Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-09 / 42. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2001. DECEMBER 172. AZ AMERIKAI TÚRA IS ERŐSÍT ETTE AZ EGYSEGET A csapat győzte le a BSE-t Bravúros győzelmet aratott múlt szombaton a BSE ellen a Városmajor­ban az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, megőrizve ezzel százszázalékos teljesítményét a baj­nokságban, igaz, Újhelyi Gábor alaku­lata még csak három mérkőzést ját­szott (Nagykanizsa, BEAC, BSE), hi­szen novemberben kéthetes amerikai túrán vettek részt. Apropó, amerikai túra, talán éppen egy jól sikerült ösz­szetartás állhat a válogatottakkal tűz­delt fővárosiak elleni siker hátteré­ben!? Dr. Sólyom Bódog örökös tiszte­letbeli elnök véleménye szerint szakmailag és más szempontból is jól sikerült az út. - Most voltunk harmadszor az Égyesült Államokban, az idei túrán nyolcból kettő mérkőzést nyertünk meg, ez 25%-os teljesítmény. Ám szerintem a csapat olyan szinten van, hogyha a hazaiak nem kaptak volna jelentős játékvezetői segítsé­get, akkor akár öt meccset is nyer­hettünk volna. A lányok ezt egy ki­csit nehezen emésztették meg, de úgy gondolom, ennek ellenére szakmailag jó volt az út, hiszen sok mindent ki lehetett próbálni. Más oldalról tekintve, óriási élmény volt egy-egy meccs előtt újból és újból hallgatni a magyar himnuszt, mi­közben felhúzzák a piros-fe­hér-zöld lobogót. Sok ellenőrzésen estünk át az ismert okok miatt az utazás során, de mindenhol kedve­sen fogadtak minket. Most jártunk a legszebb tájakon, csodálatos volt San Francisco. Eddig csak a filme­ken láthattuk a hegyes-völgyes, hullámos útjait, most élőben is megtapasztalhattuk mindezt. Azt hiszem az amerikai túra is részese a BSE elleni sikernek. Hasonlóképpen vélekedik Új­helyi Gábor vezető edző is, aki a csapat egységgé kovácsolódását TT IJ.f.lM^l.ll -10% engedmény MINDEN BEL- ÉS KÜLTÉRI VILÁGÍTÓTESTRE x/\tt/*ficsi o/t fj/cr ­nagy választékban kaphatók! SZE-VILL VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Szekszárd, Mikes u. 5. • Tel: 74/312-224 Start [rí frontautó Kft. fN (gníinenlar SEMPERIT® ösTűSCöL 9' téli gumiabroncsok nagy választékban Szekszárd-Ebes, Árnyas u. 1. Teleion: 74/529-300 Szászvár, Kun Béla u. 46/1. Telefon: 72/389-445 COMPUTER Számítástechnika KARÁCSONYIG minden nap nyitva tartunk ÍM INTERNET" ENTERNET f ADSL | E hirdetés felmutatójának ^ 5% ÁRENGEDMÉNYT ADUNK! m Több hirdetés nem |ogosít összevont kedvezményre! ülleteink : J HB33SSQESB39B1 .-s Telefon: 74/319-663 «2 mzsmmm.a s Telefon: 74/451-983 ra ME39B3H Jf. Telefon: 75/421-875 e-mail: szekszard@startcomp.hu www.startcomp.h u 0 Színesfilm-kidolgozás 1 órán belül is. 3! Digitális adathordozókról fényképkészítés, fff Minden nálunk vásárolt fényképezőgéphez az első filmtekercs kidolgozását ajándékba adjuk. 2f Walkmanek, számológépek, rádió-magnók nagy választékban. 0 Képkeretek, fotóalbumok különböző színekben és méretekben. 7100 Szekszárd, Garay tér Telefon: 418-537 emelte ki az út legnagyobb pozití­vumaként. - Mindenképpen van köze az Amerikában eltöltött két hétnek a mostani sikerünkhöz, hiszen végre egy olyan túrán.tudtunk részt ven­ni, ahol a látványosság társulni tu­dott a szakmai érdekekkel. Tavaly nagyon sokat utaztunk, nem volt idő regenerálódni a mérkőzésekre, ahol aztán gyengébb csapatoktól bosszantó vereségeket szenved­tünk. Persze ebben nagy szerepe volt az Európában nem ismert elfo­gult bíráskodásnak, amit mondjuk most sem kerültünk el, de mégsem volt olyan éles a kontraszt mint ta­valy. Idén csak egy hosszabb utunk volt, többet tudtunk pihenni, néze­lődni, mindenhol kiemelkedő kö­rülmények fogadtak bennünket, így szakmailag is többet tudtunk készülni. Amerikának egy nagyon szép részét láthattuk, Kalifornia csodálatos, ez jó hangulatot terem­tett az úton és a jó hangulat fontos, ha a csapat két hétig sülve-főve együtt van. Szóval a csapategységet nagyon pozitívan befolyásolta a tú­ra, és ez érződött a BSE elleni talál­kozón, ahol bár nem ment a játék az első félidőben, mégis talpra tud­tunk állni, hittünk a győzelemben és végül sikerült is megnyernünk a meccset. Szakmai berkekből sokan kint voltak a találkozón, mint például Varga Mátyás, a férfiak szövetségi kapitány, Király Sándor, a Szeged edzője, Palkovits Tamás, a Szolnok edzője és Buttás Pál, a BEAC veze­tője. Valamennyien elismeréssel rázták meg Újhelyi Gábor kezét a győzelem után. - Érdekes, hogy a gratulációkból kiderült, senki sem hitt benne, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, igazából csak mi. Azért jó érzés volt, hogy ennyien szimpatizálnak velünk. A BSE-sek is gratuláltak és kiemelték, hogy Szélesy Judit mennyivel másabb felfogásig, milyen bátran kosarazik mosWf­lunk, mint korábban náluk. A vezető edző azért hozzátette az elmondottakhoz, hogy ennek az idegenbeli sikernek akkor lesz iga­zán jelentősége, ha a csapat hozza majd a „kötelező" győzelmeket is. Az év hátralevő részében egy ebbe a kategóriába tartozó mérkőzés lesz, a Szolnok elleni találkozó, előtte (most vasárnap) a Péccsel, utána pedig a GYSEV-vel méri ösz­sze erejét a KSC. Finta Viktor # RENAULT Divat a biztonsácf Most válasszon modelljeinkhez biztonsági csomagot ajándékba! RENAULTRandev ú 2001. december 1-15. December 1-töl lS-ig hétvégén is várjuk Önt márkakereskedésünkben! A Renault Randevú ideje alatt személyautóinkhoz minden eddiginél több biztonság jár. Ajándékként 1 év ingyenes CASCQ-t, vagy extra biztonsági tartozékot választhat - Twingo, Thalia, Clio és Kangoo modelleknél 100 000 Ft, Mégane. Scénic. laguna és Espace esetében 200 000 Ft érték­ben. Válasszon egy divatos Renault modellt, amihez jól megy a biztonság! Várjuk márkakereskedésünkben! WWW.renault.hu Az Ön hivatalos márkakereskedője: RENAULT SZEKSZÁRD 7100 Szekszárd, Nyár u. 8. • Telefon: 74/419-772 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17, szombaton 9-12 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom