Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-06-03 / 5. szám - Városi Vasárnap
2001. június 9. ULF 3 . pő spanyolok e kötelezettségüknek úgy tettek eleget, hogy délelőtti nem nyilvános edzésük után Hector Cuper edző és a csapat legnevesebb játékosa Mendieta villámgyorsan átöltözött, s míg a többiek a stadion alagutjában sétálgattak, ők a frissiben elkészített konferencia teremben várták a sajtó kérdéseit. Sokkal okosabb persze senki nem lett az a száz-százötven tudósító közül, aki részt vett ezeken. Kellő szerénység, alázat mindkét helyen. A Bayem-stáb (Marcus Hörwick szóvivő, Bixente Lizarazú és Stefan Effenberg csapatkapitány, utánuk pedig Ottmar Hitzfeld vezető edző) minden szavával igyekezett tompítani az ő esélyességüket hirdető « kedéseket. A spanyolok pedig bókoltak a Bayernnek, hogy közben az ő esélyességüket is hirdették. Végül is bejött az ibériaiak jóslata: mivel mindkét csapatnak szuper védelme van, mindkét csapatnak van a középpályán egy-egy világklasszisa (Effenberg, illetve Mendieta személyében), mivel elöl mindkét oldalon van a csapat pillanatnyi teljesítményétől magát függetleníteni tudó és a semmiből is gólokra képes klassziscsatár (Giovanni Elber és John Carew), így ha mindent patikamérlegre rakunk, az egyenlőbbnél is egyenlőbb jön ki. Erre mondta a végül is önhibáján és önsorsán kívüli okokból tragikus sorsú Valencia-kapus Canizares - amiben osztozott vele az ezúttal a kispadra kényszerült francia világ és Európabajnok, Deschamps egy apró nüansznyi dolog, hiba dönt. És így lett! Mindebben az volt a tragédia a Valencia számára - ami sírásig vitte el a nagyszerű kapuvédőt ott a tizenegyes dráma tetőpontján -, hogy még az utolsó tizenegyes rúgót Pellegrinónak sem lehet különösebben felróni semmit: inkább azt lehet megjegyezni: a tragikus sorsú bekk nem lőtte rosszul a büntetőt, hanem a most már a világ elsőszámú kapusaként is emlegetett Olivér Kahn kivédte azt. A nem különben a világelitben emlegetett Canizares már nem állhatott vissza, mert a dráma véget ért. Azért ennek a póker arcú szigorú tekintető Kahnak, kérem szépen van lelke. Az őt leteperő piros mezes gúlából - figyeltem A tragikus hős: Pellegrino lyében, felragyoghat az emlékképekben Sepp Maier, aki a sors ^"WWW nagyszerű- I r sége folytán S felfedezője, ^ I pályája egyen- • I getője „01i"-nak. ~ Most is ő lőtte be azon a már fentebb emlegetett kedd esti edzésen. Beckenbauer mindmáig csak egy volt, és élek a gyanúperrel, hogy jó évtizedekig egy is marad, de azért nem lehet nem észrevenni, ahogy korábban Matthaus-nál, úgy Effenbergnél is visszaköszön az utánozhatatlan beckenbaueri intelligenciából, eredetiségből nem is kicsi. Van hamisítatlan Schwarzenbeckje is maiaiknak: ő Linké, aki akkor ment akkor rombol, amikor már sehol egy láb se kéz ehhez. Az egész pályát már a hetvenes években beszáguldani képes Breitner prototípusa a döntőre megsérült Jeremies lehetne, bár a technikáján a nagy elődhöz képest van mit finomítani. Viszont Milánóban mélyvízbe dobatott egy tizenkilenc éves ifjú titán, akiről jó formán semmit sem tudott a világ. Aki akkorát futballozott, hogy a futballvilág - különösen az angol része - hüledezett. Olyannyira modern gladiátor volt, mint akinek nem lennének idegei, izületei. Pitbull módjára szerelt, indított, és kapura veszélyeztetett. A kisfiú Owen Hargreaves, akinek eddig csak epizódszerepek jutottak. Aki Beckenbauer bébiként is bevonulhat a focitörténelembe, ha így folytatja. Merthogy a jó pofa kis történet szerint valahol a császár fedezte fel messze ázsiában a britt fiút. A császár első blikkre azonnal hazatelefonált: „Ezért a gyerekért azonnal menjen el valaki!" A klubnál azonnal visszakérdeztek: „No de főnök, az amatőrökhöz, vagy tán a profikhoz vigyük. Beckenbauer lakonikus rövidséggel csak ennyit mondott az akkor 17 éves Hargraves kapcsán: „Szoktam én amatőrökkel foglalkozni"... Tovább folytatva a párhuzamokat: Giovanni Elber gólerejével és helyzetfelismerésével Gerd Müllert idézi, Mehmet Scholl cselei és igazi szélsőkre emlékeztető megoldásai Uli Hoeness, a jelenlegi menedzser alakításaira emlékeztetnek. (Folytatjak) Fotók: UEFA-Press és Wágner Dezső Aztán a kezdőrúgás pillanatában a nekünk és a tévénézőknek is jobbra levő kapu mögött elhelyezkedő harminc ezres bajor tömb gondoskodik arról, hogy néhány másodperc erejéig még a lelátó legyen az érdekes. Szinte mágikus csodával - képünk is van róla, amire azért vagyunk büszkék, mert az arénában húsz kamera képét figyelő rendező állítólag lemaradt róla - piros-fehér lepel takarta el valamennyi Bayern-szurkoló testét és fölcsapódott egy jól olvasható felirat a szektorfalra: „Ma ez egy nagyon jó nap, mert történelmet írunk". Ez bekövetkezett, mert huszonöt év elteltével újra az Eurofutball élcsapata a Bayern. Annak ellenére, hogy Stefan Effenberg (alias „Effi") azt tanácsolta a sajtónak, hogy ne hasonlítgassuk Beckenbauerékat meg őket, én azért analógiákat keresve és találva mégis megteszem. Mert ez a modern B. München éppen azzal és azért tudott legyőzni egy fantasztikusan felkészített és nagyon öszszeszokott spanyol klubot - meg még nagyobbat az elődöntőben, meg a Manchester Unitedet a negyeddöntőben, az eddig vezető maratoni menetelés már szóra sem érdemes -, amivel a császárnak becézett klubelnök generációja 74-76 között a világ fölé emelkedett. Megtartva, de színes egyéniségek felvonultatásával túllépve a német futballnak válogatott szinte oly sokszor jellemző gépi mechanizmusán. Olivér Kahn szeméAz igazi hős: Kahn nák Numero A nagy felfedezett: l-e ez, a tóbbi földrész Hargreave s BL-döntője az értékrendben ezután következik. A felvezetés is ehhez mérten magasztos volt. Mert ahogy a milánói Scala száz tagja a dugig megtelt San Síróban fölénekelte „A futball operája című ez alkalomra komponált dalt garantáltan föliratkozik ez a szám az operaslágerek listájára - az maga az akusztikus élvezetek kiváltotta gyönyörérzés volt. S ezek után a csapatok dalai, amelyek nem mások, mint a szurkolói klubok által kiválasztott világslágerek csapatra szövegesített változatai. Húsz óra negyvenkor menetrendszerűen jött a jól ismert a világ legnagyobb játékának komolyságot kölcsönző UEFA-himnusz. fél percen belül kiszabadult és spanyol kollégájához sietett... Ami a büntetőket illeti: a kedd esti számunkra is nyilvános tulajdonképpeni utolsó edzésen egyáltalán nem rúgtak büntetőket a két csapat játékosai. Aligha véletlenül. A spanyol és a német sajtó képviselői minden bizonynyal abban az értelemben is hírvivők lettek volna, hogy ki hová lőtte azokat a sokszor elátkozott tizenegyeseket. Hargraves-sztori Magával, az új évezred első BLdöntőjével e hasábokon nem óhajtok foglalkozni. Közel egymilliárdan látták a földkerekségen a műholdak jóvoltából. Egyre több ázsiai sajtóst lehetett észrevenni. A kontinentális klubtor-