Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-07-16 / 26. szám

2000. július 16. 567 • , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ILYEN A MALVINSÁG? Az, hogy a fejemben tartott kis szürkének, - ami állományként - a gondolkodást vezérli, megártott a hosszas kánikula, nem meglepő. De a barátnémnak is? Kéthetes szalmaözvegység előtt állván Budapestre invitál, amikor senki nála jobban nem tudja, hogy olyan régesrégen kiszerettem bűneivel egyetemben a bűnös városból, mintha soha nem is szerettem volna, bár (igaz, hogy csak ?????) a Nyugatiból szirénázták édesanyámat a Bakáts téri kórházba, hogy ott lássak napvilágot. Támad is nekem sok bajom később ezzel a látással, ha majd igazán ráérek nyugdíjasként csak kiderítem minek az okán, bár nem nagyon hiszem hogy lesz valaha kedvem áttekinteni a belül viselt hegedések emlékeit. A ???? nemszeretés fő okait. Tény, ami tény; vidékiségem mire Szekszárdra érkeztem, odáig fajult, hogy komisz büntetésként éltem meg, ha kivételesen jóemlékű főszerkesztőm (aki soha sem állította, hogy tőlem őszült hirtelen és ideges szívpanaszait nekem köszönheti!) Két három napos Budapesti munkát bízott rám. Komiszság azért benne is tenyészett, mert esetenként kaján gyönyörrel hallgatta frissen átélt viszontagságaimat, melyek döntően abból fakadtak, hogy a fővárosnak se éjszakai, se nappali titkai nem érdekeltek már. Különben pedig egyre védtelenebbé váltam ott, annyira fejreállt egyébként jólműködő idő- és tájékozódó képességem, s tehetetlen dühömben olyan lehetetlenségeket produkáltam, amitől rajtam kívül mindenki más frászt kapott. Ilyen volt az a csatám is, amit korántsem előre megfontolt szándékkal a parlamenti őrséggel vívtam. A dolognak nagy híre lett. Mire hazaértem, a főnököm már kivigyoEgy csata emlékezete rogta magát kellőképpen. Igaz, hogy az intelmeit se tudtam volna hova tenni, annyira tele voltam még mindig méreggel, mint „veszedelmes szemmeltartott". A cselédlépcsőnek számító VI-os kapu őrizői állítottak le nagy sietségemben, hogy lélek az ajtón se be, se ki". Nem szerepelek a beléptethetők listáján. Mi az, hogy nem? - így én a Kossuth teret csaknem betöltő hangon. Mit képzelnek, tojásgránátokat rejtegetek ruházatom diszkrét zugaiban? Úgy nézek én ki, mint reménybeli merénylő?! Szegény katonafiúk nem jutottak szóhoz, de nagyon munkált még bennem a hajnali fölkelés dühe, ingerültsége, tetézve a gyorsvonatnak csúfolt bajai járat zötykölésével, a metrózás izgalmával, hogy késésben vagyok és megint úgy kell besettenkedni a sajtópáholyba. Bevallom, ma is röstellem kicsit, hogy a kapuőrzők úgy kihoztak a sodromból, hiszen mit se utálok jobban, mint az eszement ordítozást. Ámultak is, bámultak is a katonagyerekek, akik valahol azért megérezték az igazam hatalmát és lázas telefonálgatásba kezdtek az érdekemen. Meg is jelent nyalka kis parancsnokuk, került is nagy zavarba, közel sem szépségem inkább tajtékozó dühöm okán. Némi latolgatás után beszabadított a T. Házba, de egyenest ahhoz az úrhoz, aki fő-fő elvtársi minőségében felelős volt azért, hogy illetéktelen, pláne gyanús személy be ne tehesse a lábát. Gyanúsnak titulált, nem hitte, hogy kiküldőm lejelentette a nevemet. „Nem vagyok a listán, nem létezem." Közben nagyon is léteztem. Ilyen helyzetben ugya az ember nem csak csúnyákat gondol, mondani is „szok". Node, végül őt is legyőztem be lettem eresztve, de ebzárlattal. Csak a rádiós szobában hallgathatom, intézkedésig azokat a fölszólalásokat, amelyeket - már Szekszárdon - kívülről fújtam, ahogy minden más kollégám is. Előttük sem volt már titok, hogy sikeresen megerőszakoltam a kapuőrséget, vidoran fogyasztották a sztoriban nemvárt derűpasztilláikat. Akadt azért aggódó is. Az ebzárlatom délig kitartott, akkor derült ki, hogy adminisztrációs hiba történt. Hogy bocsánat, elnézést? Azt aztán nem! Győztes csatámnak az volt idehaza a haszna, hogy nem küldettem egy darabig Budapestre kétségbeejtően kisvárosi minőségemben. Nem imádtam pedig akkor még a kicsit, csak megszerettem, csodálkozva azon, hogy huszonévesen mi a manó ejtette meg úgy, hogy nem tudtam máshol elképzelni az életet, csak Pesten? Mikor, miért, hova párolog el az emberből a lázas kalandvágy, a zsongásbabongásba-rohanásba szédülés igénye, szomjúsága? Budapesten élő barátaim - akik vidékiként is megtartottak szívükben maguknak - régen nem mondanak már ilyeneket,Jiogy „Malvin, ez nem te vagy!? Malvinként pedig most vagyok csak igazán nem a régi. Az öregedés - úgy látszik - mindenkit másként vág földhöz és szeretteti meg vele a szemlélődő békességes csöndet. A kintit, a bennünket körülvevőt, s ami ennél fontosabb, ami belül van. Valószínű, csak megköszönöm a hívást és egyedül ??????? kérek bocsánatot. „Őt" változatlanul szeretem. Annyira, hogy a közelében vagyok kisvárosi és ez, jó. László Ibolya J? ISMÉT DR. SIMON LÁSZLÓT VÁLASZTOTTÁK ELNÖKNEK Stabil osztály - A tudományos munka nem öncélú - Szakma és hobbi Nagyon sokan ismerik Szekszárdon dr. Simon László professzort, aki a kórház 2. Számú belgyógyászati osztályának vezető főorvosa. Talán kevesebben tudják róla, hogy tanít a budapesti Semmelweis Egyetemen. Az emésztőszervi megbetegedések •

öztiszteletben álló gyógyítójáról talán lég kevesebben tudják, hogy 1992-től 1998-ig volt elnöke az 1600 tagot számláló Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak. Most pedig megtudtuk, hogy ismét elnökké választotta a társaság. Hazánkban első ízben történt meg, hogy valakit kétszer kéljenek föl az elnöki tiszt betöltésére. A Magyar Gasztroenterológiai Társaságnál az említett hat éves ciklus három periódusra oszlik: két év elnökjelöltségre, két év aktív elnökségre, s két év volt elnökségre, ami az újra választott Simon tanár úrnál most a 2000-től 2006-ig tartó elnöki időszakot jelenti. Mint említettük, a társaságnak 1600 tagja van, közülük 400an háziorvosok, aminek az oktatás szempontjából is nagy jelentősége van. - Elég ritka, hogy ilyen magas tisztségbe vidéken élő és praktizáló orvost válasszanak - vetettem föl. - Szeretném példámmal bizonyítani a szekszárdi és más vidéki kollegáknak, hogy a dolog ritka, de nem lehetetlen. Ehhez természetesen kellően oda kell figyelnie az embernek a munkájára, s kellő nemzetközi tevékenységet is végeznie kell - jegyezte meg a professzor, s kifejtette, ehhez a képzésben és továbbképzésben előremutató szerepet kell vállalni, tenni kell a magyar társaság nemzetközi reputációjáért. Dr. Simon László pedig tett, amit a teljesség igénye nélkül sorolunk fö!. Az előző elnöki munkássága során átformálta a társasági élet rendszerét, ami során központi helyre került az oktatás. Amerikai mintára olyan oktatóközpontokat - Budapesten és Balatonaligán - hoztak létre, ahol képi anyagok segítségével szerezhető meg az emésztőszervi betegségek kezeléséhez szükséges tudás; például azok az endoszkópos operatív beavatkozások, amelyekkel el lehet kerülni a műtétet, mint a vastagbélrák megelőzése, azaz a vastagbél polipok eltávolítása. Ide tartoznak az epeúti szűkületek helyére tett öntáguló fém áthidalások is. Szintén abban az időben kezdték meg a Medicom könyvsorozat kiadását. A megjelent 11 kötet az adott kongresszuson elhangzottakat, a szakma legfrissebb eredményeit, és a fontos tudnivalókat tartalmazzák, s maximum három hónapon belül kerülnek a szakemberek kezébe - olcsón. -A vastagbélrák hányadik helyen áll a daganatos megbetegedések sorában? S van-e lehetőség a megelőzésére? - A tüdőrák az első, amit a vastagbélrák követ. A szűrés a megelőzés, aminek két formája van: az egyik igen pénzigényes és nehézkes módszer: a székletből való vérkimutatás. Ennek akkora a jelentősége, hogy Havel elnök javaslatára bevezettették Csehországban a 50 év fölötti lakosság körében. A másik vizsgálati forma, amiben igen jó úton haladunk: a vastagbélrák genetikai megelőzési formái. - Ezek a vizsgálatok az ön kezdeményezésére itt, Szekszárdon indultak. - Igen. E vizsgálati formának azért van nagy jelentősége, mert a vastagbélrák húsz százaléka családokban halmozott előfordulású. Utalva a genetikai térképre, elmondom, hogy a vastagbélrák kockázatát hordozó gének nagy részét már ismerjük. Az erről szóló párizsi konferencián részt vett fiatal kollegám, dr. Tam Bea az Európai Közösség támogatásával, ugyanis egy ilyen programba sikerült bekapcsolódnunk, amelyik egy bizonyos öröklődő vastagbélrák fajtának a földerítését végzi. - Honnan lehet tudni, hogy kinek a családjában fordult elő halmozottan e betegség? - Ebben a médiának nagy szerepe lesz, kampányt indítunk, s megtaláljuk az érintetteket. Két évvel ezelőtt dr. Simon Lászlót kérte föl a Európai Helicobakter Pyloroid munkacsoport, hogy rendezze meg a soron következő kongresszust, amit Budapesten tartottak a Kongresszusi Központban, s amiért Arany Kongresszus díjat kapott. Simon professzor kórházi osztályt vezet, kongresszusokon tart előadásokat, az európai és a világ gasztoenterológiai társaságainak is oszlopos tajga, sőt, az utóbbi egyik szekciójának vezetője. Mindez hogyan fér bele az idejébe? - Egyrészt nagyon stabil osztályom van a kórházban, másrészt pedig azon szerencsések közé tartozom, akiknek a munkájuk megegyezik a hobbijukkal - hangzott a válasz; hozzáfűzve azt is, hogy a kórház lehetőségeihez mérten támogatja a professzort, mert a jelenlegi vezetés felismerte, hogy a tudományos munkában való részvétel nem öncélú. - Első munkahelye Jászberényben volt, ahol a közelmúltban Pro Urbe díjjal tüntették ki Szekszárdra jövetele után húsz évvel. - Részben azzal indokolták a számomra fontos elismerést, mert annak idején egy azóta elhunyt - kollegámmal teremtettük meg annak lehetőségét, hogy kórházban gasztroenterológiai osztály alakulhatott. A kórház 2-es belosztályán a világ legkorszerűbb gyógyszereit alkalmazzák hazai bevezetés gyanánt, amelyre dr. Simon Lászlót névre szólóan kérték föl, s már igen jó eredmények születtek a betegek örömére és megnyugvására. Itt említem, hogy Szekszárd - a mi megyeszékhelyünk - a központ és Szeged EU-s tanulmányba kapcsolódott be a tükrözéses leletek és képék európai szabványosítása témakörében. Dr. Simon Lászlóékhoz a világ minden részéből érkeznek vendégek, a professzorhoz hasonló kaliberű szaktekintélyek. Ok barátok, akiket Simonék látnak vendégül. A professzor kiváló pörkölteket főz nekik szabadtűzön, s közben természetesen „szakmáznak" is - valamennyiünkért. Büszkén mutatja meg barátainak a várost, amelyet második hazájának tart. V.Horváth Mária