Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-02-20 / 7. szám

2000. február 20. SZEKSZÁRDI 15 Férfiakról nemcsak férfiaknak Vendégem a Gemenc presszóban, dr. Vadas Ferenc, akinek - hihetetlen - 70. Születésnapját ünnepeljük, s aki ezen a jeles napon bennünket ajándékozott meg egy könyvvel, mégpedig eddig megjelent 40 könyvének összegzésével. Az ünneplést nem várta, s mégis akik hosszú évtizedeken keresztül tisztelői tudományos munkásságának, azok megragadták ezt a kínálkozó évfordulót, hogy köszönthessék, s hogy ki-ki a maga módján együtt pillanthasson vissza az ünnepelttel az eltelt évtizedekre. Ennek apropójából hívtam a randevúra és egy kis időutazásra dr. Vadas Ferencet, akinek köszönöm, hogy a hétköznapi találkozásaink alkalmával megszokott megszólításához ragaszkodott. - Kedves Feri! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm születésnapja alkalmából, jó egészséget kívánva, \ntert ahogy mondani szokták, az ^összes többit Ön úgyis egyedül „elintézi. ". Az első kérdés - bármilyen banális, s tudom mások is feltették, elkerülhetetlen - mivel tudja valaki így megőrizni szellemi és fizikai erőnlétét 70 évesen? - Az egyetlen, ami fiatalon tart s nemcsak engem, hanem mindenkit az a munka. A szellemi és a fizikai munka. Ugyanis a kettő kiegészíti egymást. Mindenkori szellemi tevékenységeim mellett fontosnak tartottam a fizikai munkát, a test karbantartását. Amikor nyugdíjba mentem, felújítottam az egész lakást, magam festettem, mázoltam. A Domboriban lévő kis hétvégi ház minden teendőjét is magam végzem, sőt a nem kifejezetten szakértelmet kívánó háztartási gépek javítását is, s bevallom örömet szerez ez a fajta tevékenység számomra. - Időutazást ígértem a bevezetődben, ezért kérem - ha van olyan, aki fiiem ismeri dr. Vadas Ferenc életét}menjünk végig életének főbb állomásain... - Rinyaszentkirályon születtem mint az a születésnapomból kiderül 1930-ban. Kaposvárott érettségiztem, mindig kitűnő tanuló voltam, s miután a szüleim egyszerű emberek voltak, csak úgy tudtam továbbtanulni, hogy népi kollégista lettem. Ott találkoztam azokkal a könyvekkel, amelyek meghatározták további érdeklődésemet, s mint ifjúsági titkár a közösség iránti felelősségemet. A Pécsi Főiskolán,' magyar-történelem szakon szereztem diplomát, majd már, mint Faddon tanító pedagógus, munka mellett elvégeztem az egyetemet, s doktoráltam magyar nyelvészettől 1961-ben. - A következő állomás már Szekszárd volt.... - A Tolna megyei Tanácshoz kerültem, mint középiskolai felügyelő, s amikor 1970-ben elkészült a Babits Mihály Művelődési Ház, annak lettem az igazgatója. Akkor úgy éreztem, szükségem van arra, hogy a közművelődésben is tovább képezzem magam, s elvégeztem a népművelés szakot. Ezt követően négy évig újra visszakerültem a megyei tanácsra, már mint művelődési osztályvezető, s 1981-től nyugdíjba menésemig a Múzeum igazgatója voltam. - Két nagy intézmény vezetője volt, mindkét helyen hivatásukat szerető emberekkel dolgozhatott, s mint mondta meghatározó szerepet töltöttek be életében ezek az évek. Mi volt a legfontosabb cél, amit vezetőként kitűzött maga elé, ha ezt egyáltalán konkrétan, és így visszamenőleg meg lehet határozni? - Úgy éreztem, s ma is úgy gondolom, hogy munkám két síkon futott. Az egyik a hivatali munka, amit, mint vezetőnek el kellett végeznem. A másik, ami az én belső igényemből fakadt, az a tudományos munka, amit elég korán elkezdtem, de igazából a múzeumban teljesedhetett ki, hiszen az egy aranybánya volt, lelki kényszer számomra, hogy ne csak vezessem az intézményt, hanem le is tegyek valamit az asztalra. A vezetésről pedig még annyit: annak a vezetőnek van tekintélye, aki azt nem a kinevezésével, hanem a munkásságával nyeri el. - A randevúnk apropója a születésnap és a 41. könyv, amelynek nemes egyszerűséggel azt a címet adta, hogy Könyveim. Lehet-e kedvencről beszélni, amikor az előző 40-t számbaveszi? - Mindig az utolsó a legkedvesebb. Egyébként minden könyv születésének külön története van... - Mi a születésének története a 41. Kötetnek? - Tavaly, augusztus 20-án a Városi Ünnepségen, a Millenneumi Ünnepség keretén belül mutattuk be azt a könyvemet, amely az évfordulóra készült. Úgy gondoltam, hogy miután én egy kicsit ezzel előre „futottam" az ünneplésben, az mégsem lehet, hogy a 2000. évben, ami még az életem egy kerek évfordulója is, ne tegyek le valamit. Akkor kezdtem el visszatekinteni, hány könyvet is írtam, hol is írtak ezekről a könyvekről, hová jutottak el ezek a könyvek. A visszaemlékezés közben szívetmelengető régi történetek bukkantak fel, többek között, amikor Mészöly Miklóssal éppen itt a Gemenc presszóban beszélgettünk, akkor megjelent könyveimről, melyről ő azt mondta: „ez a könyv segített visszatalálni szülővárosomba.' Ha másért nem, ezért a mondatért érdemes volt megírni, hiszen olyan ember mondta, aki születése óta itthon van ezen a tájon, ahol a gálicos tőkesorokra neszek karcolódnak, a kötélgubanc gyökerű fák a Duna parton pedig beszélni is tudnak. - Amikor a könyveit irta, jutott-e eszébe, kik lesznek azok, akik majd olvasni fogják... - Mint minden szerzőnek számomra is az olvasó a legfontosabb, ezért írásaimat - kritikusaim szerint - esztétikus beszéd és tárgyalásmód jellemzi. Ez utóbbi a közérthetőséget jelenti, amire mindig is törekedtem. Könyveimet nemcsak a „vájt fülűek" szűk körének, hanem a széles közönségnek szánom, annak reményében, hogy aki azokat olvassa, velem találkozik. Velem találkozik, mert szóljon az írás bármiről, az alkotó lelke benne foglaltatik. - Többször átérezhette azt a semmihez sem hasonlítható érzést, hogy a kezében tartja saját kötetét... - Minden alkalommal újabb és újabb izgalom. Rögtön kézbevenni, elolvasni, hiszen az ember az első pillanattól kezdve a tökéletességre törekszik, még az is nagyon fontos, hogy szép legyen az a könyv, külső megjelenésében is. - Itt tartom a kezemben a 41-et, amely kis példányszámban jelent meg, egy összegzés, amit azoknak szánt, akik munkásságát évtizedek óta figyelemmel kísérik, barátainak, tisztelőinek, s ahogy a bevezetőben írta, saját születésnapján nekünk adott ajándékot vele. Szerénysége tiltja ezért kötelességem elmondani, hogy hét olyan könyve van, amely a világ olyan könyvtáraiban olvashatók, mint a nagy egyetemek könyvtáraiban, és a világ legnagyobb közkönyvtárában a Washingtoni Kongresszusi könyvtárban. - Kitüntetéseiről kérdezném, de úgy gondolom erre a kérdésre nem fogok választ kapni.... - A kitüntetésekre, amelyeket a könyveimért és a munkásságomért kaptam - a felsorolás talán tényleg felesleges - azért vagyok büszke, s azért fontosak számomra, mert a „szakma" szavazta meg nekem. - Térjünk vissza a most megjelent kötetre, említette, hogy úgy érezte, szüksége van arra, hogy ebben a 2000. esztendőben, 70. Születésnapján letegyen még valamit az asztalra... - Minden alkotó lelkületű ember, így jómagam is -, úgy tekint a mára, ahogy az a tegnapból jön, és a holnapba megy, de bizonyos időszakokra inkább ha visszatekintenének, az elvégzett munka érékelésének és öszszegzésének kedveznek. Számomra olyan a nagy ünnepségekben bővelkedő 2000. esztendő, amely világrajövetelemnek kerek évfordulója. Emiatt vált személyes ügyemmé is ez a kis könyvecske. A többi az olvasó remélt megértésére tartozik. - Negyven év alatt negyven kötetet írt és szerkesztett. A legutolsó kötet az előzőek születési körülményeiről, szakmai fogadtatásáról, műhelygondjairól és alkotás - lélektani kéréseiről szól. Miről szólt az első könyve? - Néprajzi ötvözetű monográfiám lapjain Faddal és Árpád - kori dűlőneveivel foglalkoztam. Névgyűjtő utaimon bejártam, megismertem, megszerettem és birtokba is vettem az egész megyét, olyan módon, mint a szegény király, kinek talpalatnyi földje sincsen, mégis egy országot mondhat magáénak. -Az első és az utolsó kötetet megidézve az időutazás végére értünk. Mint a jéghegy csúcsát érinthettük csak — hely hiányában - az Ön munkásságát. S most a múlt után a jövőről kérdezem.... - Van egy rögeszmém, hogy csak akkor beszélek a következőről, ha az már 3 részben kész van. A következő munkám már ilyen stádiumban van, ami egy előadás lesz, mégpedig a „Sárközi helynevek a vízi világról beszélnek" címmel. A könyvről, ami készülőben van még nem árulok el semmit. Azt viszont elmondhatom, hogy olyan nincs, hogy unatkozom, mindig teszek valamit, s ha valami, ez a szellemi és fizikai készenlét az, ami újabb és újabb célok, és tervek felé visz. - Tisztelettel megköszönöm a beszélgetést. A Szekszárdi Vasárnap szerkesztősége nevében is Boldog Születésnapot, jó egészséget, és még sok termékeny évet kívánunk Önnek. Sas Erzsébet oldala