Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-08 / 34. szám

2000. október 15. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 7 Szeptember 27-én 16 órakor nyitották meg Prokop Péter pap, író és festőművész kiállítását a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. A festmények október 26áig, naponta 10-tól 18 óráig tekinthetők meg. A kiállítást a Jobbágy Valér vezényelte Szekszárdi Madrigál Kórus közreműködésével dr. Cziglányi Zsolt, a Pécsi Hittudományi Akadémia tanára nyitotta meg. 17 óra 15 perctől író-olvasó találkozóra került sor, előtte dr. Say István mondott köszöntőt. 81 év kereszténység Prokop Péter festménykiállítása a Babitsban » ta Prokop Péter atya 1919-ben Kalocsán született. „Rajzos ösztönei" már az elemi iskola előtt is jelentkeztek apja szabóműhelyében. Később tanárai is felfedezték kézügyességét, a jezsuita gimnáziumban azonban, ahová járt, csak az alsó négy osztályban szerepelt rajzoktatás. Pappá szentelése után, 1942-től Dunapatajcm káplánkodott, majd két év múlva Kecelre került. A hirtelen bekövetkezett bácskai tragédia után az addigi ellenállás után váatlanul elengedték a budapesti Képzőművészeti őiskolára. Az ötvenes években Mélykúton hitoktatóskodott, végül '56 nyarán Kiskőrösre hurcolkodott. A forradalom leverése után Olaszországba disszidált, és megszerezte a római akadémia festészeti diplomáját. Utazásai és kalandozásai nmm során végigjárta Európa művészeti gócait, és háromszor az Egyesült Államokban is járt. Külföldi cikkei rádöbbentették, hogy a festés és az írás célja tulajdonképpen ugyanaz, noha eszközei különböznek. Saját bevallása szerint születése óta egyfajta „csinálási ösztön" hajtja, és úgy véli, hogy adottságai és szorgalma révén Rómában jött létre változatos gazdagsága, világhorizontú polgárrá növekedhetett, de mindvégig megmaradva magyarnak. Az „1000 év kereszténység" sorozat keretein belül rendezték meg Prokop Péter festménykiállítását Szekszárdon, melynek megnyitóján elsőként és utolsóként a Pro Urbe-díjas Szekszárdi Madrigál Kórus lépett fel, Jobbágy Valér vezényletével. Az eseményt követően dr. Say István mondott köszöntőt az íróolvasó találkozó kezdetén. Dr. Cziglányi Zsolt tanár a megnyitón felvetette a kérdést, hogy manapság, a film, a fotózás korában milyen szerepe lehet egyáltalán a festményeknek, és elmondta, hogy gyakran magunknak is nehéz önmagunkban megteremteni a feltételeket a tényleges befogadáshoz a képek mellett való egyszerű végigrohanáson túl. A festmény, mondta, nem a pillanatot rögzíti, hanem születik, alakul, formálódik, és elkészülte után meghallgatja azt, aki őt nézi, és a látott színek, fények, formák által benne is fényeket és gondolatokat ébreszt: erre pedig nagy szükség van mai világunkban, monotóniánkban. Ha a A megnyitó befogadó elég bátor megnyílni, őszintének lenni a képek előtt, azok új életre kelnek előtte, őt magát is új életre ébresztve. Prokopot expresszionista de nem szubjektivista, hívő művésznek, a valóságot az Isten által az ember szívébe helyezett módon bemutató alkotónak nevezte. A zsúfolásig telt márványteremben Prokop Péter bevezetőjében elmondta: ez az ezer év, István, Gizella és Imre ezer évén túl Jézus, Mária és József kétezer évére bővül, mint ahogyan ez festményein is nyomon követhető. Képeivel, hangsúlyozta, Istent és a mi, az emberek jóra való törekvését szándékozza ünnepelni. Mert mi is, tette fel a kérdést, az igaz, jó, szép szavak jelentése? Igaz lehet egy közmondás, amely a valóságot fejezi ki, jó az édesanyánk, aki az életet és az értékeket adja nekünk, szép például egy naplemente, mely pírral borítja a tájat. Az igazság, jóság, és a szépségedig messze az állat fölé emelik az embert, a természet eszközévé teszik őt. Ha ötven év távolába kellene üzennie (mint ahogyan ezt egy felkérés eredményeképpen egy levél formájában meg is tette), azt mondaná: „Félek, mikor átadom ezt a levelet. Van azonban valami, ami biztosan közös a mai és jövendő emberekben, amit ajánlhatok: a szeretet, a jóság. Folytatás a 9. oldalon Wsjllmm m ugy-u m^ííik &^Bl& íim Az Új Dunatáj 3. száma „E számunk anyagát jórészt Tolna megyei szerzők írásaiból állítottuk össze, amint az újabb eredményeket közreadó Babits-tanulmányok is a megyét idézik." Ez a szerkesztőségi közlés a bevezetője az Új Dunatáj őszi füzetének. A lapot most bővebb szépirodalmi ciklus indítja, mint korábban, s a tartalmi rész nagyobb felét a Kézjegy füzetek szerzői adták, akik a Tolnai Tollforgatók Klubján belül folytat1 ják műhelymunkájukat, és már a hatodik antológiájukon vannak túl. j Az alkotócsoportot Acsádi Rozália, László-Kovács Gyula, Darvas Ferenc, Drescher J. Attila és Kosztolányi Péter versei, Koncz Éva és Wessely Gábor prózai írásai reprezentálják. A szépirodalmi ciklus rangját emeli a László Lajos izgal- JtiBöiáöl masnak ígérkező, készülő regényéből vett részlet, valamint Töttős Gábor Vakfilm című novellája. Babits Mihály Timár Virgil fia című regényé| nek alkotófolyamatához visz közelebb Sipos Lal jos szövegváltozatot közlő és elemző munkája. ÚJ DUNATÁJ „A Timár Virgil fiának ránk maradt szövege ennek következtében nem klasszikus értelemben vett kézirat, nem egységes, melyből rekonstruálható a keletkezés folyamata." Kiderül, hogy egy viszonylag rövid mű hátterében, az író „konyháján" milyen hatalmas járulékos munka áll. A Babits életműve körüli, a politika által létrehozott lélekölő folyamatot mutatja be Kelevéz Ágnes „Keletre, keletre" című tanulmánya. A nagy költő mindig felhasználható, de leginkább ellenségkép modelljének érdemes kinevezni. Egyik recenzor például még azt a következtetést is levonja egy Babits-vers kapcsán, hogy „ha nem bukik el a Tanácsköztársaság, Babits Mihály is eljuthatott volna a szocializmus, a marxizmus igazságához". Babits „szekszárdi" nagy regénye, a Halálfiai fogadtatása után kialakult helyzetet írja le Némediné Kiss Adrién. Talányos a kérdés: a mű Kassák által lejegyzett megítélését követően valóban „sírógörcsöket kapott" Babits? Ez esetben két eltérő egyéniség megnyilvánulása hozza létre irodalomtörténetünk egy érdekes pillanatát. A Szemle rovat indító témája is Babits Mihály. Jankovics József egy tavaly megjelent Babits-olvasókönyvet mutat be. Ezt két, Baka Istvánról szóló könyv szemléje követi. Az egyik Fried István kötete (Árnyak közt múlandó árny), amelyről Szilágy Márton írt, a másik a Búcsú barátaimtól, Baka István emlékezete című gyűjtemény, amelyet Gajdó Ágnes mutat be. Szőts Zoltán egy helytörténeti munkát ajánl a rovat végén (Fejezetek Hidas történetéhez). A napjainkban kiteljesedő helyi kutatások, úgy tűnik, elnyerik méltó helyüket a tudományos életben. A Lovas Csilla összeállításában és bevezetőjével megjelent Műmelléklet (Babits Mihály fényképei a szekszárdi Emlékház gyűjteményében) és a Műközelben különfüzetben közölt elemzés, amelyet Daczi Margit írt (Babits Mihály: Az elbocsátott vad), szintén a költőfejedelem életét és alkotásait idézi. Tehát az Új Dunatáj tematikus vándorútján most hazalátogat, és ismét sok újdonságot mond akár lezártnak hitt dolgokról is. Gacsályi József