Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-04-08 / 13. szám
^^^^^"SZEKSZARDI VASÁRNAP 2001. ÁPRILIS 8. J> A kormány a hírek szerint módosítani kívánja saját, ez évre becsült inflációs előrejelzését. A szakembereket csak annyiban lepte meg a hír, hogy az eddigi gyakorlattal szöges ellentétben korán, s deklaráltan teszi mindezt, mintegy beismerve, hogy a költségvetés nem a várható valódi adatok alapján készült. Mint emlékezhetünk, a mostani kormány minden évben elkövette ezt a „kis stiklit", mármint hogy kisebb inflációt tervezett, mert így lehetősége nyílt arra, hogy az év vége felé látván, mennyi plusz jövedelem maradt a költségvetésben az alultervezett pénzromlás következtében, azt a parlament tudta és ellenőrzése nélkül arra fordította, amire éppen kedve tartotta. Túl azon, hogy ez a gyakorlat nem éppen „polgárbarát", hiszen mindenki szeretné tudni, hogy « dójából befolyt összegeket a hatalom mire kölpénzügyminiszter által közzétett várható inf5s ráták között még mindig meglehetősen nagy a különbség. Varga Mihály ugyanis a legjobb esetben öt, míg ha minden a lehető legrosszabban alakul az ország számára, akkor kilenc százalékos átlagos értékcsökkenést vár idénre. Az alacsonyabb érték az álmok világába tartozik, a magasabb közelíti a profi elemzők által várt nyolc, nyolc és fél százalék közti értéket. A kérdés számomra most mégis inkább az, hogy ez alkalommal miért ismerte be a kabinet szokásával ellentétben ilyen korán, s feltűnően, hogy nem megfelelően prognosztizálták az idei pénzromlást? Valószínűleg többek között azért, mert az új píár-taktika ezt írja elő nekik, azaz hogy minél inkább a lakosságot becsben tartó, azt mintegy egyenrangú félként elfogadó színben kell feltűnniük a jövőben, ami engem arra késztet, hogy a háttérben a kormány kampánynyitási szándékát sejtsem. Vagyis az a vezetés, amely regnálásának kezdetén az „egészpályás letámadással" indított, most nagyon hosszúnak tűnő hajrába kezdett a jövő évi országgyűlési választások előtt. Kérdéses viszont, hogy a sport nyelvénél maradva bírni fogja-e szusszal ilyen hosszú távon is. Egy biztos: előérzetem szerint igen érdekes időknek nézünk elébe jövő májusig. -wdBEMUTATKOZIK A TUDÁS-FORRÁS Magántanítói Szolgálat Ahol a tanulók - megőrzik a tanulás iránti vágyukat, - megtanulnak önállóan tanulni, - részesei lehetnek egy módsze rében teljesen új tanítási-tanulási technológiának. Minden hétfőn NYÍLT NAPOT tartunk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Érdeklődni a Keselyűsi út 4-8. alatt és a 411-784-es telefonon lehet. Egyéb szolgáltatásaink: - angol-német nyelvtanfolyam - korrepetátorok - dyslexiás gyerekek kezelése. Illwlttt&g! WÉmmm. III DUNAFERR CENTER ACÉLOS A JÁRHAT! Q MELEGEN HENGERELT ACÉLLEMEZEK: 95 Ft/kg+éfa 9 HIDEGEN HENGERELT FINOMLEMEZEK: 118 Ft/kg+ófa 9 ZÁRT SZELVÉNYEK: -20% ÁRENGEDMÉNYI 0 EGYÉB ACÉLÁRUK: -6% ÁRENGEDMÉNY! Vaskohászati termékek nagy választékban, kedvező áron a kereskedők, felhasználók és a lakossági vásáriák részére! További mennyiségi kedvezmények megállapodás szerinti NE FELEDJE, VELÜNK AZ ACÉL IS KÖMfEBB! Dunaferr Center Duker Kft. Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 7-15.30, pénteken: 7-14 óráig. Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Telefon: (74) 412-174 • Telefon/fax: (74) 411-314 c SZEKSZÁRD LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ 7100 SZEKSZÁRD, ARANY JÁNOS U. 4. Telefon: 74/415-622, 74/415-145, 74/415-965 Telefax: 74/415-256 HÚSVÉTI BÚTORVÁSÁR! 2001. április 2-től április 14-ig A ZALA BÚTORGYÁR összes termékére, valamint az ez idő alatt felvett rendelésekre 15% árengedmény! Az akciós vásár a PAKSI és a BONYHÁDI bútorboltjainkban is érvényes. Hitelvásárlási lehetőségek * Házhoz szállítás Keressen bennünket, most is érdemes! Nyitva tartás naponta: 8-17.30, szombaton: 8-12 óráig ITALDISZKONTAKCIÓ Borsodi sör 0,5 88 Ft Szalon sör 0,5 88 Ft Soproni sör 0,5 87 Ft Stella 0,5 115 Ft Coca Cola 2/1 I PET 215 Ft Sió citrom 1/1 99 Ft Pepsi 1/1 PET 105 Ft Pepsi 0,25 37 Ft Hey-ho őszi 2/1 230 Ft "Sata "Kit. Szekszárd, Tartsay u. 8., telelőn: 417-167. Nyitva: héttőtől péntekig 8-15 óráig PRIM cukraszda • EXKLUZÍV KÖRNYEZET • HÚSVÉTI DESSZERTEK • TORTÁK • SÜTEMÉNYEK /^Étíífe • FAGYLALTOK SZEKSZÁRD, FLÓRIÁN U. 5. • TELEFON: 74/311-153 Megédesítjük napjait! JATEKKUCKO ÉS CSALÁDI NAPKÖZI NYÍLT SZEKSZÁRDON! Különleges játékkínálattal várunk benneteket 6 hónapos kortól 10 éves korig. Érdeklődni: 30/9371-874 vagy 74/496-648