Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-14 / 40. szám

1999. november 28. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Férfiakról nemcsak férfiaknak Vendégem a Gemenc presszóban Dr. Szöllősi Gábor foiskolai docens, akivel három apropó adott alkalmat a beszélgetésre. Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola által alapított Ilylyés plakett első fokozatát vehette át a költő születésnapján rendezett ünnepségen Dr. Horváth Béla főigazgatótól. A Főiskola szociálismunkás-szakán tanít, ahol az idén volt a legnagyobb a túljelentkezés, hat és félszeres. Harmadszor ám - dr. Szöllősi Gábort megismerve talán először kellett volna említenem, hogy ő volt a Gyermekvédelmi Törvény egyik megalkotója. - Tanár úr! Ön jogászként kezdte a pályafutását, mint mondta bíróként jogászkodott, s most jogászként tanít és ír. Ahhoz, hogy sgkérdezhessem, miért tért át a ámításra, először azt kell megkérdeznem miért lett jogász. Szülői, pedagógusi példa, vagy más indította erre a pályára? - Pécsett születtem, éppen 50 évvel Illyés Gyula után. Édesapám könyvtárigazgató volt, aki írással is foglalkozott, a Dunántúli Naplóban volt egy népszerű rovata ,,Komolytalan rovat" címmel. Édesanyám pedagógus volt, a bátyám népművelő lett. - Ezek szerint az írásra és a tanításra voltak példaképek... - A Nagy Lajos gimnázium angol tagozatán érettségiztem, s a történelem tanárom sugallatára miszerint az az igazi, ha valaki jogásznak tanul - végeztem el a Pécsi Jogtudományi Egyetemet. - Milyen emlékei vannak az ^vetemi évekből? Csodaszépek voltak az egyetemi évek. A tanulás mellett csináltunk egy tanfolyamrendszert, ahol hátrányos helyzetű középiskolásokat készítettünk fel. Egyébként visszaemlékezve arra az időre, minden fiatalnak azt ajánlom, hogy járjon nappali tagozatra. Amikor még felhőtlenül lehet diák, hisz ez az élmény életreszóló. - Igazi született pécsiként Szekszárdon kezdett el dolgozni... - A feleségemmel, Dr. Lencsés Máriával, aki szekszárdi, s akivel az egyetemen ismerkedtem meg, tudtuk, hogy mi egymáshoz vagyunk „kötve". S mindketten azt is egyformán gondoltuk, hogy jogásznak mi sem természetesebb, mint bíróságon dolgozni. - Milyen emlékei vannak azokról az évekről? - Tíz évig dolgoztam a bíróságon, 4 évet fogalmazóként, 6 évet bíróként. Nagyon tiszteletreméltó hivatásnak, a jogászi pálya csúcsának tartottam, még akkor is ha nem felelt meg igazán az én habitusomnak. - Aztán pályamódosítás következett... - Életem második munkahelyén, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán, ahol hivatalvezető lettem, azzal a kikötéssel vállaltam el az állást, hogy taníthatok. Éppen arra az időre tevődött, hogy Ferge Zsuzsa bíztatott bennünket, hogy indítsuk el a szociálismunkás-szakot. Egy csoport tagjaként — Dr. Jánosi György közben elment politikusnak - sikerült ezt megvalósítani, s 1989 szeptemberében elindult az oktatás. Ettől kezdve oktatóként dolgoztam. - A tanítással visszatért szülővárosába is... - A pécsi jogi karon immár nyolc éve tanítok családjogot és szociális jogot. Tulajdonképpen most a jogász és a szociálpolitikus közötti határvonalon állok. - Manapság nagyon sokat hallani a szociálismunkás-képzésről, ennek ellenére a laikusnak nem sok elképzelése van arról, mit is jelent ez a hivatás... - Modern társadalmunkban az emberek egyre nehezebben tudják a családban megoldani a gondjaikat. Ez az egyik dolog. A másik, hogy a szocializmus haldoklásával látszott, hogy az állam sem fog mindent megoldani, viszont az emberek segítségre szorulnak. Ez a segítség pedig akkor hatásos, ha szakszerű. Némi csírája már volt a szociális munkának Magyarországon a század elején, de ez abbamaradt, aztán az 1970-es években volt egy újabb kezdeményezés ami szintén megállt. Egy tudóscsoport az 1980-as években Ferge Zsuzsa vezetésével kezdeményezte a szociális képzések létrehozását, amit a politika részéről Dr. Csehák Judit és Bánfalvi István támogattak. - Tanár úr elmondta, hogy eddig a főiskolán 6 évfolyamon szereztek diplomát évenként átlag 20-25 fő a nappali tagozaton. A levelezőn eddig egy évfolyam végzett. Azt is örömmel mondta, hogy egyes városok vezetői erre a főiskolára küldik az intézmények dolgozóit, azzal, hogy itt tudják a legjobban elsajátítani a hivatást. Ennek is „köszönhető" a nagy túljelentkezés. Mire kell alkalmasnak lennie, aki ezt a hivatást választja? -A szociális munkás olyan ember, aki segíteni tud másoknak abban, hogy úrrá legyenek problémáikon. Személyes kapcsolat eszközével dolgozik, s célja, alkalmassá tenni a másik embert arra, hogy rájöjjön, hogyan tudja megoldani problémáját. Egy előadáson nagyon megkapott egy hindu származású amerikai professzorasszony meghatározása. „A szociális munkához a fej, a kéz és a szív szükséges". A fej jelenti az ismereteket, amelyeket feltétlenül meg kell tanulni egy szociális munkásnak, a kéz a technikai módszereket, s úgy gondolom a szív, az nyilvánvaló. Ezért a szociális munka is sokféle elméletet is tanul (szociológia, pszichológia, jog, egészségtudomány, szociálpolitika). Éppen a fentiek miatt a szociálismunkásképzésnek egyharmada gyakorlat. Hétköznapi nyelvre lefordítva: bánni kell tudni az emberekkel, tudni kell kapcsolatot építeni velük, s tudni kell a különböző problémákra a megoldási kézséget kifejleszteni a segítségre szoruló emberen. - Tanár úr! A bírói munkáról úgy beszélt, mint a jogászi munka csúcsáról, a tanításról, mint amit nagyon nagy örömmel csinál, hiszen ahogy mondta: a tanítványok olyan aranyosak..., s a tanítást kalandként éli meg. Volt-van egy másik nagy kaland is az életben, amelyet úgy fogalmazott meg, hogy a szerencse mellett a lehetőséget is meg kell ragadni.. - Ez a kaland, a Gyermekvédelmi Törvényben öltött testet. Vidéki szakemberként szerencsésnek mondhattam magam, hogy felkértek szakértőnek, s miután a Gyermekvédelmi Törvény nem csak családjogi kérdés, hanem szociálpolitikai is, így a kettő ötvöződött a személyemben. A törvény megszületése közben óriási viták voltak, mégis életem nagy szakmai kalandjának tekintem, rengeteget tanultam belőle. Amit nagyon szeretek ebben a törvényben, az az általam kitalált gyermekjóléti szolgálat. Akiknek a véleményére adok, azok azt mondták, hogy a „magyar gyermekvédelem alapköve", s nem tagadom, büszke vagyok, hogy egy ország szakemberei alkalmazzák ezt a törvényt. - Munkamániás vagyok, jellemezte magát ezzel a két szóval, arra a kérdésre, hogy mit csinál szabadidejében, mi a kedvenc időtöltése, esetleg hobbyja... - Úgy látszik elkényeztetett a sors, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, s ez egy luxus. Sok ember kénytelen azt csinálni, amit nem szeret, a pénzért, a megélhetésért. Sokat utazom, előadásokat tartok. Rengeteg a dolgom és a feladatom, ami közül válogathatok. Azt hiszem ez az életforma, ez a sokoldalú elfoglaltság felel meg igazán az én habitusomnak. - Ha mégis van szabadideje? - Akkor azt a családommal töltöm. Feleségem bíró, s miután most mindketten más-más tevékenységet folytatunk, nagyon jólesik megbeszélni esténként egymás munkáit. Patrícia lányunk öt és fél éves, szőke, rettentően vidám, s mi nagyon élvezzük, hogy kisgyermekes szülők vagyunk. Fő stratégiám vele szemben, hogy megtanítsam kompromisszumot kötni. Tanítom arra, hogy odafigyeljen a másikra, s sokszor megdicsérem. Kertes házban lakunk, imádjuk a füvet, a bokrot, a házunk körüli természet minden szépségét. Sas Erzsébet oldala