Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-11-26 / 41. szám

szekszárdi 2000. NOVEMBER 26. Beszámoló a Pályaválasztási Börzéről November 14-17. között rendezte meg a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyer­mekek Háza, a Polip Ifjúsági Iroda vala­mint a Tolna Megyei Önkormányzat Pe­dagógiai Szakszolgálata az V. Pályavá­lasztási Börzét. A pályaválasztási kiállítás és ta­nácsadás elsősorban a 7-8. osztályo­soknak szólt. Sebestyén Ferenc szer­vező elmondta: a megyéből mind­egyik általános és középoktatási in­tézmény jelen volt, Szekszárd legré­gebbi gimnáziumát kivéve. Az isko­lások állandó kiállítás keretében egyéni tanácsadást kaphattak a to­vábbtanulással kapcsolatban, láthat­ták a szakmák vásárlással egybekö­tött gyakorlati bemutatóit, video­programokat tekinthettek meg az in­tézményekről. A rendezvény nemcsak diákoknak szólt, hiszen pályaválasztási fóru­mon vehettek részt az iskolaigazga­tók és pályaválasztási felelősök, de szó esett a gyakorlati képzésekről is. Teltházat vonzott a szakmák élő be­mutatása: mint például gazdasági in­formatikus, fonottbútor-készítő, szoftverüzemeltető, gyorsétkezési tanácsadó. A legnépszerűbbnek a keddi nap bizonyult, közel három óra alatt ezer látogató volt jelem Se­bestyén Ferenc szerint tömegeket vonzott az informatika. Ezen a téren az I. Béla Gimnázium és Informati­kai Középiskola, és a bony­hádi Perczel Mór Közgaz­dasági Szakközépiskola „verte a mezőnyt". A szer­vező elmondta: sajnos egy­re csökken az az átlag, amivel a gyerekek tovább­tanulnak, ennek okát pe­dig a mostani oktatásszer­vezésben kell keresni. Sok intéz­mény küzd anyagi gondokkal, a ki­sebb települések iskolái pedig nehe­zebben idomulnak az újabb és újabb követelményekhez, igényekhez. A pályaválasztási börze többéves ha­gyományokra tekint vissza, mégis, csak idén sikerült megvalósítani a fo­gyatékossággal élők számára a kép­zési lehetőségekről szóló szakmai­pszichológiai tanácsadást. Ez utóbbi lehetőségek nyitottak voltak a moz­gássérültek, a siketek és nagyothal­lók, valamint a vakok és gyengén­látók számára is. Panyi Zita Diákönkormányzati vezetők tapasztalatcseréje Szeptemberben és októberben szakmai tapasztalatcserére került sor diákön­kormányzati vezetők részvételével a Po­lip Ifjúsági Iroda koordinálásával. A Szekszárdon működő Szekszárdi Ifjúsá­gi Önkormányzat (SZIFON) néven tevé­kenykedő diákok vendégül látták a Bu­dapest XVIII. kerületi diákönkormányzat vezetőit, majd a szekszárdiak utaztak vendégségbe. Szekszárdon megismérked­tek a városi diákönkormányzat működésével, terveivel, részt vettek a város Európa Napján, az így látom a városom - nem­zetközi fotókiállítás megnyitó­ján, az Europont - Információs Iroda átadásán. Ismerkedtek a város kulturális életével, a Polip Ifjúsági Iroda diákönkor­mányzati segítő tevékenységével, a szabadidőben a' Szüreti Fesztivál rendezvényeit látogatták meg a diá­kok. Budapesten a XVIII. kerület diák­napjára kaptunk meghívást, melynek a záró rendezvényén betekintést kap­tunk a diákok aktivitásába. Azt köve­tően a diáknapok szervezésével kap­csolatosan kaptunk tájékoztatást, meglátogattuk a kerületben működő ifjúsági és információs irodát. A ke­rület diákönkormányzati munkájá­nak koordinálását Bence Györgyné ifjúsági referens végzi évek óta, jó kapcsolatot alakított ki a legaktívabb diákvezetőkkel. Egyesület létrehozá­sát tervezik ezen feladatok még haté­konyabb elvégzése érdekében. Fenyősi Ildikó (SZIFON) vélemé­nye szerint „Budapesten az ifjúsági referensek munkája nagyon sokban segíti a fiatalok munkáját. Szerintem szüksége van a diákönkormányza­toknak ilyen segítőkész „DMSP"-kre, mert ők talán könnyebben megszer­vezik a programokat, azért persze a diákoknak is megvan a feladatuk. Szerintem nagyon jól sikerült a XVIII. kerületben megrendezett ke­rületi diáknapok, ami azt hiszem kö­vetendő példa a SZIFON számára is. Ezen kívül nagyon sok másfajta ta­pasztalattal is gazdagodtam (például a metrózásról, az ellenőrökről na­gyon sokat megtudtam, valamint jó ha az ember evés előtt megnézi, mit raknak elé). Biztos vagyok benne, hogy az itt szerzett tapasztalataink, élményeink még sok mindenben segítségünkre lesznek és hasznosítani tudjuk őket. Sajnos Budapesten és Szekszárdon is igen alacsony az aktív fiatalok szá­ma, és sajnos nem sok vállalkozó fel­nőtt akad, aki segíthetné a diákság munkáját. De akik vállalkoznak, azok legalább rendesen csinálják, és nemcsak a dolog „buli" részében vesznek részt, hanem tényleg tesz i nek is a diákságért." Fenyősi Ildikó és Letenyeiné Mráz Márta Hagyományteremtő jelleggel Francia napot szervezett a Babits Mihály Műve­lődési Ház és Gyermekek Háza Polip If­júsági Irodája, a Szekszárd-Bezons Ba­ráti Társaság és az Esélyt Tolnának Ala­pítvány. A rendezvény célul tűzte ki a francia kultúra népszerűsítését, a fran­cia nyelvet tanulóknak versenyzési le­hetőség biztosítását. A programban partnerünk volt az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, ahol a Rendhagyó énekórára hívtuk meg az érdeklődőket. Saint-Saéns: Állatok farsangja című művének feldolgozá­sát irodalmi betétekkel tarkította Béresné Kollár Éva és Németh Judit. A nagysikerű foglalkozás zárásaként a valóságban is farsangi hangulat alakult ki. Első alkalommal került megrende­zésre Francia szépkiejtési verseny Francia nap kezdő, középhaladó és haladó kate­góriában, lehetőséget biztosítva e szép nyelvet tanulóknak a megmé­rettetésre. A versenyen huszonegy fő vett részt Tolna megye általános és középiskoláiból, először a választott, majd a kötelező szöveget olvasták fel, melyet a zsűri tagjai ­Farkasné Szalai Mária, dr. Katona Károlyné, Retkes Anett - válogattak a tudás­szintnek megfelelően. A győztesek: kezdő ka­tegóriában Szabó Tímea (Babits Mihály Általános Iskola, Szekszárd, felkészí­tő tanár: Tóthné Gulácsi Beáta), középhaladó kate­góriában Selyem Noémi (Garay Já­nos Gimnázium, Szekszárd, felké­szítő tanár: dr. Katona Károlyné), ha­ladó kategóriában Tóth Rózsa (Garay János Gimnázium, Szek­szárd, felkészítő tanár: dr. Katona Károlyné). Délután videovetítésre került sor: Párizs hidjai és Franciaországi utazá­sok címmel. Azt követően az Art Contact Moz­gásszínház adta elő Aritme című elő­adásukat, melyet Hugues Le Bars francia kortárs zeneszerző műve ih­letett. A napot a francia est zárta, melyen a franciákat ismerhettük meg ízek­ben - zenében - dalban - költészet­ben. A színvonalas műsorban Pintér Gabriella magán énektanár Edith Piaf sanzonokat énekelt, Váncsodi József és Prucs Zsuzsanna francia költők műveit adta elő, a Tücsök­klub francia dalokat énekelt, majd a Szekszárd Jazz Quartet fergeteges hangulattal zárta az estét. A francia ízek kóstolója is osztatlan sikert ara­tott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom