Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-05-07 / 18. szám

15 2000. május 21. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Vendégem a Gemenc presszó­ban Nyirő Árpád a Hajléktalan Gondozási Központ vezetője, akivel a találkozást egy késő őszi időszakra terveztem, ami­kor is igazi aktualitása van be­szélgetni a hajléktalanokról. Nyirő Árpádnak viszont „me­nedzsere" van, aki a társai ké­résére megkeresett, miszerint ebben a rovatban és most sze­retnének olvasni arról az em­berről, akit tisztelnek és szeret­nek. Mindig megtisztelő szá­momra ez a bizalom, amelynek örömmel teszek eleget. - Milyen múltra tekint vissza a hajléktalan ellátás Magyaror­szágon? - A Szociális törvény, amely • 93-ban született, kötelezte a .000 lakosnál nagyobb telepü­léseket, hogy létrehozzák ezt az ellátást. Szekszárdon 1996. októ­bertől működik, jelenleg 30 férő­hellyel. A hajléktalan szálló még kiegészül nappali melegedővel.és népkonyhával. A népkonyha na­ponta működik 12-14 óráig, a melegedő október 15-től április 15-ig, reggel 8-16 óráig. „Minden embert érhet tragédia" - Az Ön tapasztalatai szerint kik azok, akik igénybe veszik a hajlék­talan szállót Honnan, milyen kö­rülmények közül jöttek, s találtak „menedéket..." - Valóban az ő számukra ez az utolsó menedék. Többszörösen • lváltak, súlyos alkoholproblé­tóval küzdenek, börtön viseltek, testi-szellemi fogyatékosak, csa­ládi kapcsolatuk teljesen leépült, s az előbbiekből adódik, hogy va­lamennyien munkanélküliek. A többségnél ez úgy van, hogy több „csapás" éri és nem találja a ki­utat. Persze minden embert érhet tragédia, amit fel kell és fel is le­het dolgozni, ők viszont nem ta­lálják meg azt a szalmaszálat amibe belekapaszkodhatnak és kiutat találnának problémáikból. - Miért van az, hogy a férfia­kat sújtja jobban ez a kiúttalan­ság, bevallom, szívszorító érzés látni az erösebbik nemet a leépü­lés stációiban... - A magyarázat nagyon egysze­rű. A nők a válás után többnyire megkapják a lakást, a gyerekeket, s ez egy nagy felelősséget ró rá­juk. Van miért tovább élni, dol­gozni, küzdeni. A férfiak kiszorul­Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala nak ebből a küzdésből, ha nincs rokoni segítség, akkor a lakás­helyzetük is kilátástalan lesz. Az­tán jön az alkohol, vagy a munka­nélküliség vagy mindkettő. A kör ördögi, nehéz kiszállni belőle. - Amennyiben bekerülnek a szállóra, ez milyen segítséget je­lent számukra, s adhat-e végle­ges megoldást a gondjaikra? - Először is csak azok kerülhet­nek be, akiknek végképp nincs ho­vá menniük. A segítség viszont nem csak abból áll, hogy szállást és élelmet biztosítunk, hanem el­várjuk az ő együttműködésüket, saját gondjaik megoldásához. Ah­hoz, hogy elindulhassunk legtöbb­ször az irataik pótlásával kell kez­deni. Aztán, amennyiben beteg az illető elkezdjük a leszázalékolásá­val kapcsolatos intézkedést. Aki munkaképes, annak próbálunk és szerencsére - itt a munkáltatók humánus hozzáállását szeretném hangsúlyozni - tudunk is munkát találni. Amennyiben reális igény van a családba való visszaillesz­kedéshez is segitséget nyújtunk. „A kitartással van baj" - Mennyire veszik igénybe a se­gítséget? - Egyet nem lehet mondani, azt hogy lusták, hogy nem szeretnek dolgozni. Az alkalmi munkát rög­tön megtalálják, elvégzik, a gond az, hogy hosszú távra nem ter­veznek, pedig alkalmasak lenné­nek rá. A kitartással van baj, nem hisznek saját erejükben, s az igazság az, hogy ha visszame­gyünk a problémák gyökeréhez, akkor az alkohol mindig ott van a háttérben. A szociális munkások etikai kódexét ismerni és hasz­nálni kell tudni, az ő érdekükben. - Kimondta, hogy szociális munkás. Ebből a szakból szerez­te a diplomáját itt Szekszárdon. Ön, aki született veszprémi, hogy került Tolnába? - Az életem első harminc éve Veszprémhez kötődik, a sors dön­tött arról, hogy Szekszárdra ke­rültem. A Főiskolán 1995-ben diplomáztam, majd családgondo­zóként dolgoztam, s amikor 1996-ban megnyílt a hajléktalan szálló, kineveztek vezetőjének. Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy egyszer Szekszárdon fogok élni magam sem hiszem, ugyanis nem sokkal többet tudtam erről a városról mint azt, hogy Babits, Garay, és a finom borok városa. A döntés talán úgy született, hogy érettségi után hat évig vol­tam népművelő és mindig olyan hivatásra vágytam, ahol embe­rekkel foglalkozhatom. A Hajléktalan Gondozási Köz­pont egy részintézménye a Csa­ládsegítő Központnak, amelynek igazgatója Papp Győző, s akinek szerepe van abban, hogy jól ér­zem magam ebben a hivatásban, s a. városban. - A beszélgetésünk alatt egyre arra gondolok, hogy Ön született pedagógus, ami bizonyára nagy előny a munkájában... Igen, bár most úgy gondoltam folytatom. Jelenleg III. éves va­gyok a jogi egyetemen, s termé­szetesen, ami a legjobban érde­kel, az a szociális jog. „Türelem, szigorúság, kötelezettség" - Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki a szociális munka bármely terüle­tét választja, s Ön milyen vezetői tulajdonságokkal rendelkezik? - Az empátia, a türelem, a szi­gorúság, ugyanakkor a követke­zetesség nagyon fontos. Tanul­tam és hasznosítom a mindennapi munkámba, hogy a sajnálkozó és a tárgyilagos ént sikeresen tud­jam különválasztani. Azt hiszem ez a legfontosabb. Egyébként na­gyon jónak tartom a szekszárdi Szociális munkás képzést, na­gyon jó alapokat ad annak, aki ezt a hivatást választja életcélul. Kitűnő pedagógusok segítségével és irányításával mindent el lehet sajátítani, amit majd a gyakorlat­ban meg lehet valósítani. - Árpád! Kicsit felejtsük el a szociális munkát, s beszéljen magáról. Azt már tudjuk, hogy nagyon szeretik és tisztelik azok, akikért nap mint nap dolgozik, ezt viszont csak sok munkával és odaadással lehet elérni Mi je­lent Önnek pihenést, feltöltő­dést, erőgyűjtést a munkához és a tanuláshoz? - Elsősorban amikor látom a munkám értelmét. Ha egy-egy ember sorsa, ha lassan is, de po­zitív irányba elmozdul. Aztán, bár még csak egy évtizede élek Szekszárdon, nagyon megszeret­tem ezt a várost. Olyan nagysze­rűnek tartom, hogy itt mindig tör­ténik valami. A kulturális rendez­vények, a fesztiválok. Azok az intézmények, Művészetek Háza, Művelődési Ház s még sorolhat­nám, amelyek a szórakozásért a művelődésért mindent megtesz­nek, méghozzá igényes, magas színvonalon. Összehozzák az embereket, ami óriási varázsa en­nek a városnak. Fontos az is szá­momra, hogy harmonikus társ­kapcsolatban élek, amely megad­ja a feltöltődést, a harmóniát a mindennapokhoz. Nagyon szeretem a műveltségi vetélkedőket a televízióban, és a sportot, a másik hobbym pedig a rejtvényfejtés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom