Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-29 / 37. szám

2000. október 29. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 9 E gy hamarosan megjelenő könyv előszava Kapitány Ferenc, (u szekszárdiaknak, akik ismerik, Feri bácsi) vette magának a bátorságot, liogv megírja mindazt, amit megélt lVf> előtt, alatt és után, mert azt mondta magának, azt mondták neki, „emlékezni kötelesség, felejteni bűn". Az olvasó most az első kötet előszavíval ismerkedhet meg, (a könyv is hamarosan megjelenik), mely az 1956 előtti időket idézi fel, és elemzi azokat a történéseket, amelyek aforradalom és szabadságharc kirobbanásához vezettek. A következő kötet - az októberi eseményekről - jövő év márciusára, a harmadik — a megtorlásokról pedig várhatóan 2001 októberében jelenik meg. (A könyv előszavának első része előző számunkban jelent meg.) A város és a megye biztonsága érdekében az első intézkedések körébe tartozott, hogy 4 tagú bizottságot küldött a rendőrségre és a szovjet katonai parancsnokságra bejelenteni megalakulásunkat és tisztázni jövőbeni szerepünket, valamint a szándékokat megismerni. Egyike voltam e bizottságnak. Hajdú Lajos honvéd alezredes, aki a ^Jdna megyei katonai alakulatok ^P^ancsnoka volt, ugyancsak részt ^^vett az alakuló ülésen és elmondotta, hogy a megyei pártbizottság részére egy munkásmilícia felszerelésére 1.300 fegyvert és 100.000 lőszert adott ki a honvédség raktárából. írásbeli megbízást kaptam a Nemzeti Bizottság elnökétől, hogy a lakosság és az intézmények birtokában lévő fegyverek ügyében járjak el. A rendőrségen meggyőződtünk arról is, hogy az előző napon feloszlatott Államvédelmi Osztály lefegyverezése megtprtént. Bemutatták a fegyvertartási engedéllyel rendelkező civilek névsorát. A rendőrség is támogatásáról biztosította a Nemzeti Bizottságot. Innen a szovjet kaszárnyába mentünk. Kölcsönösen kifejtettük békés ^•szándékainkat, de a szovjet pa^^ancsnok aggodalmaskodott a la•

sságnál kint lévő fegyverek mi, tartott esetleges provokációtól. Elmondottuk, hogy a pártbizottságok tagjai és a tanácsi vezetők kezében van a nagymennyiségű fegyver. Ennek dacára, javasolták a begyűjtését, mert provokációtól tartva nem érezték magukat biztonságban. Ugyanis esetleges megtámadásukkor a védekezésükkel a város kerül közvetlen veszélybe. Megígértük a továbbiakra is élelmiszerrel való ellátásukat és kölcsönösen megnyugtattuk egymást békés szándékainkról. Innen távozóban Haj Lajossal azonnal a megyei, majd a járási pártbizottságokra mentem, ahol Hajdú átvette a kimutatásokat az általa szállított fegyverek további kiosztásáról. Távozóban ígéretet tett arra, hogy katonái 24 órán belül begyűjtik a fegyvereket. Két nap múlva a katonaság, és a rendőrség is jelezte, hogy a fegyvereket begyűjtötte. Én tovább jelentettem a Nemzeti Bizottság felé. Előnyünkre szolgált, hogy hivatkozhattam a szovjet parancsnok kérésére, így a pártvezetők azonnal rendelkezésünkre álltak a lefegyverzés kérdésében. A szomszédos megyékkel is felvettük a kapcsolatot. A Győrben székelő Dunántúli Nemzeti Tanács gyűlésén való részvételre rám esett a választás. Ott tájékoztatást adtam megyénk helyzetéről és kinyilvánítottam bizalmunkat a Nagy Imre kormány irányába. Ellenkormány nem alakult, bár a történészek egy része ezt állítja. Ezzel azt a látszatot kívánják kelteni, hogy Nagy Imre ellen fordult a közhangulat. Ez nem igaz. szony és katona egyaránt. Az alakulat - magával hozott két halottját a Tamási temetőben a Nemzeti Bizottság közreműködésével,, katonai pompával eltemették. Irgalmatlan volt a hála! Ez az alakulat volt az, amely pár nap múlva, november negyedikén hajnalban, minden felszólítás nélkül, célzott ágyú- és géppuskatűzzel agyonlőtték. Sivák József szakaszvezetőt, Kovács Ottó és Hanis László sorkatonákat. A megye csaknem valamennyi községében megalakult a Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség. Több helyen bevonták a régi vezetőket. Mindenütt a közellátás, a rend, a A megye más területein is a pártszervek voltak a kezdeményezők. Tamásiban például a Nemzeti Bizottság tagja lett Papp Károly, a kommunista párt járási titkára, yidóczi László járási tanácselnök, Őszi Ferenc rendőrkapitány, Lendvai Árpád a politikai rendőrség vezetője, a honvédség részéről Nemes Aurél alezredes zászlóaljparancsnok, Puss Ferenc hadnagy, és még számosan a termelőszövetkezet, gépállomás és üzemek dolgozói közül. Tamásiban is küldöttség kereste fel a szovjet alakulat parancsnokságát. Jóindulatról biztosították egymást. Mintegy 2.000 katona, több mint hatvan páncélos és a kiszolgáló járművek képezték egységüket. A küldöttek ígéretének megfelelően vízvezetéket szereltek fel részükre, a betegeiket magyar orvos ellátta. A gyógykezelésre szorultak között, volt gyerek, aszbiztonság volt a célkitűzés. Feladatukat teljesítették. Az ország népe úgy érezte, hogy eljött a szabadság, a függetlenség pillanata, egy békés, demokratikus államrend lehetősége. Moszkva ezt másként látta! Kádár, Münich, Marosán és társaik hátbadöfték a bizalmat kapott Nagy Imre kormányt, beavatkozásra kérték fel a szovjet hadsereget. A történelem azt bizonyította, hogy jöttek volna maguktól is, hiszen ugrásra készen várták a pillanatot, amikor vérbefojthatják nemzetünk dicső forradalmát. November ötödikén, a szovjet lerohanást követő napon a szekszárdi Nemzeti Bizottság elnöksége ülésén megjelent a megyei pártbizottság részéről Somi Benjámin, a városi képviseletében Szendi Pál és Markovics János. Jegyzőkönyvet vettek fel tárgyalásukról, ebből idézek: „...A szekszárdi nemzeti tanácsba ellenforradalmárok nem kerültek be. Ami Budapesten történt az szabadságharc volt a munkásság és az ifjúság ezért hullatta vérét." .... „A Párt véleménye: minket nem bántott senki, mi sem bántunk senkit sem. Felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a másfél hét alatt betöltött funkciókért senkit sem bántunk, senkit felelősségre nem vonunk. A Szekszárdi Nemzeti Tanács munkája pozitív volt, megőrizte a város rendjét, nem folyt vér. Elismeréssel adózik a Nemzeti Tanács Elnöksége tagjainak." A Nemzeti Tanács elnökhelyettesét, dr. Sárosi Istvánt arra kérték, hogy továbbra is vezesse a várost, mint tanácselnök. Fél évig vitte a város vezetését, majd amikor eredeti munkahelyére visszamehetett, leköszönt. Sajnálkozásuk kifejezése mellett ünnepélyesen elbúcsúztatták és megköszönték munkáját. Pár nap múlva, mint ellenforradalmárt letartóztatták, és egyévi börtönre ítélték. Ez volt a hála, ilyenné vált a kommunista ígéret. A szekszárdi „ellenforradalom" felszámolása során 29 főt állítottak bíróság elé, ebből 24 főt találtak „bűnösnek" és rájuk összesen 55 év és 2 hónap (Igen, jól írtam! Ötvenöt év!!) börtönt szabtak ki a bíróságok. Csak a szekszárdiakra! Eddig ennyire tudtam fényt deríteni. Megyénkben a bíróságok - eddigi adataim szerint - 215 személyt ítéltek el, akikre összesen 5.072 hónapot, vagyis 422 évet és 8 hónapot róttak. Ez megfelel (21 évvel számolva) több, mint 20 generációnak és (60 évvel számolva) több, mint 7 emberöltőnek. Ezekből még hiányoznak a hadbírósági ítéletek, amit zendülés miatt adtak. Felgöngyölítésén még dolgozom. Ebben nem szerepelnek az internálások, preventív őrizetbevételek ideje. Nincs adat a sok száz elbocsájtásra, lakásokból történt kiebrudalásokra, kitelepítésekre, rendőri felügyeletre és egyéb retorziókra. Hány embernek elvették a becsületét, vele a jövőbe vetett hitét. Egyikük felgyújtott egy szalmakazlat - a TSZ szalmakazlát. Ezért (és csak ezért!) életfogytiglani börtönt kapott. Két társa, akik semmit sem csináltak, de nem akkadályozták meg a gyújtogatást, „csak" 10-10 év börtönt kaptak. Félezer év börtön! Folytatás a 10. oldalon