Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-16 / 2. szám

11 2000. január 16. SZEKSZÁRDI TERVEK A HAJÓZHATÓ SIÓRA Az 1930-as években nagy sajtóvita folyt arról, hogy miként lehetne előmozdítani a Sió hajózhatóságát. Szakszerű írások jelentek meg és tervek, javaslatok készültek a csatorna gazdasági hasznosításának lehetőségeiről. Történetileg a Sió-csatorna régi építmény. Már a rómaiak felismerték azt, hogy a Balaton és Duna összekötésének milyen jelentősége van. Galerius császár i. u. 300 körül ásatta a medret légionáriusaival, a Sió azonban a népvándorlás idején nagyon eliszaposodott. Voltak 18. ^zázadi elképzelések a meder ^Psztítására és hasznosítására, majd 1820 körül kisebb szabályozási munkálatok is kezdődtek. 1888-1889-ben a hazai Mérnökegyesület dolgozott ki sürgetett megoldást, a századfordulón el is indultak bizonyos munkák, de nem hoztak eredményt. A Balaton-közeli megyék fellépése is segítette a Tolna megyeiek kezdeményezését, gazdasági és kereskedelmi vállalkozások szorgalmazták a Dunához való kijutatás mielőbbi megoldását. Ennek is köszönhetően született meg 1908-ban az XLIX. törvény, amely 6 millió koronát irányzott elő a Sió hajózhatóvá tételére. A tervek szerint 27-30 m-es vízfelület-szé^ksséget és 18 m-es fenékszélességet kell elérni, így 100 tonnás uszályok is kitérhetnek egymásnak. A csatorna évi teherforgalmát 350 ezer tonnára becsülték. A tervekből azonban hosszú ideig alig valósult meg valami. Szekszárd nagy álma, a közvetlen összeköttetés a Vámhídtól a Dunára, ismét nem valósult meg. Pedig a szakmai vélemények olyan közérdekre hivatkoztak, melynek sok pártfogója akadt. Tóth Károly, a Dunavédgát Társulat mérnöke az 1910-es években kimunkált egy tervet. Eszerint a Siótól kiscsatoma épült volna a szekszárdi vasútállomásig, számításai szerint a hajózható Sió csak így hozna hasznot a városnak. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter is pártolta az ügyet, de az akkor nagyobb hangot kapott DunaTisza csatorna terve miatt félre tették a javaslatot. Akkor vált szállóigévé, hogy Szekszárddal, Magyarország Hamupipőkéjével szemben már korábban is követtek el bűnöket, pl. az autóút elterelésekor. A műszaki szakemberek úgy tették fel a kérdést, hogy miként lehet megoldani a következő problémákat: 1. Vagy a Balaton vize emelkedik, és a vízszint szabályozhatatlan volta miatt elönti a partmenti üdülőket; 2. Vagy pedig alacsony a Balaton vízállása, ekkor is a fürdőhelyek szoktak reklamálni; 3. Ha a Sió emelkedik és vi' * ze ellepi az árteret, akkor a csatorna közeli településeket veszélyezteti. A szekszárdi Leopold Lajos Senki Dunája című röpiratához hasonlóan a lapok a Senki Siójáról kezdtek cikkezni. 1934ben a vármegye közgyűlése deputációt jelölt a miniszterhez, hogy a régi terveket újra vegyék elő, a Keselyűstől Gemencig vezető 4,2 km-es út megépítésével együtt. Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megyék is csatlakoztak a tervhez. Tolna vármegye 38 fős küldöttséget állított ki - tagjai között volt Pesthy Pál ny. Igazságügyminiszter és Vendel István szekszárdi polgármester is -, a deputációt Kállay Miklós földművelésügyi miniszter fogadta. Hagymássy Zoltán Tolna megyei főispán vállalta a szóvivő szerepét; 10 millió pengős állami befektetés kért, évi 750 ezer pengős megtérülést garantálva. A miniszter gyorsan lehűtötte a kedélyeket: ennyi pénz nincs, tudnak a tervről, talán később, végül 281 ezer pengőt ígér a torkolat kotrásához. Bár a nagy munkanélküliség éveiben sokan egy fontos állami beruházás lehetőségét látták a tervben, előrelépés nem történt. Milyen számításokra épült a Tolna megyeiek terve? Mindenekelőtt arra, hogy a vízi úton történő szállítás költsége a vasúti költség 1/3-a lehetett volna. Egy q kukorica szállítása Budapestre vasúton (160 km) 123 fillérbe került, ha Brazíliába! viszik hajóval (1900 km), akkor 102 fillérbe. A versenyképes árak kialakítása mellett előnynek mutatkozott a Sióközeli földek öntözhetővé tétele is. Egy másik számítás szerint pl. a Balaton-parti kőbányákból vasúton 54 pengő/to. volt a bazalt szállítása, hajóval 24 P/to. áron lehetett volna hozzájutni. Ezzel Tolna megye a saját útjainak karbantartásához vett kőanyag árából évente 60 ezer pengőt takaríthatna meg. Szekszárd-Palánkon cukorgyár és csokoládégyár építésére voltak kilátások. A balatoni üdülőhelyek érdekeltségét mutatja, hogy pl. a megyeszékhelyről 2-3 pengőért lehetett volna felhajózni Siófokra. Ha nem is hoztak eredményt az újbóli próbálkozások, pontos számítások és jó szakvélemények készültek, ezzel gyarapítva a feladat megoldásához szükséges ismereteket. így történt akkor is, amikor a Siómenti nagybirtokok tulajdonosai pert indítottak a Kincstár ellen a Sió kiöntései és földjeik elárasztása miatt. A Balaton vízállását a Siófokon felállított mércén mérték, ahol a 0-pont az Adriai tenger 0-pontja fölött volt 104,75 méter magasságban. Több esztendőben ettől nagyon eltérő szintet mutatott a Balaton vízmagassága, pl. 1866/67-ben 45 cm-rel maradt alatta, 1879-ben viszont 195 cm-rel haladta meg azt. A 112 km-es Sió-csatornán százaz időben 100 millió, esős években 1 milliárd m3 víz folyt le. Ezzel a mennyiséggel 2 millió kilóvattóra áramot kívántak termelni a Balaton-parti fürdőhelyek számára. A 2,4 m-es ingadozás kiegyenlítését csak az egész szakaszt érintő korszerű műszaki megoldásokkal lehetett volna biztosítani. 1941-ben az FM elindította a fontosabb munkákat, egy év alatt elkészült az új siófoki híd. Katonai szempontok is közrejátszottak az építkezés felgyorsításában, majd a háború egy időre meg is szakította a Sióra vonatkozó szép terveket. Kaczián János Ódon derű 57. Tolnamegyei Hölgyek Lapja /1890/ Kétségtelenül sajtótörténetet írtak 1890. január 15-én: ekkor, a II. évfolyam első számával lett önálló havi lappá a fenti újság, amely ettől kezdve alkalmanként a Szekszárd Vidéke helyett jelent meg. A maga nemében tehát páratlan kezdeményezés, mert nemcsak nőknek szólt, sőt szépreményű hölgyeink írtak is bele, de sokáig - ma is! - példa nélkül állt. Arról is meggyőznek bennünket a megsárgult lapok, hogy ük- és dédanyáink szívesen mosolyogtak, vagy éppen az akkoriban igen merésznek titulált tárgyakat (t.i. témákat) is kedvelték. A fenti számban látott napvilágot a következő apróság: „Hol mi jelentősége van a csóknak? E kérdésre egy német költő következőleg felel meg: Tisztelet a kézt csókolja,/ Barátság nyílt homlokot,/ A tetszés a hölgyek arcát,/ Epedés a csukott szemet,/ forró vágy a tenyeret/ A karokat kéj érzelem,/ Ha tovább megy - őrület. Azt tehát biztosan tudhatjuk, hogy mi folytonos őrületben élünk, de a kellő józanságról rögtön ezután olvashatunk: „Menyasszonyok tíz kérdése. 1. Menyasszonyodnak személyét, vagy hozományát szereted-e? 2. Van-e annyi lelkierőd, hogy meggyőződésedet az asszony kérelmei ellen fönntartod, vagy hogy ne éreztesd feleségeddel, ha valahol megbosszantanak? 3. Tudsz-e türelemmel az ebédre várakozni? 4. Tudsz-e aludni gyermeksírás mellett? 5. Víg kedélyű tudsz-e nappal lenni, ha éjjel nem aludtál? 6. Tudsz-e szakítani víg barátaiddal? 7. Beéred-e azzal, ha tied az utolsó előtti szó? 8. Meg tudod-e állani minden mormogás nélkül a nagymosás és tisztogatás napjait, és nem dünynyögsz, ha elsózott a leves? 9. El tudod-e viselni az ellentmondást, ha tudod, hogy neked van igazad? 10. Karjaidra tudod-e venni a gyermekeket s nyugodt maradni, ha a gyermek sír? Ha ezt megértetted s fogadod, hogy hűen megtartod, akkor a feleséged leszek." Ebből kiderül, hogy azóta a férfiak szinte alig változtak, de a nők sem sokat: sajátos logikával olyasmit kérdeztek választottjuktól, amire a legokosabb is csak több évi házasság után válaszolhatott volna... Akkor \

meg szinte mindegy, hogy mit. * y Lanius Excubitor ^