Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-06-03 / 20. szám

SZEKSZÁRDI 2001. JUNIUS 3. USARNAP $ EGY ISMERETLEN ISMERŐS Dienes Valéria-emlékszobát avattak Az ember, már csak természetéből fakadóan is, feledékeny. Könnyen megfeledkezik mindennapi aprósá­gokról is, s ha idejét azzal tölti, hogy ezeket lejben tartsa, az emlékezésre már nem is jut ideje. Pedig a jó példára való emlékezés az emlékező személyét is nemesíti... Nem sokon múlt, hogy ez a név teljesen is­meretlen maradjon számunkra, pedig váro­sunk szülöttéről van szó, akiben az első ma­gyar professzorasszonyon, a mozdulatművé­szef világszerte ismert alkotóján kívül a XX. század egyik legnagyobb filozófusát tisztelhet­jük. Az emlék felfedezése dr. Töttős Gábor hely­történész érdeme, ő volt az, aki egy évtizeddel ezelőtt rámutatott, hogy az 1879 és 1883 közöt­ti időben Szekszárd három világhírű személy­nek vált szülőhelyévé (ezek Babits Mihály, Dienes Valéria és a szociológus Leopold La­jos), és tudós költőnkön kívül a másik kettőről még emléktábla sem található városunkban. Aztán szó szót, tett tettet követett, és Dienes gyei Jogú Város Önkormányzata, a Tolna Me­gyei Önkormányzat, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai, s elsősorban a kiállítás rendezője, Lovas Csilla muzeológus, valamint a Dienes-család jóvoltából végre valóra vált. Az ünnepség nemcsak egy szokványos meg­emlékezés volt, hanem az eddig szinte teljesen ismeretlen életműről a leplet lerántó, hiteles és színes eseménysorozat. Kora délután a Német Színházban a budapesti Még 1 Mozdulatszín­ház Etűdök és In memóriám Dienes Valéria cí­mű darabjai „Vali néni" orkesztikai tevékenysé­géből adtak ízelítőt. Még ugyanitt került bemu­tatásra dr. Szabó Ferenc Dienes Valéria önma­gáról című kötete, mely a szerző Mai Gondol­kodók című, hívő filozófusokat bemutató soro­zatának kilencedik része. Ferenc atya elbeszé­léséből kiderült, hogy „Vali néni" gondolati életművének elérhető része korántsem teljes. Például 1910 táján „Vali néni" Párizsban élt ­egyetemre járt -, és Bergson előadásairól ké­szült jegyzeteit a mai napig nem fordították le magyar nyelvre, ha valaki megtenné, nagy hi­ányt pótolna a XX. századi filozófia magyar nyelvű irodalmában. Ugyanakkor az atya el­mondta, hogy az ilyen „elfeledett" nagy alakok szellemének „újraélesztéséhez" nem kell több egy maroknyi csapatnál, és ez a feltétel már adott. Ezután a jelenlévők átsétáltak a kiállítás színhelyére, a Babits Mihály Emlékházba. Az udvaron kis műsorral fogadták az érdeklődő­ket: a Dienes Valéria Általános Iskola Grund­schule tanulója, Tóth Dorottya adta elő Babits Mihály Hazám című versét, majd a Liszt Fe­renc Zeneiskola Gitár Kvartettjének játéka ör­vendeztette meg a hallgatóságot. A műsor második felében Dienes iskola két tanára, Klézli Mária és Scherer Tamás olvastak fel részleteket Babits Mihály és Dienes Valéria levelezéséből. A két szellemi nagyság baráti párbeszéde szinte karnyújtásnyi közelségbe hozta őket magukat, nem mint filozófust vagy költőt, hanem mint embereket. Ezt az érzést mélyítette az ezek után meghallgatott hangfel­vétel, melyen Dienes Valéria vallott hitéről és apostoli feladatáról. Arról a feladatról, ami mindannyiunkra nézve kötelező erkölcsi pa­rancs: hogy terjesszük a tudást, mert az Isten­től van, nem a miénk, hanem az egész emberi­ség javát kell szolgálnia. Tudtukkal vagy azon kívül ez a gondolat ihlethette meg Ferenc atyát, Bíró püspököt, és mindenki mást, aki va­lamit tett azért, hogy a kiállítás létrejöjjön, és a jelenlévők közt állva úgy érezhessem, hogy si­kerük egykori Dienes-iskolásként, szekszárdi­ként, magyarként, emberként egy kicsit az enyém is. DoP Valéria 112. születésnapján, 1991. május 25-én a Vitéz Zsolt irányította, akkor 25 éves IV. Szá­mú Általános Iskola felvette Dienes Valéria ne­vét, egy évre rá pedig a Babits Mihály utca 17. szám alatti szülőház falára felkerült a ma is ott látható emléktábla. Máshol nagyon sok esetben ezzel be is feje­ződött volna az emlék felelevenítése, de Szek­szárd ebből a szempontból szerencsés. A Dienes Valéria Általános Iskola Grund­schule-ban, mint ahogy teszik ezt évről évre május 25-én, tanítás helyett játékos sport- és tanulmányi versenyeket szervezve emlékez­nek meg „Vali néniről", s e nap elmaradhatat­lan része a Dienes Valéria életéről és egyéb helytörténeti érdekességekről szóló vetélkedő. Ám idén a Millenniumi Dienes Valéria Em­léknap túlhaladt az iskola keretein, hisz dr. Bí­ró László püspök és dr. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes kezdeményezése, miszerint Szek­szárdon legalább egy emlékszobát kell szentel­ni Dienes Valéria emlékének, Szekszárd Me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom