Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-08-13 / 28. szám

3 2000. augusztus 27. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Aláírták a Duna-híd kivitelezői szerződését Augusztus 4-én a Művészetek Házában a Nemzeti Autópálya RT., mint beruházó aláírta a Duna-híd ki­vitelező szerződését a Vegyépszer és a Ganz Híd-, Daru és Acélszerkezetgyártó RT-vel. A MILLENNIUMI SZENT ISTVÁN NAP ÜNNEPI PROGRAMJA A szerződő feleket, a megyei és városi vezetőket dr. Braun Márton, a térség or­szággyűlési képviselője köszöntötte, aki szerint a híd megépülése a megyei képviselők aktív lobbymunkájának és a polgári kormány szándékának köszön­hető. A képviselő szerint a szerződés-aláírás - amely az új köztársasági elnök beiktatásával egy napon történt - egy optimista, a jövőben bízó térség ünnepe, hiszen a híddal két - a dél-dunántúli és a dél-alföldi - régió gazdasági és kul­turális kapcsolódása teremtődik meg. A hídépítés már régóta napirenden volt, több kormány is célul tűzte ki a megvalósítást, Braun Márton szerint a Fidesz vezette kormány érdeme „csak" az, hogy felismerte: a térségben koncessziós szerződés helyett csak állami ga­ranciavállalás mellett épülhet híd. A felismerést tett követte és 70 év után vég­re híd épül az ország területén - Budapesten kívül - a Dunán. Vér István, a Nemzeti Autópálya Rt. elnök-vezérigazgatója a szerződés alá­« át követően elmondta: a beru­ás hamarosan - a legújabb .szerződésmódosítások után - in­rdul, a híd átadási határideje 2002. november 30. A hídra felvezető utak - melyek a 6-os és az' 51 -es főutakat kötik össze - kivitelezé­sére is, még az idei évben meg­köttetik a szerződés. A Duna-híd beruházás következő üteme 2000. augusztus 18., a híd ünne­pélyes alapkőletétele. A kivitelezők és a beruházó aláírták a szerződést A szerződő felek képviselői, előtérben a Duna-híd makettje Dr. Braun Marton köszönti a resztvevőket 9.00 Szentmise, istentisztelet a város temp­lomaiban 9.45 Ünnepi toborzó a Béla téren Kovács György tárogatóművész és a Bartina Néptánc Együttes közreműködésével 10.00 Millenniumi történelmi pannók ­Baky Péter festőművész alkotása - át­adása a Városházán A pannókat avatják: • Kocsis Imre Antal, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere • Gremsperger Beatrix, a Magyar Millenniu­mi Kormánybiztos Hivatalának munkatársa A pannót megszentelő és megáldó egyházak nevében köszöntőt mond: • Bíró László római katolikus püspök Közreműködik: • Gárdonyi Zoltán Református Együttes, • Jakab Lászlóné népdalénekes 11.00 Szent István tér avatása Avató beszédet mond: Borbás Tamás, a Mil­lenniumi Operatív Bizottság elnöke A Babits Mihály Művelődési Ház és Gyemekek Háza előtti téren Szekszárd Me­gyei Jogú Város Önkormányzata emlékosz­lopot (Bakó László szobrász alkotása) helyez el, annak emlékére, hogy a térnek a város a millennium évében visszadta az eredeti nevét Közreműködik: Szekszárd Brass Quintet 11.30 Az államalapításról megemlékező ünnepi közgyűlés a Művészetek Há­zában • Ünnepi beszédet mond: Kocsis Imre Antal Szekszárd Megyei Jogú Város polgármes­tere • Az Aranykönyvi bejegyzés közzétételének bejelentése • A „Közjóért" kitüntető díjak, a „PRO URBE Szekszárd" ós a „Szekszárdi Német­ségért" nívódíjak átadása. • Új kenyér megszentelése Az ünnepi műsor szereplői: Farkas Beáta és Csötönyi László versmon­dók, Kenderesi Tamás és Nagy Daniella zongora­művészek, Műller Beáta és Pintér Gabriella szólóéneke­sek, Gárdonyi Zoltán Református Együttes 14.00 Postai ügyfélfogadó ünnepélyes átadása a Csatári üzletház föld­szintjén A csatári városrészben élők régi vágya tel­jesül az ünnepen. A XII: és XIII. sz. válasz­tókörzet képviselőinek hathatós segítségé­vel új postahivatal nyílik, amely az itt élők kényelmét szolgálja. Ács Rezső és Dr.Balás András képviselő urak ezúton is tisztelettel hívja a városrészben élőket a postahivatal ünnepélyes átadására. 16.00 „Örvendjünk" A Gárdonyi Zoltán Református Együttes, az ART CONTACT Mozgásszínház és a HOL­LÓ Együttes szabadtéri műsora a Művésze­tek Háza előtt. Az ünnepre és annak eseményeire Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton is tisztelet­tel hív és vár minden ünnepelni vágyó és akaró polgárt. Szekszárd Város Aranykönyve megtekint­hető lesz augusztus 20-án 11.00-14.00-ig a Művészetek Házában, 14.30-19.00-ig a Polgármesteri Hivatalban. A bejegyzések teljes szövegét a Szekszárdi Vasárnap au­gusztus 27-i számában teljes terjedelemben olvashatják a város polgárai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom