Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-07 / 33. szám

SZEKSZÁRDI m 2001. OKTÓBER 7. Szikrázó" szeptemberi közgyűlés (Folytatás a 3. oldalról.) egymásnak ugrott a kormányzó és az ellenzéki oldal. Az előterjesztő Borbás Tamás (független) el­mondta, az általa vezetett művelő­dési bizottság a Porkoláb-völgy­ben lévő tanyát nem tartja alkal­masnak emlékszoba kialakítására. A városban máshol lehetne egy ki­állítás, a tanyánál viszont egy em­lékpontot kellene kialakítani. Ko­csis Imre Antal elmondta, most még megmenthető az a tanya, ahol a Kossuth-díjas író, Szek­szárd díszpolgára számtalan mű­vet alkotott, sőt írásaiban is tetten érhető a hely. A polgármester azt javasolta, hogy a Vagyonkezelő Kft. vegye meg az ingatlant és a művelődési bizottság útmutatása alapján dolgozza ki a hasznosítás formáját. Kapitány Zsolt (Fidesz­MPP) a vita során végig kitartott azon álláspontja mellett, misze­rint nem érdemes a tanyára pénzt költenie a városnak, máshol na­gyobb turisztikai vonzerőt jelent­hetne egy Mészöly Miklós-emlék­hely. Az SZDSZ frakció tagjai pró­bálták ennek ellenkezőjéről meg­győzni, majd a méltatlanná fajult vitát Csáki Béla (MSZP) javaslatá­ra lezárták. A közgyűlés végül ­bár a név szerinti szavazásra nem vállalkoztak - a polgármester ja­vaslatát fogadta el. Ezután viszonylag gyorsan öt előterjesztésre bólintott rá a köz­gyűlés, köztük a tehermentesítő út építésével érintett közművek kiváltását, védelembe helyezését jóváhagyóra. Dr. Kilián Orsolya jegyzőnő egy ingatlanvagyon ka­taszter elkészítésre vonatkozó ajánlatot terjesztett a képviselők elé, mivel jelenleg az önkormány­zatnak nincs pontos és részletes információja minden tulajdoná­ról. A város ingatlanjait, gyorsan és pontosan kezelhető számítógé­pes rendszerbe gyűjtő beruházás­ra a munkafázisokat elvégző cége­ket is megjelölte az anyag. Csingár Péter (MSZP) elmondta, bár lehet­séges, hogy a jegyzőnő a legjobb ajánlatot tevő cégeket gyűjtötte össze, ő azért a képviselők lelkiis­meretének megnyugtatása miatt pályáztatást javasol. Mondandójá­val lényegében a két megnyilvánu­ló fideszes képviselő, Ács Rezső és dr. Bálás András is egyetértett. A határozat szerint a polgármeste­ri hivatalnak az októberi közgyű­lésig meghívásos pályázatot kell lebonyolítani, majd a gazdasági valamint a jogi, ügyrendi és etikai bizottság véleményezése után az eredményt a testület elé vinni. Az intézmény igazgatójának ké­résére megváltozott a Liszt Ferenc Zeneiskola neve. A közgyűlés el­fogadta azt az indoklást, miszerint a néptáncoktatás bevezetése miatt indokoltabb a Liszt Ferenc Művé­szeti Iskola elnevezés. A következő komoly kérdezz-fe­lelek az Alfa-Nova Kft. képviselői­nek megjelenésekor alakult ki. A cég gázmotoros beruházást ter­vez, melynek lényege, hogy a ki­építésre kerülő gázturbinák a vá­rosi forróvíz-rendszernek adnák át teljesítményüket, miközben vil­lamos energiát is termelnének. A távhőszolgáltató szakmai partne­rekkel közösen tervezi a projektet. A partnerek, a folyamatban lévő per miatt, melyben a vesztes vál­lalkozó az Alfa-Nova és a város közti szerződést támadta meg, egy nyilatkozatot kértek a cégtől, melyben a város vállalná, hogy a mindenkori üzemeltetővel köten­dő szerződésben kötelezővé teszi az új rendszer működtetését. Bár több képviselő is kételyeket fogal­mazott meg, végül is azzal a kité­tellel, hogy az üzemeltetési válla­lás csak a városi szükséglet mérté­kéig terjed, beleegyeztek a nyilat­kozat aláírásába. Az Alfa-Nova a hődíjemelési ké­relmet terjesztett a közgyűlés elé. A 12%-os gázáremelés következté­ben, szolgáltatási szerződésben meghatározott képlet alapján a cég 9,35%-os emelést tart indo­koltnak. Az ellenzék nem szavazta meg az emelést, a polgári oldal pe­dig nem rendelkezett a szükséges többséggel. Ezt azt jelentette vol­na, hogy a szerződés szerint a különbözetet a város köteles meg­fizetni a cégnek. Az Alfa-Nova Kft. képviselője je­lezte, amennyiben úgy alakul, ők élnek ezen jogosítványukkal és ki­számlázzák az önkormányzatnak a havi több milliós összeget. A Ko­csis Imre Antal polgármester és Fenyőházi Elemér (MDF-frakció) alpolgármester távollétében az ülést vezető Haász László (MDF­frakció) alpolgármester a szavazájj utáni szünetben frakcióvezetői megbeszélést hívott össze. A té­nyek azt mutatják, a polgáriaknak sikerült meggyőzni az ellenzék egy részét, hogy az emelés elutasí­tása felborítaná a város költségve­tését. Az ismételt szavazáskor mindkét Alfa-Nová-s döntését megváltoztatta a testület. A nyilat­kozatra vonatkozó határozatot úgy módosították, hogy most nem járulnak hozzá az aláíráshoz, azt kérték a cégtől, hogy a következő ülésre dolgozza ki annak hatását az árra és újra terjessze a közgyű­lés elé a kérést. Az áremelést vi­szont az ismételt szavazáskor a közgyűlés elfogadta. Újra Zug - Nyit a Téboly Rajtam kívül még biztos van pár száz ember Szekszárdon, aki már alig várja, hogy újra kinyisson a Zug, „gyermekko­runk" kedvenc szórakozóhelye. Már csak párat kell aludni, és megtörténik a dolog, viszont senki ne a Béla téren ke­resse őket, ugyanis leköltöztek a régi Népbolt ovi helyére, a Garay térre. A Né­met Színház melletti szép, világoskék kapun kell bemenni, az objektum pedig ott lesz az udvar végén valahol. Szóval a nagy szakállas bácsi ismét be­áll a pult mögé (néha meg egy kis sapkás az ajtóba), és jönnek a jobbnál jobb kon­certek (gitárosok, hegedűsök, furulyá­sok egyaránt), kiállítások, filmvetítések, beszélgetések, táncházak, irodalmi es­tek, meg ki tudja még mik. Jövő pénteken (konkrétan október ti­zenkettedikére gondoltam) lesz az ünne­pélyes megnyitó, ahol még a polgármes­ter úr is tiszteletét teszi, aztán koncert (arról gőzöm sincs, hogy kik fognak ját­szani), majd dínomdánom hajnalig. Másnap az esztergomi Tűzkerék XT zenekar nyomja a hard rokkot meg a ritm end blúzt ugyanitt. Azonkívül, hogy remekül muzsikálnak, néha Dzsimi Hendriksz (akit Tibi a mai napig nem hí­vott el játszani...) módjára felgyújtják a gitárt, de szerintem itt erre nem kerül sor. Pedig milyen jó is lenne! Aztán október huszonhatodikán jön a Cadaveres de Tortugas, a Warpath, a Replika és az Ektomorf, november kilen­cedikén a Fürgerókalábak, a Dying Wish, a Bankrupt meg a Septic Pain, és úgy hallottam, hogy a Prosectura is ké­szülődik. Az új hely egyik legnagyobb előnye különben az, hogy itt nem kell éjfélkor befejezni a rendezvényeket, mert a leg­közelebbi lakóház pont olyan messze van, hogy ne hallják az ott lakók, mi is zajlik a Zugban. Azt hiszem, semmi sem hiányzik ahhoz, hogy minden olyan le­gyen, mint régen. Vagy még olyanabb... B. Főiskolások kutatják * a Felső város múltját A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar Szociálpolitikai Tanszéke, a Tolna Megyei Honismereti Egyesület, a Honismereti Szövetség és Szekszárd Város Önkormányzatának támogatásával honismereti, hely­történeti kutatás kezdődött Szekszárd-Felsővárosban. Szekszárd egyik leghagyományőrzőbb városrész­ének utcáit járva szembetűnő a változás: a paraszthá­zak egy része még őrzi idős lakosai életének legszebb emlékeit, mások már megadták magukat az időnek: he­lyükön újak épülnek, fiatalok érkeznek tervekkel telve a Bartina, a Remete, a Bethlen és a Bocskai utcába: csa­ládot akarnak, s otthont teremteni. Az ő számukra sem mindegy, hogy tudják-e hová ér­keztek, milyen gazdag múltú városrész polgáraivá vál­nak, mint ahogy az idősek számára is fontos, hogy to­vábbadják mindazt, amit az elmúlt években a Felsővá­rosban megéltek. Ezért vállalkoztak a III. éves szociális munkás hallga­tók arra, hogy összegyűjtik, ami ma még menthető: azokat az adatokat, emlékeket, személyes tudást, ame­lyek az itt lakók, s a városrész múltját jelentik. Ehhez kérve a felsővárosiak, a városrész múltját ismerők segít­ségét, támogatását! Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom