Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-09-17 / 31. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. szeptember 17. 612 Szeretünk olyan emberekről halla­ni, olvasni, akik úgymond „megcsi­nálták" a szerencséjüket. Ebből az­tán erőt merítünk és minden halad tovább a megszokott útján. Erről bővebben Illés László informálja az olvasókat. - Kaptam a fülest, hogy érdemes lenne rólad több dolgot megtudni... - Akkor zúdítsuk le a szokásos információtö­meget elsőként, aztán jöjjön a szaftosabb része... Azt mondják, elég sokoldalú vagyok. Nekem ez természetes. 14 évig zongoráztam és jelenleg is tanulok énekelni a Svájcban lévő zeneakadémiai magántanárnál. Van nemzetközi szakápolói dip­lomám, abszolút hallással áldott meg az ég, több színdarab főszerepét magaménak tudhatom mind itthon, mind Svájcban. Pl.: Ördöglovas, Marica grófiiő. Itt persze a dolog énekes részéről van szó. Történt egyszer, hogy érdekelni kezdett a gépírás, és azon nyomban beiratkoztam egy ilyen suliba. Megtanultam. Igaz, hogy én voltam az egyedüli fiú, de nem zavart a dolog. Szeren­csére nyelveket is könnyen tanulok. - Akkor itt álljunk meg egy picit. Az olvasók úgy érezhetik ez valóban rengeteg információ­tömeg. Próbáljuk meg kronologikusan! - Gyerekkoromban a szüleim beírattak trom­bitálni. Ez nem nagyon nyerte meg a tetszésem, később kapcsolatba kerültem a zongorával, meg az énekléssel. Ez a szenvedély azóta is megma­radt szerencsére. Vonzott az egészségügy... 89­ben végeztem egy szakiskolában, utána a kór­ház kardiológiai osztályán helyezkedtem el. (Most még Magyarországnál tartunk). Egyik is­merősöm ezalatt szakterületén kinn dolgozott Svájcban. 91-ben elkezdtem németet tanulni, megszereztem a nemzetközi szakápolói diplo­mát és kimentem én is. Szerencsetörténet - Mi az amiben a kinti benyomásaid erősen különböznek az itthoniaktól? - Kinn kevésbé van leterhelve az ember, és jobban megbecsülik a munkáját. Mindenki ba­rátságosabb, és itt nem műmosolyról van szó. Éltem kinn Németországban is ezen hivatáso­mat gyakorolva, de ott sokkal mogorvábbak, konzervatívabbak az emberek. - Hogy kapcsolódik ide a színészet?! - Ja! Még ezt megelőzően Pesten végeztem,el egy, két és fél éves Színészképző Stúdiót. Él­veztem, hogy énekelni, táncolni tanulhatok. Mert ez az egyik legfontosabb: mindig legyen meg bennünk a vágy az új ismeretek után. Hogy képesek legyünk befogadni magát az életet. - Azt hiszem, ami más embernek, pl. a bevá­sárlást jelenti, te olyan természetesnek veszed, wmwmmmmmm>vfrm^mmmmmmt^t.»jmmmmt*mmmtt i in n Millenniumi £neldő J$ét 1995 - A helyszín: Németország, Biétigheim­Bissingen. Az Enz folyó partjára épített város adta először az ötletet: kórusmuzsikát megtanul­ni és előadni kívánó fiatalok találkoztak, hogy egy hét munkája eredményeként koncerten mu­tassák be az elsajátított zeneműveket. A szép példán felbuzdulva Kocsis Imre Antal, Szekszárd Megyei Jogú Város kultú­rát is támogató polgármestere és Szegediné Bodó Ágnes, a nemzetközi kapcsolatok refe­rense (lelkes és lelkiismeretes támogatók se­gítségével) 1998-ban megvalósította a Tol- | nai megyei székhelyen az „Éneklő Hét" I programját. S most, éppen két év múltán megszületett a második nagy találkozó is, amelyen a Szekszárd külföldi testvérvárosaiból (Be­cse, Bezons, Bietigheim-Bissingen, Facsád és Lúgos, Ravenna, Tornio, Waregem) érke­ző fiatalok hét országot (Jugoszlávia, Fran­cia- és Németország, Románia, Olasz- és Finnország, illetve Belgium) kéviseltek, s a hozzájuk csatlakozó helyi dalosokkal együtt majd 70 fős „alkalmi" kórust alkottak. Az áprilisban minden jelentkezőhöz eljuttatott kották nem biztosították eleve a sikert, hiszen a Szekszárdra utazók más-más zenei múlttal, élet­korral és - stílussal, kultúrával, munkatempóval, szokásokkal illetve temperamentummal rendel­keztek. A kérdés nem csupán az volt: sikerül-e egy ab­szolút amatőr, az összeszokottságot nélkülöző együttesnek elsajátítania azt a műsort, amelyet a fel­nőtt kórusok is csak több hónapos, rendszeres mun­kával valósíthatnak meg, hanem sok egyéb is... Megoldható-e néhány nap alatt a közösségte­remtés? Szövődhetnek-e újabb barátságok? Tu­dunk-e mi, magyarok egy „darabkát" mutatni félt­ve őrzött nemzeti kincseinkből, szép hazánkból? Nem sok program mindez a rendelkezésre ál­ló csekély időre? hogy különböző színpadokon, or­szágokon, némi hírnéven és egy­mástól merőben letérő szabadidős foglalkozásokon verekedd át ma­gad... - Ami az emberben egyszer megvan, az ön­kéntelenül is a felszínre tör. Sokkal nagyobb do­log ezt okosan megélni. Hogy mondjuk ne vál­tozz meg a siker hatására. Ne legyél beképzelt, és ne nézz le másokat. - Mialatt beszélgetünk, említetted, hogy heti 2-3 óra szabadidőd marad csupán. Ezt a ked­vesed miképp tudja tolerálni? (Hatalmas mosoly). - Jelenleg nincs senki, akinek el kellene viselnie ezt. Viszont, ha lesz csak hasonló érdeklődésű és energikus lányt tu­dok elképzelni. Egyébként szeretek sokat egye­dül lenni. Mindig is különcnek számítottam, aminek néha igen keserű árnyai vannak. Érde­kes, hogy külföldön a társadalom sokkal inkább elfogadja az egyéniségeket, mint nálunk. Ha már itt tartunk, a munkaviszonyokat nem lehet összehasonlítani, de egy napon említeni se! Kinn pl. a munkáltató köteles szállást biztosíta­ni, dolgozz az élet bármely területén. Nem^^ szélve arról, hogy az idősebbeknek száz mm jobbak az elhelyezkedési esélyeik. Ott megbe^^ csülik a szakmai gyakorlatot, és a fiatal munk^^ erőket sem használják ki.... - Te most, 31 évesen elmondhatod: annyi ta­pasztalatra tettél szert, amennyit más 50 éves koráig sem él meg. A fiataloknak mit üzennél az újságon keresztül? -Akinek lehetősége van, mindenki menjen ki külföldre, megtanuljon egyedül boldogulni, szülői segítség nélkül önmagát ellátva. Minden téren csak hasznára válik a dolog! Panyi Zita Túl az utolsó akkordokon ... jóleső örömmel írhatom: nem... A július 27-től augusztus 6-ig tartó szekszárdi „millenniumi Éneklő Hét" fiataljai életéből nem fog nyomtalanul eltűnni az itt hasznosan eltöltött néhány nap. Őszintén remélem, emlékeznek majd a polgármesteri kedves szavakra, amelyek a kezdeti üdvözlést, illetve a búcsúpillanatok visszaváró gesztusait hordozták. Aztán a borkút melletti baráti koccintásokra, a Garay Étterem vendéglátó szeretetére (a Kovács János tanár­mesterszakács által vezetett „csapat" szinte ön­magát múlta fölül, miként kedveskedjen újabb és újabb „ételkölteményeivel"...). Szép volt a budapesti kirándulás, katartikus hatású az ópusztaszeri látogatás. Játékosan vetél­kedtünk Kodály Zoltánért, a nemzetközi muzsi­káért és a helyismeretért, s közben megtanultul 14 kórusdalt, amelyből jutott a csodálatoi történelmi emlékekkel körülvett, esti fények­ben pompázó Béla téri koncertre (több száz 1 néző-hallgató!), a festői szépségű Szálka ró­mai katolikus templomába (lelkes és művé­ül szetet értő emberek sokasága!) s végül a szekszárdi Művészetek Háza (telt ház a nyár derekán!) zárókoncertjére. Együtt gazdagodtunk a mindössze egy napra érkező bietigheim-bissingeni felnőtt énekkarral, a kitűnő énekes-szólistáinkkal, a kórusból önként többletfeladatokat vállalók­kal, tolmácsainkkal, kísérőinkkel. A szinte kiváló közösséggé formálódó nem­zetközi énekkar a millenniumot négy magyar nyelvű alkotással (köztük Bárdos Lajos és Ko­dály Zoltán műveivel) is köszöntötte, hirdetve újra: európainak lenni azt is jelenti: szent köteles­ségünk saját kultúránk megőrzése és képviselése más nemzetek előtt is. Érezték mindezt a megha­tódó hallgatók, a jelenlevő újságírók, rádiós és te­levíziós szakemberek, illetve a záró koncertről CD-felvételt készítők (DO-LA stúdió, Pécs). A búcsúzkodás közben ott bujkált a könnyek között is a kérdés: lesz-e folytatás... Felelet he­lyett egy tény: az 1998-as nemzetközi kórusból 25-en 2000-ben is Szekszárdot választották... Dr. Szabó Szabolcs a nemzetközi énekkar megbízott karnagya ^tmmmmmmm IIBil'rllPiliMiTI^MWIIIlíliiyillWMIiMiliiWWÍIil'MMili'lliliftill TiKirin nriMMfW írii I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom