Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-02-07 / 5. szám
1999. február 7. R SZEKSZÁRDI V\S\U\\I» 3 Kész a jegyzői pályázat Koncepcionális különbségek a frakciók között A városi közgyűlés januári ülésének legizgalmasabb kérdése az volt, közelednek-e az álláspontok a jegyzői pályázat ügyében. A napirend tárgyalása közben kiderült, szöges ellentétben áll egymással a kormányzó koalíció és az ellenzéki frakciók elképzelése a kérdésben. A jogi, ügyrendi bizottság elnökének előterjesztése a polgári frakció elgondolását tükrözte, mely szerint olyan feltételrendszerrel kell meghirdetni a pályázatot, mely egy minimum követelményszintet ír elő. Ez aránylag nagy számú jelentkező lehetőségét rejti magában, közöttük az egyéni képzettség és felkészültség mértéke döntene. Ezzel szemben az ellenzéki frakciók vezérszónokai szigorúbb követelményrendszer kidolgozását látták volna ildomosnak - mondván, így teremthető meg, hogy a megyei jogú város polgármesteri hivatalát magasan képzett jegyző vezesse. A vita nem hozta közelebb egymáshoz a két koncepciót egyetlen elemében sem. A szavazás eredményeként - súlyának • gfelelő arányban - a kormányzó koalíció elképze: érvényesült. így a pályázók között az egyéni képzettség dönt majd, a várhatóan tavasszal történő elbíráláskor. A város szakemberellátásának elősegítése érdekében került az asztalra a jogi, ügyrendi bizottság javaslata, mely a jövőben nem csak a város által fenntartott intézményekben dolgozók számára tenné lehetővé a bérlakáshoz jutást. Az elfogadott rendelet értelmében 3 évre, de legfeljebb a munkaviszony fennállásáig önkormányzati bérlakást kíván biztosítani a városban letelepedni kívánó szakemberek számára. Egyhangú döntés született a szociális, gyermekjóléti és oktatási intézmények étkezési térítési díjainak átlagosan l l%-os emelése ügyében. Az indoklás szerint az előterjesztő figyelembe vette az önkormányzat és a szülők fizetőképességét, s ezért döntött csak a várható infláció mértékével növelt normaemelés mellett. Megállapodás született a megyei könyvtár működtetésének közös finanszírozásáról. A két közgyűlés között kötött megállapodás értelmében a normatív támogatás feletti összeget a két finanszírozó 50-50%ban állja. Elkészült az a tervezet, melynek mentén a képviselők ebben az esztendőben munkájukat végzik. A most elfogadott munkaprogram korántsem végleges, hiszen minden bizottság folyamatosan tesz javaslatokat a megtárgyalandó témákra. Gyakorlatilag lezártnak tekinthető a város 98-as költségvetése, miután minden pénzmozgást regisztrálva a közgazdasági iroda a képviselők elé tárta a múlt év pénzügyi jelentését, melyet a könyvvizsgáló is elfogadásra ajánlott. Súlyához képest túldimenzionálódott az iskolaszékekbe delegált képviselők kiválasztása. Az ellenzéki pártok felszólalásaikban sérelmezték, hogy nem az elmúlt évek szokásrendjének megfelelően, a közgyűlési részvétel arányában kaptak helyeket az iskola és óvodaszékekben. A javaslattevő művelődési bizottsági elnök válaszában visszautasította a politikai vádat. Megítélése szerint ugyanis a rátermettség döntött a névsor összeállításánál. Nem volt vita viszont abban a kérdésben, bővülhet-e a kedvezményezettek listája, akik benyújthatják igényüket az adó 1%-ra. A listára ezúttal a Szekszárdi Asztalitenisz Club, a Vadrózsák Hagyományőrző Néptáncegyüttes, az Egy Lépés Alapítvány, és a Hiány Alapítvány került fel. A Keselyűsi úti szeméttelep működésének egyik feltétele, hogy figyeljék a talajvíz állapotát. Ehhez megfigyelőkutat kell létesíteni. A kút beüzemeléséhez a tulajdonos előzetesen megadta az engedélyt, így a földterület megvásárlása már csupán formai döntést igényelt. Az interpellációk sorában Csáki Béla arra kérdésre kért választ, mikor rendeződik a város közvilágításának ügye. Az elmúlt évben közel 50 millió forintot fiA közgyűlés döntött a jegyzői pályázat kiírásáról zetett a város a DÉDÁSZ-nak, ennek ellenére a Mártírok tere környékén tarthatatlan a helyzet. Szeleczki József irodavezető válaszában elmondta: ismeretei szerint a szolgáltató visszafogott technikai parkkal és létszámmal tud csak működni, ennek tudható be a javítások elhúzódása. A közgyűlés felkérte a gazdasági bizottságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül tűzze programjára a város közvilágításának ügyét. Kerekes Csaba ugyancsak a városüzemeltetési iroda vezetőjét faggatta arról, mikorra várható a Dorogiköz környékének pormentesítése? Az irodavezető válaszában kifejtette, ez a terület a pormentesitési program harmadik ütemében van, ami azt jelenti, hogy nem valószínű, hogy erre ebben az évben sor kerülhet. A zártülés keretében a képviselőtestület úgy döntött, meghosszabbítja a Szekszárdi Ipari Park Kft-nek korábban nyújtott pénzügyi támogatás visszafizetési határidejét. A képviselők kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy a munkahelyteremtés érdekében működőképessé kell tenni a Kft-t. iKG Dr. Sümegi Zoltán a főjegyző Rendkívüli ülés a megyei közgyűlésen A megyei közgyűlés első, ez évi rendkívüli ülésének talán legfontosabb feladata a megye főjegyzőjének megválasztása volt. A Jogi és Ügyrendi Bizottság javaslatát elfogadva, a jövőben Dr. Sümegi Zoltán tölti be a posztot. Két pályázó akadt a megyei főjegyzői címre, mindkettő megfelelt a pályázati kiírásban foglaltaknak. A Jogi és Ügyrendi Bizottság, figyelemmel Dr. Sümegi Zoltán közigazgatási bírói gyakorlatárajogi szakvizsgájára, és a munkakörrel kapcsolatos elképzeléseire, őt javasolta a főjegyzői poszt betöltésére. Az új főjegyző 36 éves, nős, három gyermek édesapja. Jogi végzettségét 1987-ben a Pécsi Tudományegyetemen szerezte. Volt V.B. titkár Bogyiszlón, jegyző Tolnán. Tagja volt a 90-94 közötti közgyűlés ügyrendi és jogi bizottságának. Dolgozott a városi bíróságon Szekszárdon, megválasztása előtt pedig a megyei önkormányzat hivatalában állt alkalmazásban. A közgyűlés főbb napirendjei között szerepelt az éves címzett támogatási pályázatokra benyújtott javaslat. Miután a közgyűlés költségvetésében elsőbbséget élvez az oktatással kapcsolatos finanszírozás, az ehhez szükséges feltételeken is javítani kíván a közgyűlés. így kap kiemelt támogatást a megye legnagyobb szakképző intézménye, az Ady Endre Középiskola és Kollégium. A korszerűsítésre szánt összeg 626 millió forint, melyből 594,7 milliót állami támogatásként kap meg az intézmény. Jelentős előrelépés várható a megye egészségügyi ellátásának színvonalában. Céltámogatási pályázat benyújtásával 79,5 millió forint jut majd a kórházak részére a gép és eszközpark fejlesztésére. Ilyen gépfejlesztésre az utóbbi időben nem volt példa a megyében. A most megszavazott összeg jelenti, a tavaly megkezdett röntgenfejlesztési program folytatásának lehetőségét is. Ugyancsak az egészségügyi területtel összefüggő hír, hogy a német partnermegye Main Tauber, egy komplett kórház teljes felszerelését ajánlotta fel Tolna megye egészségügyi hálózatának. Az eszközök átvétele rövidesen megtörténhet Németországban. A beérkező berendezések szétosztásáról a közgyűlés szakmai bizottsága dönt. Szakmai delegáció méri fel a kórház rekonstrukciós munkáinak jelenlegi állapotát, majd várhatóan minisztériumi szinten ítélik meg a befejezéshez szükséges anyagi források biztosítását. A vizsgálatok szerint lényegesen jobban áll a beruházás, mint amennyire a finanszírozásból eddig beérkezett részből megépíthető lett volna. Koltai Tamás, a közgyűlés elnöke áttörésnek nevezte azt a megállapodást, mely a megyei könyvtár finanszírozására köttetett a megye és a város között (lásd tudósításunkat a városi közgyűlésről). A nyilvános könyvtári ellátás a megyei jogú városnak kötelezően ellátandó feladata. Ezt a feladatot 2004-ig a megyei közgyűlésnek adja át a város, és megbízza azzal, hogy könyvtára lássa el a lakossági könyvtári és informatikai feladatokat. A finanszírozási megállapodáson túl a megyei közgyűlés elnöke a testület kiemelt feladataként jelölte meg a könyvtár elhelyezésének végleges megoldását. Ez a jelenlegi tervek szerint várhatóan 2002-re befejeződhet s nagyságrendjét milliárdosra becsüli az elnök. A közös finanszírozás nemcsak a könyvtár esetében valósul meg. A megye, a város igenlő válasza után úgy döntött, támogatja a RÉV Ambulancia, a szenvedélybetegek ambuláns kezelését ellátó intézmény működését is. Ebben az évben a szükséges összeg egyharmadával járul a költségekhez a megyei büdzsé. iKG