Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-08-05 / 26. szám

SZEKSZÁRDI 2001. AUGUSZTUS 5. TAS4RNAP M Egy nevezetes szekszárdi nap X. „Volt egy pillanat Európa történetében, midőn Nyugat szelleme elbillent a földrajzi nyugatról s Magyarország fölé szállt, Babits feje fölé" - mondja Illyés Gyula az 1941-es Babits-emlékesten, s idézi Csányi László 1972-es tanulmányában. A kérdés már csak az, mit, mennyit, hogyan érzett és teljesített be ebből Szekszárd, a szülőváros. Amikor 1941. augusztus 4én meghalt Babits Mihály, szülővárosa - a polgármester más fontos elfoglaltsága miatt ^^csak képviseltette magát, koszorút küldött, beszédre már nem futotta. Augusztus 15-én azonban a Tolnamegyei Hírlapban Szekszárdi Molnár István cikke címében is javasolta: Nevezzenek el utcát Szekszárdon a nagy költőfejedelemről. Erre végül 1945ben, a MADISZ javaslatára került sor. Ekkor azonban újabb botrány felhői gyülekeznek: a költő szülőházát az összeomlás fenyegette. Egy 1946-os levélben Tóth Nándor hívta föl erre a figyelmet, majd ennek nyomán a megyei tanfelügyelő szelíd erőszakkal buzdította az iskolákat, hogy rendezzenek Babits-emlékesteket. A bevételből - mintegy t

OO forintból - sikelt megmenteni a végső pusztulástól a nevezetes épületet. (Nem tudunk arról, hogy az ekkoriban Ilylyés Gyula és mások részvételével lezajlott szekszárdi emlékest bevétele hasonló nemes célt szolgált volna...) Amikor 1952-ben Csányi László Szekszárdra érkezik, lelkéig áthatja a tudat, hogy Babits nyomában jár. Ugyanebben az évben Lázár Ervin a Garay Gimnáziumban igazgatóit kap, mert a megadott címre (Városunk költője) Babitsot merészelte választani. „A többieknek volt annyi eszük, hogy Garayról írtak..." vallja erről később. A hivatalos irodalompolitika elhallgattatja Babitsot, pedig - a véletlen játéka ez! - a költő Szegeden tanára volt Rákosi Mátyásnak. Kitűnő jellemzés Babitstól 1940-ből a „Legjobb tanuló. Stréber": ez az ötvenes évekre is igaz... A helyi tisztelet azonban megtalálja a lehetőségeit. Letenyei György, az Április 4. Kultúrház igazgatója és Csányi László az éppen akkoriban felszámolt Kadarka utcai temetőből megment egy márványlapot, amivel 1954. december 17-én megjelölik a szülőházat. Négy év múlva, amikor a III. számú új általános iskolát Babitsról nevezik el - Kedves Henrik szóbeli közlése szerint - a merész tett miatt sokáig nyugtalanul aludtak. Az épületben mindenesetre ott az első helyi Csorba Géza Babits-szobra az általános iskolában (Fotó: Bakó Jenő) Babits-szobor is, Csorba Géza műve. Az emlékkiállítás VendelMohay Lajosné jóvoltából 1967-ben, a művelődési központ elnevezése 1970-ben, Kiss Kovács Gyula szobra ugyanekkor már az új szelek fújdogálását jelzi. Farkas Pál szobra sokáig gipszmintaként bújik meg a művelődési központban, majd 1983 után, a megújított Babits-kiállítással együtt jelzi, hogy Szekszárd megpróbál felnőni jeles szülöttéhez. A születés százados évfordulója különben kiadványok sorát is hozta, igaz, volt, ami csak terv maradt. Baka István egy ilyen számára írta Babits Mihály emlékének (Szikár alak) című versét: a mű máig kiadatlan... Nem ez az egyetlen adósság a helyi Babits-kultusz ápolásában. Számos vers és a Halálfiai című regény kezdetének születési színtere, az egykori Babits-tanya máig megjelölésre vár. Másutt már irodalomtörténeti szenzáció lenne, nálunk környezetét henye nemtörődömséggel engedte beépíteni a város. Szerencsére tulajdonosai a legodaadóbb gonddal és kegyelettel fáradoznak azon, hogy szinte minden az egykori szellemi szentélyt idézze: rajtuk aligha múlna műemléki megjelölés vagy egyéb tisztes megbecsülés. De 2001 úgy látszik, nem alkalmas az ilyesmire, hiszen Babits halálának 60. évfordulóján egyetlen hivatalos rendezvény sem állít emléket, ugyanígy nincs kiadvány, vagy bármi más, ami ragaszkodásunkat fölidézhetné. „Egy néma talán nem sokat zavar" - írta Babits beszélgetőfüzetébe halála hetében. Lehet, hogy a helyi kultúra őreinek megítélése szerint kicsiny Babits Mihály piárértéke? Ha így is van, a tisztelt olvasó számára azért megmaradnak a művek - a szellem egyéni ünnepére. Dr. Töttős Gábor ODON PERU 111. A szórakozott Babits Ha valaki úgy véli, kegyeletsértés nagy emberek kis pillanatait idéznünk, lelke rajta, hiszen éppen ezekkel az apróságokkal közelebb kerül az őt tisztelőkhöz, akik emberközelben érezhetik így is. Másrészt nagyon jellegzetes, hogy ki, miben és hogyan szórakozott - vagy éppen vélik őt annak. A költő mindent versben lát, az alkotó akkor is alkot, amikor környezete ezt nem érzékeli. A gyerek Babits, ha kiitta csészéjéből a tejet, megette tányérjából az ételt „csak szépen kieresztette a kezéből", mondván, „hisz ez már nem kell, már üres" - emlékszik vissza édesanyja Török Sophie-nak. Ugyanő mesélte: „Egyszer, mikor vakációra jött haza, de már tanár volt akkor, mi ebédre vendéget vártunk s Angyus (Babits Angyalka) vajaskifliket sütött baracklekvárral töltve, s ezt meg egy tál uborkasalátát jóval ebéd előtt beraktuk az ebédlőkredencbe a hűsre. Mi, persze, kint voltunk a konyhában, ő meg ahogy szokta, fel és alá sétált magában az utcai szobában és el volt foglalva az ő gondolataival. Mikor aztán terítünk, nincs egy szem kifli se, meg egy csöpp saláta se! Hát amint járkált, együtt megette az egészet. De ne gondold ám, hogy tudta mit evett!" Jellemző apróság a gyermekkorból, amit Szabó Lőrincnek mesélt el 1920-ban Zsón (Jaune) nevű kutyájáról maga Babits: „Én ki akartam pödörni a bajuszát, erre úgy megharapta a fejemet, hogy beteg lettem, és ma sincs haj ott. Lehet, hogy köl-tői tehetségem onnan származik, hogy furcsa nyomást gyakorolt az agyamra, és így megzavarodtam..." Ugyanekkor Kurd községet Baranya megyeinek mondja, nagyanyjáról azt állítja: „öregkorára kivánszorgott (a szőlőbe), mikor a gyermekei is felnőttek. És akkor még abban az évben meghalt." Ehhez képest 1912ben halt meg, a leánya éppen 57 éves volt, tehát tényleg felnőtt... S ki ne ismerné a Jónás könyvét? „S lélekze Jónás, mivelhogy kifulladt, / sűrűn szíván kopoltyuját a Halnak..." - csakhogy a cet nem hal, hanem emlős, s így tüdeje van, nem kopoltyúja. Mindez azonban a mű és az ember értékéből semmit nem von le. . Lanius Excubitor , \