Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-11-04 / 37. szám

2001. NOVEMBER 11. VASÁRNAP 3 SZEKSZÁRDI Cosz^^toato i^saig^ Vendégem a Gemenc presszóban Kecskeméti Mária, akit öt évvel ezelőtt Kávéházi randevú sorozatomban a következőképpen mutattam be: „Huszonévesen tolókocsiban közlekedik, rengeteg barátja van, ha végighajt a városon percenként csapódnak hozzá kicsik és nagyok, mert mindig jókedvű, jó beszélgető társ, s főleg azért, mert másságát a vele való beszélgetés első pillanatában elfelejtjük. Nyitott hátgerinccel született, eddig és elkövetkezendő életét tolókocsiban kénytelen élni, ám ő ezzel is vagy ennek ellenére köztünk jár, köztünkéi." , - Marika! Az öt évvel ezelőtti beszélgetésünkkor is felhatalmaztál, ^togy ne kerülgessem a kényes kér^Jseket. Te szereted az őszinte, egyenes dolgokat, így vállaltad akkor is és most is ezt a beszélgetést. Sok minden történt veled az elmúlt évek alatt... - A legnagyobb dolog, ami azt hiszem minden nő életében történhet, hogy anya lettem. Vágytam erre a gyerekre, még akkor is ha sokan felteszik a kérdést miért? Mert nő vagyok, s mert az élet legnagyobb és legszebb ajándékának tekintem azt, hogy életet adhattam. - Egyedül maradtál a gyermekvárással, a boldogsággal, hogy egészséges gyermeked fog születni... - Egy számomra szép jövőt ígérő és reményt keltő kapcsolat volt, ami mint később kiderült csak az én jóhiszeműségem, gyengesé•

n és kimondom a szót a szereí okozta elfogultságom miatt látszott annak. Az, hogy mennyire méltatlan volt számomra, akkor derült ki, amikor vállalni kellett volna ennek a - számomra - szerelemnek a gyümölcsét, akit Krisztinának hívnak. - A gyermekvállalással véget ért a kapcsolat? - Azonnal. Két érzéssel kellett akkoriban megbirkóznom, a fájdalommal, hogy kihasználtak, s a boldogsággal, hogy megadja a sors nekem azt, hogy anya lehetek. El sem tudtam volna képzelni, hogy elvetessem, számomra egy gyermek, amikor megfogan, akkor már él, arról nem beszélve, hogy azt főleg nem tudom elképzelni, hogy valaki kihordjon egy gyermeket, s utána megválik tőle. Azt hiszem megzavarodtam volna ha valami miatt egyiket vagy másikat megtettem volna. Egyetlen esetben gondolkodtam volna a döntésen, ha az orvosok azt mondják olyan rendellenességgel fog születni, amelyet nem tudtam volna vállalni. Szerencsére erről szó sem volt. Minden vizsgálat a terhesség alatt azt mutatta ki, hogy egészséges gyermekem fog születni. - A terhességet hogy bírtad? - Soha olyan jól, sem előtte sem azóta nem voltam, mint azok alatt a hónapok alatt. Talán ebben a boldog várakozás is benne volt, nem magammal foglalkoztam, hanem azzal a kis élettel ami bennem fejlődik. Budapesten szültem, természetesen császárral, de másnap már felkeltem hogy láthassam a gyermekemet, amin aztán az orvosok rendesen csodálkoztak is. - Marika! Akkor is beszéltünk arról, hogy a te betegségeddel egyedül nagyon nehezen birkóznál a mindennapokban, vagy egyáltalán nem sikerülne, s szerencsére születésed pillanatától kezdve melletted volt az édesanyád, aki segített.,Ű mit szólt, hogy fogadta a gyermekvállalásodat? - Talán természetes, hogy nem úgy, mint egy egészséges embernél. Voltak konfliktusok, fájdalmas nehéz pillanatok mindkettőnk számára. Az idő szerencsére és Krisztina mindent megszépített, s nagyon szereti az unokáját. Még munkahelyet is változtatott, így Krisztinát felváltva tudjuk vinni az óvodába, miközben megoldjuk a hétköznapok gondjait. A városi (volt kórházi) óvodába jár, s ha szabad, itt szeretném megköszönni az óvoda minden munkatársának a hozzánk való alkalmazkodást, s azt, hogy ilyen szeretettel elfogadtak bennünket. Anyuval a háztartás, az ügyintézés, a bevásárlás mind-mind közös feladat, amiből mindketten kivesszük a részünket. - Az életed tele van kihívásokkal, most éppen tanulsz... miközben sokat látunk az utcán is... - A gimnázium utolsó évét végzem levelezőn, s az utcára akkor is ki kell mennem, ha éppen nincs kedvem. Persze nagyon' jó dolog ha ismerősökkel találkozom, s elbeszélgethetek velük, feltöltődöm. Azt viszont nem hallgathatom el, hogy a sok jóindulatú ember mellett mennyi a közömbös ember. Nem kötődik mindez korhoz, mert a hajlott hátú öreg néni is segített már nekem a közlekedésben, s a kék színűre festett kakastaréjú fiatalember is, de úgy általában sokan közömbösen nézik néha a „kínlódásaimat" a közlekedésben. - Elérkeztünk ahhoz a témához, amely most nagyon foglalkoztat téged, s amellyel megint bebizonyítod, hogy mennyire közösségi ember vagy, akarsz és tudsz is tenni másokért.... - Egy pécsi alapítvánnyal vettük fel a kapcsolatot, amelynek „Kerek világ" a címe. Ez az alapítvány mozgássérült gyermekeket oktat, valamint szállít. Egy programot hirdettek meg, amelybe mi, a szekszárdiak is „beszálltunk", felosztva magunk között a megyét. - Mi a program lényege? - Egy felmérés. A program címe is erre utal: „Akadálymentes régió". A vállalásunk pedig az, hogy felmérjük, hogyan tud egy sérült ember megközelíteni egy olyan intézményt, ahol dolga van. Csoportokban végezzük a munkát, minden csoportban egy látás-, egy hallás- és egy mozgássérült van, s a csoport munkáját egy egészséges segíti. Mindenki tud arról a törvényről, amely kimondja, hogy 2005-re a közintézményeket sérült emberek számára is. elérhetővé kell tenni. Ennek a törvénynek a megvalósításához végezzük mi el az előtanulmányokat, illetve a felméréseket. - Neked, aki egyébként is nagyon kiterjedt emberi kapcsolatokkal rendelkezel milyenek a kezdeti tapasztalataid? - Sajnos nem a legjobbak. Ebben az a legszomorúbb, hogy sok esetben nem a pénz az akadály, hanem a hozzáállás. Sokszor gondolom úgy, hogy az emberi közömbösség addig terjed, amíg valaki maga, vagy közvetlen hozzátartozója nem jut olyan helyzetbe, hogy szüksége legye rá. Tulajdonképpen egy rámpa nemcsak a mozgássérülteknek, hanem az idősebbeknek, egy gyermekkocsit toló anyukának, vagy egy nagyobb súlyt cipelőnek is könnyebb „akadály", mint egy lépcső. * * * Miközben Kecskeméti Máriával beszélgetünk, Krisztina csodás szőke hajával, mosolyával, kíváncsi csicsergésével meghódítja az egész presszót. Ott cikázik körülöttünk, egyik szeme mindig édesanyján, de a játékautomatával egy bajszos középkorú férfi ismerteti meg, a csokoládéval Annamari - a kedves pincérlány - próbálja nyugalomra bírni, minden hiába, Krisztina, mire odanézünk egy jóképű fiatalember capuccinójáról eszegeti le éppen a habot. Marika rámosolyog, s elérzékenyülő mosollyal nyugtázza: borzasztó eleven, addig „dolgozik", amíg mindenki rá figyel. Hát ami azt illeti, volt kire ütnie... November 4-én, vasárnap 16 órakor nagyszabású Bioptron-lámpa bemutató a Zepter előadótermében Tapasztalatcserék • Orv Szeretettel várunk minden kéthetente a Zepter előadótermében! • A következő foglalkozás időpontja: NOVEMBER 8., csütörtök 14-16 óráig, osi előadások • Közös továbbgondolkodás • Mindennapos tanácsadás kedves lámpatulajdonost és érdeklődőt! Szakszervezeti székház, IV. emelet