Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-05-13 / 2. szám - Városi Vasárnap

8. VAUOSI VASAMUIP 2001. május 13. Űj Dunatáj Megjelent az Új Dunatáj idei első száma - hogy fut az idő, már új címével is a 6. évfolyamot kezdi, s mindjárt a címlapon Gottvald Károly fotóművész átszellemült muzsikás pillanatot örökítő felvételével. Ő terel most minket „belső szobánkba", hogy a léleknek is jusson, a szellem is épüljön. Méltatója, Decsi Kiss János írja: „... ars poétikájának része a látni tanítás. Úgy kell járnunk a világban, hogy észrevegyük, meglássuk a szívet, lelket vidámító, tisztító szépet, de a keserűt is érzékelnünk kell, hogy ennek ismeretében tudjunk ellenkezőjére változtatni." A küllemnél maradva, a klasszikusan méltóságteljes tipográfia Schubert Péter munkája. A szemle ezúttal is szépirodalommal, versekkel (Acsádi Rozália, Sárközi László, Merényi Krisztián, Molnár Tímea), regényrészlettel (Podmaniczky Szilárd) és novellával (Kelemen Zoltán) indít, majd Nagy Imre Bessenyei György Filosófusának forráskérdéseivel foglalkozik Arisztotelész Felhők-jétől Moliere Alceste-jén át a francia comédie de caractére-ig, és a szász tlpuskomédiáig, majd áttekinti a mű későbbi fogadtatásait. Különös erénye a szerkesztésnek (N. Horváth Béla, Drescher J. Attila, Töttős Gábor), hogy középiskolásoknak, egyetemistáknak, főiskolásoknak is ad nagyon jól felhasználható műmagyarázatokat, az alkotók megismeréséhez, értéséhez való közelítéseket. Most például Szilágyi Zsófia Kosztolányi Aranysárkányát, Györki Edina Gabriella Szilágyi István és Závada Pál regényeit, Sághy Miklós pedig Orbán János Hivatalnok-líráját elemzi. Az országos érdeklődést kivívott Új Dunatáj egyúttal tudományos szemle is, s öröm benne a fáradhatatlanul alapos kutató, Szilágyi Mihály tanulmányát olvasni, ezúttal a grábóci kalugyerekről (görögkeleti férfi szerzetesek). Szőts Zoltán kötetelemzö írásában Bálás Gábor író-jogtörténész által gyűjtött székely életekről, önéletrajzokról ír. A professzor halála után kiadott kötet címe Székelyek útja a hargitai tájról. A történelmet mélyebben ismerni kívánók számára izgalmas téma Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri iratairól szóló ismertető, Buda Attila tollából. Az IGYPF kiadványairól szóló ismertetőt követően az idei első számot Gacsályi József Két boroskönyv Aliscában című eszszéje zárja. A helyiek által már megkedvelt Szekszárdi borok könyve 2000-ről írja: „Ez a könyv régen váratott magára. Ideje volt a valódi és jó boroknak hírét kelteni; egy város legfőbb jelképe gyarapodásának legígéretesebb tárgya és eszköze mutatkozott be az országnak..." A másik kötet, amellyel megismertet minket, Kis Pál Istváné, a Mirtuszlevelek Bakkhosz szekszárdi kertjéből című: „Az epigrammák vígan követik a pincézés menetét, a fajtiszta... borok hangulatát, a gazdák mesteri munkáját, mindazt, ami a Baktától a Bödőig a levegőt jelenti." íme a Kortyadagoló időmérté^ kek jeles alkalmakra hexametere^ nek egyike: „Őrzi e táj - Pannónia földje - a római kor hagyatékát! Hajt venyigét szaporán, s oltja a bölcs veterán. Tudja Alisca, e hegy leve mustja, ha mennyei lét ád, lepheti múlt, s vele por. Hírneve lesz ez a bor." Németh Judit "Az én Petőfim..." Koszta Gabriella rendhagyó irodalomórája Hétfő reggel fél kilenc. A második óra kezdetét jelző csengőszó az iskola könyvtárába szólít egy osztályt az Ady Középiskolában. Ők a szerencsések, most ötven percig részesei annak a csodának, amit a versek hallgatása adhat a léleknek. Koszta Gabriella pécsi színművésznő Petőfi - műsorát hallgatják. Politika, szerelem, dac, harag, bánat és szilaj kedv - egy életmű, s még ennél is több, egy költő-zseni sorsa tárul elénk a művésznő avatott tolmácsolásában. Az előadás után a programot szervező Megyei Könyvtárban beszélgettünk tovább Koszta Gabriellával. - A vers csendes, személyes műfaj. Legjobb egy árnyas fa alatt üldögélve olvasni, és hagyni, hogy tovább zenéljenek bennünk a szavak, gondolatok. Csakhogy manapság mintha nem erről szólna az élet, a mindennapok nemigen kedveznek a művészeteknek, az irodalomnak. Miért kell mégis a vers, miért jók mégis az ilyen irodalomórák? - Valóban nem kedveznek mindennapjaink a művészeteknek. Én mégis úgy gondolom, bármennyire gazdagok, bármennyire sikeresek leszünk, valami nagyon fontosat elveszítünk, ha elfeledkezünk a versről, és általában azokról a dolgokról, érzésekről, amelyeket az ember számára a művészet közvetít. Vers nélkül, zene nélkül lehet élni, de nem biztos, hogy érdemes. Ezért is tartom ezeket a rendhagyó irodalomóráimat. A kamaszoknál gyakran előfordul, és bocsánatos, hogy az ismeretlennel szemben van bennük egyfajta bizalmatlanság, hárítás. Azt tekintem sikernek, ha le tudom dönteni a köztem és a hallgatóság közötti láthatatlan falat. Meg lehet érezni a másfajta csendből, látni a tekintetekből azt a pillanatot, amikor igazán megérinti őket a vers, az előadás. Mindenki talál a székén egy könyvjelzőt, felsorolva rajt az a harmincegy vers, amelyet hallani fog. Ha sikerül elérnem, hogy ezt a könyvjelzőt ki-ki a saját maga Petőfi-kötetében, vagy más verseskötetében használja, akkor már legalábbis megérte. Ha előveszik a könyvet és azt mondják, ők mást választottak volna, mert az közelebb áll a lelkükhöz, akkor megint csak megérte. - Petőfi életműve valóban olyan hatalmas és gazdag, hogy szinte nehéz belőle „legkedvesebbeket" válogatni. Ez az ötven perc hogy állt öszsze, miért éppen ezek a versek hangzanak el? És miért éppen ebben a sorrendben egybefűzve? - A műsor születésének sajátos története van. Egyszer nagyon beteg voltam, és negyven fokos lázasan egyszer csak eszembe jutott „A XIX. század költői" című vers. Befészkelte magát a fejembe, de egyik soránál állandóan megakadtam. Bosszantott nagyon, hiszen ez afféle „penzum" vers, iskolában tanítják, versmondó versenyeken, ünnepélyeken szavalják. Legalábbis az én időmben így volt. Elővettem a kötetet, hogy utána nézzek a hiányzó sornak, aztán nem tudtam letenni. Újra olvastam Petőfit. Kicsit lelkiismeret furdalásom is volt, olyan régóta nem gondoltam már a költőre. És ahogy haladtam a könyvben, rájöttem, hogy a versek kronológiájából mennyire kirajzolódik a sorsa. Nem kell oda semmilyen életrajz, ha időrendben hagyjuk a verseket máris előttünk az a rendkívül érdekes, izgalmas, és nagyon-nagyon tipikusan magyar költősors, ami Petőfit olyan naggyá teszi. Elhatároztam, hogy nem változtatok a sorrenden, ebben a kronológiában fűzöm öss^ az engem ennyire megérintő versP ket. Mert hátha ez a személyes megérintettség jobban hat a fiatalokra is, mintha csak meghallják március 15én a Nemzeti dalt. - Ebben az összeállításban benne van a „látnók" ifjú, a helyét kereső színész, a szerelmes férfi, a harcos, haragvó és indulatos Petőfi. Mintha ma is „helyén lenne" minden szava. - Számomra is döbbenetes felfedezés volt, úgy éreztem, akárha ma írta volna. Természetesen figyelembe véve azt, hogy használ olyan szavakat, amiket csak a 19. században használtak. De annyira meilbevágóan aktuális, és annyira közvetlenül, a legegyszerűbb szavakkal képes kifejezni olyan mélységeket, amelyek kortalanok, és mindig, minden ember életében visszaköszönnek - ehhez tényleg zsenialitásra van szükség, hogy ez így sikerüljön valakinek. Igen, Petőfi félelmetesen időszerű, vagyis inkább mint minden zseni: örökérvényű. Udud Teréz