélt dolgok, s megmaradnak az igazán maradandók. Sokszor mondom barátaimnak ismerőseimnek, hogy az ember, ha sokfelé jár a világban, akkor egyegy út után azt érzi, ezt „letudtam". Afrikába vissza kell térni! Természetesen, aki azt a 60 évvel ezelőtti, filmekben látott romantikát keresi az csalódik, viszont aki felkészülten megy ki, az tudja, hogy mi vár rá, bár még így is rengeteg a meglepetés. - Mi lesz az ott elejtett állatokkal? - Bevisszük a legközelebbi városba és eladjuk. A trófea természetesen a vadászé, amit haza lehet hozni, ami díszítheti az itthoni gyűjteményt. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ezeket az utakat nem egyedül teszem meg, édesapám is mindig velem tart. - Mit jelent az életében ez a „találkozás" Afrikával? - Váratlanul jött az életembe, de nagyon boldog vagyok, hogy évente kétszer eljuthatok olyan helyekre, amelyekről mások csak álmodnak. Ezt persze csak úgy tudom megtenni, hogy a szüleim ilyenkor helyettem is vállalják a munkát, amit az itthoni vadászatszervezés megkíván. Szerencsére megvan már az .az ismeretségem, s az a hozzám való bizalom ott, hogy várnak és szeretettel fogadnak. Megdolgoztam érte, de megérte. Amikor puskával a kezemben, a hegyekben sétálok, és gyönyörködöm a naplementében, akkor a határtalan szabadság az, amit érzek. S szeretném ezt az érzést másokkal is megosztani. A Zepter Tolna Megyei Képviselete szeretettel hívja és várja március 7-én minden Bioptron Klub tagját, s minden kedves érdeklődőt, egy nőnapi ünnepségre. A klubdélutánon, meglepetésekkel, jó hangulattal, és sok-sok jó tanáccsal várnak minden Iámpatulajdonost vagy Bioptron-lámpa iránt érdeklődőt. A HELYSZÍN: Szekszárd. Szakszervezeti Székház. HZ emelet. 107-es helyiség. (Augusz I. utca 11-13.)