Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-08-13 / 28. szám

6 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. augusztus 27. Érdekli? Bemutatjuk! |„A gyerekeket soha nem adom ki"[ Dr. Fehér István rendőrőrnagy, igazságügyi orvosszakértő és kórboncnok sorozatunk legutóbbi beszélgetésében úgy fogalmazott, hogy azért következzék Kitanics István, mert ő olyan tanár, aki a tananyag leadásán kívül is igen jó kapcsolatot tart tanítványaival, akik nem csak tisztelik, hanem szeretik is. - Mint emlékszik, nehezen vállalkoztam erre a beszélgetésre, hiszen a mi iskolánkban, a Dienes Valéria Általános Iskolában is, s más iskolákban szintén nagyon sokan kiválóan végzik munkájukat, nagyon sok pedagógust szeretnek a gyerekek. Ilyenkor az ember érthetően nehezen áll kötélnek, hiszen megkérdi magától, milyen olyan dolgot tesz, amit más kollégája ne tenne?... Mielőtt igent mondtam önnek, hosszasan tűnődtem mindezen, s azt gondoltam, hogy ez a fölkérés nem csak nekem szól, hanem a többi pedagógusnak is. Másképpen: azt is jelenti, hogy figyelnek a pedagógusokra. - Milyen szakos? - Földrajz és testnevelés. A földrajzot kevesebb óraszámban tanítom, a testnevelést jóval több osztályban, tehát igen sok gyerekkel találkozom. Nagyon nagy lehetőségemnek érzem, hogy a tömegsport kapcsán már az alsósokkal is foglalkozom, így legtöbbjüket már akkor megismerem, s mire felsősök lesznek, keresztnéven szólítom őket, ami fontos a tanár-diák kapcsolatban. - önt hogyan szólítják tanítványai? - István bácsinak, természetesen. - Kötelező óraszámán felül focit, kézilabdát oktat, tömegsportot tart kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, hogy lehet ezt megoldani? - Úgy, hogy soha senkit nem küldök el a foglalkozásokról, örülök az új jelentkezőknek. Ezt is csinálom, meg azt is, ennek is, meg annak is, kísérem a gyerekeket a versenyekre... Tudomásul kell venni, hogy így nem lehet igazi sikereket elérni, mivel arra csak úgy van esély, ha az ember kevés diákkal foglalkozik egyféle sportágban, nagyon elmélyülve. Igaz, így is érünk el sikereket... - Mindkét variációnak vannak előnyei és hátrányai - így igaz. Fontosnak tartom, hogy minél több diák sportoljon valamilyen szinten, ugyanakkor a kiemelkedő tehetségűek mindig felkészülten menjenek a versenyekre. Erre a saját időmet sem sajnálom, hiszen ahogyan én sem, s gyerekek sem szeretnek szégyent vallani. Megjegyzem, hogy haragszom, amikor egy tehetséges gyerek nem dolgozik teljes erőbedobással, ugyanakkor értékelem, amikor a gyengébb adottságúak mindent megtesznek a lehető legjobb eredményért. A szorgalmat és az akaraterőt nagyra becsülöm. Mivel tudom, hogy képességekben nincsen egyenlőség, ám a ráfordított idővel és az akarati tényezőkkel sokat javíthat az ember. A lusta tehetségekre viszont nagyon haragszom, s ezt mondom is annak, aki rászolgál. - Mi a tapasztalata, miért szeretik az adott pedagógust a tanulók? - Előre bocsátom, hogy az általam felsoroltak fontossági sorrendje pedagógusonként változhat. Én, ha pontokba szedném, akkor első helyre a pedagógus általános műveltségét és a szakmai tudását tenném. Nagyon fontos, hogy a tudás naprakész legyen, ugyanis a legtöbb család föl van szerelve lexikonokkal, enciklopédiákkal, sőt a gyerekek ma már egy gombnyomásra ismeretanyaghoz, információhoz jutnak az internetről. - Mi kerül a második helyre? - Talán a hitelesség. A gyerek lássa, hogy a pedagógus meggyőződésből mond bármit is, és ez határozza meg cselekedeteit. Ebben benne van az a lehetőség is, hogy téved az ember, de azt el is ismeri. Ebből nem származik tekintélyvesztése a pedagógusnak. Szintén itt említem azt, hogy a gyerekeket soha nem adom ki, s ezt ők tudják is. Mondjuk, valamilyen csíntevést követett el egyik diákom, aki olyan személyiség, akire hat az elbeszélgetés. Ilyenkor megtárgyalom vele - de nem kiabálva - csínytevése előfordulható következményeit, ő pedig megígéri, hogy... többször nem fordul elő, s látom, érzem rajta, hogy őszinte és elszánt, s bizalommal van irántam. A dologról természetesen senkinek nem szólok, mert tudom, hogy ígérete szent elhatározásból ered... Maradva még a hitelességnél, földrajz tanárként autentikusabb lennék, ha egy anyagrésznél saját élményként beszélhetnék az Alpokról, a sivatagról, vagy a Niagara vízesésről. Ezt nem panaszként említem. - Bár ebben óhatatlanul benne van a pedagógusok anyagi helyzete. - Nem mondom, hogy könnyű időszak volt, amikor mindkét fiúnk egyszerre járt egyetemre. Feleségemmel - ő szintén pedagógus a 4es iskolában - sokat dolgoztunk, sok mindenről lemondtunk, de nem panaszkodtunk, hiszen szeretjük gyermekeinket és pályánkat is. - Térjünk vissza a gyermekek tanárok iránti szeretetére, tiszteletére. - A harmadik helyre teszem a szigort, de a szeretettel átitatott szigort. Úgy tapasztalom, a gyerekek szeretik a fegyelmet elváró, erélyes pedagógusokat, akik közben igazságosak, s féltik a gyerekeket. Az utóbbira a testnevelés órákon adódnak példák. Hozzáteszem, hogy a szerető szigor mellett nagyon fontos a rugalmasság. A nevelőnek el kell fogadnia, hogy változik a világ, változnak a gyerekek. Én nem akadok fel azon, ha az egyik hetedikes fiú ezüst karikát tetet a fülébe. Ha neki ez tetszik, megértem. Vagy mondok mást: elvárom, hogy a gyerekeknek legyen véleményük, s azt ne is hallgassák el. Más kérdés, hogy azt milyen stílusban, hangnemben adják elő. Szintén más kérdés, hogy álláspontom szerint a viselkedésnek az imént említett stílusjegyei ne határozzák meg a magatartás jegyet. A rugalmasságot a munkámra is értem. Fölkészülök a tanítási órára, eltervezem azt gondolatban, mégis előfordul, hogy a dolgok másképpen alakulnak, esetleg a tanulók kérésének teljesítése miatt. Szerintem ebben semmi szégyen nincs, s az vesse rám az első követ, aki még nem teljesítette a gyerekek tanórával kapcsolatos kérését. - Buktatni szokott? - Nem. Nálam a testnevelés közepesről indul. - Hol tanított a négyes iskolán kívül? - Felsőnánán kezdtem a pályámat. Sok szép emlékem van abból az időből, azonkívül is, hogy ott ismertem meg a feleségemet, és ott laktunk, amikor Márk fiúnk megszületett. Nagyon sok szeretetet kaptunk az ott élőktől. Ott igazán pedagógus - az idősek nyelvén „tanító úr" - volt az ember. A körzetesítés miatt Zombán folytattuk a tanítást. Ott remek és hajtós tantestületbe kerültünj^k Ezután költöztünk Kétyre, majl^ megszületett Máté fiúnk. „Állo- A máshelyeinket" 1980-nal fejezem be, akkor költöztünk Szekszárdra. - A kétyi emlékek mosolyogtatják meg? - Valahogy úgy... Gyakran gondolkodom arról, hogy mostanában mennyi mindenért hőbölgünk. Annak idején úgynevezett kísérő tanár is voltam. Minden második szombaton dolgoztunk, - nekem egyetlen egy órám volt, mégpedig fél 12-től - ami azt jelentette, hogy reggel hét órától délután kettőig, hétköznapokon délután öt óráig voltam ügyeletben. Ha éppen volt délután tömegsport-foglalkozás, akkor azt vezettem, ha pedig nem, akkor sakkoztam... - Mivel foglalkoznak a fiai? - Márk pszichológus lett, Máté^^p negyedéves egyetemista, humán-^^ menedzsernek készül. Mindketten jó fejű, hajtós emberek. -És van egy óriási büszkeségük! - Maya, az unokánk, aki most múlt egy esztendős. Nagyon sok örömöt okoz a családnak. Szívesen játszunk, sétálunk Mayával, s nem vagyunk „ezt sem szabad, azt is tilos" nagyszülők. Úgy látom, hogy unokánk abban a tekintetben is szerencsés, hogy igen jó a családi háttere, ami - saját példámból is eredeztetve nagyon nagy érték. - Elérkeztünk az utolsó kérdéshez— - Készültem. Ez az év sok roszszat hozott az országnak: első árvizeket, majd aszályt. Hideg tavaszi napon, rekkenő nyári melegben nagyon gyakran hallom vonulni a tűzoltókat, akiket igen tisztelek. Ezért kérem, hogy Velencei István tűzoltó-ezredes, a szekszárdi önkormányzati tűzoltóság parancsnoka beszéljen a munkájukról, munkatársai helytállásáról. V.Horváth Mária