Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-03-11 / 8. szám

SZEKSZÁRDI 2001. MÁRCIUS 11. VASÁRNAP M „Döme bácsi, más idők tanúja" Babits Mihály Halálfiai című regényében „a vén sas", aki magát az ifjú Babitsot is elindítja szellemi pályáján, többszörösen megérdemli az utókor figyelmét, hiszen a nagy '48-as nemzedék legendás alakja s jószerivel utolsó igazi egyénisége volt. Ujfalusy Imre családja a honfoglaló 108 törzs egyikének leszármazottja, atyja uradalmi számtartó, aki 1824-ben (más adat szerint 1829-ben) született fiát jogásznak neveli. A forradalom alatt, 1848 júniusában Ujfalusy Imre önkéntes honvéd, s alig 150 nap alatt már százados lesz belőle, végigharcolja a szabadságharcot. A családi hagyomány szerint büntetésből beso^Kák, más forrás az 1850-es évek ^^én ügyvédi írnoknak mondja. A család szerint atyja váltotta ki 500 pengőforintért, annyi azonban bizonyos, hogy 1845-ben ismét letartóztatták, mert jellemzése szerint: „Egykori honvéd, neve rajta volt azoknak a névjegyzékén, akiket Kossuth megbízhatónak nyilvánított. Kiváló szónok és buzgó harcosa a lázadók pártjának." Talán ebből az időből valók azok a „fából faragott láncok, amiket szabadsághősök készítettek a tömlöcben", s az ifjú Babits kedvelt tárgyai is, „mert mindenféle csodadolgok voltak a Döme bácsi belső szobájában". (A költő valószínűleg úgy nevezte el Ujfalusy Imrét Döme bácsinak, hogy volt egy ilyen vezetéknevű '48-as hadfi annak baráti körében.) Ujfalusyt 1861-ben a megyei aljegyző posztján találjuk, ékes tolla örökíti meg Bezerédj István, „az elmúlt évtized éjjelén elveszett bajnok" érdemeit. Itt azt is megtudhatjuk, miért „ismét" a letartóztatás 1854-ben: 1853. augusztus 20án ő is egyik tagja volt a Hidjapusztán István-napi szerenádot adó dalárdának, amit emiatt tiltottak be. Amikor aztán 1868-ban végA Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye A Dél-Dunántúli Filharmónia valósággal elkényezteti a szekszárdi zenebarátokat, mert sorra szerepeltet világjáró, nagynevű művészeket. Legutóbb, a február 21-i zenekari bérletsorozaton a több nemzetközi versenyt nyert Nikolás Pasquet németországi karmestert és a Londonban élő Franki Pétert, korunk egyik legnagyobb zongoristáját, a nemzetközi fesztiválok ünnepelt sztárját. Az est kiemelkedő eseménye Mozart Esz-dúr zongoraversenyének emlékezetesen szép előadása volt. Mozart 23 zongoraversenye közül ez a mű J785-ből való. Ünnepélyes, derűs és játékos, ugyanakkor elegánsan köny^^edséggel és fejedelmi Tartással párosul. A bemutatóján, Bécsben a zeneköltő édesapja, Leopold Mozart is jelen volt, aki büszkén írja, hogy a bécsi közönség különös módon reagált: az egész második tételt meg kellett ismételnie (a zongoraszólót maga a zeneköltő játszotta). Most a szekszárdi bemutatón ezt az Esz-dúr koncertet Franki Péter zseniális játéka tette feledhetetlenné. A témák indítását, a zenekarral való dialógusait, az együttmuzsikálás örömét ilyen intenzív formában még nem hallottuk, ezeket tanítani kellene. A hangulatok érzékeny váltásai: a humor, az ábrándos, meleg érzelem, az elegancia, az ékesen szóló zongora szava, a fölényes biztonság és a virtuozitás egyaránt jelen volt, vagy ha kellett mint például a zárótétel rondójában a napfényes életöröm boldogságát zengte. Itt és most így találkozott egy remekmű és Famkl Péter zseniális tolmácsolása. A pécsi zenekar ezúttal is a tőle megszokott színvonalon muzsikált. Rossini Teli Vilmos nyitányát sziporkázó és artisztikus könnyedséggel játszották. A bevezető csellókvartettjét gyönyörű hangon és a befejező rész diadalmas fináléját fergeteges lendülettel adták elő. Beethoven VIII. szimfóniáját átgondolt felépítéssel tolmácsolták. A karmester jó híréhez híven állt helyt a maga pulpitusán. Hur leg megindul az alkotmányos élet, Ujfalusy és barátai alapítják a - budai és pesti után az országban a harmadik - '48-as honvédegyletet, a Tolna megyeit. Ekkoriban veszi feleségül Raácz Ninát, akitől fia, Imre is születik. A sors azonban kegyetlen: a könnyelmű fiú, aki mosonmagyaróvári gazdász korában konflison kocsizott be Bécsbe, tüdőbetegségben meghal 1895. január 15-én. Így, ebből a korból dereng az ifjú Babitsnak az örökké zsörtölődő Döme bácsi, aki 8205 négyszögöles szőlőjét már csak tehernek érzi, hiszen nincs kinek hagynia, de meg kell dolgoznia, újjá kell telepítenie. Közben 1898-ban meghal Babits Mihály édesapja, akinek fia - a család legnagyobb döbbenetére - a ravatalnál elneveti magát: attól félnek, hogy megbolondul. Rábízzák az öreg Ujfalusyra, aki minden szeretetét reá pazarolja, elviszi vadászni, igyekszik elvonni figyelmét. Az ifjú Babitsban elevenen élnek a régebbi képek, Döme szavai: „leigázott ország gyermekének legzsengébb években kell megtanulnia a haza szent nevét s e szent névhez illő komolysággal élni: Magyarország pedig leigázott ország. De ám minden a példaadástól függ; és minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs..." Megható, ahogyan „a vén sas" fiókát akar röpíteni, elnézi, amikor „fácán és fogoly helyett rímre vadász", majd ő kíséri el a szerkesztőségbe, hogy megjelentesse fordításait. Aki a Szekszárd Vidékében Geiger Gyula szerkesztőt helyettesíti, Leopold Lajos, a későbbi világhírű szociológus, máskülönben unokaöccse Leopold Kornélnak, akivel Ujfalusy a Takarék és Hitelbank helyi igazgatóságának tagja. A fordítások megjelennek, Babits kilábol válságából, Döme azonban keserű napok elébe néz: 1901. március 18-án meghal neje, ettől kezdve fájdalmai terhét egyedül viseli. Hosszúvölgyi szőlőjét rftég eladja 1907-ben Gáli Gyula szikvízgyárosnak, majd négy év múlva, éppen özvegysége tizedik évfordulóján, 1911. március 17-én meghal. Bodnár István verset ír halálára Az utolsó honvédek címmel: „Sorozatnak a mennyben, egyre verbuválnak, / Tavaly heten voltak, kik mostmár csak hárman, / A többi négy elment Kossuth-katonának..." Utána már csak egy '48-as tiszt marad, Ujfalusy Lajos, a szekszárdi nyomdaalapító. Azt sem tudjuk, testvéree, vagy unokatestvére Imrének, aki Babitsot az első lépések megtételében segítette. Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 94. Márciusi furcsaságok Ha rossz év van: félig még tél, ha jó: már igazi tavasz, amely megpezsdíti a vért és gondolatot egyaránt. Talán ez az oka annak, hogy ilyenkor egymást érik a furcsa esetek. A Szekszárd Vidéke 1889. március 21-én például a következő elméncséget adta közre: „Szekszárdon egy víg társaságban L... úr következőképp jellemezte a nőket: A nő hasonlít a Szent Lélekhez: a leány a galamb, az asszony a tüzes nyelv." Négy év múlva a Tolnavármegye március 26-i számában A furfangos ló című történetben azt mesélte el, hogy nem csupán az emberek lehetnek különösek. „Egy szegzárdi társaság kirándult kocsin Szálkára. Viszszajövet azonban komikus baleset érte. Az egyik ló megbicsakolta magát, s a szekszárdi fiakker-lovak ősi szokása szerint összerogyott s négy lábát az égnek tartotta, kimutatva abbeli szándékát, hogy testamentumot akar csinálni. A társaság valamennyi tagja egyetért az állatvédő egyesülettel, mély részvéttel tekintett a vergődő paripára s unszolta a kocsist, hogy fogja ki a szerencsétlen állatot, ami meg is történt. A paripa láthatólag megkönnyebbült s a társaság türelemmel várt egy fél óráig. Ekkor a kocsis kísérletezni kezdett, talpra akarta állítani a szegény párát. De nem oda Buda! A kidőlt paripa felugrott, mint egy táltos, s úgy ott hagyta a csodálkozó társaságot, mint annak idején Szent Pál az oláhokat. Mit volt mit tenni, a kirándulóknak egy lóval, lépésben kellett megtenni az utat hazáig." Az iménti újság 1891. március 8-án azt is megírta, hogy az iskolában is az állatok furcsaságairól egyszer különösen került elő a szó: „Tanító: - Az imént a csörgőkígyóról beszéltem nektek. Ki tud hasonló állatot, amelyet szintén már hangjáról felismerni, és amelynek szintén nem szabad hinni? Mariska: - A kerepülő! gólya." Istenem, istenem, de régen is volt az az idő, amikor konflison mentek Szálkára, a kisleányok pedig azt hitték, ha a gólya kelepel, kisgyermeket hozott a házba... Lanius Excubitor