Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-02-18 / 6. szám
SZEKSZÁRDI USjr JttnaLHKUl MSARNAP 2001. FEBRUÁR 18. BQGNÁR ANGLIÁBÓL ÜZENT Ha egy mód van rá Kokó ellen is kiállók" Valljuk meg őszintén: amikor három héttel ezelőtt felröppent, hogy Bognár László, a Félix Promotion profi ökölvívója Angliában - beugróként - WBO kisvilágbajnoki címért szállhat ringbe, lemondóan legyintettünk. „Biztos csak a pénzért vállalja a beugró szerepét. Semmi esélye idegenben egy hazai ellen" - hallatszottak az ilyen és ehhez hasonlatos vélekedések. Csak egy valaki volt, aki egészen más véleményen volt: maga az ökölvívó. Optimizmusa tényleg nem csupán kincstári volt. - Valóban nyomasztó a magyar profi ökölvívók statisztikája a világbajnoki, Európa-bajnoki címmérkőzések tekintetében, de úgy általában a külföldi rendezvényeken való eredménytelenség alapján is - kezdte Bognár László. - Azonban én némiképpen függetleníteni tudom magam ettől, az eddig elért 26 győzelmemből nem egy külföldön született. Miért ne adtam volna esélyt magamnak, a világklasszisnak azért nem számító Michael Gomez ellen? Bizakodásomat fokozta, hogy nem az a beugró voltam, aki felkészületlen, hanem folyamatosan edzésben voltam, csupán a formaidőzítésen volt a hangsúly. Erről mi magunk is szerezhettünk tapasztalatokat, amikor a decemberi paksi gálán fellépett a helyi kedvenc. A rá nem jellemző módon - mivelhogy egy klasszikus vívó stílusú ökölvívóról van szó - több kemény sorozás utáni TKO győzelemmel fejeződött be a mérkőzés. - Az elkövetkezendő időszakban erről az új oldalamról szeretnék bemutatkozni a közönség előtt is. Az olaszországi szerződésem nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, nem kaptam meg azokat a meccseket, amelyekre vágytam, így utólag már el kell, hogy ismerjem, rossz döntés volt, amikor elhagytam az Unió Boksz Team-et. De ezalatt sem keseregtem, hanem úgy edzettem, hogy fizikailag erősödjek, fejlesszem az ütőerőmet. Aligha véletlen, hogy a legutóbbi öt mérkőzésemből négy idő előtt fejeződött be. Az utóbbinak pedig komoly nemzetközi visszhangja volt. Bognár László Liverpoolban, a WBO világszervezet nemzetközi bajnoki címmérkőzésén legyőzte az angol Gomezt, mégpedig oly módon, hogy a kilencedik menetben Bognár kemény testre és fejre mért ütéskombinációi után a mérkőzésvezető beszüntette a találkozót. Ugyanannál a szervezetnél kisvilágbajnok Bognár László, amelynél világklasszisunk Kovács István a pehelysúly trónján ül. A sportágban járatosak már újfent arról beszélnek, hogy tető alá kell hozni minél /I BAJAT IS LETÁMADTA AZ UFC Újabb gólvágójelölt Tolnáról A „Vidi"-vel is edzőmeccseinek Egy előkészületi mérkőzésből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, de azért annak mégiscsak van jelzésértéke, ha egy alacsonyabb osztályú csapat úgy győz egy magasabb osztályú ellen, hogy az a legjobb játékosait szerepelteti, és... Úgy sikerül nyernie, hogy közben a tanult új taktikai játékelemeket is minimum egy félidőn át próbálgatja. így a formálódó Szekszárdi UFC legutóbbi mérkőzését megtekintők elégedetten csettinthettek a hármas sípszó elhangzása után: NB lll-as szinten igazán nagyszerű csapatunk lesz. - Mi már úgy készülünk a tavaszra, hogy az NB II-ben is megfelelő szervezettségi szintű játékot mutassunk be - jegyezte meg Jávor Péter, az egyesület elnökségi tagja, a valamikori kerékpárversenyző örömmel konstatálja, nem csupán az öltözőépületben tapasztalható változás, hanem a játékosok szemléletében, hozzáállásában is. A feltételek javulása utáni több és talán minőségében is más edzésmunkától szemmel láthatóan jobb a játékosok erőnléte, ami lehetővé teszi, hogy a manapság még mindig korszerűnek számító letámadásos játék bizonyos szintjének birtokosa legyen a gárda. Örömteli dolognak tűnik, hogy a szekszárdi csapat gyengébb képességű ellenfeleit le-, illetve bedarálja majd, de lesznek-e olyanok, akik ezt a feltételezett mezőnyfölényt gólokra váltják. Csatárposzton mindenképpen néhány új ember már most elkelne - hallottuk az egyesület egy személyben elnök-edzőjétől, Kalmár Ferenctől. Nos a korábban az NB I/B-s Pécshez igazolt Tolnai József már visszatért és a legutóbbi Baja elleni mérkőzésen még egy új arcot felfedezhettünk a tolnai Bencze Balázs személyében. A 26 éves támadó a gólvágó hírében áll, de mégsem került a neve úgy reflektorfénybe a megyebajnokságban Kakasdon is megfordult játékosnak, hogy az NB III-as csapatok szinte sorba álltak volna lakása előtt. - Többet láttam kispályán, mint nagyon, de valahogy megfogott a helyezkedése, a helyzetbe kerülése, no és az, hogy kíméletlenül belőtte a helyzeteit, egy szó mint száz: látok benne fantáziát, hogy magasabb szinten is bizonyítson - mondta Kalmár. Még csatárügyben vannak tárgyalásaik, de minden bizonnyal ezek már a következő bajnokságra szólnak, a keret a márciusi rajtig már nem nagyon változik. Edzőmeccsek meg lesznek még jócskán: hamarosan az élvonalbeli Videoton vendégeként is pályára lép az egy hónap leforgása alatt is nagy változásokon áteső Szekszárdi UFC. előbb Kovács-Kokó-Bognár csúcstalálkozót, ami bizonyos körökben már bő két évvel ezelőtt is téma volt. - Azért azt tudni kell, hogy én most súlycsoportot váltottam, a megszokott 57 kg-os pehely helyett eggyel följebb az 59 kg-os kategóriában indulok. Ebbe, úgy érzem, beleerősödtem, és fogyasztani is jóval könnyebb. No és a nemzetközi erőviszonyok is kedvezőnek tűnnek, hogy fölkerüljek a ranglista élére és egy nagyon komoly címmérkőzésen bokszolhassak. De mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a pehelysúlyra ne fogyasszak vissza, ha komoly ajánlatot kapok minden tekintetben. Két vasat is a tűzben tartok. - Még arról sem mondott le, hogy Kokóval tényleg megmérkőzzön? - Nem. De ehhez nagyon komoly ajánlat kell, én néhány ezer márkáért erre a feladatra nem vagyok hadra fogható, mint az eddigi ellenfeleinek többsége. Ha menedzserek megteremtik a feltételeket, állok elébe. Elvégre annál a szervezetnél lettem kisvilágbajnok, ahol Kokó éppen a trónon ül. LAPZARTA A várakozásnak megfelelően az Asztalitenisz Szuper Liga rájátszásában a visszavágó mérkőzésen is legyőzte a Jeans Tex Szekszárd együttese a szlovák Topolcsány csapatát, mégpedig 6-1-re. A szekszárdi együttes a Ying, Wirth, Herczig összetételben szerepelt, és az utóbbi hetekben megszokott jó formában teljesített. Szükség is van ennek megtartására, mert a rájátszás végső szakaszában a hazai nagy rivális Orosháza ellen mérkőznek az előkelőnek számító ötödik helyért. Ha valamikor, akkor most kell visszavágni az alapszakaszban elszenvedett vereségért. A meccs presztízs jellegű a javából, az alföldieknél játszik volt szekszárdi játékos, no és Szekszárdra érkezése előtt Sáth Sándor, a szekszárdiak szakmai főnöke Orosházán dolgozott. • -c- • + Negyedszázada várnak arra a túrázás, a természetjárás és a tájfutás szerelmesei, hogy Sötétvölgyről, a népszerű kirándulóhelyről egy átfogó, az erdőséget, a dombvidéket rejtett zegzugaiban is feltáró térkép készüljön. Nos az ügyben felettébb aktív paksi szakosztály jóvoltából a régi vágy teljesült. A térképet a megyei természetbarát szövetség elnökségi ülésen bemutatták, náluk beszerezhető. • -<> • • A múlt héten még azt írtuk, hogy Unió Boksz Team volt versenyzői közül, Kalocsai Zoltán marad a régi klubjánál, nem követi a többieket a Félix Promotionhoz. Legutóbbi megjelenésünk óta változott a helyzet: az ismert profi ökölvívó is Rácz Félix új klubjában folytatja a pályafutását.