Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-16 / 15. szám

2000. április 16. SZEKSZÁRDI 11 EMLÉKKÉPTÁR Ódon derű 68. Helyreigazító stflusiskola (1895) Komolyan mondom, néha belepirul az ember, ha a letűnt korok sajtóját nézegeti, mert bárki tanulhat abból, mennyivel kulturáltabban intézték ügyeiket. Szemléletes példa erre a Tolnavármegye 1895. április 7-i számának Nyílttér rovata. „A Tolnamegyei Közlöny folyó évi 13-ik számában Kirándulások cím alatt egy kis újdonság (ma úgy mondanánk: hír) jelent meg, amelyben az foglaltatik, hogy úgy az én nyári mulatóhelyemen, valamint a vámházi vendéglőben rossz ételeket, rossz italokat kaphat a kiránduló vendég. Erre vonatkozólag röviden csak annyit mondok, hogy ez nem felel meg a valóságnak: mert nálam kaphat bárki olcsó pénzen jó étkeket, s ami fő, tiszta jó magyar bort, s ha talán ebben kételkednék a Kirándulások című újdonság írója, - három módot is ajánlok neki, hogy meggyőződhessék állításaim valódiságáról. Első módja ennek az, hogy kérdezze meg azokat az urakat, kik igen gyakran meglátogatják helyiségeimet, - s ezek bizonyára csak jót fognak mondani. A második az, hogy menjen el a szegzárdi fogyasztási és italmérési bériőséghez, s ott a bejelentések megtekintése által győződjék meg arról, hogy kitől vettem a borokat. A harmadik s legcélszerűbb módja a dolog tisztába hozatalának kétségtelenül az volna, ha egy szép napon a cikkíró úr egy sétát téve - ami egészségi szempontból is jól esnék neki - becses látogatásával megtisztelné az én szerény hajlékomat, s egy kis ozsonna elköltése s pár pohár jó szegzárdi siller felhörpintése után személyesen győződnék meg arról, hogy amit írt, nem jól írta, s ezután nem fogja ezt tenni, - de hogy kijött hozzám, jól tette s ezután minden nap meg fogja tenni. - Legyen szerencsém mielőbb! Szegzárdon, 1885. április 4-én Auth Menyhért palánki vendéglős." Ha esetleg tanítják a szakközépiskolában a cáfolat műfaját, érdemes helyet szorítaniuk a fenti levélnek. Baj nem lehet v belőle... Lanius Excubitor A Szekszárdi Városi Televízió Naptár rovatában egy-egy percben idézi föl a megye és a város jeles, érdekes eseményeit, személyiségeit. Itt a Tisztelt Olvasó ezeknek a filmeknek a szövegét kapja kézbe kedvcsinálóul, tovább gondolásra - némi toldalékkal, ami már nem fért a képbe és időbe. 150 éve, 1850. március 31-én elhunyt Bombelles Henrik, megyénk egykori birtokosa. A fényéről messze földön ismert Versailles-ban született, s bizonyára az udvari élet sokak által megírt szépsége ^Brt volna rá, ha nem ^89-et írtak volna éppen s nem a nagy francia forradalom kezdete ez. Bombelles osztrák szolgálatban részt vett a lipcsei csatában s Napoleon ellen kitüntette magát, ezért a bécsi kongresszus után igyekezett magyar nemesi rangot és birtokot szerezni. Mindezt I. Ferenc formálta óhajból valósággá, amikor Kajmád urává tette, utóda pedig az ifjú Ferenc József nevelését bízta reá. a katonai hagyományokat kicsiny gyermek korától játékosan megismerő uralkodó járt Kajmádon is, 1848 végén Alig Bombellessel együtt menekült Olmützbe, hogy onnét egy birodalom siheder, de céltudatos uralkodójaként térjen vissza. (Bombelles 1789. június 26-án született, ősei portugál nemesek voltak, atyja - aki élete végén amiens-i püspök lett - még világi nemesként harcolt condé herceg ellenforradalmi csapatában. A fiú ott volt a waterloo-i csatában is, majd Pétervárott, Londonban, Lisszabonban és Torinóban volt I. Ferenc nagykövete. A filmszövegben az viszont formai tévedés, hogy az első osztrák császár tette volna magyar nemessé és kajmádi birtokosság V. Ferdinánd idején előbb bérelte, majd megvette a kajmádi pusztát, magyar nemessé pedig hivatalosan csak 1845. kajmádi 27-én lett. Bizony, a szekszárdi Homérosz is elszundikál olykor... Bombelles 1836. június 16-án lett Ferenc Károly főherceg kérésére nevelési felügyelő, ajo, s öt év múlva, amikor a Bombelles létesítette iskolát és kápolnát avatták, az ifjú Ferenc Józseffel együtt megjelent a Bombelles-család. A jövendő császár és király még szamaragolt is, pár szót váltott magyarul a pusztaiakkal, s ez volt az első útja Magyarországon - még minden hivatalos külsőség nélkül.) 120 éve, 1880. április 4-én Szekszárd szépreményű hölgyeinek hirdettek tanfolyamot, amelyre gyerFERENC JÓZSEF ÉS TESTVÉREI mekük mellett olykor unatkozó menyecskéket is vártak. Az akkor még meglévő fonókban hajdan társas alkalmat találó leányok, munkájukat fiatalasszony korukban is folytató ükanyáink, jobbára csak férfiak által idealizált házimunkával voltak elfoglalva. A tanfolyam az aprólékos csipkeveréstől kezdve a gyöngyfűzésig ígért hasznos időtöltést, amelynek során mókás gyermekjátékokat épúgy készíthettek, mint meglehetős kézügyességet igénylő papírhajtogatást, a lakás díszéül szolgáló, kedves és egyszerű viaszgyöngyvirágot, elleshették a képkeretezés hasznos fortélyát, sőt megismerkedhettek az üvegmozaik titkaival is a rendező óvónő, Számháber Jánosné segítségével. Mindez a népi kultúra iránt hamarosan kibontakozó érdeklődés alapja s ezzel új utak előképe lett. (Számháber Jánosné, a későbbi Bati Jánosné, Stancsics Fanni egyike első Tolna megyei nőíróinknak: kedves életképeket adott közre családi életéről, utazásairól, főleg a Tolnamegyei Közlöny hasábjain. Igazából nem óvónő, hanem csak képesített dajka volt, férje pedig az óvóbácsi. Még az egykori óvoda is megvan, amíg le nem bontják, a megyei könyvtár udvarában álló épület az, s ide járt később Mattioni Esztike is. Akkoriban az intézmény messze túlnőtt feladatán, mert itt alakult meg a polgári olvasókör is, színdarabok és bálok gyakran hívogatták a szekszárdiakat. A háziipari tanfolyamot azonban a felső leányiskola termeiben rendezték heti hat órában. Aki még közreműködött, Bátori Dezső, aki 1896-ig volt itt tanár, s egyebek mellett ő teijesztette el Szekszárdon a gyorsírást.) Dr. Töttős Gábor VlASZGYÖNYGYVIRÁG-KÉSZÍTÉS