Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-16 / 15. szám

2000. április 16. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Vendégem a Gemenc presszóban Lönhárd Ferenc, a Tolnai Bárka Művészeti Szalon vezetője. Beszél­getésünk apropója az a figyelemre méltó tény, hogy egyre több kiállí­tás kerül megrendezésre Szekszár­don, a vezetése alatt álló képzőmű­vészek munkáiból. - Minden kiállítás megnyitón ott vagy, tanácsokat osztogatsz, nyug­tatgatsz, ösztönzői, s közben aki is­mer, látja szemedben a büszkeséget, ami méltán jogos, még akkor is ha Te a dicséretet nem várod el. A kiál­lításról tudósítók sosem felejtik el megemlíteni a neved, hiszen ez „ta­nítványaid" kívánsága is... — Amit mindig rosszul ír le, még az-az újságíró is aki ismer, az-az igazság, hogy én egy elszékelyese­dett magyar vagyok szász beütéssel. Somogy megyében Kopárpusztán születtem - ami lehet, hogy már a térképen sincs meg -, s amikor ne­gyed százada ott jártam, a házak he­lyén már csak fák nőttek. Hatan va­« i testvérek, s a szüleink nem­szeretettel neveltek bennünket, hanem tiszteltek is. - Az első tanítóm, Halászy Mártá­ra, aki emberséges ember volt, akitől nemcsak a 2x2-t lehetett megtanulni. Következetes volt, igazságos, s ha egyszer a pusztai tanító szobrát kí­vánná valaki megformázni, őt ajánla­nám modellnek. Ha az emberség szó­ba jön, mindig ő jut eszembe. -A tanyasi iskola után hol folytat­tad a tanulmányaidat? - Mesztegnyőn fejeztem be az ál­talános iskolát, majd Marcaliban érettségiztem 1965-ben. Mióta az eszemet tudom, humán pályára ké­szültem, ezért magyar-történelem szakra jelentkeztem, sajnos akkora volt a túljelentkezés, hogy nem vet­tek fel. Egy jó dolog volt azonban, mégpedig, hogy az én korosztályom, ^dolgozni akart, akkor talált mun­fehérvári vízügyi igazgatóság­nal helyezkedtem el, mint geodéta. Természetesen a tanulás továbbra is szerepelt a terveimben, s népművelő­könyvtár szakon szeretem diplomát Szombathelyen 1977-ben. - Előtte azonban Szekszárd „bele­szólt" az életedbe... - Egy országos ifjúsági táborban is­merkedtem össze a feleségemmel, aki Szekszárdon született és a Fürdőház utcában lakott. Szerencsésen alakult az életünk kezdése, ugyanis Gyönkön 1975-ben meghirdettek két népműve­lői állást, lakással együtt, s így oda­költöztünk, s két évtizedet együtt dol­goztunk. A Művelődési Házban én voltam a főnök, otthon a feleségem. - Húsz év - s fájdalmas hónapok után - Tolnára kerültél a Művelődé­si Központ ós Könyvtár vezetőjének, ez az időszak három és fél évig tar­tott, s a legnagyobb „hozama" volt, hogy megalakítottad a Bárka Művé­szeti Szalont... - Még Gyönkön 1980-ban egy olyan helyre költözött a Művelődési Ház, amit az Isten is kiállító és hang­verseny teremnek teremtett. Ott aztán elkezdtük a kiállítások rendezését. Komoly nevű, nemzetközileg elis­mert képzőművészeket állítottunk ki, s ehhez nagy segítséget kaptunk a szekszárdi Babits Művelődési Háztól, s név szerint Fertőszögi Bélánétól. A képzőművészeti gimnázium és főis­kola több tanárának rendeztünk kiál­lítást, s évente a képzőművészeti vi­lághét alkalmából mindig a Tolna me­gyéből elszármazott képzőművészek munkáiból állítottunk ki. Az egész új­ság kevés lenne felsorolni, hogy a kb. 60 kiállításon milyen kiváló képző­művészek, a kiállításokat megnyitó ismert, elismert szaktekintélyek, a ki­állítás fényét emelő előadóművészek fordultak meg ez alatt az idő alatt eze­ken az eseményeken. - Mindez már a múlté, mégis va­lami megmaradt az emlékeken kívül is... - Egy kb. 50 darabból álló gyűjte­mény, amit a kiállító művészek aján­dékba, vagy kis összegért otthagytak, ez maradt meg. S azpknak az irodal­mi előadásoknak, kamara hangverse­nyeknek a hangulata, amelyek mind megszűntek - a költségek emelkedé­se, s a támogatások hiánya miatt. - Azt mondtad, hogy 1995-ben szerencsédre, vagy szerencsétlensé­gedre megnyerted a Tolna Művelő­dési Ház igazgatói állását... - Szerencsére, mert elnyertem, s szerencsétlenségemre, mert még­egyszer ott is át kellett élnem azt, ami­ért Gyönkről eljöttem. A pénzügyi ne­hézségek miatt a ház teljes kulturális leépülését, s ez a kiszolgáltatottság nagyon zavart, érdemben semmiben nem volt beleszólásom, s még az úti­költségemet sem tudták finanszírozni. Látszott, hogy értelmes tevékenységre nincs mód, s ez elviselhetetlen volt számomra. Aztán otthon Gyönkön, a Gyermekjóléti Szolgálatnál kerestem munkát, most egy éve újra érzem, hogy fontos amit csinálok. „Művészet, Bárka, Szalon" - Térjünk vissza az 1996-ban megalakított Bárka Művészeti Sza­lonhoz. Először is a név.. - A Bárkának két ,jelentése" is van. Az egyik Noé bárkája, ahová minden értéket felmentett. S mi most saját értékeinket próbáljuk felmente­ni, hiszen senki más nem teszi meg ezt helyettünk. A másik, hogy Tolná­nak egy nagy kötődése van a bárká­hoz. A Dunán mindig ott álltak a bár­kák, amelyekből lehetett halat vásá­rolni. A Szalon szó úgy került ide, hogy az ide tartozó képzőművészek munkái felett nem egy zsűri ítélke­zik, hanem saját maguk, illetve azok az emberek, akik megnézik a kiállítá­saikat. A megnyitókon zene, felolva­sás, beszélgetés, meghitt együttlét a jellemző, ami felidézi a régi Szalo­nok hangulatát. - Imádod őket, azt mindenki tud­ja, úgy beszélsz róluk, mint a gyere­keidről, büszkén mégis kritikusan, ám nagy-nagy szeretettel.... - Szent őrülteknek hívom őket. Amatőrök, dilettánsok, naiv festők. Akik ebben az értékveszejtett világban próbáljak képviselni az értékes kultú­rát. Senki által nem támogatva, sokszor a család által meg nem értve, saját ál­maik és vágyaik által vezényelten. - Ösztönződ őket, utat mutatsz ne­kik... -Akit a sors ilyen tehetséggel áldott meg, annak meg kell adni a lehetősé­get, hogy kipróbálhassa magát. Saj­nos, ma a társadalom csak azzal fog­lalkozik, hogy ami rossz azt meg kell szüntetni, s semmi energiát - mást pe­dig végképp nem - nem fektet abba, hogy elismeije, megmutassa a jót. -Az utóbbi időben sokat hallattok magatokról. Új utat, új lehetősége­ket kerestetek, s szerencsére meg is találtátok... - Egymásra találtunk a Tolna me­gyei Kórházzal. Már a negyedik kiál­lításunkat rendezhettük ott, s el­mondhatom, hogy nagyon szép kö­zönségsikerrel és látogatottsággal. A másik hely a volt ZUG, amely most Civil Ház lett, s ott állandó helyet kaptunk. Mindezek nagyon fontosak a számunkra, s tisztelet azoknak, akik felismerték ennek a fontosságát. Széchenyi mondta: „Senki sem lett tudós a szobája négy fala között". Szükségünk van a közönségre, s a közönségnek is ránk. A megmutatko­zás természetesen azt is jelenti, hogy ezek az alkotások megvehetők - hi­szen a képzőművészet művelése költséges -, azonban nem ez az első­rendű cél. „Új díj Tolna megye művészetéért" - Nemrégiben írtad alá a Tm. Tollforgatók Egyesülete a Kézjegy és a Keresztény Értelmiségiek Tol­nai Csoportja által létrehozott Ala­pítványt, amely egy díjról dönt.. - Ezek a díjak - ugyanis évente öt díj kerül átadásra - azoknak az alko­tóknak, mecénásoknak lesznek meg­szavazva, akik Tolna megye művé­szetéért a legtöbbet teszik. Ez egy ezüst plakett, amelyet Mözsi-Szabó István festőművész tervezett, Barsi Péter ékszerész - ötvösművész for­máz meg, és értéke 20.000.- Ft. - Első átadás? - Augusztus 15-én a Tolnai Búcsú napján. Szeretném elmondani, ezek a díjak nem függnek a hatalomtól, ebbe semmiféle hivatalos embernek nem lesz beleszólása, ezt a szakma adja, s éppen ezért lesz nagy az értéke. Véleményem szerint bőven van a megyének olyan értéke, amit lehet díjazni. - Feri! Térjünk vissza kicsit hoz­zád. A gyön ki kábeltévének vagy a vezetője immár 8 esztendeje. Képvi­selő vagy, most szerzed a másoddip­lomádat, a Gyönki Horgász Egyesü­let elnöke vagy - csak tudnám mikor horgászol, munkálkodsz, a LOMB (Lakható Országért Munkálkodók Béketábora.) nevű szervezetben, ahol mint mondtad, Te a természet­szennyezés mellett az emberi lélek szennyezésének megszűntetését tűz­ted ki célul. - A durvaságot, a gyűlölködést, az irigységet kiirtani, ez nem igényel beruházást, csak jó szándékot, kitar­tást. Hiszem, hogy ettől legalább annyit szenvedünk, mint a természet rombolásától. Apám erdész volt, így a természet közel áll hozzám, az em­berekkel való foglalkozásról szól vi­szont az egész életem. „Az utókor számára megmenteni a mát" - Mikor vagy otthon, mikor pi­hensz, miből merítesz erőt? - Valamikor csak otthon voltam, mert sikerült két ugyancsak a humán terület iránt fogékony leányt felne­velni, akik a művészet valamennyi ága iránt fogékonyak. A feleségem változatlanul a Gyönki Művelődési Házban dolgozik, s a televízióban együtt munkálkodunk, ő a narrátor. Nagyobbik lányom, aki kommuniká­ciós szakon végzett hírolvasó, s még egy kedves kollégám van abból a kezdő csapatból akikkel nyolc évvel ezelőtt nemcsak a mát kívánjuk megmutatni a falu lakosságának, hírt adni a történésekről, hanem az utó­kor számára ezeket a filmeket meg­őrizzük. - Mindenben amit csinálsz egy nagyon fontos dologra törekszel, s ez nem más mint a hitelesség... - Egy barátom mondta a követke­zőt, s ezek a szavak sokat segítenek nekem: „Tudod, az ember ott kezdő­dik, amikor adni lehet a szavára." ,A pusztai tanító szobrát róla kellene megmintázni" „Egy kiállításra való gyűjtemény"

Next

/
Oldalképek
Tartalom