Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-04-22 / 15. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP $ VÁLTOZNAK AZ IDOK, AZ IDENTITÁS RÉGI Otthon magyar vagyok, itt meg már nem román" 2001. ÁPRILIS 22. ink, a küzdelmeink. A szervező szekszárdi iskolák pedagógusaival is kitűnő kapcsolatot ápolunk. Sikes Ilona: - Jager Ágnes tanár­nő, aki itt tanít a Garay iskolában, tavaly lejött Aradra és együtt men­tünk a galántai helyszínre. Megtet­te ezt a nagy utat néhány óra be­szélgetés kedvéért, mert barátok vagyunk. Egymástól tanácsokat fo­gadunk el, beszélgetéseink gyakor­ta építő hatással vannak munkánk­ra is. Én a mai napig azt a matema­tika példatárat használom, amit Ágitól kaptam. - Nekem úgy tűnik, hogy itt in­kább csak a gyerekek személye vál­tozik évről évre, olyan ez mint egy zártkörű, rendezvény? Sikes Ilona: - Egy kicsit talán olyan. Mára meglehetősen kiterjedt mozgalommá duzzadt és ez nagy­szerű. Ám a végtelenségig nem le­• t bővíteni, mert elveszti bensősé­s jellegét és a megszervezése is nehézkessé válik. Sepsiszentgyör­gyön minket csak úgy hívnak, hogy a „határtalanosok", mert számunk­ra ez a legjelentősebb verseny. Egy kicsit talán irigykedik is ránk a töb­bi iskola, de ők is beléphetnek: a feltétel, hogy szervezzenek meg egy tantárgyversenyt és máris ta­gok lehetnek. Hogy ez milyen je­lentős esemény az életünkben, azt jól példázza egy kedves kollégám mondása: „Nekem az év nem janu­ártól decemberig tart, hanem Ha­tártalantól Határtalanig". Németh Mária kedés a vendéglátó családok kö­zött? Nehéz megszervezni az elszál­lásolást? - Tálalás kérdése... Ha az osz­^lyfőnök beszél a tanulóknak a ^»seny céljairól... akkor nem ne­nez. Minden iskola úgymond si­mán talált házigazdákat a kétszáz gyerek számára. Az 52 pedagógust pedig Domboriban, a nagyon szé­pen felújított BM üdülőben szállá­soltuk el. - Mindenki megérkezett, s min­den vendéggyereket hazavittek az itteni családok? - Gond egy szál nem volt. A meg­beszélt időnél korábban érkeztek a vendéglátók, illetve többször ide telefonáltak. A legtöbb gyerekért az egész család eljött. - A versenynek vannak visszaté­rő helyszínei, mint Szekszárd és Galánta. Jövőre hol rendezik meg? - Ha minden jól jön össze, akkor ismét Sepsiszentgyörgy követke­zik. Ennek az a magyarázata, hogy olyan helyre kell tenni a versenyt, ahol van olyan nagy számú magyar lakosság, aki fölvállalja az ügyet, s odaállnak a rendezők mellé. - Úgy látom, minden olajozottan működik. Az igazgatónőben nincs is feszültség? Vaddisznópörköltet főzött a nyolcadik osztályos lugosi Olah Hermina érkezé­sére a szekszárdi Deli Gyula. A ház asz­szonya rigójancsit és képviselőfánkot tett az asztalra. A csinos, karcsú diák­lány egyszerűen nem tudott ellenállni, mondta nevetve. A Dienes Valéria Általános Iskola hatodikosa, Deli Hajnalka nagyon boldog volt, amikor osztályfőnöke elmondta nekik, hogy a „határtalan" versenyzőit családoknál szállásolják el. - Arra gondoltam, milyen jó lenne barátságot kötni egy erdélyi kislány­Deli Hajnalka és Olah Hermina - Dehogynem. Van, mi csak ak­kor lélegezhetünk föl, ha intege­tünk az induló autóbuszon ülők­nek. Hiába dolgoztunk hónapok óta rengeteget és odaadóan együtt a többi iskolával, a rendezvény fe­lelőssége izgalommal jár. - Mennyi a verseny költségvetése és honnan szerezték rá a pénzt? - Pénzünk erre nincs, bár 4,5 millió forint a költségvetés. Ezt az összeget minden alkalommal, így most is, pályázatok révén kerítjük elő. Rengeteg helyre pályáztunk a Millenniumi Kormánybiztosi Hiva­taltól a szekszárdi önkormányza­ton át a Magyarok Világszövetségé­ig. A pénz megszerzése mindig vakrepülés, hiszen amikor a pályá­zatokat be lehet nyújtani, már szer­vezzük a rendezvényt. Van, hogy egy-egy pályázati pénzt csak júni­usban kapunk meg. De eddig még mindig összejött a pénz. - Szponzoraik vannak? - Igen, amit nagyon nagy köszö­nettel vettünk. Igaz, volt arra is pél­da, hogy elutasítottak bennünket hivatkozva a szerteágazó támoga­tási elkötelezettségre. - Hogyan állítják össze a verseny­feladatokat, hogy azok mindenki­nyal - kezdte Hajni. - Az is eszembe jutott, ha minden jól alakult, akkor nyaranta eltölthetünk egymásnál egy-egy hetet. Ezt már meg is be­széltük Hermivel. - Hermina helyes­lőleg bólintott. Herminának, azaz Herminek be­szélgetésünkkor már volt tapaszta­lata Szekszárdból, hiszen akkor már túl voltak a helytörténeti vetélke­dőn, ami során bejárták a fél várost. Sőt, előző este körbeautózták az egész megyeszékhelyet. - Nagyon tetszik Szekszárd, mert tiszta város, még a járdák mellé is fákat ültettek... Milyen érdekes, hogy Lúgosnak több, mint hatvanezer lakosa van, nekem még­is úgy tűnik, hogy Szek­szárd a nagyobb város. - Remélem, hogy a helytörténeti jól sikerült - folytatta Hajni, s meg­jegyezte, hogy elég ne­héz kérdéseket kellett megoldaniuk. - Dr. Töttős Gábor városról szóló könyvét is ma­gunkkal vittük. - Meg az utcán embe­rié? passzoljanak, hiszen nem azo­nos tankönyvekből tanainak? - A legelső rendezvény előtt egy évvel minden régióval egyeztet­tünk a szaktárgyak törzsanyaga alapján. Ez elsősorban a matemati­ka és fizika tantárgyaknál követelt nagy körültekintést. - Tehát jövőre Sepsiszentgyörgy? - Őszintén hiszem, hogy igen. Mi - beleértve minden iskolát ­azon vagyunk, hogy e verseny to­vább éljen. V.H.M. A kitűző - Ezzel a kitűzővel ingyen utazhatok az autóbuszon, s ez a diszkós belépőm is - mutatta a rendezvény bélyegzőjével lepe­csételt kis dokumentumot Ág­nes. Kiderült, hogy a Gemenc Vo­lán Rt. összes járatain az öt nap alatt ingyen utazhattak a vendé­gek, de még azok is, akiket a környező településről ingázó családok szállásoltak el. Állítólag az autóbuszokat ve­zetők és a kitűzősök között egyetlen probléma nem adódott. rektől is kérdezősködtünk - tette hozzá Hermina, aki ötödikes korától „határtalanozik", majd megállapí­totta: - Nálunk másmilyenek az em­berek, mint Magyarországon. Itt na­gyon barátságos mindenki. Akitől kérdeztünk, szívesen válaszolt, de még akkor is megállt, s beszélt ve­lünk, ha a választ nem tudta. Olah Hermina Lúgoson olyan ál­talános iskolába jár, ahol minden évfolyamban van egy-egy magyar osztály. Igaz, az ő osztályának csak 12 a létszáma, de a lényeg, hogy ma­gyarul tanulják a tantárgyak többsé­gét. Éppen ezért Temesváron szeret­ne középiskolába járni, ugyanis Lúgoson nincs magyar gimnázium. - Olyan furcsa... Romániában ma­gyarok vagyunk, ha pedig átjövünk vásárolni, akkor meg románok, szokta mondani a nagymamám. De ma olyan napom volt, amikor Ma­gyarországon magyar lánynak érez­hettem magamat. A nyelvhelyesség­ből és matematikából versenyző di­áklány édesapja egy gyárban dolgo­zik, édesanyját pedig egy hónapig Baján alkalmazták egy varrodában. - Apu magyar, anyu román, de minden magyar szót megért, ezért otthon magyarul beszélünk, legfel­jebb anyu románul válaszol. A nagymamám gyakran jön át, mert Sárpilisen vannak rokonai - moso­lyodott el Hermi, majd hozzáfűzte, hogy a mama csak magyar nyelvű adásokat néz a tévében. Apukája is tévérajongó, Hermi pedig „minden­evő". Otthon az egyik csatornán rendre spanyol filmeket vetítenek, aminek köszönhetően ő már min­dent ért spanyolul. Egyébként ango­lul és németül tanul, s fordító sze­retne lenni. - Érkezésed előtti éjjel három óra­kor indaltatok. Sikerült kipihenned magadat? - kérdeztem Hermitől. - Nem vagyok fáradt. - Akkor éjjel majdnem éjfélig be­szélgettünk - folytatta Hajni, de még utána sem tudtunk elaludni. Pedig ma ismét sok a program. Este a diszkóba megyünk, apu tízre jön értünk. Holnap meg a Babits-házat mutatom meg Herminek. - Nyáron meg én kalauzollak té­ged Lúgoson... - Az szuper lesz... Azután meg te jössz megint - válaszolt Hajni, majd megbeszélték, miiyen ruhát öltenek a diszkó tiszteletére, Hermi pedig mi mindent akar itt vásárolni. Nagy­mamájának például húspuhító sót, magának pedig egy szép nadrágot. V. Horváth M. Fotók: Némedi Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom