Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-29 / 37. szám

2000. október 29. , SZEKSZÁRDI USARNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Cserháti András mérnök, fizikus, akit abból az alkalomból hívtam randevúra, hogy mások mellett nemrég a Paksi Atomerőmű Rt. „Céggyűrű" kitüntetését vehette át Nagy Sándor vezérigazgatótól. Cser­háti Andrásról kitüntetése alkalmá­ból az Atomerőmű c. lap legutóbbi számában a következő olvasható: „1976-ban kezdett dolgozni műszaki­gazdasági ügyintézőként. Beosztott mérnök, majd a Reaktorfizikai Osztály vezető fizikusa. 1985-ben a Műszaki Fejlesztési Osztály osztályvezetői, 1987-től főosztályvezetői teendői ellá­tására kapott megbízást. Az 1992. évi átszervezés után ismét osztályvezető, majd műszaki tanácsadó. 2000. január 1-től a Műszaki Főosztály főosztályve­zetői feladatait látja el. Munkáját, ma­gatartását mindig az emberi tisztesség jellemzi. Szakmai tudása hazai és nem­zetközi szinten is elismerést, tekintélyt biztosít számára." Férfiakról nemcsak férfiaknak 'A Paksi Atomerőmű, mint szer­övezet rövidesen negyedszázados, s önnek első munkahelye.... - A belépőmön olvasható törzs­szám a tizenhetedik a sorban. Ez azt jelenti, hogy az elsők között kerültem ide, de ezt nem érdemnek fogom fel, hanem inkább egy „szomorú" álla­potnak, hiszen közben eltelt a ne­gyedszázad. Ez máig egyetlen mun­kahelyem. Munkába állásomkor nem csak nagy kihívásnak tekintettem, hanem a lakás lehetősége is vonzott, mert ilyent Budapesten akkor nem kínáltak. Ideköltözésünk előtt csak átutazóban jártam Szekszárdon. Feleségem velem együtt székesfe­hérvári, ő sem nagyon ismerte ezt a környéket. Később igyekeztünk a hi­ányt pótolni, Trabanttal „végigszá­guldoztuk" Tolna megyét, még a leg­Júsebb falvakba is ellátogatva. ^ A szemem előtt nőttek ki az ^ épületek a földből" - Az atomerőmű is ennyire „ide­gen" volt? - Közel sem, hiszen nem ez volt az első, amit láttam. Az egyetemi évek alatt üzemi gyakorlaton már voltam két atomerőműben is. Ugyancsak még egyetemistaként jártam először a paksi beruházás területén, ami ak­kor még egy zöld mező volt, kitűző karókkal. Mikor végleg Paksra kerül­tem, még javában folyt az építkezés. A szemem előtt nőttek ki az épületek a földből, s ez előny is volt a később jövőkkel szemben, akik már csak a készet látták. Azóta szerte a világban már vagy húsz atomerőműben for­dultam meg Kanadától Japánig. - Ennyi tapasztalat birtokában hová sorolná Paksot? - Mindenképpen az első egyharmad­ba, és ez nem szubjektív vélemény, ha­nem számokkal is alátámasztható. - A szakmai életrajzában szinte minden benne van, amit ön az atom­erőműben az eltelt évek során letett az asztalra. Jómagam - bizonyára a kedves olvasókkal együtt - arra len­nék kíváncsi, hogyan lesz valakiből „atomos", hogyan jut el arra a szak­mai szintre, ahol most Ön áll? - Matematika-fizika szakos vol­tam a gimnáziumban, tanulmányi versenyekre jártam és hamar nyil­vánvaló lett számomra, hogy ehhez közel álló szakmát választok. A szá­mítógépek ugyanúgy érdekeltek, mint a nukleáris dolgok. Megpróbál­koztam a külföldi ösztöndíjjal, mind­kettőre pályáztam. Az utóbbira fel­vettek, az első pedig megmaradt örök szerelemnek. Moszkvában szereztem mérnök-hőfizikus diplomát. Termé­szetesen a folyamatos tanulás, to­vábbképzés elengedhetetlen. Az évek során idehaza és külföldön (pl. USA, Németország, Kína) sok tanfolya­mon vettem részt, eleinte hallgató­ként, később előadóként is. Ilyenkor éreztem, mennyire fontos a nyelvtu­dás, milyen jó, ha oroszul vagy ango­lul tudok kommunikálni. „Az elfogulatlan, közérthető tájékoztatás fontos" - Ezeknek az előadásoknak mennyire volt központi témája a biz­tonság? - Természetesen az elsők között volt. De nem elég, ha a szakemberek csak okosodnak vagy csak tesznek a biztonságért. Mindig nagyon lénye­gesnek tartottam az elfogulatlan, kö­zérthető tájékoztatást is. Szerencsére éppen Tolna megyében kérdőjelezik meg legkevésbé a biztonságot. Ez alighanem annak tudható be, hogy a leghatékonyabb kommunikáció az emberi beszéd és a személyes talál­kozás, példa. Ha valaki Pakson ab­ban a titokzatosnak tűnő létesítmény­ben dolgozik, ugyanakkor itt él ve­lünk, közöttünk, aJckor egy idő múlva rajta keresztül is növekszik a bizal­munk az atomerőművel szemben. Ezt a kapcsolódást a távolabb élő za­lai vagy nyírségi ember nehezebben tudja kialakítani. Az ismeretterjesz­tés amúgy más területen is fontos. Alapító és elnökségi tagja vagyok a szekszárdi CsaTolna Egyesületnek, amelyet két éve hoztunk létre baráta­immal együtt az Internet megyei nép­szerűsítéséért, fejlesztéséért. Ebben a minőségemben is „próbálom hinteni az igét'. Falvakban, intézményekben tartunk internetes bemutatókat. És nem csak bújom az Internet világát, hanem alakítom is, sok-sok lapját írtam már. A szakma és Internet még annyiban kap­csolódik nálam, hogy a Magyar Nukle­áris Társaság egyik alelnöke, és hon­lapjának gondozója is vagyok. - Randevúnk apropójáról, a céggyű­rűről szeretném most kicsit faggatni - Ez a díj 1992 óta létezik, évente 20 dolgozó kapja meg. A mintegy há­romezer munkatárs közül tehát mára 160-an rendelkeznek vele, akik közé tartozni nagyon megtisztelő. A jó ér­zés mellett persze az emberben a két­kedés is felbukkan: miért éppen én? Megnyugtató, hogy sokak jelölnek rá, és 10-15 fős testület dönt az érdemek mérlegelésével odaítéléséről. Akitün­tetéshez hasonló jelzésként, a biza­lom jeleként éltem meg, hogy az el­múlt öt évben kétszer is beválasztot­tak a munkavállalók a társaság fel­ügyelő bizottságába. Persze az FB tagság nem volt mindig kellemes, üt­közésekkel is járt. - Ez egy igazi gyűrű, vagy csak jelképesen hívják annak? - Egy arany pecsétgyűrű, amelyet az atomerőmű ismert emblémája díszít. „A csikócsapat az ötvenhez közeledik..." - A céggyűrűt kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapta, de bizonyára gondol arra a sorban tizenhetedik be­lépőkártyára is... Mennyit változott az atomerőmű a 25 év alatt? - Sokat. Ahogy a világ is változott, a PA Rt. is eljutott a szocialista nagy­vállalattól az egyre inkább piacorien­tált létig. Van, ami megmaradt a múlt­ból, de az emberek sokat változtak. A kezdteti években hegyeket elhordani képes nagy lelkesedés volt a jellem­ző, ami mára némileg megkopott. Az új világban a csapatszellemet néha hátrébb szorítja az egyéni érvényesü­lés igénye. Már sokan vannak, akik nem lelkesedésből, hanem inkább pénzért dolgoznak, de legalább olyan igényesen, változatlan szakmaiság­gal. Az atomerőmű túl van a kamasz­koron, üzemeltetői pedig az ifjonti hevületen. Amúgy most csak a cég 25 éves, maguk a reaktorok, berendezé­sek még csak 18-13 éve működnek. Most vannak abban az életkorban, amikor a legtöbbet tudják produkálni. Az üzemi tapasztalatok már kamatoz­nak, de az időskori bajok még nem jöt­tek elő. Ebből a szempontból az atom­erőmű szerencsésebb az embernél, mert a legtöbb elemét - ha elromlik ­ki lehet cserélni. A berendezések azért sem olyanok, mint az induláskor, mert időközben rengeteg biztonságnövelő intézkedést hajtottunk végre. Ez egy szakadatlan folyamat, a követelmé­nyek egyre szigorúbbak, s ennek meg kell felelni. Az eredeti hőerőgépészeti alapok nagyon jók, s erre rá lehetett ül­tetni fejlettebb irányítástechnikát, szá­mítógépes rendszereket. „Szeretek hátra is nézni, de előre jobban..." - Személy szerint hogyan élte meg ezeket az éveket az atomerőműben? - Sokat kaptam ez alatt a 25 év alatt. Nagyon szeretem a szakmámat. Elju­tottam általa a világ sok részébe, tö­mérdek érdekességgel találkozva. De felettem is eljár az idő, s bizony a „csi­kócsapat", akikről Hazafi József újság­író a kezdetekkor riportkönyvet írt, az ötvenhez közeledik. Már most gondol a cégvezetés arra, hogy ez a csapat kö­zel egyszerre fog nyugdíjba menni, s időben kell megfelelő utánpótlásról gondoskodni. Az igazat megvallva sze­retek hátra is nézni, de előre jobban. - Amikor nem a hivatásával fog­lalkozik, mi az, amivel szívesen tölti idejét? Bár a CsaTolna Egyesületről kicsit korábban már mesélt... - Még sohasem unatkoztam. Olva­sás, és újabban a digitális fényképezés, ami pihentet, kikapcsol. Amikor ideköltöztünk, kiderült, hogy az igazi szekszárdi nem lehet meg szőlő nélkül. Bz számomra móri születésűként nem volt furcsa, mert a családban mindig voltak szőlők. Azt nem állítom, hogy nálam jobb bort senki nem csinál, de a mozgás, testi munka nagyon jót tesz. -Segítsége is van? - Hogyne, a feleségem, Adrienn. Ő amúgy az Adyban tanít. Két fiam is lassan felnő. András közgazdasági egyetemre jár, Ákos a Garayban ta­nul. Anyjuktól örökölhették a nyel­vek szeretetét, mert mindegyiknek már van vagy kettő és fél nyelvvizs­gája. A szekszárdi éveimet magán­emberként is sikeresnek tartom. - Kitüntetéséhez gratulálunk, s kívánjuk, hogy a Paksi Atomerőmű valamikori „csikócsapata" mielőtt megérdemelt pihenőidejéhez jut, méltó utódokat tudhasson maga mö­gött. Ugyanezt kívánjuk Önnek a magánéletében is. Sas Erzsébet oldala Kái^éMM líHüQ^Tíi

Next

/
Oldalképek
Tartalom