Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-21 / 41. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. november 21. Érdekli? Bemutatjuk! „A materiális ^ilág csapdát állit az embernek" A sorozat két héttel ezelőtti fejezetében a két diplomás Házi Magdolnával beszélgettünk elsősorban arról, milyen lelkierő és tudás­vágy kell ahhoz, hogy egy mozgásában korlátozott ember is kiegyensúlyozottan éljen, megtalálja a helyét a mindennapokban. Mag­di egy régi BHG- és emléke nyomán - ott dolgozott szalag mellett, s amikor igen-igen túlterhelték, a főnöke kiállt mellette - azt kér­te, hogy Pósta Péter - 5 volt a szerelőcsarnok akkori vezetője - szóljon azokról az esztendőkről, majd a városi képviselőségéről, és mondjon véleményt a politikáról, s a politizálásról. - Kedves a Magdika, hogy em­lékszik erre a kis történetre. Beval­lom, én már rég elfelejtettem, s azt hiszem, akkor sem túloztam el a szerepemet az ügyben, hanem szá­momra a megtett lépés természetes volt... Egyébként a szereidében nem volt könnyű a dolgozók munkája, aminek végzéséhez szellemi és ma­nuális tehetségre egyaránt szükség volt, ráadásul darabbéres elszámo­lású volt a munka, tehát keményen kellett hajtani. A dolog pikantériája tetejében az volt, hogy a teljesítő készség és képesség gyakran nem az embertől, hanem az alkatrészek minőségétől függött. Az emberek állandó stresszben dolgoztak, hi­szen folyton bennük motoszkált a kérdés, valyon az adott napon men­nyit keresnek? - Ma sem közömbös a szalag mel­letti munkáknál a teljesítmény. - Igaza van, de nem hiszem, hogy ma bárhol is működik olyan ke­mény feltételrendszer, mint annak idején a BHG-ban. Arra viszont vi­lágosan emlékezem, amikor Magdi­ka eljött a gyárba, hogy munkája le­gyen. Egy főnöknek jó empátiás készséggel kell rendelkeznie, s azt hiszem, ez belőlem soha nem hiány­zott. Akkor úgy gondoltam, próbál­kozzunk a fiatal kislánykával, mert éreztem, hogy akaratereje folytán győzni fog. Egy így is történt, rá­adásul az üzemben olyan munkatár­sak dolgoztak, akik az adódó estek­re mindig humánus megoldást ke­restek. Magdika itt talajt fogott, be­illeszkedett egy olyan társaságba, ahova fenntartás nélkül befogadták. - Mi a véleménye most a BHG-ról? - Szinte semmit nem tudok róla. Amióta 1997. márciusában eljöttem onnan, azóta én a Keselyűsi út so­rompóját nem léptem át. - De miért hagyta el azt a mun­kahelyet, ahol 33 éven át dolgozott? - Eljöttem, mert éreztem, hogy az ott kialakult helyzet egy idő óta már nem felel meg az én szellemiségem­nek, az én elképzeléseimnek... A privatizáció kellős közepén sokan nem tudtuk, miként lehet egy tejipar színvonalú magyar privatizációt te­tő alá hozni, hiszen óriási ködök voltak körülötte. Az ÁPV Rt-től nem kaptunk tisztességes tájékozta­tást, gőzünk sem volt a tulajdonos személyéről. Minden értekezlet az­zal kezdődött, hogy az ezzel kap­csolatos kérdéseimet föltettem. - Gyanítom, kicsit szekántnak tűnhetett, ám talpnyalónak sem­miképpen. - De nem ám! Apámtól azt meg­tanultam, hogy a talpnyalást az em­ber mindenképpen igyekezzék ma­gától távol tartani, mert az az em­beri gyarlósághoz vezet. - Hogyan jött el a cégtől? - Közös megegyezéssel és nosz­talgia, meg elérzékenyülés nélkül. Az utóbbi időkben kialakult stílus miatt nem volt mit sajnálnom. - Hova vezetett az út a BHG-ból? - A borhoz. Hála Istennek, eg­zisztenciálisan nem függtem a volt cégtől, hiszen nagyanyám hagyaté­kaként a szőlő a család rendelkezé­sére állt, s a korábbiakhoz hasonló­an műveltem a szőlőt, s foglalkoz­tam a borral. - Azért csak hiányzott a havi rendszerességgel kapott fizetése, hiszen hét gyermekük van. - Valóban, volt havi kiadásom a gyerekeimre, ám én a materiális vi­lágot soha nem értékeltem olyan mértékben, mint ahogyan azt nap­jainkban általában az emberek érté­kelik. Apámtól tanultam azt az okos és keresztény magatartásfor­mát, miszerint a materiális világ az embernek csapdát állít, ami bizony kerülendő. Akinek ez sikerül, az bármikor nyugodtan nézhet a tü­körbe. Apám, aki 88 éves, a lelkiis­meretével szigorúan számadó em­ber volt mindig. Most volt szüleim 60. házassági évfordulója. - Édesapja, Pósta Lajos, és az édesanyja neve? - Pósta Lajosné, született Stimpfl Magdolna. - Hogy olyan ember az édesapja, mint említette, abban van a hitnek szerepe? -Azt hiszem, igen. A hit mélysé­gei és az abban való nevelkedés, el­mélyedés komoly mércét állít elénk, s nagyon kemény iskola, ugyanakkor mentesíti az embert az élet ezer, meg ezer botlásától, nehéz helyzetétől. Mint már szóba hoztam az apám napi szigorú számadásait, hozzáteszem, ha az emberek több­sége ezt követné, akkor lényegesen nagyobb boldogságban élne a társa­dalom, mint ahogyan ezt ma teszi. Mert nem számol el önmagával és fut az üres, és elkopni hajlamos ma­teriális értékek után. - Kötekedem Önnel, de megjegy­zem, hogy a bor is materiális érték. - Odáig bír jelentőséggel a mate­riális érték, ameddig az embernek egy nagyon józan mértékű egzisz­tenciális biztonságot nyújt. Ezen túl már fölösleges veselkedésnek tűnik a materiális értékért való haj­sza..., mert például Szekszárdon senki sem vitte az Alsóvárosba és az Újvárosba magával a szerzett ja­vait. Ha végig nézem az összefüg­géseket, azt mondom, hogy a nagy vagyon több emberi megpróbálta­tást jelentett a hátramaradottaknak, mint előnyt. Ezek bonyolult dol­gok, s talán nincs is itt annyi hely, hogy az ember pontosan kifejtse mindazt, amit tanult, s amit vall. - Sajnos, de a terjedelmi korlátok valóban behatárolják a beszélgeté­sünket. Ezért kérem, hogy „boroz­zunk" egy kicsit Nagymamájától szőlőt, tanyaépületet örökölt - Igen, s abban én elkezdtem ügyeskedni már a BHG mellett, ám ez számomra nem volt újszerű vi­lág, hiszen 1970-ben telepítettem a saját szőlőmet. Gyerekkoromban Baktába jártam, majd az apám elő­hegyi szőlőjébe, mi ilyen kétlaki­ságban nőttünk föl. - Egy nagy borász ismerősöm egy lakalommal úgy fogalmazott, hogy a bor tiszteletéhez egy bizo­nyos kort el kell érni. - Milyen igaza van! Bár nálam ehhez hozzájön az ősök tisztelete is, hiszen amit ők elkezdtek, az folytatni kell. - Milyen bort szeret kortyolgatni? - A vörös bort dicsérem és elis­merem, de iszogatni a fehéret sze­retem. S általában minden borivó ember a fehér bort szereti, mert az közelebb áll hozzá. - Milyen borai vannak? - Nézze, amikor én a szőlőt tele­pítettem, akkor vörös színt sem borban, sem zászlóban nem szeret­tem, úgyhogy az olasz rizling mel­lett döntöttem. Ugyanis azt mond­ják, hogy amilyen vörös bor az Előhegyen, s amilyen olasz rizling a Baktaban terem, olyan a világon sehol nincs. - Sokan tudják, hogy számos aranyérmet nyert a borávaL De a csúcsot talán az jelentette, hogy Pé­csett, II. János Pál pápa a látogatá­sakor az Ön borával misézett - Ez nagy megtiszteltetés volt, hiszen több borból választották az enyémet. S ebben semmiféle jó­szándékú lobbizás nem volt, hiszen Pécsett, vagy Siklóson is kiváló fe­hér borok teremnek. - A legnagyobb sajnálatomra rettenetesen telnek a sorok. Mond­jon valamit az unokákról - Öt unokám van. Amikor az in­terjú megjelenik, éppen Hong Kongban leszek, a sorban - nem a rangsorban - az ötödik gyermekem­nél, Kató lányomnál, s ismét talál­kozom a legkisebb unokámmal, Pé­ter Arnoval, aki februárban szt^^ tett, s a nyáron már járt ideha^B András a legidősebb unokám, mfqa Boróka és Borbála következik, utá­nuk Lucia, majd pedig Rozi, a kicsi Péter Arnoról pedig már beszéltem. - Nyolc éven át városi képviselő volt, ebben a ciklusban pedig a Sportbizottság külső tagja. Szeret­ném, ha a városi politika kilenc év alatti változásait foglalná össze. - Ezen már sokat gondolkodtam. Az első négy évben tanultuk azt, mi a demokrácia, az önkormányzatiság, s talán valamennyire háttérbe sik­kadt a politika szerepe. Ma többen nehezményezik a városban, hogy most a Fidesz, illetve a polgári frak­ció autokrata módon próbál vezetni. Ezzel kapcsolatban annyit monda­nék, hogy ezt a fajta kirekesztősdit 1994 decemberében az MSZP­SZDSZ koalíció kezdte meg. Akkor mi, mármint az ellenzék kivonulás­sal reagáltunk arra, hogy a koalíció bennünket teljes mértékben anul^k Tehát erre csak azt mondhatorr^^ kezdték... -A városban milyen mértékben politizálnak a városért a közgyűlés tagjai? - Az egyértelmű, hogy a körze­tekben megválasztott - tehát nem a listáról bejutott - képviselők ke­vésbé zászlóvivői a cirkusznak, hi­szen ők a körzetükért hajlamosak a kompromisszumokra, hogy ered­ményeket érhessenek el. Elmon­dom, hogy a kampány során én azt helyeztem kilátásba, hogy az Ott­hon utcai játszótér felújítását el­érem. Engem nem választottak, vi­szont Pecze Istvánt igen, s ő ezt az 'ötletet megvalósította! Ez a jó! -És sajnos az utolsó kérdés kö­vetkezik: mármint az, ki következ­zék Ön után? - Szeretném, ha Tolnai Péter, a ka­tolikus iskola igazgatója elmondaná a közvéleménynek, hogy hol tart az iskolaépítésben, mi a szellemisége az iskolának, s szólna a nehézségek­ről, valamint az eredményeikről, hi­szen annak idején komoly ütközése­ket kreált az iskola helyzete. V. Horváth Mária »

Next

/
Oldalképek
Tartalom