Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-02-20 / 7. szám

8 SZEKSZÁRDI 2000. február 13. 15 BÜSZKE LENNÉK RÁD FIAM! - GONDOLATOK APÁRÓL ÉS FIÁRÓL A NAGY EGYÉNISÉG HALÁLAKOR „A föld tele van égi dolgokkal, s minden közönséges csipkebokor lángol Istentől" E.B.Browning Dr. Kelemen Endre belgyógyász, hematológus egyetemi tanár a hazai orvostudomány világszerte ismert nagy egyénisége 79 éves korában ez év január 30-án súlyos betegség következtében meghalt. Szekszárdon született 1921-ben. Az elemi és középiskoláit is itt végezte. Itt volt boldog gyermek, majd fiatal felnőtt, talán itt volt először szerelmes is. Tanulmányait sikerrel végezte, joggal lehetett büszke rá az apja és szintén orvos anyai nagyapja. Érettségi után a hagyományokat folytatandó beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultására. Apja dr. Kelemen József, szintén Szekszárdon született 1888. június 25-én. A Kolozsvári Orvostudományi Egyetemen kapott diplomát 1913-ban miután megvédte szövettani témájú disszertációját. Szekszárd város tisztiorvosi állását nyolc pályázó közül nyerte el. Az első világháborúban a szerbiai, orosz, majd a román fronton látott el egészségügyi feladatokat és két jelentős kitüntetést kapott. Amikor fia megszületett 1921-ben, már tisztifőorvos. Aszó mai értelmében nem volt híres ember: nem jelentek meg alapvető szakmunkái, nem jártak hozzá messze földről a bajukra gyógyírt kereső betegek. Ám híres volt hatalmas munkabírásáról. A város lakóinak száma ezidőtájt 15.000 volt. A betegekhez, a legtávolabbi házhoz is gyalogosan kellett menni, mert az útviszonyok már megközelítést alig tettek lehetővé. Kelemen főorvos mindig elérhető volt, sietett betegeihez, sétálni sohasem látták. Ez a nehéz, de nagyon színes változatos feladat egész embert kívánt. A felnőtt lakosok mellett ellátta a gyermekeket, fertőző betegeket, a rendőrüket, a börtönben lévő elítélteket és a prostituáltakat. Ars poétikája volt: „A szegény betegeket kell a legjobban kiszolgálni, mert ez hozza az orvos számára a sikereket." Az 1930-as években bevezette a városban a diphtéria elleni védőoltást, megszervezte a nemibeteggondozást és először végzett a gyermekek körében szűrővizsgálatokat. A fia nagyon büszke volt apjára és példaképének tartotta. Az apának azonban csak a korábban megszerzett háborús kitüntetései (a két nagy ezüst) maradtak, az akkori város vezetése nem értékelte a munkáját és nem is védte meg a negyvenes évek ismert barbár törvényeivel szemben sem. A jelenleg még élők emlékezéseiből tudjuk, hogy a doktor úr saját magáért sohasem tett semmit, csak a betegeinek és a családjának élt. Halálának időpontja sem ismert. Nem örülhetett fia kitüntetéses diplomájának, amit 1944-ben kapott kézhez. Elképzelhető mit érezhetett a fiú. A fiatal dr. Kelemen Endre csak rövid ideig dolgozott Kórházunkban. A családi vagyonból kifosztva, csalódottan, a szülővárosából kiábrándulva, meghasonlottan Szegedre távozott. Az egyetem I. Belklinikáján kiváló tanítómesterei voltak: dr. Puijesz Béla, majd dr. Hetényi Géza neve az ötvenes évek sötétségében világító fáklya volt. Fiatalon, 29 éves korában egyetemi magántanár. A kandidátusi fokozat megszerzése után 1966-ban az orvostudományok doktora lett. Az apa büszke lett volna a fiára, különösen akkor, amikor 1958-ban külföldi folyóiratban közölte a vérlemezke - képzést szabályozó fajlagos fehérje létezését (thrombopoetinnek nevezte el) ami a nevét világszerte ismertté tette. 1995-ben (a felfedezése után 37 évvel) az első nemzetközi thrombopoetin konferencia elnöke volt. Hamarosan gyógyszerként is forgalomba kerül és vérképzőszervi betegségekben alkalmazhatjuk. Magyarországon elsőként végzett csontvelő átültetést, megnyitva ezzel a lehetőséget a fehérvérűség eredményes gyógyítására. Több mint 300 tudományos dolgozatot és 4 monográfiát írt. A tudást, a tisztességet és a teljességet tartotta élete vezérelvének. Sikeres ember volt, az apa méltán lehetne nagyon büszke a fi^^ Az elsők között kapta meg a chenyi díjat 1992-ben, az Eö^B József koszorút 1995-ben. Elnyerte a nagy orvoselődökről elnevezett díjak szinte mindegyikét: Hetényi Géza, Jancsó Miklós, Szent-Györgyi Albert, Semmelweis érmeket, a Marschalkó nagydíjat és a Markusovszky díjat. Szekszárd város polgárai is büszkék az apára és a fiára egyaránt, mert nagyon sokat tettek a beteg emberekért. Eredményekben gazdag munkásságuk élni fog az utókorban. Az apáról nevezték el a szekszárdi idősek otthonát, a lakóházukra emléktáblát helyeztek. A fiú a város díszpolgára lett 1988-ban. Dr. Kelemen Endre egyetemi tanárt 2000. február 16-án, az alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomba. Dr. Tornóczky Ját Hűtlen, de.... Zenebarát volt A jobb humorú várostörténészek föltehetően a békák évének jegyzik majd 1999-et azt is közreadva, hogy honnan, mi célból jöttek az öt, tízforintos nagyságú kis rusnyaságok és támadták meg a földszinti lakások küszöbeinek réseit. Telelni jöttek volna? Házközösségemben egyetlen dologban volt tökéletes az egyetértés. Abban, hogy az ugribugri kölyökvarangyokat az akkortájt dúló szélviharoknak köszönhetjük. Hajrát kiabáló drukker akadt több is, de ádáz békavadászatra csak az a földszinten lakó asszony vállalkozott, akinek nevéhez Kosztolányi Dezső olyan szép verset fűzött. Ilonka harcias természetű foxija társaságában nylonzacskóba dugdosta napjában többször is a brekkancsokat és zsupsz, ki a kukába. Buzgalmában nem gondolt arra, hogy ugróművészekkel van dolga. Magam borzadozom a hidegvérűektől (de tényleg, emberben is), de a tréfálkozástól nem. Javasoltam, hogy neveljük föl a békákat, mert igen fincsi táplálék tartással a rántott békacomb. De fokhagymásán se rossz. Aztán műsorváltozás. A gang vasig—ss

m korlátjára ládákba telepített virágos kertemet a második emeleten egy hűvös reggelre gyönyörűséges kis levelibéka látogatta meg. Nem akarok dicsekedni, de érdeklődéssel pillogott rám. Én se másként. Nosza, ott termett boldogságom első sikkantásaira a szomszédasszonyom és az udvaron lévő kerbe pöccintette önkéntes házi állatkámat. Egész nap rosszul voltam attól a gondolattól, hogy keze-lába törött, bizonnyal halódik valahol és nagyon lesújtó véleménye van az emberi nemről. Lakótársnőim persze, már nem is először, kinevettek. De ezzel még nem volt vége a műsornak. Rászánva a békés délután egyetlen órácskáját fölbiztatták a varangyvadászat házi bajnokát, hogy fogjon nekem levelibékát. Megtörtént, estefelé hazatérve ott várt e^y dunsztosüvegbe pihegcsélve az eleven brostű. És az újabb közderű, hogy nekem valami bajom lehet váll fölött. Igazán oda voltam az örömtől, hiszen kevés olyan gyönyörűséges teremtménye van Isten világának, mint egy levelibéka. Gyorsan gézzel födtem le az üveg száját" cike rést hagyva, hogyha menni akar a vendégem, menjen. Nem ment. Először csak pislogott rám riadtan és tetszett neki, hogy Tőreikének szólítom. A levelibékák nem brekegnek, csak törcögnek, nagyon kedves hangjuk van. Törci két napig nem élt a meglépés lehetőségével. A harmadikon reggel üres volt a friss levelekkel bélelt üveg. Én meg csak egy picikét szomorú. A szabadságot én is többre becsülném, mint egy szűk dunsztosüveget. De mit nem látok, Törcike a csap vaskorlát egyik közeli ívén szunyókált és örömködésemre is csak egyik szemét nyitotta ki. Szép hosszú kezelába elveszett parányi gömbölyűségében. A baj akkor következett, amikor megpróbáltam visszatuszkolni a frissen almozott üvegbe. El-elugrott, mígnem a helyére került, s pillanatokon belül falta föl a szép kövér legyet, amit bűnbánatból a szomszédasszonyom fogott neki. Utána, valami csoda. Törci áhítattal hallgatta délelőtti hangversenyemet. Zenebarát volt és ezért megbocsátható, hogy végül is csak elhagyott. -lászló i-