Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-01-17 / 2. szám

4 R SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. január 10. Érdekli? Bemutatjuk! „A főiskola hihetetlenül sokat nyújt hallgatóinak... 99 Sorozatunk legutóbb tavaly, a karácsonyi számban jelent meg. Akkor dr. Nagy Janka Teodóra néprajzos-jogász azt kérte, hogy ezeken a hasábokon kövesse őt Bogár Gabri­ella, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola harmadéves tanító-szakos hallgatója. A mély­kúti fiatal hölgy lévén kollégista, lassan három esztendeje él Szekszárdon. Vajon mennyire szerette meg ezt a várost? A kérdések között szerepel az is, hogy a szekszár­di székhelyű kis főiskola mit és mennyit tud nyújtani hallgatóinak? Bogár Gabriella főiskolai hallgató —- Nyomban az érettségi meg­szerzése után került a főiskolára? — Nem. Az én utam jóval bo­nyolultabb. Az általános iskola el­végzése után nem gimnáziumba, hanem szakmunkásképzőbe irat­koztam. S nem csak azért, mert ezt „diktálták" a falusi körülmények. Hanem azért, mert mindkét szülőm rokkant nyugdíjas. Anyukámnak volt egy vállalkozása, kocsmát mű­ködtetett, én pedig sokat segítettem neki. — Közben megszerezte a... — Molnár szakképesítést... Kü­lönben nagyon jó szakma, minden automatizálva van, nem kell sem­mit csinálni. Ha igen, akkor baj van, lusta volt a molnár. De való­ban, a molnárnak gondolkodnia kell, nem szabad elábrándoznia. Ci­pekednem nem nagyon kellett a gyakorlatokon, mert a férfiak na­gyon vigyáztak az egy szem lányra. De amúgy a molnár-talicskával hat­van-nyolcvan kilóval simán elbí­rok. — Dolgozott is a szakmájában? — Nem. Sajnos nem, pedig visz­szavártak a malomba. De beirat­koztam a szakmunkások két éves szakközépiskolájába és leérettsé­giztem. Azután jelentkeztem ide a főiskolára, s fölvettek. — Miért pont Szekszárdot vá­lasztotta? — Nagyon tetszett a város. Ugyanis az idősebb húgom - a kicsi ötödik osztályos - ide járt az Ady Endre 505. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézetbe. Amikor költöz­tettük a kollégiumba, én is segítet­tem, és voltam szülői értekezleten is. El voltam ragadtatva ezektől a domboktól, a Béla térrel máig nem tudtam betelni... szóval gyönyörű a város és a környék. Azután a főis­kolát is megszerettem, pedig úgy gondoltam, hogy szakoktató leszek majd, de lehet, hogy a tanításnál kötök ki. Még nem tudom. De azt igen, hogy a további életemet he­gyes-dombos vidéken élem le. — Mit szólnak ehhez a szülei? — Anyukám mindhármunkat tá­mogat, mert jól tudja, hogy az al­földön, főként egy faluban egy ta­nító számára nincs lehetőség. Egy molnár számára meg pláne. Egy érettségizett számára pedig még annyira sem. — Dr. Nagy Janka Teodórától nem kérdeztem, hogy az iskolán kí­vül van más kapcsolatuk is? Ugyanis ez az érzés alakult ki ben­nem. — így igaz. Beléptem a Tolna Megyei Honismereti Egyesületbe, ami szintén nagyon sokat jelent számomra. Voltunk már Sárszentlőrincen, ahol több tudo­mányos felolvasást tartottak az egyesület tagjai. Egyebek között arról, hogyan vett részt Petőfi Sán­dor az 1948-49-es szabadságharc­ban és a kapcsolódó történelmi ese­ményekben. Tavasszal a tervek sze­rint megnézzük a bonyhádi Tűzol­tómúzeumot, a lengyeli kastélyt... — Gabinak mi a kutatási terüle­te? — Szvetnyik Joachim, aki Mély­kúton született. — Térjünk át a főiskolára, amely kis város kis intézménye. Van-e jó oldala a méretének? — Csak jó oldala van. Mindenki ismer mindenkit, így a kapcsolatok is sokkal személyesebbek, mint egy óriási főiskolán, vagy egyetemen. Lehet, hogy falusi mivoltomból is adódik, hogy szeretem tudni, kik élnek a környezetemben, s hogy milyen emberek. — Ez a diákokra vonatkozik? — Nem, a tanárokra szintén. Ve­lük is rendszeresen találkozunk a szemináriumokon, s mivel keve­sebben vagyunk, mint egy nagy in­tézményben, többet tudnak foglal­kozni velünk, a szemináriumok ná­lunk személyesekké válnak. Ebből következik, ha a városban találko­zom egyik tanárommal - ők tudják, ki a kollégista és ki nem, s ha én Szekszárdon vagyok, annak oka van a vizsgaidőszakban - megkér­dezi, hogy vizsgáztam-e, hogy si­került. Pontosan ez történt velem tegnap este, amikor találkoztam Péchy tanár úrral, de igen jó a diá­kok kapcsolata Nagy Janka tanár­nővel, Töttős tanár úrral... de szinte bárkit sorolhatnék. — Mennyire nyitott a főiskola más intézmények felé, az ország oktatási gondjaira... A tanításon, a tanuláson és a diploma megszerzé­sén felül mit tud még nyújtani? — Több főiskolával és egyetem­mel tartja a mi főiskolánk a kapcso­latot, vannak közös rendezvénye­ink, részt veszünk - sőt olykor a mi főiskolánk rendezi - a tudományos diákköri konferenciákon, tanítási versenyeken, tanulmányi versenye­ken. — Tagja Gabriella a HÖK-nek, vagy a kollégiumi bizottságnak? — Nem, mert egyszerűen nincs rá időm. ugyanis az iskolában léte­ző majd minden szabad sávban részt veszek. Ez sok szempontból igen hasznos. Például: amelyeket elvégeztem, arról kapok igazolást a diplomámhoz mellékelve, ami fel­jogosít tárgyak tanítására. Sorolok néhányat: honismeret, diszlexia, a vízhez szoktatás - óvódásokat taní­tottunk úszni. Jártam ének szabad sávra, most diplomázom hitoktatói szakon... Reggel nyolctól este fél nyolcig iskolában vagyok. — Felhőtlen diák évek? — Nagyon élvezem, amit csiná­lok. nagyon sajnálom, hogy idő hi­ányában nem tudtam elmenni dr. Horváth Béla irodalmi szabad sáv­jára, pedig - mint mondják - élveze­tes előadásokat szokott tartani. Az informatika sem fért eddig bele az időmbe, de remélem, hogy ez még indul a következő félévekben is... Mindebből kerül, hogy a szekszárdi főiskola hihetetlenül sokat nyújt a hallgatóinak. — Gabi, hogy szüleit leszázalé­kolták. Hogyan bírják a lányok ta­níttatását anyagilag? — Kijövök az ösztöndíjamból, anyuék a kollégiumi díjjal segíte­nek. Ezen kívül, mivel falun la­kunk, az étkezéshez szükséges dol­gokat meg tudjuk termelni. Ezeket lefagyasztjuk, s a hét végén hozom magammal. Általában azt csiná­lom, hogy hétfőn este, amikor visz­szaérek a kollégiumba, több féle ételt főzök, s berakom a fagyasztó ládába. A hét többi napján már csak melegíteni kell az ebédet, vacsorát. — Szabályos kis háztartást vezet. Miket szokott főzni, illetve szoktíhL főzni a barátjával, aki szintén kol^J gista? — Mindent. A túrógombóctól a rántott szeletig... — Akár egy szabad sáv.... — Jövőre lesz! Háztartási isme­reteket is tanulunk, hiszen a NAT­ban már szerepel. — Mennyi szabadideje van? Egy mozira, egy hangversenyre futja? — Igen, járunk. Részben azért, mert igényeljük, másrészt pedig azért is, mert egy-egy hangverse­nyen közreműködnek ismerőseink: szobatársam, vagy valaki a főisko­láról. — Véleménye szerint a főiskola mennyire vesz részt a város kultu­rális életében? — Hogy milyen mértékben, azt nem tudom, de az biztos, hogy részt veszünk. Ha csak a diáknapokat említeni, vagy az ének-szakosol^^ rendre fellépnek a város ünnepsJ^B* gein, vannak jó szavalóink, de mondhatom az E-épiiletben rende­zett programokat is, amelyek nyil­vánosak. — Ha el tudna, vagy barátjával együtt el tudnának helyezkedni Szekszárdon, akkor maradna-e? — Igen. Mert nagyon szép ez a város. Szívesen felmegyek a kilátó­hoz... gyönyörű a kilátás, a kollégi­um városra néző ablakaiból szere­tem csodálni a napfelkeltét, vagy az esti fényeket. De szívesen megyek a Béla térre, vagy a Babits házba. — Kiről olvasna szívesen ezeken a hasábokon? — A Babits ház udvarán levő Ba­bits szobor alkotójáról, Farkas Pál szobrászművészről. Szeretném, ha arról is szólna, hogy egy köztéri szobor elkészítésére pályázni kell, vagy megrendeli azt az adott tele­pülés, illetve a művész ajánlja föl a megvalósításra szánt szobor—ter­vét? V. Horváth Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom