Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-09-30 / 32. szám

SZEKSZÁRDI <S­VASÁRNAP 2001. SZEPTEMBER 30. ERDEKLI? BEMUTATJUK! A zene, a vallás és a szoros családi kötelék... Dr. Muth Lajos, a kórház főigazgató­főorvosa a jelképes stafétabotot Kajsza Bélának, az egyik szekszárdi autószerviz vezetőjének adta át azt javasolva, faggassam őt arról, hogy a mai világ sokféle kihívása ellenére hogyan tudta mindhárom fiát jórava­ló, tisztességes emberré nevelni. - Három fiam van: Béla 24 és fél éves, Péter áprilisban múlt 22, Pal­kó pedig most töltötte be a 21. évét. - Mivel foglalkoznak a fiúk, illet­ve fiatalemberek? - Béla dolgozik, Tengelicen egy osztrák tulajdonú mezőgazdasági kft.-nek az intézője. Lovakkal, marhákkal és földdel foglalkozik. - Ő hol végzett? - Mind a hárman Palánkra, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézetbe jártak. Bélus az érettségi után az általános me­zőgazdasági technikusi szakon végzett, Péter és Palkó pedig bo­rász és üdítőkészítő technikusok, s mindketten a világbanki tagoza­ton végeztek, ám egyikük sem ma­radt meg szakmája mellett. Péter harmadéves pedagógia-ének sza­kos főiskolai hallgató, Palkó szin­tén tanul: Pécsre jár a művészeti szakközépiskola konzervatóriu­mába, harsona szakra. - Veled együtt - a nagyon régi is­meretség okán tegeződünk - fiaid is muzsikálnak, ugye? - Természetesen. Péter tangó­harmonikázik, kürtön, harsonán, szájharmonikán, gitáron, zongo­rán játszik. Bélus pedig trombitál, Pali pedig a harsonát választotta. Mindannyian egy, vagy több zene­karban játszunk, közülük néhá­nyat sorolok föl: Szekszárd Big Band, Szekszárdi Juniors Stars, If­júsági fúvószenekar. - A zene szeretete is formálta a fiúkat, nyilván ebben a vallásos­ság is nagy szerepet játszott termé­szetesen az örökölt gének mellett. - Feleségem, Klári református volt, én pedig katolikus vagyok. A fiúk elsősorban azért lettek refor­mátusok, mivel én költöztem a re­formátus közegbe, s meggyőződé­sem, hogy a nagyszülői hatás meg­határozó a gyerekek nevelésében. - Említetted Klárit... Nagyszerű, sőt rendkívüli ember volt, nagyon sokan szerették, tisztelték. Beszél­gethetünk róla is? Bántana, ha ez­zel sebeket tépnék föl. - Szívesen beszélek Kláriról, hi­szen ő itt van bent a szívemben. Szeptember 13-án volt öt éve, hogy örökre elbúcsúztunk tőle. Pali két nap múlva töltötte be a 16. évét, s még Klári rendelte meg a szülinapi tortáját. Szeptember 6-ára, az szü­letésnapomra ő sütötte meg a tor­tát, de jórészt ülve készítette, mert akkor már nagyon gyenge volt. Igaz, olyan hihetetlen erő volt ben­ne, hogy akik nem ismerték köze­lebbről, nem látták rajta a súlyos betegség jeleit. - Milyen nevelési elveket követte­tek fiaitokkal kapcsolatban? Mi az, ami meghatározta őket egy életre? - Csak megjegyzem, a gyermek­kor kihat az ember egész életére. Ne gondold, hogy szigorú elvek mentén neveltük a fiúkat. Mi azt adtuk nekik, amit mi kaptunk szü­léinktől, azaz olyan szeretetet, olyan érzelemgazdag légkört, amit az anyagiak nem pótolhatnak. Klá­rival mi is olyan családokban nőt­tünk fel, ahol szó nem volt a dús­kálásról, de még a bővelkedésről sem. Ám az érzelmi oldal mind­kettőnknél kiteljesedett. Mindket­tőnkbe beleivódott ennek a fontos­sága. Bár hozzáteszem, hogy Klári óvónőként foglalkozott a lélektan­nal, pedagógiával, ami gyermeke­ink javát is szolgálta, de a tradíció volt a meghatározó. A szülők sze­retete, tisztelete például nálunk és gyermekeinknél is belülről jött, s nem terhet jelentett. Esetünkben külön szerencse volt, hogy Klári humán beállítottsága és az én ra­cionalitásom jól kiegészítette egy­mást. Emellett, mint már említet­tem, a zene és a hozzákapcsolódó élmények - Klári kórusban énekelt - is jótékonyan formálták gyerme­keinket, de bennünket is. - Arra emlékszem, hogy te hét­éves korodtól játszottál a bátaszéki úttörőzenekarban. Fiaidat meny­nyire kellett orientálni a zene irá­nyába? - Azt gondoltuk, hogy a zene adta élményeket föl kell kínálni a gyerekeknek. De ennél az volt a lé­nyegesebb, hogy a napi kötelező dolgok - tanulás, munka - mellett valamit kell csinálnia az ember­nek. Fát faragni, vagy festeni, illet­ve muzsikálni, már mindegy is. Ám mivel mi mindketten a zené­hez vonzódtunk, s abban segíteni is tudtunk a gyerekeknek, így né­mileg feléje irányítottuk őket. Az persze érdekes dolog, hogy meny­nyire kellett motiválni és erőltetni a dolgot... Azt tudom, ha nincs szülői ráhatás, a gyerek magától nem választ plusz feladatokat. Kü­lönösen olyanokat nem, ami nem megy azonnal, ami nem hoz nyomban sikereket. Mert ugye, a gyakorlásnál sokkal egyszerűbb kint focizni, vagy tévézni a hűvös szobában. - Egyetértek, hiszen a gyerekek tízéves koruk körül hajlamosak a magamutogatásra, ebből követke­zően az azonnali sikerre vágynak. Fiaid alsó tagozatosok voltak, ami­kor elkezdtek zenét tanulni. Nem volt nyafogás a gyakorlás miatt? - Dehogynem. De csak olykor, hiszen hamar megérezték a zene adta örömöt. Palkó amikor már technikusnak tanult, minden hét­főn önszántából fölkelt reggel négy órakor, a fél hatos busszal Pécsre utazott, s elvégezte a művé­szeti szakközépiskolában az elő­képzőt saját döntése nyomán. Szekszárdon heti tíz-tizenkét szol­fézs órát vett, három zenekarban játszott és gyakorolt. Mellette na­gyon szép eredménnyel végezte el a technikumot. Persze, Palkó na­gyon ideges volt, amikor közele­dett a konzervatóriumi felvételi ideje. És képzeld el, jött a levél, hogy felvételi nélkül - tekintettel az addig végzett munkájára - vet­ték föl. - Soha nem kényszerültél hajnal­ban kikönyörögni az ágyból? - Soha. Miközben büszke vol­tam fiam vállalására, azt mondtam neki, amíg tudom, biztosítom szá­modra a lehetőséget, neked egy a dolgod, amit vállalsz, azt becsület­tel csináld. - Okozott-e gondot nálatok a fi­úk önállóságra való törekvése, vagy az az igény, hogy saját felelős­ségükre hozzanak meg fontos dön­téseket? - Nem, mi nagyon együtt va­gyunk a fiúkkal, mindent megbe­szélünk, s igényt tartunk egymás véleményére. És persze, van egy­másra időnk. Elcsépelt dolog azt mondani, hogy mindenkinek arra jut ideje, amire akarja, ám igaz. Olyan szülők is vannak, akik nem is elsősorban az idő hiánya miatt nem foglalkoznak gyermekeikkel, hanem azért nem, hogy elkerüljék a konfliktusokat. Gondok forrása, ha a kiforratlan gyerekekre a szülő mindent ráhagy. Okosan és örö­mükre kell foglalkozni velük. Ami­kor kicsik voltak a fiúk, életkoruk­nak megfelelően mindent megbe­széltünk, este mindegyiknek meg­volt a maga választotta meséje, majd az éneke, utána következett a közös mese és az együtt imádko­zás. - Most is gyakoroljátok a vallást? - Igen. A vallásosság tekinteté­ben is irányítottuk a fiúkat, aho­gyan a zene kapcsán már említet­tem. Mert vannak dolgok, ame­lyeknél irányítani kell a gyereke­ket, mint a napirend kialakításá­ban, a tanulásban. Mindez fejlesz­ti az ember belső rendjét és az igé­nyességét. - A zenetanulás és a muzsiká­lás, vagy a vallás gyakorlása sok időt vesz igénybe... ^fc - Tudom, mire akarsz kilyukacF ni. Meglátásom szerint mindezek prevenciót jelentettek sok dolog­gal szemben, bár részünkről ilyen tudatosság nem működött, inkább a mi megtapasztalásunkból követ­kezett sok minden. De tény, hogy a fiúk nem fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, a drogot nem is szívesen említem... Azt viszont igen, hogy életük teljessé vált és soha nem unatkoznak. - Hogyan dolgoztátok föl a na­gyon nehéz napokat, hónapokat? - Borzasztóan nehéz volt. Hóna­pokig nem tértem magamhoz. So­kat köszönhetek a barátaimnak, akiknek a segítségével ráébred­tem: el kell döntenem, hogy tönk­re megyek-e a búsulásban, a szen­vedésben, vagy talpra állok a gye­rekeimért. Természetesen az utób­bi mellett döntöttem. Klári halálát követő napon szerepelnünk kellet^^ volna Bátaszéken, a valamikor ott élt svábok eltranszporálásának év­fordulóján. Erre már hónapokkal korábban fölkérte a „Kajsza kvar­tettet" Bognár Jenő polgármester. Nem könnyen hoztuk meg a dön­tést, de elmentünk. A vasútállomá­son, a sínek között állva játszottuk a Himnuszt, ahogyan annak idején Schön Miska bácsi fújta szaxofo­non. Velünk volt édesapám is, aki mindig mindenhova elkísér ben­nünket. Nem emlékszem mi, de valami baki történt az állomáson. Egymásra néztünk, s mind az öten nevettünk. Béla fiam néhány nap múlva azt mondta, ott a sínek kö­zött érezte meg, hogy sikerül átél­nünk a velünk történt tragédiát. - Köszönöm, hogy a szívszorító történetet megosztottad az olvasók­kal. .. Ki következzék a sorozatban? - Jó lenne, ha a jogot végzett dr. Varga Katalin körjegyző arról szól­na, hogy két kislánya mellett mi­ként tud felelősséget vállalni két településért. V. Horváth Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom