Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-30 / 4. szám

2000. február 20. SZEKSZÁRDI 30 Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Vendégem a Gemenc presszóban Takács Károly taxisofőr, aki három évtizede rója Szekszárd utcáit, s akit még azok is ismernek, akik talán sosem ültek taxiban. Csendes udvariasságával, biztos kezű vezetésével, állandóságával nemcsak az utazóközönségnél de a kollégái között is elismerést és tiszteletet vívott ki magának. - Karcsi! Szinte mindenki ismeri Önt, mégis azt, hogy hogyan került Szekszárdra kevesen tudják... - Tolna megyében születtem Györkönyben, Medinán jártam iskolába, hatan voltunk testvérek, így aztán édesanyám, hogy a mai szóhasználattal éljek főállású anya volt. Édesapám kezdetben földművesként dolgozott, aztán a DÉDÁSZ-tól ment nyugdíjba. Mielőtt Szekszárdra kerültem volna elég nagy kanyart tettem... - Fiatalemberként is vonzotta a vezetés... Valami érlelődött bennem, ^wanis a bevonulás előtt megszereztem a jogosítványt, s a katonaság alatt Egerben és Budapesten gyakorolhattam is a vezetést. A leszerelés után pedig a fővárosban maradtam és az Autóbusz Üzemben helyezkedtem el, ahol nagy kék autóbuszszal jártam Budapestet, sőt még oktattam is. Ez arra volt jó, hogy megismerjem a várost, s miután a legtöbb utcanév a mai napig sem változott, elmondhatom, hogy jól tájékozódom Budapesten. - Sok fiatalt vonzott abban az időben a főváros, többek között Karcsi jövendőbelije is ott dolgozott... - A feleségem Ceglédi származású, igazság szerint nem is annyira a munkahely, mint a sport hozott össze bennünket. Ő röplabdázott én fociztam, így megvolt a közös érdeklődés. - Mikor döntöttek úgy, hogy Aekszárdra költöznek... A fővárosban nagyon nehéz lett volna lakáshoz jutni — meg szerettem volna visszajönni a megyébe -, ezért az akkori főnököm ajánlásával kerültem a Volánhoz. Először buszra kerültem, s Siófoki járaton voltam, ami nagyon szép időszak volt, természetesen nyáron. Az oda és visszaút közötti pár órában én is a Balaton szépségeit élvezhettem. - S mikor „száguldott be életébe a taxi"? - A Volán iroda akkori vezetője Kovács Zoltán volt, hozzá tartoztak, a taxik, tehertaxik, különjáratok, az ő tanácsára próbáltam meg a taxizást, s ennek a próbálkozásnak éppen 30 éve. - Hányan voltak akkor Szekszárdon taxisok? - Annyira kevesen, hogy fel is tudom sorolni őket. Lenke néni, akit csak taxis Mancinak hívtak, Michl János bácsi, aki most ment nyugdíjba 73 éves korában, Seres Imre bácsi, Kutasi Pista bácsi, Hajnovics Józsi bácsi, Maár Gyula bácsi, s akkor jöttem én hetediknek, mint a legfiatalabb. Ez volt 1970-ben. - A taxizást nemcsak kipróbálta, hanem ott is maradt, pedig a buszvezetésről úgy mesélt, hogy szép idők voltak, mégis maradt... - Azt hiszem egyszerű a magyarázat, nem szeretem a vándorlást, meg aztán megszerettem a taxizást. - Milyen volt az első kocsija, és a többi? - Először Warsavával jártam, aztán a Zsigulik és a Ladák következtek, ma egy Daewo-val járok. - Kik voltak az első törzsutasai? - Akkor még nem volt telefonjuk az embereknek, így az intézmények dolgozóit vittük hivatalos útjaikra, ez adta a munkánk nagy részét. Azt azért szeretném elmondani, hogy a leghűségesebb utasaink az újságírók voltak, akik sokat jártak a megyében és természetesen nem volt autójuk. Szerencsére akkor még olcsó volt a taxi. - S a lakosság mennyire vette (veszi) igénybe a taxizást? Lehet itt egy kis történelmi visszatekintést tenni az eltelt három évtizedre? - A szekszárdi emberek nagyon nehezen ültek taxiba régen és ezt még ma is elmondhatjuk, ma talán más okból is. Nagyon dolgoznak az előítéletek, csak egy példát mondok. Nő megy haza a piacról, 28 tele szatyor a kezében, majd megszakad, amíg a taxiállomásig ér. Beül, aztán megmondja a címet, majd gyorsan hozzáteszi, hogy két házzal előbb álljak meg, mert nehogy a szomszédok kibeszéljék, hogy ő taxival ment haza. A másik, ha Szekszárd lélekszámát tekintjük, sokkal több családban van autó, sok helyen nem is egy, mint más ilyen nagyságrendű városban. Aztán van még valami, ami motiválja, hogy miért nem ülnek taxiba az emberek. Sok más városból jött, átutazóban Szekszárdon tartózkodó ember ámul el azon, hogy ebben a városban délután hat óra után megáll az élet, s ezt nagyon furcsállják. - Ön szerint ez minek tudható be? - Egy időben, a 70-es évek elején volt egy fellendülés, mozgás az esti, éjszakai életben, aztán kiderült, ezt az életet a máshonnan ideköltözöttek hozták a városba - nem tudva mi a szekszárdi módi - aztán lassan ők is idomultak ehhez a szokáshoz. Abban az időben lett nagy divat a szőlő, a birtok, s az emberek bezárkóztak, kiszivárogtak a város életéből a birtokaikra. - Volt a taxisok életében egy olyan időszak, amikor nagyon vitatott volt, hogy mennyi taxis lenne egy ekkora nagyságrendű városban ideális? - Ez abban az időszakban volt, amikor munkahelyek megszűntek, s akinek volt kocsija, jogosítványa az elkezdett taxizni. Természetesen minden ember valahogy meg akart és akar élni. Aztán jött a szigorítás, tanfolyamokat kellett elvégezni, vizsgázni, és akkor sokan elmentek. Megalakult Budapesten a Taxis Szövetség, amely egy érdekképviseleti szerv, ahol kidolgozták, hogy a városok nagyságrendéhez viszonyítva, hány taxis szám az ideális. Csakhogy ez nem minden városban használható, mert amint már elmondtam Szekszárdon sokkal több kocsi van a családok birtokában, mint más hasonló nagyst • rendű városokban. Ebből következ természetesen, hogy kevesebben vt szik igénybe a taxi szolgáltatást. - Karcsi! Olyan régóta dolgozik ebben a szakmában, s annyi taxis cserélődött ki ez alatt a három évtized alatt, hogy megérlelődött Önben a gondolat, amit kérem, mondjon most el nekünk. Milyennek kell lennie egy jó taxisnak? - Valószínű utasa válogatja. Van utas, aki beül és ontja a vicceket, elmondja a politikáról a véleményét, s megint van, aki egy szót sem szól. Vannak jókedvű, bánatos, a kákán is csomót kereső, s vannak olyan vidám utasok is, akik velem akaiják meginni a következő féldecit. A taxizáshoz nagyon sok türelem kell, jó idegrendszer, s ez nemcsak az utasra vonatkozik, hanem a mai közlekedéskultúrára is. Fontos a biztonságos vezetés, jómagam nem vagyok egy gyorshajtás típus, talán fiatalabb koromban gyorsabban mentem, akkor viszont még nem volt ilyen forgalom. - Tanított is, oktatott is... Mi az, amit a vezetési tudományon kívül átadott a kezdő taxizóknak? - Felhívtam a figyelmüket azokra az emberi dolgokra, amelyeket én a saját bőrömön megtapasztaltam. Az utas nem szereti, ha a taxis beszél. Mindig az utasnak van igaza. Udvariasnak kell lenni, a ki és beszállásnál. Az utasok bizalmát nemcsak megszerezni kell tudni, de megtartani is. Törekedni kell arra, hogy mindenkivel megtaláljuk a megfelelő hangnemet. -A munka közben keletkezett feszültséget, a sok, vagy éppen kevés utassal zárt műszakot, a közlekedésben felgyülemlett idegeskedést hogy lehet feldolgozni? - Ehhez a szakmához elengedhetetlen a nyugodt családi háttér, ami nekem a kezdetektől megvolt. Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki ezt a hátteret biztosította számomra, hogy mindig nyugodtan indulhattam dolgozni, és örömmel térhettem haza. -Abban a családban, ahol a taxizás „közben " két gyermek felnőtt... - Fiam, aki szintén Károly, szintén a taxizást választotta, Krisztina lányom pedig bőrdíszműves lett. A feleségem egyébként a Volántól ment nyugdíjba. Mindannyian vezetnek, s őszintén mondom, örültem, ha a szabadságom alatt valakinek átadhattam a volánt. - Még egy utolsó kérdés? Azt mondta az emberek nem „engedik" meg maguknak a taxival való utazást Miért van ez vajon? - Még ma is úgy gondolnak rá, mint valami luxusra. Pedig ha meggondolják, hogy mennyi pénzt költenek cigarettára, italra, csokoládéra és más felesleges élvezeti cikkre, érthetetlen, hogy miért tartják a kényelmüket, a sok esetben egészségüket is szolgáló taxizást luxusnak.