Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-08-05 / 26. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2001. AUGUSZTUS 5. A család együttélésének művészete A problematikus családban felnövők nehézségei a saját családjukban (Folytatás a 7. oldalról.) nának (mert kis korukban állandóan lavírozni kellett), már felnőttként is túloznak, még akkor is ha már semmi szükség nincs rá. Kíméletlenül ítélik meg önmagukat, mindent maximálisan akarnak csinálni, magasra teszik maguknak a mércét. Nehezen szórakoznak, nehezen oldódnak, negatívan ítélik meg saját személyiségüket, a legkisebb dologtól is indokolatlan bűntudatot éreznek. Más emberek könnyen kihasználják őket, mindenkit fontosabbnak tartanak mint saját magukat. Saját szükségletük mindig háttérbe kerül másokéval szemben. Úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikert. Nehézséget okoz számukra a spontán viselkedés. Egy pillanatra sem engedik el magukat, spontán még az érzelmeiket sem tudják kifejezni. A nagyon sok fegyelem és visszafogottság után viszont felrobbannak, amit aztán a környezetük nem ért, mert a hatás reakció mögött egy kis semmiség volt. Nehézségei vannak az intim kapcsolat terén. (Nehezen engedik el magukat, ezért nehezen ismerhetők meg, nem merik, nem tudják kimutatni érzéseiket.) A párválasztás után ahelyett, hogy elengednék magukat, görcsölnek, nincs egy laza pillanatuk, vágynak az egyedüllétre, de nem azért mert szeretnek egyedül lenni, hanem azért, mert akkor igazán elengedhetik magukat. Azt hiszik, hogy őket saját magáért nem lehet szeretni, ezért nekik folyamatosan kell valamit tenni, alkalmazkodniuk, adniuk. Nincsenek kibékülve a szexszel, illetve nagyon sokuknak problémájuk van vele. Úgy érzik nem érdemlik meg, mert azt gondolják nekik azt is ki kell érdemelni. Túlzott mértékben reagálnak olyan helyzetekben, amelyeket nem tudnak ellenőrizni, nem tudják megőrizni higgadtságukat, elementáris szorongás tölti el őket. Nagy a felelősségtudatuk - vagy néhány esetben egyáltalán nincs időnként viszont teljesen elengedik magukat. Vonzzák azokat az embereket akik ridegek-hidegek, mert az a meggyőződésük, hogy majd ők fogják megváltoztatni, olyan helyen akarnak szeretetet kicsikarni, ahol szinte lehetetlen. Nehezen bíznak meg másokban (ez jellemző minden kapcsolatukra, amely onnan ered, hogy csak az a jó, amit én csinálok, az van megcsinálva amit én megcsinálok, az a tökéletes amit én csinálok). Nagyon hűségesek társ- és munkahelyi kapcsolatban egyaránt. Gyakran érzik azt, hogy nem volt igazi gyermekkoruk, mintha egyegy életszakasz kimaradt volna az életükből, éppen ezért óriási gondjuk van saját gyermekei nevelésében. Irigylik a gyermekeiket, hogy jobb életük volt mint nekik, ez egy belső düh, s a kirohanások után rettenetes a bűntudatuk, amit aztán a gyermeknél egy drágább értékesebb tárggyal próbálnak „kiegyenlíteni". Kivetítik a gyermekre az ő saját lelki problémájukat, s miközben elhatározzák, hogy a gyermeküknek más gyermekkort szánnak, sajnos batyuként cipelik sajátjukat, s legtöbbször észre sem veszik, hogy ugyanazt adják át gyermeküknek. Ezeknek az embereknek pszichiáterre van szükségük, s ami a legfontosabb sosem lehet késő. Dr. Feuer Mária előadásában példákat említett, az életből, saját praxisából, s ezek a példák mind-mind hitelesen támasztották alá a fenti pontokat. Fontos, hogy a problematikus családban felnőtt gyermek, tudjon a szüleire haragudni, hogy engedje fel magában ezt az érzést. Mindehhez az szükséges, hogy akár magától, akár pszichiáter segítségével rájöjjön mi az a „bűn", amit szülei elkövettek ellene. Ha eljött a felismerés, lehet tudomásul venni, megérteni, de megbocsátani semmiképpen nem kell. Ha valaki ki tudja mondani, hogy a szüleim rémségesek voltak, akkor lehet rajta segíteni. A felismerés, az átlátás, a megértés a tudomásul vétel után az embernek magában kell elrendeznie a dolgot. Ha úgy érzi valaki, hogy belülről rendben van, akkor kifelé sem kell mást mutatnia. Félelemben és szorongásban tartani egy gyermeket a legnagyobb bűn, amit el lehet követni. Sze^^ mileg hihetetlenül káros. Lénye^^P hogy felnőtt korban akár segítséggel, akár anélkül a felismerést semmilyen lelkiismeret-furdalás ne kövesse. A sorrend: felismerés, tudomásulvétel, megértés. Fontos: nem kell megbocsátani. Sas Erzsébet KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS Sikeres nők Családban, kultúrában, művészetben, politikában, vállalkozásban és a közéletben A kerekasztal-beszélgetés öt meghívott vendégét a műsor vezetője, dr. Hangay István provokáló kérdéseivel arra ösztönözte, hogy azt a hivatást, életformát amit választották, s a vele járó sikert, ne csak értékeljék, de meg is védjék. Ettől a provokáló és a vendégek életének minden területére kiterjedő kérdésektől vált a beszélgetés érdekessé, időnként feszültté, s több esetben hangulatossá, nem utolsósorban tanulságossá. A beszélgetés hangulatát, minden szavát természetesen nehéz lenne „visszaadni", ezért a válaszok lényegét próbáltuk meg öszszefoglalni. Halmai Gáborné, a Babits MiMly Megyei Művelődési Ház és Gyermekek Háza igazgatója, Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagja, az első női képviselő. „Népművelőként - beosztottként és most vezetőként is - a legfontosabbnak tartottam és tartom, hogy a város életében fontos szerepet játszó művelődési ház maradéktalanul tudjon eleget tenni azoknak a csoportoknak, akik a művelődés, a hagyományőrzés bármely formáját választották. Ezentúl a szórakoztatás, a továbbképzés, a felvilágosítás minden területét kötelességemnek tartom, tarjuk kollégáimmal felvállalni. Senki előtt nem titok, hogy ez a munkakör, ez a beosztás, egy olyan elhivatottságot, s vele egy olyan életformát kíván, amely nem kötődik órákhoz, nincs munkaidő kezdete és vége, feladatok vannak, amelyeket a lehetőségekhez képest a legjobban kell megoldani. A családom ezt már évek óta úgy veszi tudomásul, hogy nekem ez nemcsak kenyérkereső foglalkozásom, hanem a hivatásom, valószínű sokszor hiányolnak, viszont az kétségtelen, hogy mindent megteszek azért, hogy ezeket a velük nem töltött órákat kárpótoljam számukra. Mint képviselő a kompromiszszumra törekszem, nem attól szavazok meg egy javaslatot, mert ez vagy az a párt terjesztette elő, hanem azért, mert az jó a városnak, vagy nem. Meggyőződésem, hogy kulturáltan is lehet politizálni, a vita előrébb visz, s amennyiben biztos vagyok az igazamban, annak minden esetben következetesen és messzemenőkig hangot is adok." Stekly Zsuzsanna tűzzománcfestő „Nem tartom magam művésznek, bár így szólítanak. Ennél sokkal többet ér számomra az a 150 kiállítás amit rendezhettem, azok a gratulációk, amelyeket a kiállítás vendégkönyvében olvashatok, s boldog vagyok, amikor azt hallom azért szeretik a képeimet, mert béke és harmónia sugárzik belőlük. Számomra a családom és a műhelyem a béke szigete. S miután ez egy házban található, mondhata^k hogy mindig otthon vagyok. A^P kotó munkát a konyhában pihenem ki, s ha elfog a vágy valamit megformálni, akkor csak felszaladok a műhelyembe. A legnagyobb boldogság számomra, hogy a férjemmel és két gyermekemmel szeretetben élünk, s azt csinálhatom amit a legjobban szeretek. Tudom, hogy mi az értékük a munkáimnak, ezért egyáltalán nem gondolkodom azon, hogy megkérjem az árát. A tűzzománc kép vagy ékszer végtermékként < 1