Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-23 / 3. szám

2000. január 23. SZEKSZÁRD! VAS4RNAP Vendégem a Gemenc presszóban dr. Dobos Gyula, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója, akivel az év­ezred utolsó évében mi másról is beszélgethetnénk, mint a múltról, ám kivételesen nem arról a múlt­ról, amit ő és magas hivatástudat­tal rendelkező kollégái őriznek, ápolnak: Tolna megye múltjáról. Dr. Dobos Gyulára vagyunk kí­váncsiak, arra az emberre, akit sokan pedagógusként, sokan nép­művelőként, mások kutatóként, tudományos munkák szerzője­ként ismernek és tisztelnek. - Igazgató úr! Első diplomája és jelenlegi hivatása között sok a hasonlóság. Egyrészt a történe­lem, másrészt az irodalom, hiszen a múltban való kutatásai sorban meg is jelennek. Honnan ered az érdeklődés? - Kiváló tanítómesterem volt az • lános iskolában magyarból és énelemből, akitől sok szép mondát, regét és mesét hallottam. A történelemi érdeklődésemet min­denképpen ide vezetem vissza. Tengődön, akkor még Tolna me­gye, ma már Somogy, ahol szület­tem és általános iskolába jártam, édesapám, aki addig a minisztéri­umban volt főtanácsos, megörököl­te a családi földet, s kulák lett. Szinte mindent elvettek ugyan, de megmaradt a megkülönböztetés, így azután hiába voltam eminens tanuló, a tabi gimnáziumból visz­szaadták jelentkezési lapomat. - Elmesélte, hogy lett mégis gim­nazista, amiről nekem az jutott eszembe, az anyák nem ismernek akadályt, ha gyermekükről van szó... - Édesanyám, aki az FMSz-nél dolgozott, fogta a bizonyítványo­Mtcs elutazott Szekszárdra, felke­VR a Garay Gimnázium akkori igazgatóját, Horvay Árpádot, aki azonnal felvett. Kollégista lettem, s a tanulás mellett mindennel foglal­koztam, amivel csak lehetett a jeles bizonyítványom mellett. - Mi volt a minden? - A mozgalom, a kollégium, az irodalmi színpad, Kaszás és Szalay tanár úr irányításával darabokat ta­nultunk be, és nemcsak helyben, de bejárva a megyét adtuk elő. Volt még sport is, ahol ugyan kellő gyorsaság hiányában nem lettem gátfutó, csak gerelyhajító. Egyszó­val mozgalmas 4 év volt. - Következett az egyetem... - Egyenesen Szegedre kerültem, ahol földrajz-történelem szak hiá­nyában magyar-történelem szakos lettem. Szeged csodálatos város, ahol 5 élménydús évet töltöttem, komo­lyan véve a tanulást több alkalommal lettem Népköztársasági tanulmányi ösztöndíjas. Tanulás, sport, társadal­mi, kutatómunka együttesen hozták Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala ezt az eredményt. A diploma után Szekszárdon a Rózsa Kollégiumban nevelőként kezdtem pályámat, és óraadó lettem a Rózsában és a Keriben. Azután 1970-ben egykori tanáraim közé kerültem a Garayba. Jól éreztem magam. - Mégis otthagyta a gimnáziu­mot... - Megmaradt a kapcsolatom az is­kolákkal és a diákokkal is, csak más fokon. Középiskolai felelősként a megye szinte valamennyi iskolájá­val, számos tanárral, és nagyon sok diákkal kerültem kapcsolatba. -Ahogy lépésről lépésre előreme­gyünk életének történetében, egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy igazából mindig olyan munka­helyekre „ vitte" a sors, ahol akár ki­csiben, akár nagyban tanított.. - Következő munkahelyemen, a Babits Művelődési Központban 1976-1980-ig voltam igazgató. Közben népművelésből szakvizs­gáztam. Igyekeztem jól irányítani a 65 fős intézményt. Abban az időben a „Babits" egy fogalom volt. Az embereknek volt igényük, idejük a nem túl drága szolgáltatások iránt. Számos kiváló vidéki színház ven­dégjátékával évente 70 feletti szín­házi előadásra került sor. Ekkor kezdődtek a pódiumsorozatok, tu­catnyi klub, művészeti csoport, szakkör működött. Eredményes évek, felkészült kollégákkal. Égy hátrány volt, amit minden népmű­velő megtapasztal, hogy ez nem 8 órás munkahely. A munkán túl azért is fontos volt ez az időszak, mert ekkor ismertem meg feleségemet. - Szép időszak volt, mondta, si­kerélményekkel és mégis tovább ment... - Egy idő után megkeserítette mindennapjaimat az, hogy minden­ki „értett" a népműveléshez. Akkor jött a változtatás lehetősége, elvál­laltam az igazgató helyettesi teen­dőket a levéltárban. Éppen 10 esz­tendeje, hogy pályázattal először elnyertem az igazgatói megbízást. - Csalódnék, ha nem úgy foly­tatná, hogy akkor elvégeztem a... - Az első 10 év helyettesként ki­váló alkalom volt a levéltár megis­merésére. Véleményem szerint iga­zán jó vezető csak az lehet, aki el­méletben és gyakorlatban egyaránt otthon van az általa irányított mun­katerületeken. Természetesen meg­szereztem a levéltárosi diplomát is. Ettől az időtől datálható tudomá­nyos tevékenységem. - Soroljon fel kérem párat a ku­tató munkák körül, a teljesség igé­nye nélkül... - Az első, ezért a legemlékezete­sebb, az Állami Gazdaságok Igaz­gatósága 50 folyóméteres irathal­mazának rendezése volt. Erről ta­nulmányom 1987-ben jelent meg a Levéltári Szemlében. Azután kö­vetkezett a Perczel iratok rendezé­se, ezzel egy újabb szerelem, amelynek mára megérett a gyümöl­cse: megjelenés előtt áll a Perczel család története című monográfia. - S közben újra csak tanult, hi­szen Dobos Gyulából 1985-ben dr. Dobos Gyula lett. - A doktorátusi címet Szegeden nyertem el, szakdolgozatom rész­ben megjelent a Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. kötetében. - S folytatódott a kutatás és publikálás... - Szerkesztem a levéltár új soro­zatát, a Tolna Megyei Levéltári Füzeteket, amelyek ma már 400 oldal felettiek kötetenként. A nyol­cadik következik. Részt vettem Tolna mezőváros monográfiájának megírásában. Szerkesztője vagyok a három kötetes Bátaszék monog­ráfiájának. Jelenleg a „Száz ma­gyar falu könyvesháza" országos sorozat számára Ozora monográfi­ájához kutatok. Eredményt csak kitartó munká­val lehet elérni. Tudják, és erre tö­rekednek felkészült kollégáim is. Részben a kárpótlási dömping óta, részben a múlt, a „gyökerek" iránti érdeklődés növekedése miatt egyre többen jönnek a levéltárba. Ebben nem kis része van segítőkész, fel­készült szakember kollégáimnak, akikhez bármikor bizalommal for­dulhatnak a kutatni szándékozók. - A sok munkára és hihetetlen energiára még nem kaptam vá­laszt... - Ennyit dolgozni csak nyugodt, békés háttérrel lehet. Úgy, hogy a társ nemcsak segít, hanem értékeli is a munkát. Ez nálunk több mint 20 esztendeje így van. A gyermekek ér­kezése nem akadályozta munkámat, szakmai tovább menetelemet, mert feleségem szinte mindent megol­dott, sőt még engem is ösztönzött. Különben is büszke vagyok rá, mert saját munkájában is maximalista. Egyik alapító munkatársa a főisko­lának, kiváló munkáját bizonyítja, hogy a múlt évben elnyerte az Illyés plakettet. Gyermekeink már na­gyok, Kata és Zsuzsa Pécsen jár egyetemre, Zoltán, korábbi házassá­gomból származó fiam, már csalá­dot alapított, van egy unokám is. - A pihenést, a kikapcsolódást mi jelenti a rengeteg munka után? - A könyvek, de egyre kevesebb idő jut rájuk. A családi kirándulások, mellyel bejártuk az országot, né­hányszor külföldre is eljutottunk. Hobbim a szőlőművelés, feleségem családi öröksége, amelytől valójá­ban rajtam kívül mindenki megválna a családból. A szőlőművelés azon­ban életritmust szabályozó. Nagy se­gítségem, de az egész családnak is az, a szomszédok által is közkedvelt, mindig segítőkész Mami. - Ma is tanít, nagy örömükre azoknak, akik azt mondták annak idején, egy jó tanár miért hagyja el a katedrát... - Soha nem hagytam abba a ta­nítást, 1990-ig mindig visszamen­tem a gimnáziumba, ha valakit he­lyettesíteni kellett, ma is tanítok a főiskolán - 1993-tól címzetes do­censként - történelmet, honisme­retet, művelődéstörténetet, kutatás módszertant. Kávéházi randevú

Next

/
Oldalképek
Tartalom