Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-22 / 36. szám

6 , SZEKSZÁKDI VASÁRNAP 2000. október 22. 6 r Érdekli? Bemutatjuk! Az első, a második és a harmadik It A Itoncsaft Werner Jenő sorozatunk jelképes stafétabotját Molnár Tibor szobafestő, mázoló és tapétázó szakembernek adta át, s hozzátette, hogy a szekszárdi férfiú roppant precízen és tisztán dolgozik. - A divat jön, megy, visszatér... Ez a falakra is igaz. Hol tapétá­zunk, hol meg festetünk. - Ez igaz. A többség általában festésre váltja föl a tapétát. Gon­dolom azért, mert rájöttek, hogy a tapéta nagyobb mértékben sze­di a port, mint egy sima fal. Va­gyis a tapéta egy idő után poros hatást kelt. Azért megjegyzem, vannak különleges, úgynevezett szórható és márványos hatású ta­péták is, amelyek még nem men­tek ki a divatból. - Azt is tapasztalom, hogy so­kan ráfestenek a tapétára. Miért? - Sok esetben ez költségkímélő tényező. Ugyanis egy falról le­szedni a tapétát - különösen, ha több réteg van felragasztva - nem olcsó, azután minimum egyszer le kell glettelni, az sem filléres dolog. A festés csak ezután kö­vetkezhet, aminek anyag- és munkadíja van. Ám aki a tapétá­ra festet, az imént említett össz­költség két részét megspórolhat­ja. Ennek azért is nagy a jelentő­sége, mert mára mondhatni, hogy drasztikusan elszaladtak az anyagárak. - Ez az oka, hogy sokan ma­guk festik ki a lakásukat. - Pontosan. Egy kis odafigye­léssel a tapétát a legtöbb ember le tudja festeni, ráadásul már igen jó hengerek kaphatóak, tehát meg­oldható a dolog. - Most maga ellen beszél? - Dehogy... Természetesnek tartom, hogy aki nem engedheti meg magának, hogy szakember­rel végeztesse el a munkát, az maga festi ki a lakását. - Tibornak milyen volt a gyer­mekkora? - Engem igen szigorúan és kö­vetkezetesen neveltek, maximáli­san elvárták a szüleim, hogy a holmimat ne szórjam szét, hogy tartsak rendet magam körül, s tartsam távol magamat a durvább csínytevésektől. Akkor és most sem zavar, hogy nálunk műkö­dött a „testi fenyítés", amitől ta­pasztalatom szerint az emberben tartás alakul ki, szívóssá tesz és nő a tűrőképessége, de még a lel­ke is jó irányban alakul. - Őszintén ellenzem a gyere­kek verését, ám az Ön tapaszta­latával nem vitatkozhatom. - Lehet, hogy magának van iga­za, mert miközben valamiképpen formált a verés, kisebbségi érzés alakult ki bennem önmagammal szemben, mert úgy éreztem, hogy én mindenben rossz... és rossz va­gyok. Ehhez persze keményen hozzájárult a nagymányoki általá­nos iskola, ahol annak idején a tantestület szinte minden tagja aszerint állt a gyerekekhez, s an­nak tükrében értékelte őket, hogy kik a szülei. Az én édesapám ak­kor bányász volt. - Nem tapasztalom önben a kisebbségi érzés jeleit. - Mára ez már elmúlt. Egyrészt azért, mert amikor Szekszárdra kerültem a szakmunkásképzőbe, ott remek eredményeket értem el a tanulásban és a gyakorlati okta­tás során. Másrészt pedig talán a korábban elmondottak alapján fo­lyamatosan vizsgáltam magamat, s próbáltam megfejteni, hogy én miért nem vagyok amolyan... másmilyen? Talán ez segített ab­ban is, hogy szakmailag mindig igyekeztem egyre többet kihozni magamból. Ne mennyiséget, ha­nem minőséget értsen ez alatt. - Erről meg vagyok győződve, hiszen tudom, hogy szájról szájra száll a nevük, mint a népmese. - Úgy érzem, hogy munkámat elismerik, ezért sokan szeretnek, sok a barátom. Olykor ha gyalo­gosan megyek az utcán, száz mé­tert fél óra alatt teszek meg, mert szólnak hozzám, érdeklődnek fe­lőlem. Én pedig képtelen lennék a jó szót csak úgy félvállról venni és sietni tovább. Persze, ez a mai világban luxusnak tűnhet, de nem az. Az embernek bármi áron is jusson ideje másokra. Erről sokan elfelejtkeznek. Régen, amikor a TÁÉV-nál vagy a TOTÉV-nél dolgoztam, nyilván sokkal több idő jutott a beszélgetésekre, a ba­rátokra, hiszen akkoriban a nyári és a téli műszakban egyaránt nyolc órát dolgoztunk naponta. - És most? - Általában reggel fél hétkor indulunk, hétkor, hét óra tíz perc­kor már dolgozunk. De délután háromkor, négykor nem nézeget­jük az óránkat, hanem hatig, fél hétig tesszük a dolgunkat, hogy befejezzük az adott feladatot. - Mit jelent önöknél a feladat? Járul-e még valami a festéshez, mázoláshoz? - Természetesen. A kisebb javí­tásokat, mint például egy ablak passzítását, a szoruló ajtó aljának levágását stb. elvégezzük. Ezek­hez a munkákhoz megvannak a szerszámaink. A munka befejezé­sét követően a kuncsaft szokta megjegyezni, hogy el volt ájulva, mivel csak általános takarítást kel­lett csinálnia utánunk... nem kellett spaknit, kést, vagy pengét fognia és kapargatnia az üvegről, a bútor­ról a rászáradt festéket. Egyébként a pakolásba is szívesen segítünk. - A saját lakását milyen idő­közönként festi? - Tudja, hogy van? A suszter­nak lyukas a cipője... Otthon ak­kor festek, amikor van annyi időm, hogy az egész lakást rend­be tegyem. Nem szeretem elap­rózni a munkát, hogy most az egyik szobát festem ki, majd a konyhát... Ugyanis ahányszor be­lefogok a munkába, az annyi ta­karítást jelent, mivel a por a leg­kisebb réseken is bejut minden­hova. Éppen ezért szoktam java­solni a családoknak, hogy ne az anyagiak függvényében gondol­kozzanak. Helytelenítem, ha a nappalit ősszel festetik, a konyhát és a többit majd ősszel, ha futja rá a pénzükből. Azt szoktam mon­dani, fessünk ki mindent, s fizet­nek, ahogyan tudnak. Persze, senkit nem beszélek rá semmire, mivel számomra a kuncsaft az el­ső, a második és a harmadik is. - Hol laknak? - A Zöldkert utcában. Ez már a második lakásom. Amikor öss^^ házasodtunk a feleségemmel!^^ jött a gyerek, kénytelen voltam munkahelyet váltani — Bajáról jöttünk át Szekszárdra a TOTÉV­hez - mert úgynevezett KISZ la­kást ígértek. Mondtam is az asz­szonynak, 25. születésnapodra lesz lakásunk és autónk. Ez így is volt, igaz, a kocsi egy hat éves Zsigulit jelentett, de ez akkoriban nagy dolognak számított. Később elváltunk, s 11 éve élettársammal élünk. Két-két lányunk van: az ő Beája 23 éves, Brigitta 15, az én Gabriellám 27 éves, Eszterkém pedig szintén 15 esztendős. Gabinak van egy négy éves kis­fia, Ádámka, aki az én minde­nem. Nagyon jól kijövünk a lá­nyokkal is, de elmondhaton^ hogy általában jó a kapcsolat^® a fiatalokkal. Nagyon becsülöm őket, mert tájékozottak, művel­tek, magabiztosak, néha eláll a lélegzetem, hogy mi mindent tud­nak. Igen sok - hozzám képest ­fiatal baráttal dicsekedhetem, s ez számomra megtisztelő. Ugyanis azt tapasztalom, hogy mire az ember 30-40 éves lesz, nagy szí­nész válik a többségből. Viszont a fiatalok egyenesek, az ő szavuk nem vonzza a kérdőjeleket. - Szívesen folytatnám tovább a beszélgetést, de az interjú terje­delme véges... - Készültem én az utolsó kér­désre is. Szeretném, ha Ulrich Ferencet, a víz-, gáz- és fűtéssze­relőt mutatná be, mivel az egész ország területén dolgozik. Az ő életútja igen mozgalmas, képes volt szakmát váltani, közben ta­nulni és talpon maradni. V .Horváth Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom