Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-11-11 / 38. szám

SZEKSZÁRDI 2001. NOVEMBER 11. VASÁRNAP Egy nevezetes szekszárdi nap XX. Ha manapság egy új vállalkozás indul, még akkor sem kelt különösebb feltűnést, ha éppen a részvénytársasági formát választja. Ha azonban öt emberöltővel ezelőttre tekintünk, már érdekesebb a helyzet. Még izgalmasabb tudnunk, hogy amiről szólunk Szekszárdon az első részvénytársulat, de hazánkban is az első a borkereskedők között. Igen merész és szokatlan 1854 márciusában az a kétnyelvű (magyar és német) tervezet, amelyet hat szekszárdi férfiú: Albanich János György, Mártin Antal, idősb tofek Ferenc, Fejős János, n Ferenc és Balogh László a világ elé bocsátott. Az utolsó aláíróról nem tudunk semmit, de a többiek közül három a megyeszékhely bírója is volt, Albanich kereskedő, Stann pedig az uradalom ügyésze és szintén kereskedő: így nevükkel is jelzik szándékuk komolyságát. Szinte megható érezni a nemes szenvedélyt, ami A szegzárdi borkereskedő-társaság előrajza soraiból sugárzik: „Tolnamegyében fekvő Szegzárd mezővárosnak 2385 holdra terülő szőlőhegy-láncolata már a régibb, de leginkább az újabb korban a kereskedői világ figyelmét magára vonta,, külföldön is dicsérettel említett vörösbora, Magyarország jelesbjei között méltó helyet foglalhat. És mégis e vidéknek kitűnő nektára, holmi nyerekedési viszl^gségből kereskedési tekintetnyomasztó állapotban fetrengeni kényszerül, mely napról-napra érzékenyen hat a termesztő közönségre." Valószínűnek tarthatjuk, hogy a többnyire '48-as érzelmű férfiak éppen a nagy időkre emlékezvén kezdtek el tanakodni a változtatás lehetőségein, „és az eszmélkedés közt az egyesületi szellemmel találkozhattak csak, mely legcélszerűbben ajánlkozik ily több akadályokkal küzdő úttörésre", ezért a „Szegzárdi borkereskedő-társaság megállapítását (!) indítványozzák". Ha a megállapítás helyett ma inkább megalapítást mondunk, , azért a szándék nemes, mert a helyi bortermesztők társaságának „célja a szegzárdi vörösbort a fogyasztó világgal természeti eredetiségében megismertetni, ezáltal a forgalomnak több fogyasztási utat nyitni, a kereskedőségnek új tért tárni, melyen nagyobb terjedelemben haszonnal munkálkodhassék". A társaság magalapítása - Aki most igazán jó hazafi, az folyton iszik és dohányoz - mondja Jankó János karikatúrája - előtérben egy szegzárdi palackkal: talán valóban ilyen volt... szükséges, mert „magukban találják fel azon mozgalmi erőt, minél fogva a szekszárdi bor becse és jó híre megszűnjék egyes kereskedők szeszélyétől függni", saját borunkkal „mások közvetítése nélkül, magunk erejével kereskedjünk", s végül: „összeköttetéseket, piacokat keresni, melyekkel eddig... közvetlen viszonyban nem valánk". A meglepően modern célok érdekében „egy aláírási ívet a szegzárdi takaréktárban letettek", nekifogtak az alapszabályok részletes kidolgozásának, és - mert ez akkoriban is fontos volt - megnyerték ügyüknek a katolikus és református egyház papjait, sőt a megyefőnök, Nagy Lajos jóindulatát is. Joggal bízhattak a Helytartótanács elnökhelyettesének támogatásában, hiszen e posztot Augusz Antal, Szekszárd fia töltötte be. Nem is csalódtak: a formaságok elintézése után 1856. november 10-én megalakult a Szegzárdi Borkereskedő Részvény-Társulat, amely akkora föltűnést keltett, hogy alapszabályait országos lapok hozták példamutatásul. Az alakulás évében a Pesti Napló (amely mögött Deák Ferenc állt) tőkeemelést javasolt, a minőségi borok felvásárlását tanácsolta, a német és amerikai piacra hívta föl a figyelmet, megjegyezvén: „az üzletnek illy elrendezése azonban természetesen ésszerű pincegazdászatot is föltételez". Az országos figyelem még évekig nem lankadt, 1858-ban, az első éves beszámolókor a Borászati Lapok már azt írja: „A szegzárdi vörösbor hírének és árának emelésére legtöbbet tett a kereskedelmi társulat..., forgalma olyan minőről ily rövid idő alatt gondolni sem lehetett. A külföld minden nevezetesebb helyein ügynökei vannak, kik által időnkint nagyobb és nagyobb megrendelések érkeznek. A borokat a társulat legrendszeresebb elvek szerint kezelteti, fő és tántoríthatatlan szabály, hogy azok tiszta, eredeti minőségben megmaradjanak." Mehrwerth Igánc önérzettel írhatta: „Azon bizalom, melyben a múlt évben részesülni szerencsések voltunk, világosan tanúsítja, mennyi tetszést aratnak boraink külföldön..." Igazolják ezt a számok is: 1857-ben 4528 hektoliter bort adtak el, ebből 1811 hektoliter ment külhonba. Ma is példamutató körültekintésük: „üzletünk haladása mellett nem mulasztjuk el arról is gondoskodni, hogy boraink minden hamisítás ellen óva, sajátszerű üvegekben kerüljenek a fogyasztó közönség elé!" Dr. Töttős Gábor ÓDON DERU 120. Bájos boros bajok Amikor hat jeles szekszárdi férfiú elhatározta 1854-ben, hogy megalakítja a borkereske dő-részvénytársaságot, meglehetősen epésen hozták a világ tudtára, milyen sérelmeket szenvednek el a megyeszékhely szőlőtulajdonos gazdái. Érdemes felidéznünk panaszaikat. „Ebbeli számtalan bajok között alig találkozik azon valóban a szegzárdi bortermesztőre kárteljes körülménynél, miszerint termesztményünkkel gazdagulni akaró apró borkereskedők az itt olcsó áron megvett jeles bort, eredetiségében meg nem hagyva, más e vidéken összeszedett borokkal összezagyválják, és a világ előtt nékie a szegzárdi nevet adva, jó hírét és nevét készakarva megrontani igyekeznek." Ez a panasz - minden túlzás nélkül mondhatjuk - még hosszú időkig visszaköszönt, de rájöttek eleink a másik trükkre is: „És ha találkoznak is némelyek, kik e zagyválástól e tűzbort megmenteni jónak látják, a szegzárdi nevet csak addig tartja meg, még (míg) az a határban fekszik, a kereskedés piacán Bordeaux, vagy más külföldi borok hason termesztményű neveivel kereszteltetik meg." Ez, ha egyrészt hízelgő is, másrészt igen bosszantó volt, s persze a haszon megint az élelmes kereskedőé lett... A panaszokat lezáró körmondat - amelyre hajdanán ugyancsak bólogathattak ükapáink valósággal zúdítja a sirámokat: „Innét van az, hogyha a szegzárdi bortermesztő elvétve a birodalom emporiális (kereskedelmi) helyein találkozik is saját hegy-láncolatáról nevezett termesztményével, abban mint saját szülötte fiát fel nem ismerheti - innét van az, hogy a szegzárdi név alatt keverés által kereskedésbe csusszanó e vidéknek borai már a szőlők olcsóbbságánál fogva is a jó szegzárdi bornak árát lenyomni képesek; - innét van az, hogy míg a szegzárdi bortermesztő szőlejében fekvő nagyobb tőkével dolgozni kénytelen, amaz ennek erszényére gyarapszik." Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy ki-ki párhuzamot vonjon a történelem és a megélt tapasztalatok között. Komoly szekszárdi gazda, ha mosolyog is a kérdés múltján, a valóságon legföljebb kínjában nevet, aztán iszik egy jót, hogy az se menjen - adóba... Lanius Excubitor j I