Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-29 / 37. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. október 22. 9 Már a szűkebb elitbe vágyik a kerékpározás Mekkájában Velencében már sztár is lehet a szekszárdi bringás A tapasztalatszerző tanulóévek után mintha egy ki­csit külföldön is kezdene forogni a valamikor Szek­szárdról induló, a gyökereihez mindmáig kötődő ke­rékpárversenyzőnek, Arató Dávidnak. Az európai kerkpározás Mekkájának számító Olaszországban is... Az U 23-as világbajnokság magyar viszonylat­ban kiemelkedő 37. helyezéséről már dióhéjban szóltunk, ami az előzmények ismeretében aligha számitott véletlennek. Nem először és nem egyszer jött ki az a bizonyos lépés... - A világbajnoki erősségű Világ Kupa futamokon többször is a tizenötben végeztem - mondja a már megérdemelt hazai pihenőjét megkezdő Arató Dá­vid. Ezekre a versenyekre lettem kihegyezve, eze­ken a viadalakon megmutathattam, milyen haszna volt annak, hogy harmadosztályú profiként szerepel­tem rendkívül erős-mezőnyökben, nehéz terepen. Ez kamatozódott a franciaországi világbajnokságon is. Roppant büszke vagyok atTa, hogy francia és olasz élversenyzők egész sorát sikerült megelőznöm, ami jelzi: jó úton járok. Két évvel ezelőtt még annak is tudtam örülni, hogy bizonyos szakaszokon lépést tu­dok tartani velük. A De Nardi-nál hagytak réseket a feltörekvő ma­gyarnak, ám az alapfeldat a klub menőinek segítése, kiszolgálása volt. Amivel nem volt különösebb baja a magyar vendégmunkásnak, mert mindez kemény, kényszerítő eszköze volt az elsősorban fizikai, aztán taktikai értelemben vett fejlődésének. Ezt követően tágul az a bizonyos horizont számára, jobban róla szólhat a történet, feltételezhetjük mindezt okkal. Ám Dávid még mielőtt tovább fűzném a valamilyen igazi profi szerződésig elvezető történetet, első hal­lásra meglepő bejelentést tesz: - Megkeresett egy másik csapat rendkívül ösztön­ző anyagi és szakmai ajánlattal. Egy Velence közeli, komoly, amatőr csapathoz írtam alá. Azt mondták, hogy kalapot emelnek az előtt a fizikai tudás előtt, amit tőlem a különböző versenyeken láttak, és úgy gondolják, hogy én náluk akár az elsőszámú ver­senyző is lehetek a következő verseny évadban. - Nem visszalépés ez? Tavaly ilyenkor még pro­finak mondhattad nagad, mégha az ebben a kate­góriában fakónak számított, most pedig nem. - Ez csak egyfajta látszat. Valójában a harmadkate­gónás profi és az úgynevezett amatőr között az olasz kerékpárbari nincs nagy különbség, többnyire alig ész­revehető. Ellenben a még nem igazi profi nem tud annyi versenyen részt venni, mint egy jól menő, jól menedzselt neves amatőr klub, ami hátrány. Ha csak a magam példájából indulok ki. én sem tudtam az idén annyi versenyen részt venni, mint tavaly. Úgy néz ki, hogy ez a profi minősítés mintha nemzetközi téren is válságba került volna, több csapat, igy a De Nardi is megszünteti az ilyen besorolású versenyzőit. A legjobb amatőrökre, akik csak nevükben amatőrök, de teljesítményükkel a professzionaliz­must súrolják, továbbra is lecsapnak a profi csapa­tok, Bodrogi példája kellőképpen ébren tartja a tüzet a már oroszlánkörmeiket alkalomadtán kimutató magyar különítmény tagjaiban. Arató újabb csúcs megmászására készül az Alpok neki rendelt ormain. Utolsó éves U-23-as „kerékpáros juniorként" betör­ni a még szűkebb elitbe, vagyis befurakodjon a ver­senyek első tizébe, egy-egy VK-futamon pedig do­bogó közelbe férkőzni. - Amit most tudok, azt még két három évig lehet fokozni, nem érzem magam fáradtnak, kizsigerelt­nek. A további előrelépésem lehetőségeit csak táp­lálja, hogy a hegyekeb, állítom, hogy már most a korosztályom legjobbjai közé tartozom. Az ilyen versenyeket kifejezetten kedvelem, Olaszországban van belőle jócskán. Az, hogy új klubomnál esetleg frontemberként számítanak rám, nem lesz csapatér­dek miatti vízhordó szerepkör, ami eddigi klubjaim­nál a versenyek óhatatlan velejárója volt, ez csak fo­kozza a munkakedvet, miközben most egy hónapot pihenek, de már lelki szemeim előtt a következő évad versenyei is megjelennek. De azt is szeretnénk, ha jelentőséggel bíró hazai vidalakon is elindulhatnának. Mondjuk, az egyetlen nemzetközi minősítésű hazai versenyen, a Gemenc Nagydíjon. -Azt hiszem, hogy ezt valamennyien óhajtjuk, a mi részünkről a hozzállással, a szemlélettel nem le­het gond. Ám van egy tőlünk függetlenül létező probléma: az egyesületi érdek miatt nem tudunk részt venni annyi kvalifikációs, vagy pontszerző versenyen, amennyi éppen szükségeltetik. Nem tartok még ott, hogy Tour de Francé, vagy Giro Itá­lia erőséggű mezőnyben versenyezzek, de óriási él­ményt jelentene, ha magyar színekben egy orszá­got, a hazámat képviselve indulhatnék a világbaj­nokságon, az olimpiáról nem is beszélve. Ha rááll­hatnék arra, hogy azokra a bizonyos kvalifikációs versenyemkre koncentráljak, ahol sok esteben az Olaszországban megszokottnál gyengébb mezőny­ben kéne vitézkednem, biztosan sikerülne részvé­teltjelenthető kvótához jutnom, de erre a gazda ér­deke, parancsa miatt nincs mód. Pedig biztosan le­hetne valamilyen megoldást találni arra, hogy a nemhzeti színeket is képviseljük. Ha más sportág­ban megtalálták ennek módját a profi sportban, ak­kor itt miért nem? Arató Dávid szerint az elmozdulásban, a nemzeti érdekek érvényesülésében mindenképpen a mostan­ság felettébb passzivitásba vonuló magyar szövet­ségnek kellene megtennie az első lépéseket. -Az az igazság, hogy egyáltalán nem törődnek ve­lünk itthon. Jöjjünk haza az országos hosszútávú baj­nokságra, többnyire mindenki jön is, aztán viszlát jö­vőre. Ha valaki elér valamit, ami már az olasz újsá­gokban is szerepet kap, akkor még egy muszájból gratuláló telefont sem kap. Az az érzésem, hogy ab­ból a szempontból, hogy egyéni érdekeink érvényesítése mellett valahol egy nemzetet is képvi­selünk - az időfutamon már világraszóló eredménye­ket produkáló Bodrogi Laci jóvoltából nem is akár­hogyan - ez igazándiból senkit nem érdekel. Ebből következik, hogy a nemzeti érdekből fontos verse­nyeinkre semilyen támogatást nem kapunk a szövet­ség részéről. Külföldi csapattársaim az „ilyen nincs" döbbenettel vették tudomásul, hogy saját magamat finaszíroztam meg a legutóbbi világbajnokságon va­ló részvételre, a szövetség még egy szendvicsre valót sem fizetett. De félreértés ne essék, itt nem az elma­radt anyagiakra akarok kilyukadni, a mi hozzállá­sunk ázon nem fog múlni, hogy nem lehet kaszálni egy-egy jó eredmény után. Velünk és a tulajdonosa­inkkal meg lehet, meg lehegne egyezni bizonyos kér­désekben, de ehhez egészen más hozzállás, hova­tovább szemlélet kell. Ami végülis olyan szempont­ból zavar, hogy így alakult, mert ez például meg­foszthat attól, hogy pályafutásom esetlegesen csú­csán, négy év múlva egy olimpián ott lehessek. - így áttételesen szóba kerültek az anyagiak. Ha még három évig az olasz élvonalban versenyzel, de az a hőn óhajtott áttörés valamilyen oknál fogva nem következik be, elmaradnak a még serdülőben megálmodott nagy sikerek, anyagi értelemben ho­gyan vonulhatsz vissza? -Azért konkrét összegeket nem szívesen mondanék, de egy példával hadd érzékeltessem: már most olyan szerződést kötöttem, hogy dupláját vehettem fel annak havonta, mint amit egy átlagos nagyságú magyar cég főnöke vagy éppen helyettese. Vagyis; ha csak mosta­ni anyagi nívómnál maradok a magamnak még megjó­solt minimum három-négy évig, akkor annyival jöhe­tek haza, ami már egy hosszú távra is egzisztenciával kecsegtető vállakózás beindításához bőven elég. - A zsebben való további turkálást befejezendő, de ilyen irányú szurkolói kíváncsiságot kielégí­tendő, úgy kereshetsz, mint egy valamirevaló labda­játékos légiós Magyarországon, aki cirka kettőezer dollárt kap szolgálataiért. - Maradjunk annyiban, hogy felhozott példa nem rossz, közel jár a valósághoz. Arató most pihenni megy, minden oka megvan ar­ra, hogy kényelmesen ellazulva hátradőljön abban a bizonyos karosszékben. De teljesen felhőtlen bol­dogságához erkölcsi értelemben egy valami azért hi­ányzik. Ami a gyökerekre, zsigeri szekszárdi ságára vezethető vissza. Amit ha fene fenét eszik is, de meg kell nyernie. Mert ezt nem csak a Székely Ben utcai az ő pályafutása miatt a civil életüket is átpl ramozó felmenők várják, hanem a már csak emléic iből élő szekszárdi publikum is. Azokon az általában forró júliusi napokon. - Valóban bánt a dolog, hogy a Gemenc Nagydíj megint nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, ez már kezd blama lenni. Az csak részben vigasztal, hogy írásba kis merném adni: az idén én voltam a leg­erősebb a mezőnyben. Üldöz ilyenkor a balszerencse is rendesen, hihetelen géphibák keserítik meg a sor­somat. De nem adom fel! Ez a verseny egy picit, nem is picit a szívem csücske, pályafutásom kezdeti és későbbi éveinek szimbóluma, ezen nekem egyszer, ha a fene fenét eszik is, de nyernem kell. - Már csupán azért is, mert a szekszárdi bringás nagyságok mellett, néhány évvel ezelőtt „druszád", Sipőcz Dávid, olasz kollégád is győzni tudott. Apro­pó! Az olaszországi magyar kerékpáros légiósok egy általam kért rangsorában, véleményed szerint miképpen alakul az erősorrend. - Belemennék én ebbe a játékba, de akadnak olyan magyarok is, akiknek nem igazán ismerem az eredmt^^ nyeit, ami persze azt sugallja, hogy ebben a hozzáve^V legesen tizes mezőnyben biztosan a táblázat fölső felé­ben lehetek. Bodrogi Laci minden tekintetben a N^fe­ro 1, ez nem lehet kétséges. Ha csak a vébészere^st veszem alapul,de más mutatók alapján is a hozzám leg­közelebb álló Sipőcz Dávid következik, és... Az eddigi összeredményei alapján többen elém rangsorolnák Szekerest,aki időssebb, rutinosabb nálam, de érzésem szerint már nem jobb versenyző nálam. A többieknél jobbnak, nevesebbnek érzem magam. - Egy a sportághoz azért konyító azt mondta, hogy az erős, taktikus, a mezőnyben kitűnően bicikliző Aratóból és a rendkívül gyors, ravasz és jó hajrákészségű Sipőczből lehetne összegyúrni a min­den idők legnagyobb magyar kerékpárversenyzőjét. Át tudtok valamit venni még a másik erényeiből? -Azt gondolom, hogy igen. Az elmúlt évben haj­rákban is fejlődtem,noha a gyorsaság alapvetően adottság kérdése. Fontos tulajdonság ez, de igazán nagy versenyen való jó szerepléshez szükséges, de önmagában nem elégséges feltétel. Aki a hegyeken erős, az olyan helyzeti előnyöket teremthet, amely­ből már könnyen lehet gazdálkodni, akarom mon­dani taktikázni. Mindenesetre ha a helyzet úgy hoz­za, roppant nagy meccsekre, küzdelemre készülök az általam is nagyra tartott és már bizonyított Sipőcz Dáviddal, akivel remélhetőleg a még többre hivatott kerékpáros új generációt képviseljük, aki­vel egyidőben kezdtem idehaza kerékpározni, és akivel kint is tartom a kapcsolatot. -bégyé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom