Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-30 / 4. szám

10 szekszárdi TASARNAP 2000. január 23. Demokratikus fordulat Napló a kelet-európai változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól' t akik­ről írtam és akikről nem. En már mindenkinek megbocsátottam. Részletek 1989. április 4. kedd Hazánk felszabadulásának 44. év­fordulója. De újabban, mint annyi más történelmi „tényt" ezt is meg­kérdőjelezik. Talán nem is 4-én, és talán nem is Nemesmedvesnél hagyta el országunkat az utolsó ná­ci. És mondogatnak olyanokat is, ha nem a Vörös Hadsereg által sza­badíttattunk fel, talán nem itt tarta­nánk ma. (Nem mondhatnánk ma­gunkénak Európa legelmaradot­tabb telefonhálózatát.) Meghalt Zita, az utolsó magyar királynő, 97 éves volt. 1916-ban­apám, mint 6 éves kisfiú, ott volt Károly király és Zita királyné koro­názásán Pesten. Több mint 70 év telt el azóta, és a fényes országos ceremóniából, a vezércikkből, kis­hír lett az újságok belső oldalán. Azért többet érdemelne, azért még­iscsak a „mienk" volt - mondá ne­jem, s kivételesen igaza van. Csehák Judit, az egészségügyi miniszter mond felszabadulási be­szédet a tévében. Vagy nagyon lámpalázas, vagy nagyon gondolat­talan. A hatásszünetei hatástalanok, ott áll meg, ahol nem kéne, és ott nem, ahol kéne. Ingerli a hallgatót. Ő írta ezt? Vagy elolvasta, átgon­dolta egyáltalán? Vagy vannak egyáltalán ilyenirányú gondolatai? Ha nincsenek, mért vállalta e szere­pet? Vagy ráosztották? Ő a soros? Lehet, hogy mint egészségügyi szakember kiváló - nem tudom ­de itt nem sokat mutat. Tolnában népszerű Csehák Judit, mert faddi lány. (Fadd megye, Fadd.) A faddiaknak jellegzetes, ki­guvadt, dülledt szemeik vannak ­ezt állítólag az ottani ivóvíz okozza -, jellemző rájuk a kevés tehetség­gel, de sok lustasággal párosodó nagyonakarás, és az intrikához va­ló igen jó érzék. Lényegesen aktí­vabbak a kulisszák mögött, mint a nyílt színen. Csehák Judit persze lehet, hogy kivétel. Nem uras arra lövöldözni, aki nem lőhet vissza. Meg a falut se kéne cikizni... Hisz nem vagyok Fadd-gyűlölő. 1989. április 19. szerda Reggel behozta Robi a Dunántúli Napló vasárnapi számát. Megjelent benne Szente Karcsi fotója, és az a szöveg, amit én írtam alá a Galamb­riasztó GMK-ról, akik a szekszárdi múzeum párkányzatáról száműzték a szárnyasokat. Délelőtt bemértünk a Hőgyészi Állami Gazdaság telep­helyén néhány istállót, délután te­metésre mentem. Nehéz volt olyan öltözéket választanom, ami itt is, ott is megállta a helyét. Mivel a tehénipari geodéziával délre végeztünk, elkötöttük Robi apósának a Wartburgját, és kiugrot­tunk egy kicsit a Gemenci erdőbe. Robi nagy horgász, próbálkozott, de nem fogott semmit. Én csak néze­lődtem. Piócák, ebihalak, csiborok, kagylók, csigák. Kellemesen telt az idő. Visszafele kellemetlenül, mert beledöngettünk egy Barkasba. A Barkas befarolt egy üzemi út­ra, hogy aztán keresztbe átmenjen előttünk. Alighogy befarolt, már indult is vissza, anélkül, hogy a pi­lóta balra nézett volna, ahonnan mi, menetrend szerint érkeztünk. Szépen csurgott kifele, és egyikünk se akarta elhinni, hogy még most se, még most se, még most se néz erre! Aztán Robi beletaposott a fékbe, de már késő volt. Kicsit meggyűrődött a Wartburg eleje, és az egyik lámpa kitört. 10 ezer Ft körüli kár. Szegény Robi elsírta magát. A kölcsön kocsi! Aztán tele­fonon kihívta az apóst, hogy mi le­gyen. Hívjunk rendőrt vagy ne. Vé­gül nem hívtak. Fizet a biztosító. Én közben eljöttem, mert 3-ra oda kellett érnem a temetésre. Pisti fel­akasztotta magát. 49 éves volt; kb. 10 éve rákos. A 14 éves fia talált rá. Itt hagyott még egy 16 éves lányt, és a feleségét, Zsuzsát, aki nemrég te­mette el az apját. Ez ám a vidám história! A rokoni séma a követke­ző: Zsuzsa apja és Erzsi - alias b. nejem - nagyapja testvérek voltak. 1989. május 9. kedd A győzelem napja. És az Ország­gyűlés első napja. (Mely a győze­lem napjáról való megemlítéssel kezdődött. Elővezette: Szűrös Má­tyás, az új elnök.) Utána 6 minisz­tert lecseréltek, és ment minden, mint a karikacsapás. Südi Bertalan képviselő elégedetlen volt az új ar­cokkal, melyek - szerinte - nem elég újak. Ugyanis a második vonal­ból kerültek az elsőbe; helyettesek voltak idáig. Südi Bertalan nagyon sokáig nem kapott szót (mármint élete során nagyon sokáig), aztán Ilkei Csaba, a riporter felfedezte, és megírta a Südi-jelenség című köny­vét. Südi a szűkebb pátriájában ak­koriban mindenkit leleplezett (tsz-, tanácsi- és pártvezetők hullottak léptei nyomán) és mikor azzal vá­dolták, hogy tanulatlan ember, negyvenes éveiben járva beült az egyetemi padokba. Akkoriban egy ország vele volt. Most szinte senki. Átesett a ló túlsó oldalára. Beszédét idegen szavakkal fűszerezte, és va­lahogy a személyes meggyőződés sem volt érezhető rajta. Németh Miklós, a miniszterelnök megvédte embereit, szerinte igenis ütőképes ez a gárda, és nem kompro­mittálódtak politikailag sem. Új ar­cok mindenütt. Felkavarodott a poli­tikai állóvíz. Kádár Jánosról néhány éve még azt mondták, hogy Mátyás király óta nem volt ilyen népszerű vezetője az országnak, most meg már az ő trónja is recseg-ropog. '56­os szereplése már nem olyan egyér­telműen pozitív. Találgatják, hány ember megkínoztatása, kivégezteté­se fűződik a nevéhez, az azt követő időkben. Én most már nem bánta­nám az öreget. 77 éves. Az utókor úgyse tudhatja pontosan, hogy mit lehetett egyáltalán tenni abban a szi­tuációban. Inkább a jelenre meg a jö­vőre kellene koncentrálni! 1989. május 15. hétfő Főállású újságíróskodásom első napja. Ha valaki azt mondja nekem januárban, mikor írni kezdtem ezt a naplót, hogy néhány hónapon be­lül a tollforgatás lesz a kenyérkere­ső mesterségem, s ugyanannyi fi­zetést kapok érte, mint a geo­détáskodásért, nem könnyen hittem volna el. S íme, itt vagyok. S íme azt mondom Gyuriczának: május 15-tel adott ki a földhivatal, de az­tán 12-vel töltötte ki az obsitot, nem lehetne-e engem itt 13-mal felvenni - nyugdíj meg minden... ­s azt felelni: miért ne! A személyim Bogyiszlón maradt a sógoréknál, a diplomám, katonakönyvem, szak­szervezeti igazolványom sincs itt, a munkakönyvem valahol a földhi­vatal és a szerkesztőség között csordogál a hivatalos csatornákon - egyszóval abszolút felvehetetlen vagyok, mégse baj. Intézik az ebédjegyet, intézik a buszbérletet, kapok egy asztalt, egy írógépet, és Szeri Árpád szobatársaként elfog­lalom a helyemet. Szeri Árpád egy szemétkupac közepén ül. Újságok, könyvek, fo­tók, naptárok, feljegyzések körülöt­te. Úgy látom, nem egy pedáns em­ber. Az öltözéke kifogástalan, arca mosolygós, az ifjú, jóllakott Krúdyt képzelném ilyennek. Készséggel válaszol, amiről kérdezem - nőtlen, tanár volt stb... - de ő nem kérdez. Olvas. Kíváncsi lennék, hogy a „gondolja magában" típushoz tarto­zik, vagy abszolút nem érdeklem, vagy egyszerűen dolga van. Elintézek még pár formaságot, aztán búcsú. Én döntöm el, hogy mikor jövök-megyek. Nincs jelen­léti ív, nincs kötelező heti óraszám. Csodálkozom, hogy csodálkozom ezen. Nem ez lenne a természetes? Nekem, és a hasonszőrűeknek igen. De aki kötelezettség nélkül egy lapát földet odébb nem tesz, annak dirigálni kell. így van, bar­naszemű bajtársaim? 1989. július 6. csütörtök Meghalt Kádár János. Sokat teme^^ tünk az idén. Zita királynő, Nag^^ Imre, Kádár. Korszakokat teme­tünk. Temetünk és ásunk. Mórágyon például egy 37 éves fickó ás. Csináltam vele egy beszél­getést. Pont olyan, mint legendás di­áktársam, Gyanús. Szellemes, okos, dumás, piás, röhögős, és roppant ne­hezen beszél magáról. Mikor eljöt­tem, úgy éreztem, hogy semmi sincs a tarsolyomban erről a Humboldt­ösztöndíjas kandidátussal, aki bicik­livel jár dolgozni, Szekszárdról, Mórágyra. Aztán rájöttem, hogy ezek az emberek már összképet ad­nak, nem részleteket. Miközben „semmiről se beszéltünk" a kismórágyi kocsmában, képet nyer­tem a világszemléletéről, ezen belül a magyar régészet helyzetéről, ezen belül róla és a Tűzkődombról, ahol 10 év alatt 105 csontvázat ásott ki, védőárkot talált, őrtoronymaradvá^k nyokkal, feláldozott gyermek csont^^ vázát stb... Részletek helyett totál­kép. Nem politikus alkat. Kiharcol­tam, amit kiharcoltam, mondja de nekem nincsenek összeköttetéseim, nincsenek funkcióim, én régész va­gyok. Ezt szeretné csinálni. Vagy itt vagy Szaúd-Arábiában vagy Török­országban, ahova meghívták, ameri­kai ásatásokra. Pénzkérdés. Itt csak diákokat tud foglalkoztatni a nyári szünidőben, felnőtt ember annyiért nem jönne el, amennyit maximum fizetni tud: 30-40 Ft óránként. Az NSZK-ban tanult kompjúter-tech­nikához képest a magyar régészet sehol sincs. De most mondjam, hogy én vagyok az okos fiú? ­mondja. Wessely Gábor Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az erre szánt összeget szíveskedjék a Kéz­jegy klub 11746108-20006572 szá­mú számlájára befizetni! í

Next

/
Oldalképek
Tartalom