Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-22 / 36. szám

2000. október 22. , SZEKSZÁKDI VASÁRNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Szentgyörgyi György, a MALÉV első tisztje, aki Boeing 737-es típusú repülőgép fedélzetén, egy hihetetlenül kalandos, sikerekkel, buktatókkal, a repülés minden ágát végigpróbáló két évtizeddel a háta mögött, szeli a kék eget és a felhőket. Vicceit kötetben kellene megjelentetni, kalandos történeteit egy másik kötetben, életének fontos állomásait úgyszintén, ezek ismeretében az olvasó elnézését kérem, hogy csak a beszélgetés töredéke - milyen kár, hogy nem a „legzaftosabb" kerülhet csak erre az oldalra. - Gyuri! Megbocsátod ugye, hogy nem első tiszt úrnak szólítalak, sőt, ha igazán a családodhoz való több szálon futó baráti kötődést veszem, legszívesebben úgy hívnálak, mint kollégáid, Szentgyuri! Már a gyermekkorod is olyan kalandos volt, mint az azt követő évek? -A születésem sem egy nyugodt idő«

jkban volt, 1956 őszén. Aztán az Ida volt egy biztos pont, de a követző állomások változtak. Szekszárd szinte minden általános iskoláját végigjártam. Aztán következett a Garay Gimnázium, matek-fizika tagozatos voltam, s mi voltunk Kertes Lázár első tanítványai. Ez számomra azt jelentette, hogy amikor Budapesten a Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Kar, járműgépész szakára felvettek, nem kellett matekot tanulni, annyi muníciót adott Kertes tanár úr. A gimnázium és az egyetem között egy évig katona voltam, mégpedig páncélos harckocsizó. - Lehet, hogy akkor fogadtad meg, inkább az ég, mint a föld? -Adiplomát 1981-ben kaptam meg, és utána még 8 hónapig katonáskodtam Szolnokon, s ott már MIG2l-esen, sőt a leszerelés után kaptam egy állandó behívót helikopterre. A repüléssel már korábban megismerkedtem, még egy gimnazista osztálytársam kivitt egyszer Őcsénybe, a repülőtérre, s amit ott jffem, az nagyon tetszett. Aztán az ef^temi évek szüneteiben szinte ott laktam a reptéren, s emlékszem, hogy szabályosan „megsértődtem", ha ezt bárki vagy bármi miatt meg kellett szakítanom. -A diploma után mi volt az első „lépésed"? - Jól ment az egyetem, és én szívem szerint kutatni vagy fejleszteni szerettem volna, jelentkeztem is egy társammal az Autóipari Kutató Intézetnél, de a kilátások, amelyek ott vártak ránk, nem tetszettek. Akkor úgy döntöttem, hogy az autómérnöki pályafutásomat ezzel be is fejeztem. Mint később többször az életemben, hívott Kóré Vilmos - akit nevelőapámként tiszteltem és szerettem - ő volt az őcsényi repülőklub főnöke s egyben meghatározó egyénisége, s hívott haza, hogy lenne-e kedvem légi fotózni? Hazajöttem és kiköltöztem Őcsénybe. - Mit jelentett konkrétan ez a légi fotózás? - Közel sem volt egy egyszerű feladat. Viszont miután a klubnak minimális volt az állami támogatása, jó bevételi forrásnak látszott. Némi tapasztalatszerzés után jöttek a megrendelések a településekről, akár rekonstrukciFérfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala ókra, akár más célból volt szükségük a légi fotókra. A nehézség abban rejlett, hogy állandóan ellenőriztek bennünket, mi van a képen? - Miközben fotóztál, nemcsak repültél, hanem tanultál, sőt oktatni is kezdtél... - A vitorlázó repülés után oktató lettem, majd szereztem egy motoros repülőgépi szakszolgálati engedélyt, aztán ezt is oktathattam, majd megszereztem a műszaki szakszolgálati engedélyt, ami azt jelentette, hogy nemcsak repülhettem, hanem működtethettem is a gépet. Évente 30-40 gyerekkel foglalkoztunk, legtöbbje a „Rózsába" járt, s ott laktak a reptéren. Abban az időben nagyon jó csapat jött össze az őcsényi klubban és jó volt a hírünk. Aztán megint hívott a Kóré... - Ami természetesen nálad azt jelentette, hogy valami változás lesz az életedben... - Megkérdezte, hogy el akarok-e menni másfél évre iskolába. Mégpedig a MALÉV által szervezett közforgalmi navigátor szakszolgálati iskolába, amelyet a Szovjetunióban végzett MALÉV pilótáknak tartnak, s volt még hat hely. Természetesen elmentem, s ugyanannál az öreg néninél laktam Budapesten, ahol az egyetem öt éve alatt. Az volt a dolgom az iskolában, hogy napi 8 órában tanuljak, itthon kaptam a fizetést. Ami a legfontosabb volt, hogy megtanultam angolul. Először közép-, majd azonnal felsőfokú nyelvvizsgát tettünk páran. - Most jön az életednek az a fejezete, hogy nemcsak repülést hanem angol nyelvet is tanítottál? - Igen! Előtte azonban egy fontos dolgot elmondanék. A rendszerváltással egyidejűleg óriási mennyiségű maszek repülőgép jelent meg. Azt hitték, hogy repülőgépek bérbeadásából meggazdagodnak, ami annyira tévedés volt, hogy másfél, két év múlva tönkrementek. őcsényben sem lehetett már a repülésből és a légi fotózásból megélni, ezért számítógép-szoftvereket gyártottunk, később pedig elkezdtem a repülő klubban angolt tanítani. Tanfolyamokat szerveztem, s nagyon élveztem a tanítást, arról nem beszélve, hogy így tanultam meg magam is tökéletesen a nyelvet. - Aztán gondolom jött a Kóré... - Ő akkor már Gyöngyösön egy repülős cégnél dolgozott, s felhívott, hogy nem akarok-e ott is angol nyelvtanfolyamot tartani. Elmentem Gyöngyösre, aztán az országban „kézről-kézre" jártam. így kerültem Balatonkilitire, ahol volt egy holland vállalkozó, aki csak angolul tudott, s szeretett volna motoros pilóta lenni, s felkért az oktatására. Egy idő múlva repülő iskolát akart létrehozni, s meghívott oda igazgatónak. Rövid idő alatt kiderült, hogy nem nekem való ez az „igazgatósdi", így otthagytam, előtte azonban szereztem valakit a helyemre, s attól kezdve átmentem vállalkozóba és csak oktattam, újra itthon őcsényben. - Természetesen mindez nem töltötte ki sem az idődet, sem az érdeklődésedet... - Az ország első digitális számítógépvezérlésű repülésszimulátorát ifj. Csák Péterrel fél év alatt megcsináltuk. Az elektronikus részét Budapesten, a mechanikus részt a klubban. Híre ment az országban, és a holland vállalkozó kibérelte, úgyhogy én oktattam vele. Nagyon élvezték az emberek is és én is. - Már régen volt, hogy felhívott a Kóré... - Felszámolták a Gyöngyösi céget, viszont meghívták őt Sármellékre, ahol egy vállalkozó csinált egy repülős céget. Oda hívott engem a Kóré főmérnöknek. Kitalálták, hogy Svédországból hozunk egy kétmotoros gépet. Aztán kimentünk Svédországba 3 hétre, megnéztük ezt a kétmotoros gépet és hazahoztuk. így lett aztán egy kétmotoros „papírom" is. A cég ahová szerződtem, a Balaton fölött utaztatta a turistákat, illetve külföldre is. Egyszer csak mondták, hogy el kell menni Prágába. Akkor jött rá tatán igazán először, hogy mindenhol egy „nyelven" beszélünk. Akkor úgy éltem, hogy ingáztam Szekszárd és Sármellék között, miköz, ben mindig elmentem Siófok mellett. Kemény Gábor barátomék ott a Balaton körül „repültették" a turistákat. Mondja nekem, hogy el kellene menni Vilniusba (Litvániába), ugyanis MALÉV-nál sztrájk van, viszont egy magyar vállalkozónak üzleti ügyben azonnal utaznia kellett. Miután ehhez két ember kell, Kemény Gabival mentünk, egy hétre, s előtte éppencsak hazaugrottam ruháért, meg telefonáltam Sármellékre, hogy egy hétig nem jövök. Sokat beszélgettünk ezzel a vállalkozóval, s miután mondta, hogy ő sokat utazik, vásárolna egy gépet. így fordult, hogy Amerikából én hoztam el a kiválasztott gépet, s Kemény Gábor barátommal utána elszegődtünk ehhez a vállalkozóhoz. - Ezek szerint át kellett repülnöd az óceánt? - Előtte 1 hónapig ismerkedtünk a géppel, szétszedtük, összeraktuk, s arra gondoltam, amit a tapasztalt pilóták — ma már én is - mondok. „Ez is csak arra megy mint a többi", vagy „Ott van az a sok fényes gomb, nem nyomjuk meg, ki tudja mi lesz vele." - Szent Györgyre kérlek, most már csak címszavakban... - Megalakult Szekszárdon az AGRO AIR Kft., igazgatója Kemény Sándor lett. Felkért az előző főmérnök helyére. Aztán utak Kolozsvárra, majd egy kanadai-német cégnek Ciprusra. Közben az MHSZ-ből Magyar Repülő Szövetség lett, új vezetőséggel, ahol megválasztottak a Vitorlázórepülő Szakbizottság vezetőjének. Ebből elég volt tíz év... lemondtam. Köztudott volt, hogy a MALÉV -nál van felvétel. Különleges kivétel volt oda bekerülni, hiszen a 10 főre 100 ember jelentkezett. Akkor mentem éppen Párizsba, s a repülőgépen éppen fenn volt egy ellenőrző kapitány, ő volt a MALÉV kiképzési központ vezetője. Mint minden szakmában a fennforgók, mi is ismertük egymást. Beszélgettünk, hogy munkanélküliek lettünk Gábor barátommal. A felvételiről lekéstünk volna, de ő Párizsból „bejelentett" bennünket a felvételire. Azonnal visszafordultam Párizsból felhívtam Ferihegyről a Gabit, és mondtam, hogy hétfőn felvételizünk. Szuper tesztek voltak a felvételin, 34 órás angolul írt felvételi után, „elfogadtuk" az első helyet, s azóta ott vagyunk. Elég távirati vagyok? - Hová repültél először mint MALÉV pilóta? - Rómába, mint „növendék", hiszen volt egy kéthónapos kutya kemény tanfolyam, aztán már „otthon" voltunk. Az első utam a vizsgám után Amszterdam volt. - Hivatás ez? - Életforma. Ez nem szakma, nem hivatás, nem foglalkozás. Ha kiszállok a repülőgépből én akkor kezdem roszszul érezni magam. Még mások akkor, amikor bemennek a munkahelyükre. Olyan ez számomra mint a levegővétel, azon sem gondolkozom. Szerencsésnek érzem magam, mert „végigrepülhettem" a skálát. Mindegyik másként szerzett élményt, sőt más az oktatás is. - Mit érzel, amikor repülsz? - Az ajtó becsukásával minden kint marad, ül melletted egy ember, akiben maximálisan megbízol, mögötted jó pár ember, akik bennetek bíznak előtted a kék ég, egyszerűen feloldódsz az egészben. Számomra ez a repülés.