Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-03-26 / 12. szám

Éló csókok, hasúiról Barátságból ketten vitték és hozták az üzeneteket Szekszárd és Szeged között. Hogy ez számomra milyen fontos volt és fontos ma is, csak az érti meg, aki elszármazott valahon­nan, élete árán itt van itthon, de olykor epesztően vágyik haza. Hírvivőim közül az egyik, a ro­konabb lélek azt vállalta föl, hogy amint Baja felöl jövet átérnek a re­pülőtér utáni sínpáron, jobbra néz és beköszön a belvárosi temetőbe ­édesanyámnak. Soha nem felejtette el a rábízott kezitcsókolomot. Mű­• ödne még mindig ez a különös ^ntaktus, de az illető útjai nem ve­zetnek már arra. így se tudom elég­gé köszönni azt a jót, amit szolgá­lata jelentett. A másik jóbarát - igen rátarti szekszárdi Szegedre adta férjhez ott iskolázott lányát és három unoká­ja váija, ahogy ők nevezik Ninát, aki boldogan és büszkén veti alá magát időnként az unokauralomnak. S amint elfogynak a dobozokba cso­magolt, itthon készített sütemények, a szegedi otthon akar elszállni a sü­teménykészítés illataitól. Ninát ki­fogyhatatlan jókedéllyel áldotta meg az ég, nincs olyan bú-bánat, keserű­ség, aminek jöttén ne vetne benne bukfencet az életszeretet. Nina min­dig kiütéssel győz. Amikor Szegedre készülődéséről értesülve először kértem meg, hogy ha kijut a Tiszapartra, mondja meg annak a fe­lejthetetlen szőkének, hogy szere­tem, csókoltatom. Ami igaz, az igaz, először hibbantságra gyanakodva nézett. Később, ha kértem, ha nem kötelességszerűen vitte magával a Tisza .járandóságát", hadd tudja az a tavasszal fűzfákat illatoztató, külö­nösen gyönyörű, hogy ugyanúgy szeretem, mint amikor a közelében éltem. És amikor nem volt nap, hogy ne néztem volna meg, nem sétáltam volna mélázva a partján egészen kö­zel hozzá, hogy illatát beszívhassam. Dudorászva is olyakor, hogy „befelé folyik a Tisza, nem folyik az soha vissza, rajtam van a babám csókja, ha sajnálja, vegye vissza". Nina soha sem váratlan telefonja március elejének egyik estéjén rí­katott meg. Akkor már nem volt ember az egész országban, aki ne tudta volna, hogy meghalt a Tisza, és útjának teljes hosszán könnyez­tek az emberek. Országos volt a gyász, gyertyák gyúltak, koszorúk és szőnyegszerű­en haltetemek ringatóztak a vízen. - Az élő Tiszának adtam át há­rom nappal ezelőtt a csókjaidat, vi­szonzásul még élő csókokat hoz­tam - szólt a jelentés. Akkor volt, hogy a fájdalom, ke­serűség, harag egyszerre és hango­san tört ki belőlem, holott szeren­csétlenségemre nem ismerem a sí­rás lelket könnyítő áldását. Azon a napon, délelőtt hallhat­tuk, hogy a monstre gyilkosságért felelős ausztrálok úgy nyilatkoztak, egetverő cinizmussal, hogy szó sincs gyilkos mennyiségű ciánról, az a magyarázata a tömeges hal­pusztulásnak, hogy „megfáztak a halak". Azt hiszem, egyszerre hör­dült föl a hazai közvélemény, a nyi­latkozók nyakába kellett volna sza­kadnia az égboltnak. Meglett férfi­ak tébláboltak napszámra a folyó partján, egyikmásik megszólalni se tudott a sírástól. Halászok, szél-, nap-, esőcserzette emberek mind, akiknek a Tisza jelenti a kenyeret, az életet. És kívülük még hány és hány embernek, családnak? Nem alaptalanul támadt a nemzeti gyász, nem is csak azért hogy ezután csak nóta őrzi milyen volt a Tisza, ami­kor virágzott. Bár semmi sem mel­lékes, ami ehhez a folyóhoz fűz minket. Ahány ember, annyi sze­mélyes emlék és ugyanannyi közös. Együtt a kettőt; a HAZA. Ahova évtizedek múltával is úgy gondolja, álmodja vissza magát az ember, hogy jó neki itthon, Szekszárdon, de igazán ott van otthon. Itthonról kérdezgetem, feltámad­e, mikor lesz megint élő a Tisza, fa­kaszt-e még derűt a szivemben a viszontüdvözlet? Még szembe sem néztünk amúgy istenigazából, hogy mit kell tenni az újraélesztésért, itt a soros isten­csapás, megint elszabadult iszap­ban megülő nehézfémekkel, hi­gannyal. Ugyanonnan megszólalt egy irántunk gyűlöletet keltő kó­rus; ha a magyarok követelésére bezárják a környezetet gyilkosan szennyező romániai üzemeket ­mert tenni ott ezenkívül nem leehet mást - két-háromezren válnak munkanélküliekké. Nem sokkal, nagyon sokkal kevesebben, mint akik a Tiszamentén a Tiszából éltek és szeretnének még élni?!? László Ibolya FOTÓSAROK Hogyan örökítsük meg életünk legszebb pillanatát ) KOMÁROMI GÁBOR FÉNYKÉPÉSZ TANÁCSAI - Mit tanácsol azoknak a pároknak, akik még az esküvői fényképezés előtt állnak? - Először is nagyon fontosnak tartom, hogy ha tehetik elsősorban ne anyagi szempontok alapján válasszanak fényképészt. Azt javaslom inkább, hogy olyat válasszanak, akiben megbíz­nak, vagy akinek ismerik a munkáját. Ez min­denképpen egy bizalmon alapuló szolgáltatás­„ nak kell, hogy legyen. Amit aznap a fényképész > létrehoz, azt százak, esetleg ezrek fogják majd Játni, akár több generáció is. - Mennyire igénylik a párok, hogy szakember örökítse meg a nagy eseményt? I- Szerencsére ma már egyre többen. De még így is akadnak sajnos olyanok, akik azt hiszik, hoÉfy ha a családtagjuk rendelkezik egy jó fény­képezőgéppel, akkor nem szükséges fényké­pészt megbízniuk, mert a lelkes rokon majd megörökíti őket. Ne felejtsük azonban el, hogy a legjobb fényképezőgép sem képes pótolni a gyakorlott fényképész szemét. Arra gondolok itt elsősorban, hogy lehet, hogy éles képeket készít a segítőkész rokon, csak az nem biztos azokról a pillanato.król, amelyekről kellene és valószí­nű, hogy ne m a megfelelő nézőpontból. - Kérem mondja el, miből áll egy esküvői fo­tózás önnél? - Ennek két lényeges eleme van, a riportfény­képezés, amely a szertartások fontos pillanatait örökíti meg és van a beállított képek készítése. Beállított képeken belül is két féle lehet, a sza­badtéri és a műtermi. Vannak, akik mindkettőt igénylik és olyanok is vannak, akik csak az egyiket. A párok gyakran a szertartás után jön­nek beállított képet készíttetni, ami nem túl sze­rencsés, hiszen a sminket is fel kell újítani, a ru­ha megviseltebb és ők is fáradtabbak. Sajnos az a tapasztalatom, hogy gyakran nem szánnak elég időt a fotózásra. Kedvezőbb a végered­mény szempontjából, ha szertartás előtt fényképezkednek, mert így ők is frissebbek és a lakodalmi násznép sem várja őket türelmetle­nül. Az esküvőt követő egy héten belül megkap­ják a nyersképeket, amit hazavihetnek és a csa­láddal kényelmesen kiválaszthatják, hogy me­lyik felvételből hányat szeretnének. - Hogyan tud alkalmazkodni a különböző igényekhez és lehetőségekhez? - Amennyiben az érdeklődő pár felkeres a szekszárdi Garay téri üzletünkben, úgy vagy én, vagy a kollégáim, készséggel ismertetik a háza­sulandókkal a lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tudunk, az igényei­nek megfelelőt nyújtani. Sajnos, előfordul, hogy a fotózáson igyekeznek spórolni, pedig ma már egy menyasszonyi csokor gyakran töb­be kerül. A különbség csupán az, hogy a csokor pár nap múlva elhervad, a fényképek akár több generációnak szerezhetnek örömet. Következő FOTÓSAROK-ban a jelenlegi és a leendő fényképezőgép tulajdonosokhoz sze­retnénk szólni. PR LEFELÉ FOLYIK A TISZA 2000. március 19. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom