Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-21 / 35. szám

SZEKSZÁRDI 2001. OKTÓBER 21. Délidőben a vidám Kuncze házaspárral A férj nem főz és nem mosogat, a feleséget a király is megcsodálta Az október 7-i vasárnap nagy részét Szekszárdon töltötte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, a főzőverseny leginkább „kóstolójaként", vele tartott roppant csinos felesége, Kuncze Gáborné Fellegi Katalin. A jórészt politikamentes napon mindketten remek hangulatban voltak. Katalin asszony beszélgetésünk „főzési fejezetében" közölte, hogy odahaza naná, hogy ő főz, férje kizárólag fogyasztó, vagy ahogyan fogalmaz, csak a végterméknél kapcsolódik be a dologba. Az ismert politikus főzni egyáltalán nem tud, viszont azonnal észreveszi, ha az ételből „valami" hiányzik. Ám, ha jól sikerült az étek, nem fukarkodik az elismerő szavakkal. - Ha ilyen jellegű rendezvényre meghívnak bennünket, szívesen elmegyünk. A bajai óriási halfőző rendezvényen már háromszor részt vettünk. Férjem nagyon szívesen kóstolgatott, ahogyan otthon is szívesen áll a tűzhely mellé, hogy tájékozódjék a fazékból - árulta el Katalin aszszony, s azt is, hogy az ő kedvence a „káposztás cvekedli", férje pedig „mindenevő", de elsősorban a fűszeres, szaftos, magyaros ételeket kedveli. Ezután arról hallhattam, hogy amennyiben igen elfoglalt férje társaságára vágyik, bizony elkíséri vidéki útjaira, mert az utazás alatt alaposan kibeszélgethetik magukat, amit a régi, régi barátokkal, volt egyetemi évfolyamtársakkal folytathatnak. Mert mindenütt vannak őket váró kedves ismerősök, akiket el nem kerülnének. - Szekszárdra jövet ő vezetett, vissza az enyém lesz a volán, mert legalább három helyen megkóstolta az ágyas pálinkát. A vezetést illetően ilyen egyszerű a döntés... - magyarázta Kunczéné Fellegi Katalin, s azon csodálkozott, miért kérdeztem meg, hogy ismeri e különleges pálinkát? - Persze, hogy ismerem, s ha nem én vezetlek, bizony magam is megkóstolnám. - A vezetésbe nem szól bele Kuncze Gábor? - Nem! Soha - hangzott a válasz, ami után arról faggattam a „politikusnét", hogyan szokott hozzá az elkerülhetetlen közszerepléshez? - Pedagógus vagyok, ami napi megmérettetéssel járó közszereplés. Tehát férjem hivatásos politikussá válásakor is volt már ebben gyakorlatom. Nem okoz problémát, ha valahol meg kell jelennem, nem drukkolok, hogy mit mondok, ha megszólítanak - hangzott a válasz, ami közben nyugtáztam magamban Katalin asszony természetes eleganciáját, a koraliba hajló rózsaszínű blézert, a pontosan olyan színű gyöngysort, a fekete nadrágot a fekete-korall mintás toppal. Nyilván az elmúlt tíz év ruhatárváltozásáról faggattam Kuncze Gábornét. - Alapvetően nem változott a stílusom. A sportos stílust mindig kedveltem, de jöhetnek a kosztümök is. Tanítani főként farmerben, hozzá pulcsiban, vagy pólóban járok - válaszolt Katalin asszony, s szívesen időzött az iskolánál. Most nem osztályfőnök, mert férje belügyminisztersége idejére a fővárosba költöztek, így csak félállásban dolgozott. Ez nem változott, mert azóta sem szakított az akkor vállalt társadalmi kötelezettségekkel. Persze, nem maradhat el a házimunka, s a fűnyírást kivéve a kerti teendők sem. - Most már az estéim némileg felszabadultak, hiszen gyakori, hogy vacsorákra, fogadásokra pártelnökként csak Gábort hívják meg. Ám amikor miniszter volt, s hazánkba látogatott egy miniszterelnök, vagy egy király, akkor nekem is vele kellett tartanom. Az első alkalommal bizony nagyon izgultam, s hosszadalmasak voltak az előkészületek. Mert ugye, mondták, hogy a szolid smink járja. így kénytelen voltam elmenni a kozmetikushoz, mert nem mertem az otthon készültet alkalmazni. - Kalapok, boák...? - Olykor-olykor. De zavartak, mert nem tartoznak az én stílusomhoz. Ráadásul, ha hozzám nem passzoló holmit kellett magamra ölteni, a férjem megkérdezte, „jelmezbálba mész?". De elmondom az első kalapom történetét mondta nevetve Katalin asszony. - Nem volt mese, muszáj volt feltennem, mert a spanyol király érkezett. Nagyon szép kosztümöt vettem föl, amin volt egy kis selyem díszítés... pontosan ilyennel dobták föl a kalapot is. Amikor köszöntöttük egymást a királlyal, megállt, végignézett rajtam, s látszott, elismerően nyugtázta öltözetemet. Gondoltam is, jó volt hallgatni a divatszakértő „csajokra". - De ezzel még nincs vége a történetnek? - kérdeztem. - Nincs ám. A királyi házaspár a Néprajzi Múzeumban adott fogadást, ahol a királlyal „régi" ismerősként találkoztunk. Férjemmel beszélgetett, s azt is mondta neki, ha úgy alakul, szívesen látja otthonában. Ekkor belém karolt, s közölte, hogy természetesen engem is vár... Ezután jöttek hozzám a hölgyek. A neves színésznőtől kezdve a képzőművészig. Izgatottan kérdezték, mit mondott nekem a király? Én csak mosolyogtam, s annyit mondtam, „sajnos, ezt ném árulhatom el". - Hogy főzök-e? Dehogy főzök - közölte kérdésemre Kuncze Gábor, majd hozzátette: Én csak a folyamat végén szállok be. - A mosogatásba? - Nem értettem. Mi ez az emlegetett tevékenység? - kérdezett vissza igen komolyan, mire a zsíros tányérokat és a ragacsos tepsiket soroltam. - Na, nem! Nálunk ennél egészségesebb és logikusabb a felosztás. A feleségem nagyon jól főz, én pedig nagyon jól eszem. Ráadásul mindenevő vagyok. Hogy mi történik utána az edényekkel, arról fogalmam sincs - húzta meg a vállát. - Szokott vadászni, horgászni? - Egyiket sem. Régebben barátaimmal jártam pecázni, mert szeretem a csendet, a vizet, a természetet és a halat. De én magam csak elüldögélek a horgászok mellett. Vadászaton is vettem már részt... s gyönyörködtem az erdőben, a vadakban, no és fényképeztem. Előfordult, hogy amit a vadászok megpróbáltak meglőni, az vagy sikerült, vagy nem. Én viszont sikeres voltam a fotómasinámmal. - De azért a halat és a vadat megeszi? - Az kérem egészen más kérdés. Ugyanis én minden jól elkészített ételt szívesen fogyasztok, s hozzáteszem, hogy a különböző népek konyháit is kedvelem, mint a kínait, a japánt, a fűszeres mexikóit, de leginkább az igazi magya^B ételeket kedvelem, bár az epém és a vakbelem már ráment erre. De legalább már ezek sem akadályozzák az igazán jó magyaros étkek fogyasztását. - Említette, hogy nagyon szeret fotózni. Mi lesz a fotók sorsa? Rendezi, albumozza, elajándékozza? - Is, is. Nejemmel egymástól függetlenül is fényképeztünk, s amikor megismerkedtünk, ez a jó szokásunk megmaradt, s azóta is tart. A képek albumokban vannak, amelyeket a nejem rendez. Mert mindent, ahol a rendről van szó, azt ő csinálja, a rendetlenség előállításában pedig én járok az élen. - Ezzel nem a politikára utalt? - Persze... - nevetett nagyot Kuncze Gábor, majd elárulta, hogy hatvan-hetven fotóalbum telt meg az öt-hatezer felvétellel eddig, amelyek a könyvespolcon elég hosszú részt foglalnak el időrend szerinti sorban. Ezeket szívesen nézegetik. A pártelnök további hobbijait illetően kiderült, hogy nem gyűjt szalvétát, bélyeget, gyufacímkét, ám szabadidejében szívesen sporj^fc ma már a korábbi versenyszerű kosárlabdázd^ szórakozásból űzi. Mellette teniszezik, s feleségével együtt szívesen kirándulnak. Mivel beszélgetésünkre dél körül, az igazi ebéd előtt került sor, érdeklődtem, melyik szabadtűzön főtt étel mellett voksol majd. - Zsűrizőként már végigkóstoltam az ételeket, s megállapítottam, hogy sok jó van közöttük. De létezik egy halpaprikás tepertős túrós csuszával. Az igen! Nagyon érdekel még a csülkös babgulyás és még több más. Amikor az ember ilyen rendezvényen van, akkor nem lehet megtenni, hogy odahúz egy széket az egyik kondérhoz, s ott leragad. Persze, engem nem zavar, hogy többfélét fogok enni. Sőt, már alig várom nyelt nagyot, s elismerését fejezte ki a rendezvénnyel kapcsolatban, hozzáfűzve a többszöri példát, miszerint néhányan megszerveznek például egy főzőversenyt, ami az évek során komoly, nagy városi rendezvénnyé terebélyesül, hasonlóan a bajai halászléfőzéshez, ami a város alapításának 300. évfordulóján 300 bográccsal indult, ma pedig kétezernél több bográcshelyet kell biztosítani a főtér mellett a mellékutcákban is. Beszélgetésünk végén még annyit mondott Kuncze Gábór, hogy lassan teljesítenie kell feladatát, azaz helyt kell állnia fő fogyasztóként is, ami örömére szolgál. V. Horváth Mária I