Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-14 / 34. szám

SZEKSZÁRDI 2001. OKTOBER 14. VASÁRNAP M Egy nevezetes szekszárdi nap XVI. A legnagyobb rendező, a véletlen hozta úgy, hogy nyolcvan év különbséggel játszódott le két olyan esemény, amely Szekszárd leghíresebb lakójához kapcsolódik. Vajon nem túlzás-e valakiről azt állítanunk, hogy ő a leghíresebb szekszárdi, s ha már nem az, miként őrizték meg őt az utókor nemzedékei? Erre keressük a választ. Kedves, színes borítójú könyvet tartok a kezemben, amely tudatja, hogy „A Háry János mint daljáték - Kodály Zoltán zenéjével, Márkus László rendezésében, Rékai Nándor vezénylésével, Oláh Gusztáv ^gnpadi dekorációival - először a Magyar Királyi Operaházban került színre 1926. október 16-án." A címszereplő Palló Imre, számomra szinte ő az egyedüli ismerős a népes szereplőgárdából, de ez aligha az ő vétkük... Ennél viszont érdekesebb, hogy nyolcvan évvel e nevezetes nap előtt, 1846 októberében a világhír szárnyára bocsátott Háry János és megéneklője, Garay János először találkozott - stílusosan annak a Mehrwerth Ignác aljegyzőnek a szőlőjében, aki az obsitos történeteit költő barátjának alapanyagul elmesélte. Bodnár István a Garay-Albumban így ír erről: „Mikor Garay János 1846-ban családjával Szegzárdra érkezett, a költő neje többször kérdezősködött a híres Obsitosról, Mehrwerth Ignác meghívta Háry Jánost - szüretjére szedőnek. Garay azonban tanácsosnak vélte, ha nem igazi nevén mutatkozik be, bizonyosan attól tartott, hogy igazi nevével megakasztja Háry uram bőbeszédét. - Hát az úr ki léAz 1926-ban előadott mű könywáltozata gyen? - ez volt az obsitosnak első kérdése a költőhöz. Garay dr. Erdélyi János orvosnak adta ki magát. - Az se igaz ám, mert az úr inzsellér. Tegye le azt az okulárét, mert így nem nézhetek az úrra! Háry János bizonyosan tudta ki áll előtte, azért használta az inzsellér kifejezést, amely akkoriban a köznépnél a gúny, gyűlölet, fitymálás s mondhatni a megvetés kifejezője volt." (Tegyük hozzá egy kis nyelvtörténeti kitérővel, hogy az inzsellér eredeti jelentése földmérő vagy vízimérnök. Háry meg kortársai tapasztalatai szerint semmi jót nem hozhat, ha az ilyen újraméri a területet, magyarán felborítja a hagyományokat.) Az eredeti Hárytól Az obsitos hőséig Garay már előzőleg megtette az első lépést, nyomában Seress Imre, Heltai Jenő, Haugh Béla jártak Harsányi Zsolt és Paulini Béla előtt a szöveg alakításában, Kodály pedig remekelt zenéjével, s az együttes mű valóban világhírű lett. Az már más kérdés, hogy mondjuk Japánban vagy Amerikában tudják-e, ki volt Háry János, hol van Magyarország, amelynek van egy kicsiny megyeszékhelye, Szekszárd. Ha a válasz kétséges is, az már nem, hogy alig kilenc évvel az ősbemutató után eleink olyannyira megkedvelték, hogy színre is vitték. A Tolnamegyei Újság 1935. augusztus 28-án így írt erről: „A szekszárdi Iparos Otthon műkedvelő gárdája vasárnap, f. hó 25-én a székház udvarán (a mai Szent József Iskola területén) felállított színpadon előadta Háry János kalandozásait. (!) Az udvart zsúfolásig megtöltött közönség jól mulatott Hepp József, Steiner Böske, Mihályffy Lajos, Tóth Endre, Török József, Steig István, Horváth Györgyné, Fejes Böske, Ellmauer Panni, Szép Irénke, Albert Nándor főszereplők ügyes játékán, de Vesztergombi János, Tokay György, Zámbó László, Onody József, Fenyvesy Gyula, Márkus József, Egyed Ferenc, Fejes István, Véghelyi József, Erdélyi Ferenc, Szőnyi Sándor, Tamás József, Somogyi Ferenc és Szász Károly is jót nyújtottak kisebb szerepükben. Az énekszámokat zongorán Gaskó Vilma, továbbá Ifjú János zenekarával kísérte." Impozáns névsor: az akkori iparos fiatalság lelkes műkedvelői ők, akiknek produkciójáról talán családi fényképalbumok mélyén lapul egy-egy megsárgult fotográfia. Azonban Háry szelleme ezzel az előadással is kísértett. Először úgy, hogy a korabeli újság híradásának címe: „Bartók-Kodály Háry Jánosa Szekszárdon", holott ehhez bizony Bartóknak semmi köze. A másik, hogy e sorok írója 1982-ben fedezte föl a fenti előadás tényét, s elmondta kedves öreg ismerősének, egy helybeli lelkésznek. Ő továbbadta barátjának, Ordas Ivánnak - azzal a fordulattal, ami szintén 1982-es kutatás eredménye. Az egész aztán elferdítve így jelent meg az 1984-es Új Tükörben: „Úgy rémlik, hogy a János vitézt (!) 1935-ben például az itteni műkedvelők előbb játszották, mint a hivatásosok Szegeden." Előbb, de Háry Jánost: az obsitos e művel még holta után is tréfált. Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 116. Háry hajdani híre Az még rendben lenne, hogy Garay incselkedve írta a jeles obsitosról, hogy „párját nem látta hat falu", sőt még az is belefér Háry János alakjába, hogy tudós főlevéltárosunk, dr. Hadnagy Albert több Háry Jánost is fölfedezett, akikre mind illett valami a nagyotmondó vitézből. Az már azonban külön mosolyogtató, ahogy Illyés Gyula önérzetesen fogalmaz: „Háry János simontornyai volt. Itt tanulta ki a kádárságot, innen ment Szekszárdra..., persze obsitos sem volt soha: ha mással nem, ezzel az eggyel mégis falhoz állította a világot, a hiszékeny szekszárdiakat, élükön a furfangjára oly büszke Garayval. De nem, ismétlem, születésére és természetére simontornyai volt, magam is bizonyíthatom.. Majdnem azt mondtam, magam is ismertem. (...) Napóleont nem csípte fülön, de volt akkora alkotó, mint Garay. Igaz, Garay nélkül csak mi tolnaiak tudnánk róla, de mit tudna a világ is Garayról őnélküle? Hírnevük éppúgy összeforrt, akár alkotásuk, mert ne feledjük, hogy az obsitos történetei valóban Háry elmeszüleményei, Garay épp csak rímbe szedte őket. Az ilyen társszerző ma plágiumpert indítana..." Szeretettel mondhatjuk, hogy Illyés önérzete fölvette Háry tódításaival a versenyt... Bodnár István azonban a helyi hagyományból megörökített olyan Háry-adomákat is, amelyeket a költő csak műve megjelente után ismert meg, s Garay 'örökké sajnálta, hogy versébe már nem szőhette bele'. íme az egyik: borbély ismerőse nagyon kicsinyellte Háry János vitézi tetteit s fitymálólag beszélt őróla. Hanem őkigyelme aztán alaposan kifizette a hazai kófic borbélyokat. - Na mit gondol kend, hogy Taliánországban hány borbély van az ezredében? - Tíz, húsz... száz - találgatta a borbély. - Nyila! Egy se, ki győzne annyi embert fizetni. Hát? - Hát úgy van az, hogy a kapitány kivezényli a századot a borotvamalomhoz s elkiáltja: Állj, halb-rechts, - sutty, egyet fordula borotvamalom kereke; halb-links, - sutty, még egyet fordul s kész a borotválás!" Ha ilyeneket tudott mondani, csoda-e, hogy híre nyomán annyian magukénak vallották?! Lanius Excubitor