Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-12-12 / 44. szám

1999. december 12. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Baky Péter festőművész, az idén 15 éve működő Művészetek Háza igazgatója. Beszélgetésünk apropóját természetesen a másfél évtized adta, ugyanakkor Baky Péter, mind festőművész, mind Szekszárd város egyik legismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő közéleti egyénisége, apropó nélkül is mindig tartogat számunkra megszívlelendő gondolatokat. - Péter! Alig van ember Szekszárdon, aki nem ismer, sokat olvashattak rólad, ismerik a művészetedet, munkásságodat, mégis a „rend" úgy kívánja, hogy elmondd, hol éltél, mit csináltál addig amíg nem lettél szekszárdi... - Budapesten születtem, két^gerben leszek fél évszázados. A ^P>pzőmüvészeti Gimnázium után a Képzőművészeti Főiskola következett. Igazából akkor még nem akartam festő lenni, a filmszakma volt az, ami érdekelt, abból is az operatőri-rendezői munka. A gimnáziumban már fotóztam, sokat jártam a filmgyárba, beleláttam a filmezés világába, egyébként mára is sok ismerősöm maradt azokból az időkből. - Kedved volt, közel is voltál a tűzhöz, mégsem választottad a sok fiatal álmát jelentő filmezést. - Korán beleláttam abba a világba, s azt tapasztaltam, hogy egy kegyetlen kiszorítósdi szakma, ami nem nekem való. Keveseknek és kivételezett embereknek adatott meg, hogy alkossanak, ezért másfelé indultam. A Szolnoki Művésztelep révén «

t egy nagyon erős kötődésem épzőművészet irányába, ami a főiskolán csak megerősödött. „Azt hittem 50 éves korom körül már csak az alkotásnak élhetek" - Gondolsz még a nagy gyermekkori álomra? - Érdekes, hogy az utóbbi időben egyre többször. Sajnálom, hogy úgy eltávolodtam a fotózástól, sokszor gondolok arra, hogy vissza kéne térni. Sosem lehet tudni manapság, mit hoz a világ, hiszen fiatalon azt hittem, hogy ötven éves korom körül, már csak a festészetnek, rajzolásnak élhetek, ezzel szemben kiderül, hogy soha ilyen kevés időm nem volt, a három foglalkozásom és a társadalmi tevékenységek mellett. - Egyre több az olyan ember, akit csak a saját boldogulása, s saját elörébbjutása érdekel, Te nem ezek közé tartozol... Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala - Hét évvel ezelőtt Méry Éva helyére kerültem. Ő kialakított egy olyan imázst a Ház körül, amelyen sokat nem kellett változtatni. A pillérek amelyre felépítette a Ház működését erősek és időtállóak. Bár évenként eszébe jut valakinek, hogy be kellene zárni ezt a Házat, ez úgy gondolom sosem fog bekövetkezni, hiszen olyan ismertségre, elismerésre tett szert, országon belül és kívül, hogy egyszerűen pótolhatatlan. Képzőművészet, zene, esküvők, társadalmi rendezvények, szinte megszámlálhatatlan a tevékenység, amely a házban folyik. A hangversenysorozatok, a gyermek-kurzusok, ahol a vizuális és zenei nevelésnek a legkomplexebb módját nyújtja a Ház. Már régebben is, ám mostanában a gazdasági és pénzügyi cégek előszeretettel tartják a Házban rendezvényeiket, s elmondhatom, hogy megelégedésünkre mindent megteszünk, hogy bevételhez jussunk. - A mi generációnk nagy része úgy nőtt fel, hogy a közért, a közösségért való tevékenység a vérünkben van, s ez sok energiát és időt emészt fel. Bárhová vetődtem az életben, mindig ellenállhatatlan belső kényszert éreztem, hogy azért a kisebb közösségért, amelyben élek, tegyek valamit. - Azt mondtad a mi generációnk.... S a gyermekeink, akiket mi neveltünk? - A XX. század végén az ember számára egy nagy dilemma, hogy a gyermekéből bárányt vagy farkast neveljen. Aztán a dilemma magától eldől, mert a gyerek felnő, idő sincs a pénzkeresés mellett nevelni, olyan lesz amilyenné a mai farkastörvények alakítják. „A fontossági sorrend kényszerűség" - A Művészetek Háza igazgatója vagy, a Ferencvárosi Galéria vezetője, az I. Béla Gimnáziumban művészettörténetet és rajzot tanítasz, társadalmi kötelezettségeidnek se szeri se száma. Ezek után felmerül a kérdés, mikor marad időd az alkotásra? - Lehet fontossági sorrendet felállítani, nekem a festés és a rajzolás a legfontosabb, de a magam „jóvoltából", illetve az élet kényszerítésére munkahelyet, helyeket kell vállalnom magam és a családom megélhetése miatt. - Rengeteg kiállításod volt már, mégis azt mondod, nem tudod igazán jól menedzselni magad.... - Idehaza legalább 50 kiállításom volt, aztán egész Európában, és Amerikában is. Sok kis településre is elviszem a képeimet, ezek inkább kulturmissziók, mint kiállítások. Ma már ahhoz, hogy a fizető kereslethez közelkerüljön az ember menedzselnie kell magát, vagy másnak őt. Az a pár művészettörténész, aki meghatározza a mai képzőművészet irányultságát, az egy meghatározott létszámú képzőművésszel „dolgozik" a többi 4-5 ezer magát próbálja menedzselni, s ez többségüknek nem sikerül. - Mi lesz a kiút ebből a helyzetből? - Ki kell alakulnia egy olyan vásárlóképes középosztálynak, aki a művészetet és a művészeket eltartja. Addig kinek-kinek a lelkiismeretére van bízva, hogy az anyagiak miatt kompromisszumot köt-e, vagy értéket alkot a jövőnek. a magam részéről úgy gondolom, hogy egy igazi képzőművész csak egyféleképpen tud alkotni...Úgy érzem, megvan a helyem a magyar képzőművészetben, csak éppen nem szerencsés időben születtem... „A pillérek, amelyre a Ház „épült" erősek és időtállóak" - A Művészetek Háza az idén 15 esztendős. Sok-sok szekszárdi és az ország különböző részéből, sőt külföldről jött embernek az a véleménye, hogy Szekszárd szerencsés, hogy van egy olyan épülete, amely a művészetek fellegvára... A 15 esztendőből hét évig Te voltál, vagy az igazgatója... „Senkiben sem merüljön fel a gondolat a bezárásról" - Világhírű művészek léptek és lépnek fel a Házban... - Országos jelentőségű a Karácsonyi és Újévi koncertünk, az itt élő művészeknek folyamatos lehetőséget biztosítunk a bemutatkozásra. Tárlataink rangot vívtak ki. Kiemelten fontos feladatnak tartjuk az ifjúság jelenlétét a Házban, ezért koncert és művészettörténeti sorozatokat rendezünk, hogy ők megismerkedjenek az értékkel, s mi megteremtsük a jövő közönségét. - Amikor soroltad a rendezvényeket, minden esetben hozzátetted, hogy kollégáidnak köszönhetően... - Olyan kollégáim vannak, akikkel könnyű ezt a szintet tartani, és fenntartani egy országos hírű intézményt. Ok még az a generáció, akik az életüket adják a közönségért, a színvonalért, a Házért. Még szeretnék velük együtt egy pár évet dolgozni - ha az Isten és a város vezetői is úgy gondolják - hogy 2005-re egy olyan pótolhatatlan intézmény legyen a Művészetek Háza, hogy fel se merüljön senkiben a gondolat a bezárásáról. - Gratulálunk a 15. születésnapját ünneplő Művészetek Házának, minden munkatársának hitet és erőt kívánunk, hogy a művészetekért vállalt küldetésüket mindannyiunk örömére folytathassák.